Táltos vagy sámán?
Demokrata
2009:50. szám
Kiszely István
Az ősmagyarok vallása, a kereszténység előtti hitvilág nagyrészt ismeretlen, egységet nem alkotó mozaikokban maradt fenn. Theophülaktosz Szimokattész (Kr. u. 575-630?) írja az Oikumeniké hisztoriában, hogy a „turkoknak papjai vannak”; nevüket – a táltost – régi nyelvünk „őseink bölcsei és papjai” jelentésben megtartotta.
A korai egyistenhitű vallás és eleink világképe a magyar nép mentalitásában még ma is él, töredékei megkereshetők a néphit, a népmese, a népdal és a népszokások körében. Újabban – egy szerencsétlenül megfogalmazott és félreérthető magyar püspökkari körlevél okán – egyre gyakrabban kerül szóba eleink Szent István előtti vallása. A témát sok szakember is egyszerűen a samanizmus tárgykörébe utalja, ami felületesség.
Táltosaink sajátos hagyományokat gyakorló emberek voltak, akik nem hasonlíthatók Európa pogány népeinek sámánjaihoz, varázslóihoz. A magyarság táltosainál azonos szerepet játszott a kiválasztottság és a szakmabeli ismeretek tudatos megszerzése. A tudományok és a nép nevelése a táltosok kezében volt, őket tartották áldozatok és könyörgések által közbenjáróiknak az Egy Istennél. Nem tépett farkasbőrbe öltözve, dobolva, fejükön szibériai agancsokat viselve, nem révülve és földöntúli lényekkel viaskodva látták el feladatukat, hanem munkájukat és hivatásukat; mai értelemben leginkább vezetők tanácsadóinak és gyógyító embereinek lehetne nevezni őket.
Egy ízben Kan Loában tartózkodtunk a sárga ujgurok vezetőinél, amikor jugar barátaink közölték, hogy van egy betegük, és hamarosan megérkezik a gyógyító emberük – a táltosuk. Hamarosan jött egy szerény, alacsony termetű, farmernadrágba és csíkos, rövid ujjú ingbe öltözött férfi, akinek első útja a jurtában lévő tűzhöz vezetett, majd elfordulva valamit cselekedett.
Odament a beteghez, fülét, megtapogatva, tüdejét, szívét meghallgatva, hasát megnyomogatva halálpontos diagnózist adott. Kis nemeztáskájából kivett gyógyfüveket (mindig 77 félét hordanak magukkal), adott belőle a betegnek, majd ott ült még legalább fél órát az ágya mellett. Amikor mindezt befejezte, megkérdeztem tőle, hogyan gyógyít? Elmondta a titkait. Először pontos diagnózist ad azzal, hogy beleéli magát a beteg helyzetébe. Ha az illető valóban beteg, meg kell gyógyítani, tehát ad neki gyógyszert. Azért ült hosszasan a beteg mellett, hogy akaratát át tudja adni, a páciens akarjon meggyógyulni. Megérkezésekor azért ment először a tűzhöz, hogy egy vörösen izzó kiskanalat nyelvéhez érintsen, mondván: csak akkor van elég erő benne, ha a tűz nem égeti meg a nyelvét. Ez a hármas gyógymód a fejlett mai orvosi gyakorlatnak is megfelelő.
Badiny Jós Ferencnél olvassuk a következőket: „Ősi hitvilágunk papjai azonosak a jogur kamokkal, de ezek nem sámánok. Lehet, hogy az elmúlt 1500 év alatt már elfelejtették ősi hitünk egy részét is, és tudásuk beszűkült, de a gyógyítást ma is végző tudós és a varázslatot végző sámán között óriási a különbség… A mágus vagy táltos működésének alapja nemcsak hitbéli. Nemcsak az Isten ismérve, hanem beletartozik a tudás és a másikról való gondoskodás, tehát a gyógyítás; a természeti erők felismerése és használata…”
„Az a felfogásunk – írja László Gyula – hogy a sámánhitben nagy szerepet játszik a különböző mérgező anyagok által felidézett látomásvilág, de ilyenféle nyomokat táltosainknál nem találunk. Ők különös adottságú, nagy műveltségű egyének, a fejedelmi udvarokban nagy méltóságra is juthattak (mint az avar Bokolabra). Táltosaink ismerték a gyógyfüveket, és hasznos tanácsokkal szolgáltak az uralkodóknak, de a betegeknek is, de a táltos sohasem volt a világnézet vagy az egészséges hit megtestesítője.”
Történelmünk fontos rendezőelve a táltoshagyomány, amit a mai történetírás nem vesz figyelembe, az idetartozó krónikás forrásokat ellehetetlenítik, mert nem tudnak mit kezdeni velük. Pedig a csodaszarvasmonda, a turulmonda, a Szent László mondakör mind ebbe a témakörbe tartozik. Nem lehet azt mondani, hogy a táltos őseink papja, hiszen népünk emlékezete a táltos rendbe valónak tekinti az összes Árpád-házi királyunkat, sőt királyaink javarészét Mátyás haláláig, pedig ők keresztények voltak. Itt van a lényeges különbség a táltos és a sámán között. Míg a sámán egy kis lélekszámú nép, törzs gyógyító embere, a táltos lehet egy európai birodalom keresztény királya is.
Honfoglaló őseink táltosainak, mint a törzs legszűkebb vezetőrétegéhez szorosan hozzátartozóknak, módjukban állt más kultúrák vallásaiból, papjainak tudásából a lehető legtöbbet eltanulva magukévá tenni.
Demokrata
2009:50. szám
Kiszely István
„A táltosok azok voltak, akik a
magyarság »kusza és véletlenszerű
« szellemvilágát a Magyarok
Istene alá rendezték.”
(Harangozó Imre)
magyarság »kusza és véletlenszerű
« szellemvilágát a Magyarok
Istene alá rendezték.”
(Harangozó Imre)
Az ősmagyarok vallása, a kereszténység előtti hitvilág nagyrészt ismeretlen, egységet nem alkotó mozaikokban maradt fenn. Theophülaktosz Szimokattész (Kr. u. 575-630?) írja az Oikumeniké hisztoriában, hogy a „turkoknak papjai vannak”; nevüket – a táltost – régi nyelvünk „őseink bölcsei és papjai” jelentésben megtartotta.
A korai egyistenhitű vallás és eleink világképe a magyar nép mentalitásában még ma is él, töredékei megkereshetők a néphit, a népmese, a népdal és a népszokások körében. Újabban – egy szerencsétlenül megfogalmazott és félreérthető magyar püspökkari körlevél okán – egyre gyakrabban kerül szóba eleink Szent István előtti vallása. A témát sok szakember is egyszerűen a samanizmus tárgykörébe utalja, ami felületesség.
Táltosaink sajátos hagyományokat gyakorló emberek voltak, akik nem hasonlíthatók Európa pogány népeinek sámánjaihoz, varázslóihoz. A magyarság táltosainál azonos szerepet játszott a kiválasztottság és a szakmabeli ismeretek tudatos megszerzése. A tudományok és a nép nevelése a táltosok kezében volt, őket tartották áldozatok és könyörgések által közbenjáróiknak az Egy Istennél. Nem tépett farkasbőrbe öltözve, dobolva, fejükön szibériai agancsokat viselve, nem révülve és földöntúli lényekkel viaskodva látták el feladatukat, hanem munkájukat és hivatásukat; mai értelemben leginkább vezetők tanácsadóinak és gyógyító embereinek lehetne nevezni őket.
Egy ízben Kan Loában tartózkodtunk a sárga ujgurok vezetőinél, amikor jugar barátaink közölték, hogy van egy betegük, és hamarosan megérkezik a gyógyító emberük – a táltosuk. Hamarosan jött egy szerény, alacsony termetű, farmernadrágba és csíkos, rövid ujjú ingbe öltözött férfi, akinek első útja a jurtában lévő tűzhöz vezetett, majd elfordulva valamit cselekedett.
Odament a beteghez, fülét, megtapogatva, tüdejét, szívét meghallgatva, hasát megnyomogatva halálpontos diagnózist adott. Kis nemeztáskájából kivett gyógyfüveket (mindig 77 félét hordanak magukkal), adott belőle a betegnek, majd ott ült még legalább fél órát az ágya mellett. Amikor mindezt befejezte, megkérdeztem tőle, hogyan gyógyít? Elmondta a titkait. Először pontos diagnózist ad azzal, hogy beleéli magát a beteg helyzetébe. Ha az illető valóban beteg, meg kell gyógyítani, tehát ad neki gyógyszert. Azért ült hosszasan a beteg mellett, hogy akaratát át tudja adni, a páciens akarjon meggyógyulni. Megérkezésekor azért ment először a tűzhöz, hogy egy vörösen izzó kiskanalat nyelvéhez érintsen, mondván: csak akkor van elég erő benne, ha a tűz nem égeti meg a nyelvét. Ez a hármas gyógymód a fejlett mai orvosi gyakorlatnak is megfelelő.
Badiny Jós Ferencnél olvassuk a következőket: „Ősi hitvilágunk papjai azonosak a jogur kamokkal, de ezek nem sámánok. Lehet, hogy az elmúlt 1500 év alatt már elfelejtették ősi hitünk egy részét is, és tudásuk beszűkült, de a gyógyítást ma is végző tudós és a varázslatot végző sámán között óriási a különbség… A mágus vagy táltos működésének alapja nemcsak hitbéli. Nemcsak az Isten ismérve, hanem beletartozik a tudás és a másikról való gondoskodás, tehát a gyógyítás; a természeti erők felismerése és használata…”
„Az a felfogásunk – írja László Gyula – hogy a sámánhitben nagy szerepet játszik a különböző mérgező anyagok által felidézett látomásvilág, de ilyenféle nyomokat táltosainknál nem találunk. Ők különös adottságú, nagy műveltségű egyének, a fejedelmi udvarokban nagy méltóságra is juthattak (mint az avar Bokolabra). Táltosaink ismerték a gyógyfüveket, és hasznos tanácsokkal szolgáltak az uralkodóknak, de a betegeknek is, de a táltos sohasem volt a világnézet vagy az egészséges hit megtestesítője.”
Történelmünk fontos rendezőelve a táltoshagyomány, amit a mai történetírás nem vesz figyelembe, az idetartozó krónikás forrásokat ellehetetlenítik, mert nem tudnak mit kezdeni velük. Pedig a csodaszarvasmonda, a turulmonda, a Szent László mondakör mind ebbe a témakörbe tartozik. Nem lehet azt mondani, hogy a táltos őseink papja, hiszen népünk emlékezete a táltos rendbe valónak tekinti az összes Árpád-házi királyunkat, sőt királyaink javarészét Mátyás haláláig, pedig ők keresztények voltak. Itt van a lényeges különbség a táltos és a sámán között. Míg a sámán egy kis lélekszámú nép, törzs gyógyító embere, a táltos lehet egy európai birodalom keresztény királya is.
Honfoglaló őseink táltosainak, mint a törzs legszűkebb vezetőrétegéhez szorosan hozzátartozóknak, módjukban állt más kultúrák vallásaiból, papjainak tudásából a lehető legtöbbet eltanulva magukévá tenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése