2010. január 28., csütörtök

Ujjlenyomatot vesznek a templomba járóktól

Ujjlenyomatot vesznek a templomba járóktól

erdon.ro
28.01.2010

A lengyelországi Gryfówban a helyi plébános ujjlenyomat olvasóval ellenőrzi, hogy a fiatalok eljárnak-e rendesen a templomba. Valamennyi gyerekektől ujjlenyomatot vettek.

Ennek alapján az automatikus berendezés a templomba érkezéskor, majd a távozáskor is ujjlenyomatuk alapján automatikusan és tévedhetetlenül azonosítja a báránykákat, majd elkészíti a jelenléti ívet is.

Állítólag a városban összesen csak 3 szülő tiltakozott az ellen, hogy ujjlenyomatot vegyen a plébános a gyerekétől. A tisztelendő úr szerint a szülők többsége örül annak, hogy így pontosan ellenőrizik, eljár-e mindenki a hittanra, a misére, és nem csak azt mondja otthon hogy a templomban volt. A sajtó szerint azonban a sziléziai város lakosságát erősen megosztja az eljárás.

Egyesek értelmetlen és durva beavatkozásnak tartják, visszaélésnek a gyerekek személyes adataival. Egészen pontosan törvénytelennek, mivel Lengyelországban is csak meghatározott szervek, és meghatározott esetekben vehetik le az ujjlenyomatokat. Ezek között nincs ott a katolikus egyház.

A másik csoport azt állítja, hogy nincs szó semmi másról, mint arról, hogy egészen pontosan és hiba nélkül, minden csalást kizárva lehet vezetni a jelenléti ívet a templomban, amit eddig is vezettek, de soha nem volt elég pontos. Másképpen látják ezt a jogvédők és az adatvédő szervezetek, akik vizsgálatot kezdeményeztek az ügyben.

Nincsenek megjegyzések: