Gazdag István: Ozmózisos erőátvitel és a vákuumeffektus
antidogma.hu
2010/01/26
„Cionizmus a senkiknek”. Ez a címe annak a cikknek, amelyet a konzervatív francia napilap, a Le Figaro jelentetett meg (2009. december 16.) jeruzsálemi tudósítója, Adrien Jaulmes tollából, aki Arieh Kinget, a város keleti, arabok lakta részében ténykedő és házak „felvásárlására” specializálódott Israel Land Fund vezetőjét interjúvolta meg. Az önmagát „cionista ügynöknek” tituláló King célja teljesen világos: „Araboktól vásárolunk, hogy betelepítsünk zsidókat. Lehetetlenné akarjuk tenni Jeruzsálem megosztását”. Egyszóval maga a „tökéletes” cionista.
Igaz, hogy tevékenységének különböző aspektusai az „altruizmus és a társadalmi akció” iránti született hajlamról tanúskodnak. Korábban biztonsági feladatokat látott el Irvin Moskowitz milliárdos mellett, aki floridai magánklinikákkal és kaliforniai kaszinókkal szerezte a vagyonát, majd dollármilliókat invesztált a megszállt területeken folytatott zsidó gyarmatosítás támogatásába. King tehát Moskowitz ingatlanügynöke „Kelet-Jeruzsálem elzsidósításában, miközben a cinizmust az őszinteséggel vegyítve, valamiféleképpen leckét ad nekünk a senkiknek szánt cionizmusból”, írja a Le Figaro.
Hallgassuk csak, tanulhatunk tőle: „A zsidó nemzet jövőjéért dolgozom. Csak úgy vethetünk véget az arabokkal való konfliktusnak, ha azt erőltetjük rájuk, ami nekünk jó, nem pedig azt, ami nekik. És ha rasszistának tekintenek, mert nem akarok összekeveredni nem zsidókkal, akkor csak tegyék, elfogadom.” Lefegyverző ez az őszinteség, és legalább két megjegyzést érdemel. Az első azokat a jóhiszemű, de naiv lelkeket érinti a cionizmus valódi természetét illetően, akik továbbra is arról ábrándoznak, hogy tárgyalások útján majd létre lehet hozni egymás mellett két demokratikus, egy zsidó és egy palesztin államot. King újfent megerősíti, ha még egyáltalán szükség lenne a megerősítésre, hogy a cionisták számára mit jelentenek a „tárgyalások”: harácsolást, kifosztást, palesztin házak lerombolását, lakóik elüldözését, és ha mindez nem elég, foszforbombázást, mint Gázában (ami nyilván „jó az izraelieknek”).
Ugyanakkor Arieh King jobb szeret nem vegyülni a nem zsidókkal, ami persze szíve joga (a fordítottjára is van jócskán példa, ugyebár), és „lazán” elfogadja, hogy emiatt rasszistának tekintik. Igencsak távol vagyunk tehát a diaszpórabeli cionista entellektüelek humanista és univerzalista retorikájától. Igaz, hogy nekik egészen más a funkciójuk. Egyikük Izraelben él és „judaizálja” Kelet-Jeruzsálemet, a többiek New Yorkban, Párizsban, Londonban vagy máshol, és az a szerepük, hogy eltussolják a cionizmus valódi természetét és elaltassák a „jó népet”. A munkamegosztás, mint köztudott, növeli a termelékenységet.
És hogy mit gondoljunk a Le Figaróról, amely egy ilyen cikket leközöl? Szó, ami szó, ez mindenképpen meglepő a kormány nem hivatalos szócsövétől, különösen azóta, hogy Sarkozyvel a cionizmus már de iure is átvette a hatalmat Franciaországban. Figyelmetlen volt a szerkesztő, vagy a „nem létező lobbi” már ennyire magabiztos? Mindenesetre Arieh King a nyugati politikusok legtöbbje által egekig magasztalt „izraeli demokrácia” valódi arcát képviseli.
December végén jelent meg a La Croix francia katolikus napilapban a legnagyobb közvélemény-kutató intézet (Ifop) felmérése, amely mindenekelőtt azt bizonyítja, hogy a katolikus vallásgyakorlás gyakorlatilag összeomlott a franciák körében. Noha 64 százalékuk – inkább csak kulturális beidegződésből – még katolikusnak vallja magát, a vasárnapi miséket már csak alig 4, 5 százalékuk látogatja rendszeresen, ami kereken hárommillió vallásgyakorlót jelent.
Sokkal tanulságosabb azonban az Ifop tanulmánya, amikor a megmaradt katolikus hívők legbensőbb hitbéli meggyőződését veszi górcső alá. Három adat különösen beszédes és lesújtó: a francia gyakorló katolikusok 42 százaléka többé már nem hisz vallásuk „civilizáló szerepében”, 63 százalékuk egyetért azzal, hogy „minden vallás egyforma”, 68-75 százalékuk pedig egyenesen azt kéri az egyháztól, hogy sürgősen vizsgálja felül a válással, a fogamzásgátlással és az abortusszal kapcsolatos morális álláspontját. Ez alapján óhatatlanul is arra kell következtetni, hogy három „gyakorló” katolikus közül kettő anélkül ücsörög vasárnaponként a templomának padjain, hogy meg lenne győződve saját hitének egyéni követelményeiről és társadalmi kisugárzásáról.
Ezektől az „opcionális keresztényektől” eltérően egészen más a helyzet a legalább hatmillió franciaországi muzulmánnal. Mindazok ugyanis, akik közülük gyakorolják is a vallásukat, sziklaszilárdan hisznek az iszlám öt pillérében, valamint vallásuk egyetemes és hódító felsőbbségében. Hogy mennyien vannak? Mivel az iszlám nem egy szó szoros értelmében vett kultusz, és a pénteki ima távolról sem ugyanaz, mint a vasárnapi mise, a rituális előírásokat, nevezetesen a ramadani böjtöt kell tekintetbe venni, hogy felbecsülhető legyen a gyakorló muzulmánok aránya. Az Ifop alapos vizsgálata szerint ez most 70 százalék, ami a teljes francia népességre vetítve legalább négymillió muzulmán hívőt jelent.
Mindebből az a sokkoló tény következik, hogy Franciaország legnagyobb felekezeti közössége – a meggyőződéses és a gyakorló hívek számát tekintve egyaránt – a muzulmánoké. Az már más kérdés, hogy az iszlám igazi hívei a maguk részéről vajon milyen gyorsan fognak „szekularizálódni”, vagyis milyen ütemben veszítik el a vallásos motivációikat, ahogyan az a francia katolikusoknál (különösen a II. vatikáni zsinat óta) megfigyelhető. Erre a hipotézisre azért a „helyesen gondolkodó” szociológusok kincstári optimizmusa ellenére sem lenne érdemes nagy összegekkel fogadni, már csak az iszlám több mint félévezredes fáziskésése miatt sem, amely a kereszténységtől „virulencia” tekintetében (is) elválasztja.
Egy biztos: a hit irtózik az ürességtől, és az egyik által szabadon hagyott teret szükségképpen egy másik foglalja el. Ezt a francia példa is ékesen bizonyítja, újból aktuálissá téve a költő szavait, hogy ti. „vigyázó szemetek Párizsra vessétek”! Persze most nem a követendő, hanem az ellenpélda okán…
antidogma.hu
2010/01/26
„Cionizmus a senkiknek”. Ez a címe annak a cikknek, amelyet a konzervatív francia napilap, a Le Figaro jelentetett meg (2009. december 16.) jeruzsálemi tudósítója, Adrien Jaulmes tollából, aki Arieh Kinget, a város keleti, arabok lakta részében ténykedő és házak „felvásárlására” specializálódott Israel Land Fund vezetőjét interjúvolta meg. Az önmagát „cionista ügynöknek” tituláló King célja teljesen világos: „Araboktól vásárolunk, hogy betelepítsünk zsidókat. Lehetetlenné akarjuk tenni Jeruzsálem megosztását”. Egyszóval maga a „tökéletes” cionista.
Igaz, hogy tevékenységének különböző aspektusai az „altruizmus és a társadalmi akció” iránti született hajlamról tanúskodnak. Korábban biztonsági feladatokat látott el Irvin Moskowitz milliárdos mellett, aki floridai magánklinikákkal és kaliforniai kaszinókkal szerezte a vagyonát, majd dollármilliókat invesztált a megszállt területeken folytatott zsidó gyarmatosítás támogatásába. King tehát Moskowitz ingatlanügynöke „Kelet-Jeruzsálem elzsidósításában, miközben a cinizmust az őszinteséggel vegyítve, valamiféleképpen leckét ad nekünk a senkiknek szánt cionizmusból”, írja a Le Figaro.
Hallgassuk csak, tanulhatunk tőle: „A zsidó nemzet jövőjéért dolgozom. Csak úgy vethetünk véget az arabokkal való konfliktusnak, ha azt erőltetjük rájuk, ami nekünk jó, nem pedig azt, ami nekik. És ha rasszistának tekintenek, mert nem akarok összekeveredni nem zsidókkal, akkor csak tegyék, elfogadom.” Lefegyverző ez az őszinteség, és legalább két megjegyzést érdemel. Az első azokat a jóhiszemű, de naiv lelkeket érinti a cionizmus valódi természetét illetően, akik továbbra is arról ábrándoznak, hogy tárgyalások útján majd létre lehet hozni egymás mellett két demokratikus, egy zsidó és egy palesztin államot. King újfent megerősíti, ha még egyáltalán szükség lenne a megerősítésre, hogy a cionisták számára mit jelentenek a „tárgyalások”: harácsolást, kifosztást, palesztin házak lerombolását, lakóik elüldözését, és ha mindez nem elég, foszforbombázást, mint Gázában (ami nyilván „jó az izraelieknek”).
Ugyanakkor Arieh King jobb szeret nem vegyülni a nem zsidókkal, ami persze szíve joga (a fordítottjára is van jócskán példa, ugyebár), és „lazán” elfogadja, hogy emiatt rasszistának tekintik. Igencsak távol vagyunk tehát a diaszpórabeli cionista entellektüelek humanista és univerzalista retorikájától. Igaz, hogy nekik egészen más a funkciójuk. Egyikük Izraelben él és „judaizálja” Kelet-Jeruzsálemet, a többiek New Yorkban, Párizsban, Londonban vagy máshol, és az a szerepük, hogy eltussolják a cionizmus valódi természetét és elaltassák a „jó népet”. A munkamegosztás, mint köztudott, növeli a termelékenységet.
És hogy mit gondoljunk a Le Figaróról, amely egy ilyen cikket leközöl? Szó, ami szó, ez mindenképpen meglepő a kormány nem hivatalos szócsövétől, különösen azóta, hogy Sarkozyvel a cionizmus már de iure is átvette a hatalmat Franciaországban. Figyelmetlen volt a szerkesztő, vagy a „nem létező lobbi” már ennyire magabiztos? Mindenesetre Arieh King a nyugati politikusok legtöbbje által egekig magasztalt „izraeli demokrácia” valódi arcát képviseli.
December végén jelent meg a La Croix francia katolikus napilapban a legnagyobb közvélemény-kutató intézet (Ifop) felmérése, amely mindenekelőtt azt bizonyítja, hogy a katolikus vallásgyakorlás gyakorlatilag összeomlott a franciák körében. Noha 64 százalékuk – inkább csak kulturális beidegződésből – még katolikusnak vallja magát, a vasárnapi miséket már csak alig 4, 5 százalékuk látogatja rendszeresen, ami kereken hárommillió vallásgyakorlót jelent.
Sokkal tanulságosabb azonban az Ifop tanulmánya, amikor a megmaradt katolikus hívők legbensőbb hitbéli meggyőződését veszi górcső alá. Három adat különösen beszédes és lesújtó: a francia gyakorló katolikusok 42 százaléka többé már nem hisz vallásuk „civilizáló szerepében”, 63 százalékuk egyetért azzal, hogy „minden vallás egyforma”, 68-75 százalékuk pedig egyenesen azt kéri az egyháztól, hogy sürgősen vizsgálja felül a válással, a fogamzásgátlással és az abortusszal kapcsolatos morális álláspontját. Ez alapján óhatatlanul is arra kell következtetni, hogy három „gyakorló” katolikus közül kettő anélkül ücsörög vasárnaponként a templomának padjain, hogy meg lenne győződve saját hitének egyéni követelményeiről és társadalmi kisugárzásáról.
Ezektől az „opcionális keresztényektől” eltérően egészen más a helyzet a legalább hatmillió franciaországi muzulmánnal. Mindazok ugyanis, akik közülük gyakorolják is a vallásukat, sziklaszilárdan hisznek az iszlám öt pillérében, valamint vallásuk egyetemes és hódító felsőbbségében. Hogy mennyien vannak? Mivel az iszlám nem egy szó szoros értelmében vett kultusz, és a pénteki ima távolról sem ugyanaz, mint a vasárnapi mise, a rituális előírásokat, nevezetesen a ramadani böjtöt kell tekintetbe venni, hogy felbecsülhető legyen a gyakorló muzulmánok aránya. Az Ifop alapos vizsgálata szerint ez most 70 százalék, ami a teljes francia népességre vetítve legalább négymillió muzulmán hívőt jelent.
Mindebből az a sokkoló tény következik, hogy Franciaország legnagyobb felekezeti közössége – a meggyőződéses és a gyakorló hívek számát tekintve egyaránt – a muzulmánoké. Az már más kérdés, hogy az iszlám igazi hívei a maguk részéről vajon milyen gyorsan fognak „szekularizálódni”, vagyis milyen ütemben veszítik el a vallásos motivációikat, ahogyan az a francia katolikusoknál (különösen a II. vatikáni zsinat óta) megfigyelhető. Erre a hipotézisre azért a „helyesen gondolkodó” szociológusok kincstári optimizmusa ellenére sem lenne érdemes nagy összegekkel fogadni, már csak az iszlám több mint félévezredes fáziskésése miatt sem, amely a kereszténységtől „virulencia” tekintetében (is) elválasztja.
Egy biztos: a hit irtózik az ürességtől, és az egyik által szabadon hagyott teret szükségképpen egy másik foglalja el. Ezt a francia példa is ékesen bizonyítja, újból aktuálissá téve a költő szavait, hogy ti. „vigyázó szemetek Párizsra vessétek”! Persze most nem a követendő, hanem az ellenpélda okán…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése