2012. szeptember 22., szombat

Csiha Kálmán: A Heidelbergi Káté 80. kérdés-feleletének gyakorlati magyarázata




80. kérdés: Mi különbség van az úrvacsora és a pápista mise között?

Felelet: Az úrvacsora nekünk arról tesz bizonyságot, hogy minden bűneink teljességgel megbocsáttatnak Krisztus amaz egy áldozatáért, melyet ő maga a keresztfán egyszer véghezvitt. Továbbá, hogy mi Szentlélek által Krisztusba oltatunk, ki most a maga valóságos testével a mennyekben, az Atyának jobbján van és azt akarja, hogy őt ott imádjuk. A misében pedig az taníttatik, hogy élők és holtak bűnei nem bocsáttatnak meg Krisztus kínszenvedéséért, ha misemondó papok által Krisztus azokért naponként is meg nem áldoztatik. Azonfelül az is taníttatik, hogy Krisztus teste szerint, igazán és testileg jelen van a kenyér és a bor színe alatt, és ennek okáért azokban kell őt imádni. Eszerint a mise alapjában véve nem más, mint megtagadása Jézus Krisztus egyetlenegy áldozatának és kínszenvedésének.

A római katolikus egyházban azt vallották, hogy amikor a lelkipásztor elmondja az imádságot, akkor az ostya átváltozik valóságosan Krisztus testévé, ez volt a transsubstantiatio. A katolikus pap azért hajol meg az oltár előtt, azért vet keresztet, mert úgy tudja, hogy az oltárban van az ostya, és az ostyában testileg ott van Jézus Krisztus. Ha azt mondták: áldozás, arra gondoltak, hogy mikor a pap megtöri az ostyát, mivel abban testileg ott van Jézus, akkor még egyszer megáldozza, vagyis még egyszer megöli Jézust a mi bűneinkért. Számunkra ezt még elgondolni is borzalmas. A mostani katolikus egyház már részben módosított ezen az álláspontján, de még nem mondták ki a módosítást, csak a liturgiában van másképpen, mint ahogyan eddig volt. Az eddigi katolikus hit szerint tehát Isten azért bocsátja meg a bűneinket, mert a pap megáldozza Jézus Krisztust (ez tulajdonképpen ahhoz hasonló, mint amikor az Ószövetségben a papok mindig újra megáldozták a nép bűneiért a bűnbakot), a hívő pedig testi értelemben szájával veszi magához a megáldozott Krisztust. Ez latinul a manducatio oralis, azaz a szájjal való evése Jézusnak.

A mi hitünk szerint Jézus Krisztus egyszer halt meg a keresztfán érettünk. Borzalmas lenne, ha mi megpróbálnánk Őt akár jelképesen is újra megölni, vagy megenni a testét. A kereszten való egyetlenegy áldozatával eltörölte bűneinket, és Isten is eltörölte a bűnért való áldozatot. Beszéltünk arról, hogy a zsidók bűnért való áldozatot csak a templomban mutathattak be. Titus római császár Krisztus után 71-ben, mikor Jeruzsálemet elfoglalta, lerontatta a zsidó templomot. Isten úgy rendezte a világtörténelmet, hogy azt többé ne tudják felépíteni, ezért Izraelben nincs többé, megszűnt a bűnért való áldozat. Így Isten az ószövetségi bűnért való áldozatot megszüntette, mert a történelemben is Jézus Krisztus bemutatta a nagy bűnért való áldozatot, érettünk s a világ minden bűnéért meghalt a keresztfán, azért, hogy számunkra legyen bűnbocsánat és örökélet.

Az úrvacsora az Ő egyszeri áldozatára emlékeztet, amit a keresztfán egyszer véghezvitt. Az úrvacsorában vele valóban találkozunk, Őt magunkhoz vesszük, de nem a szájunkkal a gyomrunkba, hanem hit által a lelkünkbe, a szívünkbe vesszük. Ez a manducatio spiritualis (Krisztussal lelkileg való táplálkozás). A katolikus (pápista) mise, az áldozás megtagadása Jézus keresztfán történt egyszeri áldozata érvényességének, mert újra meg újra megismétli azt, hogy érvényes legyen. Igaz, már sokat közeledtek a mi felfogásunkhoz, ha a dogmatikában nem is, legalább a liturgiában, amikor úgy imádkoznak: „Istenünk, segíts nekünk, hogy az Úr Jézus valóságos testének nézzük az úrvacsora ostyáját.”

A reformáció idején elődeink nagyon sokat harcoltak azért, hogy úgy vegyék kenyérrel és borral az úrvacsorát, ahogyan azt az Úr Jézus rendelte. A középkori katolikus egyház csak ostyát adott. Azt mondta, hogy az az Úr Jézus teste, és a testben benne van a vér is, a bort csak a papok itták. Most is általában úgy van. Azonban most már megteszik azt, hogy bemártják az ostyát a borba, és az új rendeletek szerint, ha valaki külön kívánna ostyával és borral úrvacsorát venni, akkor ezt úgy is kiszolgáltatják neki. Nagyon örülünk annak, hogy a katolikus egyház felfogásában közeledik a mi hitünkhöz. De mind ez ideig nem mondták ki a protestáns egyházakkal való közös úrvacsorázást.

Logos tés akoés - Az ige megszólalása és megszólaltatása

 
LOGOS TÉS AKOÉS
AZ IGE MEGSZÓLALÁSA ÉS MEGSZÓLALTATÁSA
Tanulmányok a 60 éves Vladár Gábor tiszteletére

Pápa, 2012
Kiadja
a Pápai Református Teológiai Akadémia

A "Logos tés akoés - Az ige megszólalása és megszólaltatása" című tanulmánykötet a prédikálásra készülőknek vet fel átgondolásra érdemes kérdéseket biblikus, rendszeres és gyakorlati teológiai tanárok, klasszika filológusok írásain keresztül.


Hittani Kongregáció: Miért nem használják az egyház elnevezést a protestáns közösségekre

A Hittani Kongregáció egyháztani dokumentuma


A Hittani Kongregáció július 10-én "Válaszok az Egyházról szóló tanítás néhány szempontjával kapcsolatban feltett kérdésekre" címmel dokumentumot adott ki a II. Vatikáni Zsinat egyházról szóló tanításának értelmezéséről. A dokumentum, melyet az alábbiakban teljes terjedelmében közlünk, kérdés-felelet formában öt pontot érint. 


Forrás: Magyar Katolikus Püspöki Konferencia




5. kérdés: A zsinat a Tanítóhivatal zsinat utáni szövegeiben miért nem használják az egyház elnevezést a XVI. századi reformációból született közösségekre?

Válasz: Azért, mert a katolikus tanítás szerint ezek a közösségek a papi rend szentségében nem rendelkeznek az apostoli jogfolytonossággal, ezért az egyház lényegi alkotóeleme hiányzik belőlük. Ezek az egyházi közösségek, melyek főként a szolgálati papság hiánya miatt nem őrizték meg az eucharisztikus misztérium eredeti és ép lényegét,[19] a katolikus tanítás szerint sajátos értelemben nem nevezhetők egyházaknak.[20]

Dominus Iesus: A nem-katolikus egyházak nem egyházak a szó sajátos értelmében

DOMINUS IESUS


A Hittani Kongregáció
DOMINUS IESUS
nyilatkozata
Jézus Krisztus és az Egyház egyetlen és egyetemesen üdvözítő voltáról
2000. augusztus 6.






17. Krisztusnak tehát egyetlen Egyháza van, mely a Péter utóda és a vele közösségben lévő püspökök által kormányzott katolikus Egyházban létezik. [58] Azok az egyházak, melyeket, bár nincsenek teljes közösségben a katolikus Egyházzal, nagyon szoros kötelékek - az apostoli jogfolytonosság és az érvényes Eucharisztia - fűznek hozzá, valóban részegyházak.[59]
 
Ezért ezekben az egyházakban is Krisztus Egyháza van jelen és működik, jóllehet hiányzik a katolikus Egyházzal való teljes közösség, mert nem fogadják el a primátus katolikus tanítását, melyet Isten akarata szerint Róma püspöke objektíven birtokol és gyakorol az egész Egyház felett.[60]
 
Azok az egyházi közösségek ellenben, melyek nem őrizték meg az érvényes püspökséget és az Eucharisztia misztériumának eredeti és teljes valóságát,[61] nem egyházak a szó sajátos értelmében; mindazonáltal akiket e közösségekben megkeresztelnek, azok a keresztség révén beletestesülnek Krisztusba, s ezért bizonyos, jóllehet tökéletlen közösségben vannak az Egyházzal.[62]
 
A keresztség ugyanis természete szerint a Krisztusban való élet teljes kibontakozására irányul a teljes hit megvallása, az Eucharisztia és az Egyházban való teljes közösség által.[63]
 
Ezért a hívőknek nem szabad azt képzelniük, hogy Krisztus Egyháza nem más, mint - elkülönült, de valamilyen formában mégis egy - egyházak és egyházi közösségek bizonyos összessége; s azt sem gondolhatják, hogy Krisztus Egyháza ma már igazában sehol sem létezik, hanem csak célnak tekinthető, mely felé minden egyháznak és közösségnek törekednie kell.[64] Valójában "ennek a már adott Egyháznak az elemei összességükben a katolikus Egyházban léteznek, s a többi közösségben nincs meg a teljességük".[65] "Ezek a tőlünk különvált egyházak és közösségek - jóllehet hitünk szerint nincs meg a teljességük - nem jelentéktelenek és súlytalanok az üdvösség misztériumában. Krisztus Lelke ugyanis nem vonakodik fölhasználni őket az üdvösség eszközéül, melynek hatékonysága a kegyelemnek és igazságnak abból a teljességéből ered, amely a katolikus Egyházra van bízva."[66] A keresztények közötti egység hiánya kétségtelenül seb az Egyház számára; nem abban az értelemben, mintha meg lenne fosztva az egységtől, hanem "amennyiben a megoszlás akadályozza egyetemességének teljes megvalósítását a történelemben".[67] 

Lumen Gentium: Krisztus Egyháza a katolikus Egyházban létezik

LUMEN GENTIUM


A II. Vatikáni Zsinat LUMEN GENTIUM kezdetű dogmatikus konstitúciója
az Egyházról
1964




(Az Egyház látható és kegyelmi valóság)

8. Az egyetlen közvetítő, Krisztus szent Egyházát, a hit, a remény és a szeretet közösségét, ezen a földön látható szervezetként alapította és tartja fenn szüntelen,[9] s általa árasztja mindenkire az igazságot és a kegyelmet. De a hierarchikus szervezettel ellátott társaságot és Krisztus misztikus testét, a látható gyülekezetet és a kegyelmi közösséget, a földi egyházat és a mennyei javakban bővelkedő egyházat nem szabad két valóságnak tekintenünk, hanem emberi és isteni elemekből álló, egy összetett valóságot alkotnak.[10] Ezért nem közönséges analógia alapján a megtestesült Ige misztériumához hasonlít. Amint ugyanis az isteni Igének a fölvett természet mint az üdvösség Vele elválaszthatatlanul egyesült élő szerve szolgál, ugyanígy szolgál az Egyház társadalmi szerkezete az őt éltető Léleknek, Krisztus Lelkének a test növekedésére (vö. Ef 4,16).[11]

Ez Krisztus egyetlen Egyháza, melyet a Hiszekegyben egynek, szentnek, katolikusnak és apostolinak vallunk,[12] s melyet Üdvözítőnk feltámadása után a pásztor Péternek adott át (Jn 21,17) és őrá meg a többi apostolra bízta terjesztését és kormányzását (vö. Mt 28,18), és mindörökre "az igazság oszlopának és erősségének" rendelte (1Tim 3,15). Ez az Egyház e világban mint alkotmányos és rendezett társaság a Péter utóda és a vele közösségben élő püspökök által kormányzott katolikus Egyházban létezik,[13] jóllehet szervezetén kívül is megtalálható az igazságnak és a megszentelésnek több eleme, melyek mint Krisztus egyházának saját ajándékai, a katolikus egységre sarkallnak.

Miként azonban Krisztus a megváltás művét szegénység és üldözés közepette vitte végbe, úgy az Egyháznak ugyanezt az utat kell járnia, hogy az üdvösség gyümölcseit közölje az emberekkel. Jézus Krisztus "mint Isten ... szolgai alakot öltött, kifosztotta magát" (Fil 2,6), és értünk "noha gazdag volt, szegénnyé lett" (2Kor 8,9): úgy az Egyház jóllehet küldetéséhez rászorul emberi eszközökre, nem arra törekszik, hogy földi dicsőséget keressen, hanem arra, hogy saját példájával is terjessze az alázatosságot és az önmegtagadást. Miként Krisztust az Atya azért küldte, hogy "örömhírt vigyen a szegényeknek, ... gyógyítsa a megtört szívűeket" (Lk 4,18), "keresse és üdvözítse, ami elveszett" (19,10), hasonlóképpen az Egyház is szeretettel veszi körül mindazokat, akiket az emberi gyengeség gyötör, sőt szegény és szenvedő alapítójának képmását ismeri föl a szegényekben és szenvedőkben, próbál könnyíteni nyomorúságukon és bennük Krisztusnak akar szolgálni. Krisztus azonban "szent, ártatlan, szeplőtelen" (Zsid 7,26), "bűnt nem ismert" (2Kor 5,21), s csak azért jött, hogy a nép bűneit engesztelje ki (vö. Zsid 2,17), a bűnösöket is magába foglaló Egyház viszont egyszerre szent és mindig megtisztulásra szorul, ezért szüntelenül a bűnbánat és a megújulás útját járja.

Az Egyház "a világtól elszenvedett üldözések és az Istentől kapott vigasztalások közepette járva zarándokútját,"[14] az Úr keresztjét és halálát hirdeti, amíg el nem jön (vö. 1Kor 11,26). Megerősíti azonban a föltámadott Úr ereje, hogy külső-belső bajait és nehézségeit türelemmel és szeretettel legyőzze, és az Ő misztériumát jóllehet árnyékszerűen, mégis hűségesen kinyilvánítsa a világnak, míg végezetül teljes világosságában megmutatkozik.


Unitatis Redintegratio: A különvált testvérek kapcsolata a katolikus Egyházzal

UNITATIS REDINTEGRATIO

A II. Vatikáni Zsinat UNITATIS REDINTEGRATIO kezdetű dekrétuma
az ökumenizmusról
 
1964





(A különvált testvérek kapcsolata a katolikus Egyházzal)
 
3. Isten eme egy és egyetlen Egyházában már kezdet óta támadtak bizonyos szakadások,[15] melyeket az Apostol súlyosan korhol és elítél;[16] a későbbi századokban pedig még nagyobb nézeteltérések támadtak, és nem jelentéktelen közösségek különültek el a katolikus Egyház teljes közösségétől; s ebben az emberek mindkét részről vétkesek. Akik azonban most ilyen közösségekben születnek és részesülnek Krisztus hitében, nem vádolhatók az elkülönülés bűnével, s a katolikus Egyház testvéri tisztelettel és szeretettel öleli át őket. Azok ugyanis, akik hisznek Krisztusban és szabályszerűen részesültek a keresztség szentségében, már bizonyos -- jóllehet nem tökéletes -- közösségbe kerültek a katolikus Egyházzal. Azonban köztük és a katolikus Egyház között mind a tanítás és a fegyelem dolgában, mind az Egyház szervezetét illetően több eltérés van, ami nem kevés, s olykor súlyos akadályt jelent a teljes egyházi közösség útjában; az ökumenikus mozgalom ezeket az akadályokat akarja leküzdeni. Mindazonáltal akik a keresztségben megigazultak a hitből, Krisztus testének lettek tagjai,[17] jogosan ékesíti tehát őket a keresztény név, s a katolikus Egyház gyermekei méltán ismerik el őket testvéreiknek az Úrban.[18]

Ezenfölül azokból az alkotóelemekből vagy javakból, melyeknek összességéből az Egyház épül és él, nem egy, hanem nagyon sok és nagyon kiválóak létezhetnek a katolikus Egyház látható keretein kívül: Isten írott igéje, a kegyelmi élet, a hit, a remény, a szeretet és a Szentlélek többi benső ajándéka, valamint látható alkotóelemek is: mindezek, melyek Krisztustól valók és őhozzá vezetnek, joggal tartoznak Krisztus egyetlen Egyházához.

A keresztény vallás szent cselekményeinek nagy részét különvált testvéreink is végzik, melyek az egyes egyházak vagy közösségek különbözősége szerint más és más módon kétségtelenül meg tudják szülni a kegyelmi életet, és alkalmasak arra, hogy kaput nyissanak az üdvösség közösségébe.

Ennél fogva ezek a tőlünk különvált egyházak[19] és Közösségek, ámbár hitünk szerint fogyatkozásokban szenvednek, nem jelentéktelenek és súlytalanok az üdvösség misztériumában. Krisztus Lelke ugyanis nem vonakodik fölhasználni őket az üdvösség eszközéül, melyeknek hatékonysága a kegyelemnek és igazságnak abból a teljességéből ered, amely a katolikus Egyházra van bízva.

Különvált testvéreink mindazonáltal sem egyénenként, sem közösségenként vagy egyházanként nem élvezik azt az egységet, mellyel Jézus Krisztus akarta megajándékozni mindazokat, akiket új életre támasztott és egy testben éltet, s melyet a Szentírás és az Egyház tiszteletreméltó hagyománya vall. Az üdvösség eszközeit hiánytalanul ugyanis csak Krisztus katolikus Egyházában, az üdvösség egyetemes eszközében érhetjük el. Hitünk szerint ugyanis a Péter vezetése alatt álló egyetlen apostoli kollégiumra bízta az Úr az új szövetség összes javait, hogy létre hozza Krisztus egy Testét a földön; melybe teljesen be kell épülnie mindazoknak, akik valamilyen módon már Isten népéhez tartoznak. Ez a nép földi vándorlása idején, noha egyes tagjaiban még ki van téve a bűnnek, Krisztusban növekszik, és Isten a maga titokzatos tervei szerint szelíden vezérli, míg boldogan el nem érkezik az örök dicsőség teljességére, a mennyei Jeruzsálembe.

Victor János magyarázata a Heidelbergi Káté 80. kérdés-feleletéhez

Dr. Victor János: A Heidelbergi Káté 1-85. kérdés-feleletének magyarázata
(Eredetileg megjelent: "Az Út" című református hetilapban, folytatásokban, 1950–1952 között.)




A 80. kérdés 


ELÉRKEZVE a Káté tanulmányozása során a hírhedtnek nevezhető 80. kérdéshez, mindenekelőtt hallgassuk meg, mit mond arról, hogy "mi különbség van az Úr vacsorája és a római katolikus mise közt?" A felelet így hangzik: "Az úrvacsora arról tesz nekünk bizonyságot, hogy minden mi bűneink tökéletesen megbocsáttatnak a Jézus Krisztusnak amaz egyetlenegy áldozatáért, melyet Ő maga a keresztfán vitt véghez; és hogy mi a Szentlélek által Krisztusba oltatunk, Aki most a maga valóságos testével a mennyekben az Atya jobbján van, és azt akarja, hogy ott imádjuk Őt. A mise ellenben azt tanítja, hogy az elevenek és holtak bűnei nem bocsáttatnak meg a Krisztus szenvedéseiért, hacsak érettük Krisztus a misemondó papok által naponként is meg nem áldoztatik; és hogy Krisztus a kenyérnek és bornak színe alatt testileg jelen van, és ezért ezekben kell Őt imádni. E szerint a mise alapjában véve nem más, mint megtagadása Jézus Krisztus egyetlenegy áldozatának és szenvedésének, és kárhozatos bálványimádás." 

Tegyünk itt különbséget a között, hogy mit mond a Káté, és a között, hogy hogyan mondja. Nyilvánvaló, hogy az előbbi a fontos, az utóbbi hozzá képest másodrendű jelentőségű. Mégis ez a másodrendű jelentőségű dolog, a Káté modora, amely ezt a feleletét jellemzi, súlyos következményeket vont maga után a Káté történetében. Ez a modor ugyanis tagadhatatlanul éles és nyers. Érthető, ha a római katolikus egyház nagy sérelmet csinált abból, hogy a Káté "kárhozatos bálványimádásnak" bélyegzi az ő legfőbb szertartását: a miseáldozatot. 

A KÁTÉ TÖRTÉNETÉBŐL ugyanis világosan kitűnik, hogy ez az egész 80. kérdés akkor került bele az újabb kiadásaiba, amikor köztudomású lett: milyen határozatot hozott az előző, 1562. évben a római egyháznak akkor ülésező híres "tridenti zsinata" éppen a miseáldozattal kapcsolatos tanítása tárgyában. Nem volt abban a határozatban semmi új, csak a római egyházban máris uralkodó tanítást rögzítette meg és merevítette meg a reformáció tanításainak ellenében. És ilyenkor követett szokása szerint a római egyház ehhez a határozatához is hozzáfűzte, hogy aki pedig nem vallja azt, amit ő tanít, az "legyen átkozott" - "anathema sit". Erre vágott vissza a Káté a maga kíméletlen kárhoztató ítéletével, amely - jegyezzük meg - voltaképpen enyhébb magánál a vágásnál, mert hiszen nem is személyeket ítél a kárhozatra, hanem egy bizonyos szertartást és az ahhoz fűződő felfogást bélyegez "kárhozatosnak". 

Nekünk, akik hálás és hű tanítványai vagyunk a Káténak, szabad ezt az éles kitételét, amely annyira kirí az egyébként benne uralkodó hangból, helytelenítenünk és sajnálnunk. De lényegében mi sem mondanánk mást. Hiszen a Káté sem mond itt egyebet, mint amit már az előzőekben kifejtett. Csak a maga, Isten Igéje alapján előadott úrvacsorai felfogásához hozzáméri a római egyház miseáldozatát, és megállapítja, hogy az nem felel meg ennek a mértéknek. Két ponton állapítja ezt meg a Káté. 

AZ ELSŐ MOZZANAT az Ő kereszthalálában lerótt "elégtétel", amely által megszerezte számunkra "minden bűneink tökéletes megbocsáttatását". Erre mutat rá, és ezért kezeskedik az úrvacsorában felénk nyújtott kenyér és pohár, az Ő "megtöretett testének és kiontott vérének" ezek a "jegyei" és "pecsétjei". De megváltó jelentősége csak akkor van Jézus halálának, ha olyan "egyetlenegy áldozat", amely örökre elégséges. Nos, a római egyház miseáldozata az evangéliumnak ezt az alapigazságát, amelyre az ember csakugyan hitének teljes bizodalmával ráhagyatkozhat, teljesen elhomályosítja. Elméletileg persze azt tanítja a római egyház, hogy ez a miseáldozat nem valami új áldozat a Jézus Krisztus halálában történt áldozat mellett, hanem éppen annak az állandó felelevenítése Isten színe előtt. De a dolog lényege mégiscsak az, hogy - amint a Káté mondja - "bűneik nem bocsáttatnak meg, ha csak érettük Krisztus a misemondó papok által naponként is meg nem áldoztatik". Vagyis Krisztusnak a kereszten bemutatott áldozata magában véve nem elegendő, hanem szükséges hozzá még ez az emberek által mindig újra véghezvitt engesztelőáldozati szertartás is. 

A MÁSIK MOZZANAT, amelyről szó van, a Krisztussal való életközösségünk, amelyet az úrvacsorában a kenyérnek evése és a bornak ivása jelképez, és "pecsétként" hitelesít. Láttuk, milyen súlyt helyez a Káté arra, hogy ezt az életközösséget úgy mutassa fel, mint amely a Szentlélek által válik valósággá, nem pedig valamilyen testi "evés" és "ivás" révén. Krisztust úgy magunkba fogadni, hogy Ő velünk eggyé váljék és mi is Ővele, nem a szánkon át lehet, hanem a hitünk által. De a római egyház miseáldozata éppen ebbe a tévelygésbe vezeti bele az embereket. Hiszen azt tanítja, hogy a miseáldozat során a papi áldás ráolvasása folytán a kenyér és a bor valósággal átváltozik Krisztus testévé és vérévé, hogy áldozatként újra bemutatható legyen Istennek megengesztelésére. 

Ebből születik meg azután az a következmény, amelyet a Káté, mint a legsúlyosabb eltévelyedést bélyegez meg. Ha ugyanis úgy áll a dolog, hogy Krisztust a papi szó alászállíthatja az Ő mennyei dicsőségéből erre a földre, akkor az "átlényegült" kenyér, illetve ostya előtt le kell borulni, éspedig az Istent megillető imádattal. Az ilyenfajta istentiszteletre, mely emberkéz készítette anyagi tárgy előtt borul le, csak keményen nemet lehet mondani, ha hívek akarunk maradni Isten Igéjéhez. 


2012. szeptember 10., hétfő

Agónia és eksztázis - 1965 (film)


Agónia és eksztázis
(The Agony and the Ecstasy)
színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma
1965

A film Michelangelo életének azon éveit mutatja be, amikor a Sixtusi kápolnában megfestette a Teremtést. A cselekmény Michelangelo és II. Gyula pápa, e két öntörvényű, energikus, határozott jellemű, saját korukat jelentős mértékben meghatározó óriás konfliktusára épül. Állandó vitában, szinte harcban állnak, ugyanakkor mélységesen tisztelik a másik nagyságát, és a történet végére emberileg nagyon közel kerülnek egymáshoz.

Szent Johanna - 1957 (film)


Szent Johanna
(Saint Joan)
fekete-fehér, feliratos, angol-amerikai filmdráma
1957

rendező: Otto Preminger
író: George Bernard Shaw

Otto Preminger filmje 1957-ben világsikert aratott és hatalmas siker volt Magyarországon is, erős visszhangot keltve gondolataival (az idegen megszállás elleni harc, a nemzeti eszme, a vereség győzelemre fordítása és a halálból való feltámadás), az 1956 utáni országban. Jean Seberg szinte nem is játssza Szent Johannát, hanem ő maga az. Nagyszerű a szöveg is, Bernard Shaw hol szellemes, hol megrázó, filozofikus és nagy érzelmeket kavaró drámája.

2012. szeptember 8., szombat

Stellet Licht - 2007 (film)


Stellet Licht
színes, feliratos, mexikói-francia-holland-német filmdráma
2007

rendező: Carlos Reygadas

A házastársi hűtlenség kimeríthetetlen filmes téma, de Carlos Reygadas (Japán, Mennyei háború) nem a könnyű végéről közelítette meg a dolgokat, az ő hősei ugyanis a civilizációtól távol, a mexikói mennonita közösségben követik el a bűnt. Minimális cselekmény, baljós de káprázatos tájak és lecsupaszított érzelmek - ez a Cannes-ban zsűri-különdíjjal kitüntetett film nem egy mindennapi élmény.

"Őszintén szólva egyáltalán nem csodálkozunk azon, hogy Reygadas filmjét egyetlen magyar filmforgalmazó sem meri bevállalni, hiszen mindenben a kommersz ellentéte: egy isten háta mögötti elzárt kolóniában játszódik, szereplői amatőrök és ógermán nyelven beszélnek, tempója lassú, hangulata meditatív, viszont ez az utóbbi idők egyik legszebb és legkülönlegesebb filmje."

Dávid és Betshabé - 1951 (film)



Dávid és Betshabé
(David and Bathsheba)
színes, feliratos amerikai dráma
1951

Szereplők:
Gregory Peck
Susan Hayward
Raymond Massey
Kieron Moore

Dávid király a palota teraszáról meglátja a fürdőző Betshabét. Magához hívatja. Habár Dávidnak mindene megvan – vagyona, hatalma, feleségei, gyermekei - mégis szomjazik valamire: egy olyan nő szerelmére, aki nem a királyt látja benne, hanem őt magát szereti. Így szövődik szerelem közte és Betshabé között. Betshabé Uriásnak, a katonának a felesége. A férfit nem érdekli otthona, felesége, csak a katonai elhivatottság fűti. A szerelmesek házasságtörést követnek el, amelynek tragikus következményei lesznek. A súlyos csapások következtében Dávid ismét Istenhez fordul…


2012. szeptember 7., péntek

Dogen-Zen mester (film)


Dogen-Zen mester
Zen
színes, magyar feliratos, japán életrajzi dráma
2009

A történet a "Zen" irányzat alapítójának, a neves buddhista tanítónak Dogen Zenjinek az életét mutatja be.


2012. szeptember 5., szerda

Courageous (film)


A bátorság férfiai
Courageous
színes, magyar feliratos, amerikai akció, dráma
2011


Rendezte: Alex Kendrick
A Fireproof (Tűzálló / Szerelempróba) rendezőjétől

Négy férfi, egy hivatás: szolgálni és védeni. A négy családos ember és édesapa mindennapjai a törvény szolgájaként veszélyekkel van teli, ám amikor otthonuk, családjuk közelében sújt le egy tragédia, félelem önti el őket és megrendül a hitük. A döntés, amit szeretteik védelmében meghoznak, mindannyiuk életét megváltoztatja?