2010. március 31., szerda

Alexandriai Szent Cirill: Húsvéti imádság

Alexandriai Szent Cirill
(370-444)

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/3/33/POPE_kyrellos.JPG/200px-POPE_kyrellos.JPG


Húsvéti imádság


Jézus,
feltámadásod
világosság a népeknek,
fény az embereknek!
Hadd legyen életem is
fény a sötétségben:

szeressek ott, ahol gyűlölnek,
megbocsássak, ahol sértegetnek,
összekössek, ahol szakadás van,
reményt ébresszek, ahol elkeserednek,
vigasz legyek, ahol szenvednek,
örömet vigyek, ahol szomorúak.

Uram,
add, hogy fény legyek
a sötétségben!


A bajor evangélikus püspök türelemre int a katolikusokkal való közös úrvacsorával kapcsolatban

A bajor evangélikus püspök, Johannes Friedrich türelemre int a katolikusokkal való közös úrvacsorával kapcsolatban

evangelikus.hu
2010. március 31.


München – Bajorország evangélikus tartományi püspöke, Johannes Friedrich óva intette a német keresztényeket, hogy túl sok reményt fűzzenek ahhoz, hogy nemsokára vége lesz a keresztények úrvacsoravételének szétszakítottsága, mivel egy olyan nagy rendezvényen, mint amilyen az Ökumenikus Egyházi Napok sincsen előrelépés. A püspök erről az epd német hírügynökségnek adott interjújában beszélt. Emellett azonban arra bátorította Friedrich a katolikusokat és protestánsokat, hogy hitük közös dolgait állítsák a középpontba. Forrás: epd.de / Achim Schmid, evangelikus.hu / Horváth-Bolla Zsuzsanna

http://www.evangelikus.hu/interju/a-bajor-evangelikus-puspoek-johannes-friedrich-turelemre-int-a-katolikusokkal-valo-koezoes-urvacsoraval-kapcsoaltban/leadImage

– Nem tart attól, hogy a nyilvánosság, az emberek tudatában egyfajta „negatív-ökumené fog az evangélikus egyházra is átterjedni, a katolikus egyház szexuális zaklatási ügyei miatt?

– A félelmem az, hogy emiatt az események miatt meginoghat az egyházakban való általános bizalom. A nyilvánosság gyakran nem tesz különbséget katolikus és evangélikus, valamint református egyház között. Én sem akarok teljes mértékig elhatárolódni. Közös feladatunk azonban az lesz, hogy az emberek számára tisztázzuk, milyen jelentőséggel bír az, ha az egyház tagjai. Meg vagyok győződve arról, hogy egy vallásos társadalomban az embereknek igenis szükségük van egyházra, a templomi közösségre, ahol más emberekkel közösen imádkozhatnak és énekelhetnek, ahol segítséget kaphatnak és ahová fordulhatnak egzisztenciális élethelyzetekben, mint például gyászesetekben.

– Az Ökumenikus Kirchentagról nyilatkozva többször is hangoztatta, hogy sokrétű ökumenikus kooperációk miatt az előkészítéskor gyakran kellett más egyházak képviselőivel is találkozniuk és ezeknek a közös alkalmaknak a későbbiekben is tovább kellene folytatódniuk.

– Ezen a ponton valóban optimista vagyok. Sok együttműködést úgy hoztunk létre, hogy ezek automatikusan, maguktól folytatódnak majd. Püspökként azonban arra fogok mindenkit bátorítani, hogy az Egyházi Napok után is a projektek és beruházások tovább folytatódjanak a gyülekezetekben és csoportokban.

– Mi lehet az evangélikus egyház speciális hozzájárulása a Kirchentaghoz?

– A legfontosabb az az evangélikus profil, amelyhez feltétlenül hozzátartozik az „ökumenikus lét” is. Ezért szeretnék világossá tenni azt is, mit értünk ökumené alatt. Más felekezetekkel közös alapunk, hogy mi mindannyian a megfeszített Jézus Krisztust hirdetjük, aki feltámadott. Erre szeretnék én a Kirchentag alatt is mindig utalni majd. Szombaton este a müncheni Matthäuskirche templomában úrvacsorás istentiszteletet tartunk majd a GEKE, az Európai Protestáns Egyházak Közösségének szervezésében. Más protestáns egyházakkal, így a metodistákkal, reformátusokkal a közös úrvacsora lehetséges. Alapvetően az Ökumenikus Egyházi Napokon nem a saját profil, hanem a hasonlóságok és közös hitünk átfedései állnak majd középpontban. A teológiai párbeszédben azonban nem szabad, hogy a különbözőségek tudatosan elkendőződjenek.

– Az Egyházi Napokon előreláthatóan lesz egy ortodox vesperás, amely a kenyér megtöréséről szól, az úgynevezett artoklasiaról. Lehet ez egy felekezetközi vallási ünnep új formája? Az áldás és a kenyér megtörése mégis csak az őskeresztény agapé megünneplésére emlékeztet.

– Lehetséges, hogy ez a forma a későbbiekben továbbnyúlik. A keresztény körben megvan az agapéünnep (szeretetvendégség) régi formája, amelyet természetesen katolikusok és protestánsok egyaránt gyakorolnak. A kenyér megtörésének ortodox formájában különösen szép, hogy ezen minden további nélkül részt vehetnek nem ortodoxok is. Teljesen mentes azoktól a gyanúktól, hogy ott valami olyasmit tennénk, amely valamely felekezet szabályaiba ütközne.

– A Kirchentag lehet-e annak lehetősége, hogy az evangélikus és katolikus egyház mellett más felekezetek, különösen az ortodoxok is erősebben beléphetnének a képbe?

– Az ökumené ezen kiterjesztését szeretettel üdvözlöm. A berlini Első Ökumenikus Kirchentaggal összehasonlítva ez már a személyi összetételből is látszik. A Második Ökumenikus Kirchentag elnökségében van az ortodox egyháznak is helye és szavazata. Münchenben bemutatkozik majd az ortodox egyház és Malamoussis püspök is, aki mindig is nyitottnak mutatkozott az ökumenével szemben.

– Nem lesz az ökumenikus párbeszéd egyre nehezebb azzal, hogy egyre többek kerülnek be a körbe? Más teológiai kérdések és különbözőségek jönnek elő, amikor a baptisták keresztségről való értelmezése kerül előtérbe. Vagy ettől csak újabb gazdagodást remél Ön?

– Mindkettőt. Természetesen a több teológiailag különböző ökumenikus tárgyalópartnerrel növekszik azoknak a területeknek a száma is, amelyeken különbözőségek vannak. Ez természetesen nem teszi egyszerűbbé az ökumenét. Számomra azonban túlnyomórészt a pozitív aspektus az, ami döntő és ez a gazdagodást jelenti. Ezek a nyitások ugyanis túlvezetnek a megrögzött kapcsolatokon és kérdésfeltevéseken.

– Megrögzött probléma a közös úrvacsora is...

– Ezen a téren az Ökumenikus Egyházi Napok által nem lesz előremozdulás. Katolikus értelmezés szerint az egyházakkal csak akkor lehetséges a közös eucharisztia ünnep, ha azokkal teljes egyházközösség áll fenn. Az úrvacsora tehát a fejlődés abszolút utolsó pontja lenne. A fő különbség az egyházi hivatal különböző értelmezésében áll. A katolikus pap, az evangélikus lelkésszel ellentétben, mint katolikus püspökének felavatott munkatársa, egészen más helyzetben van a laikusokhoz képest. Feltehetően egészen más eredményre juthatnánk az úrvacsora kérdésében – amelyben teológiailag gyakorlatilag nem állunk olyan messze egymástól – ha a Németországi Római Katolikus Egyház független lenne a Római Katolikus Világegyháztól. A világ másik részén, ahol a katolikusok többségben vannak, a közös úrvacsora egyáltalán nem a legfontosabb téma az egyházakban. Nekünk, evangélikusoknak egyszerűen el kell tudnunk fogadni azt, hogy a katolikusokat egy egész világra kiterjedő egyház igazgatja.

– Milyen az ökumené helyzete Németországban? A kijelentések és a becslések a jégkorszaktól az új áttöréseken át a virágzó ökumenéig alapvetően mindenféléről szólnak.

– Jégkorszakot nem látok, ezt teljesen hibás becslésnek tartom. Itt megint csak arra lehet utalni, hogy mi, katolikusok és protestánsok 450 év alatt „külön fejlődtünk egymástól” és 45-50 év alatt, tehát a Második Vatikáni Zsinat óta indultunk csak el egymás felé. Az alapok összenövése továbbra is tart, az egyházvezetések közötti atmoszféra egyre jobb lett, és éppen ezen a területen az elmúlt években nagy mértékű bizalom keletkezett. Hogy most már nem mennek előre a dolgok, ahogyan azt korábban megszoktuk, egyszerűen azért van, mert a még fennálló, megmaradt problémák olyanok, amelyeket csak nehezen lehet megoldani, mivel az egész már nem csak egy hórukk-eljárás.

Az ökumenikus útról már sok akadályt eltávolítottunk, így most már az igazi töréspontokhoz érkeztünk, amelyek az úrvacsorában és az egyházi hivatal értelmezésében rejlenek.

– Hogyan értékeli azokat a felekezeteken átívelő koalíciókat, amelyek az anglikán, katolikus és ortodox tradicionalisták között rajzolódnak ki?

– Eddigi megfigyeléseim szerint nem tudok elképzelni ilyen koalíciókat. Természetesen mindhárom egyházban vannak tradicionalisták, de ezek a keresztények annyira saját tradícióikban gyökereznek, hogy nincsen kapcsolatuk más egyházak tradicionalistáival. A progresszíveknek ez könnyebb lenne. A pápa felajánlása, arra vonatkozóan, hogy a tradicionalista anglikánok egyesülhetnének Angliában egy római katolikus egyházmegyében, nem váltott ki túlságosan nagy rezonanciát. Legalábbis nincsen tudomásom arról, hogy létrejött volna már egy ilyen egyházkerület.

– Az ökumenikus párbeszédet, amely a XX. század nagy egyháztörténeti témája volt, leválja most egy vallásközi párbeszéd?

– Ezt egyáltalán nem így látom. Helyes az, hogy a XXI. században a vallásközi párbeszéd nagyobb szerepet fog játszani, mint korábban. Ez a növekvő globalizált világ, valamint a köztünk élő muszlimok nagy száma miatt van így, akikkel együtt is akarunk élni. A párbeszéd két formája azonban nem konkurenciái egymásnak. A vallásközi párbeszéd nem ok arra, hogy a katolikusokkal és más ökumenikus partnerekkel folytatott párbeszédet ne folytassuk tovább. Így például csak jó lehet, ha Németországban a római katolikus és a protestáns egyház egy közös bázisról kiindulva, tárgyalásokat folytat a muszlimokkal. Az egyházi állásfoglalásokban ma már kevés különbség van, például olyan kérdésekben hogy építhetnek-e mecseteket.


"Keresztény ember számára a Jobbik elfogadhatatlan"

"Keresztény ember számára a Jobbik elfogadhatatlan"

http://www.magyarhirlap.hu/images/mh_logo.png

Magyar Hírlap
Kacsoh Dániel
2010-03-31


Az MSZP és az SZDSZ mellett szélsőséges pártnak tartja a Jobbikot is Osztie Zoltán, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) elnöke, mondván, a Vona Gábor által vezetett erő nem európai, nem szalonképes a keresztény kultúrkörben, és folyton összemos olyan értékeket, amelyek nem tartoznak össze. „Keresztény ember számára ez a párt nem elfogadható” – jelentette ki. Osztie szerint felelősen gondolkodó magyar állampolgár csak polgári, kereszténydemokrata és kétharmados parlamenti többséget megszerezni képes pártszövetségre szavazhat az áprilisi választásokon.

http://www.magyarhirlap.hu/images/ups/64/64034.jpg
Osztie Zoltán: A kormány radikalizálta a társadalmat, szembeállította egymással az embereket

– A választások közeledtével egyre többen értékelik a most véget érő ciklust. Mit gondol, a keresztény értékek szempontjából miként jellemezhetők az elmúlt esztendők?

– Először is, nyolc évet zárunk most le. Bárhogy is alakul, valamilyen módon az idei április 11., ennek a korszaknak a végét jelenti majd. Ebben a nagyjából egységesnek tekinthető időszakban a romlásnak jól látható jelei voltak. Nemcsak a keresztény értékrendet rombolták le, kérdőjelezték meg, hanem eltüntettek minden olyan alapot, amely valamiféle közmegegyezésnek tekinthető vagy alapvető emberi érték egy demokratikusan felépülő, modern társadalomban.

– Konkrétan?

– Vegyük csak sorra: milyen erő az, amely meghirdeti, hogy jöjjön el az „én országom”? Vagy mit gondoljunk, amikor azt látjuk és halljuk, hogy valaki feláll, és elénekli az Internacionálét, amelynek egyik leglényegesebb mondandója, hogy a múltat végképp el kell törölni. Milyen erő az, amelyik az általa sem tagadott hazugságából mostanra politikai programot, kampányeszközt fabrikált? A válaszokat tudjuk. Mindezek, és persze egyéb gazemberségek, következtében az elmúlt nyolc évben „sikerült” élhetetlenné tenni a magyar társadalmat. Az emberek közötti kapcsolatok minden téren, így a gazdaságban, az üzleti világban is megromlottak. Egész egyszerűen szinte teljesen eltűnt a bizalom, emberellenes és embertelen légkör alakult ki. Az ország állapotára vonatkozóan két adat mutatja leginkább a helyzetünk tragikusságát. Egyrészt ma már mintegy kétmillió honfitársunk él a létminimum küszöbén, vagy az alatt. Ide tartozik a gyermekek éhezése, teljes kiszolgáltatottsága, ami elfogadhatatlan. Kutatások bizonyítják azt is, hogy a felnövekvő értelmiségi generációnak nincs pozitív jövőképe, nincs reménysége a hazájában, ezért nagyon sok fiatal hagyja el az országot. Külön veszteséget jelent az egészségügyi dolgozók, az orvosok és a nővérek egyre rohamosabb elvándorlása. Megjegyzem, a kormánynak nem volt családpolitikája sem. Mindezekkel a szocialisták és a liberálisok a jövőt lehetetlenítették el. Nem lehet a többi kormányra mutogatni, szétkenni a felelősséget – ez egyértelműen az elmúlt két ciklus kudarca. A polgári kormány idején az emberek, a közösségek, a települések felemelték a fejüket. Egészen más, sokkal inkább önbecsüléssel telített légkör uralkodott az országban. Kezdtük újra felfedezni gyökereinket. Ezt a folyamatot is visszafordították az elmúlt nyolc évben.

– A változás iránt érzett elkötelezettség miatt indított nemrég országos előadássorozatot a KÉSZ?

– A Keresztény gyökerek és a boldog magyar élet elnevezésű kezdeményezésünk célja elmélyíteni a magyarság nemzettudatát, megszilárdítani népünk önbecsülését, ami csak a kereszténység komolyan vételével érhető el. Ennek nincs köze a kampányhoz, sokkal inkább az említett egészséges önbecsülés, történelmi tudat visszaszerzésére irányul. Nem is ér véget a választásokkal, az ország tizenhét településén egész évben zajlik majd.

– Azért a választások kapcsán a KÉSZ is megfogalmazta, melyik pártra kell szavazni.

– Valóban, azt üzenjük minden felelősen gondolkodó, keresztény magyar embernek, hogy csak arra a pártszövetségre érdemes voksolnia, amely polgári, kereszténydemokrata, kétharmados többséget képes szerezni, és ily módon számon is kérhető. Ez utóbbi szempontot azért tartjuk fontosnak, mert a leendő, reményeink szerint jobboldali kormány sem bújhat majd ki a felelősség alól. Bizony, az általunk meghirdetett, úgynevezett civil radikalizmus szellemében a következő kabineten is számon kérjük az elhangzott ígéreteket, az alapvető emberi értékek melletti kiállást.

– Miként képzeli el a társadalmi kontrollt a KÉSZ?

– A Civil Összefogás Fórum keretében már jó ideje igen dolgozunk azon, hogy a civil szféra is tudjon végre a társadalom érdekében jelzéseket adni, nyomást gyakorolni a hatalomra. Ez nagyon hiányzott az előző ciklusokban, a kormányok nem tartottak igényt a civilek véleményére, pedig erre egy egészséges, demokratikus ország esetében okvetlenül szükség van. A kérdés ugyanis adott: a kormánynak van népe, vagy a népnek kormánya?

– Még napjainkban is rendre elhangzik a vád, legutóbb például Kiss-Rigó László püspök esetében, miszerint a papok rosszul teszik, ha politizálnak. Mit lehet erre mondani?

– Egyre markánsabban vagyok kénytelen reagálni az efféle megjegyzésekre. Senki sem tudott még ugyanis válaszolni arra a kérdésre, hogy egész pontosan miért is ne foglaljanak állást a történelmi felekezetek a társadalmat érintő kérdésekben, miért ne fogalmazhatnának a közjó érdekében egyértelműen. Kijelentem: én lelkipásztorként és magyar állampolgárként igényt tartok a vélemény és a szólás szabadságára. Az ilyen vádak egyébként tipikusan szélsőségesen individualista felfogást tükröznek: az egyént a közösségéből, vagyis az egyházából, a nemzetéből kiszakítva kezelik.

– Most már egyre több támadás éri a történelmi felekezeteket a „másik” oldalról is. Mit szól a Jobbik egyházakkal kapcsolatban elhangzó megjegyzéseire?

– Kezdjük onnan, hogy szerintem ma Magyarországon szélsőséges politikai erő az MSZP is. Elég csak a szocialisták büntetőügyeire gondolni. Az SZDSZ is az, de az úgynevezett liberális politikusok önmagukkal bántak el. De szélsőségesnek tartom a Jobbikot is, amely nem euró­pai, nem szalonképes a keresztény kultúrkörben, és folyton összemos olyan értékeket, amelyek nem tartoznak össze. Keresztény ember számára ez a párt nem elfogadható. Elég csak rávilágítani az olykor az egyház- és zsidóellenességtől sem visszariadó politikai formáció kapcsán arra, hogy sokszor egyértelműen a gyűlölet, a szeretetlenség motiválja a képvise­lőit. Ez szinte sugárzik belőlük. Sajnos egyre többen fogékonyak erre a stílusra, és emögött egyértelműen az áll, hogy a kormány radikalizálta a társadalmat, szembeállította egymással az embereket. Soha nem felejthetjük el, hogy Gyurcsány Ferenc a kettős állampolgárság ellen kampányolt.

– A Jobbik március 15-i megemlékezésén ifjabb Hegedűs Loránt református lelkész elég keményen beszélt a KÉSZ-nek az újpogányság térnyerése kapcsán megfogalmazott véleményéről. Miért káros ez az egyre erősödő, fogalmazzunk úgy, vallási irányzat?

– Az úgynevezett újpogányságot vallók vissza szeretnék fordítani a történelem kerekét abba az időbe, amikor Szent István műve még nem jött létre. Az első, felkent, apostoli királyunk helyett Koppányt választanák. Csakhogy, ha ez a most megfogalmazott vágyuk akkor teljesült volna, ma nem is létezne magyar nemzet. Az újpogányság nem mást, mint a keresztény magyar állam tagadását jelenti. Az ezt valló ember tehát szemben áll az egyházzal, ugyanakkor negligálja az elmúlt ezer esztendő történetét. Ennek a mozgalomnak van egy vallási iránya, amely keresztény zarándokhelyeink mellett pogány kultuszok formájában jelenik meg. Van egy nemzeti iránya, ez a koppányi, Krisztus párthus hercegsége mellett kardoskodó tévtanokat jelenti. Ebből következik az antiszemitizmus. És végül van egy politikai vetülete, ez pedig a Jobbik. Mindezek gyökere ugyanaz. A KÉSZ előadás-sorozata ezzel szemben azt kívánja bemutatni, hogy a kereszténység és a magyarság elválaszthatatlanul összetartozik, ez ezer éve így van.


Böcskei László katolikus püspök húsvéti pásztorlevele

Böcskei László nagyváradi római katolikus püspök húsvéti pásztorlevele

Forrás: varad.org


http://varad.org/korlevelek/Husveti%20uzenet_elemei/image002.jpg


HÚSVÉTI ÜZENET


Főtisztelendő Paptestvérek! Tisztelendő Szerzetesek! Kedves jó Híveim!

Nagybőjti előkészületünk alatt sokat foglalkoztatott bennünket a húsvéti titok és a húsvéti esemény. A szentírási beszámolók alapján igyekeztünk megközelíteni Isten elgondolását és terveit az emberről, annak jövőjéről, miközben hallgatni próbáltunk szavára, amely a megtérés és a bűnbánat útján a megújult életre hívott meg minket. Az Istennel való találkozás, a meghallgatás és a követés útján előkészülhettünk Húsvét szent titkának megünneplésére, amelyet nagy örömmel és reménységgel vár az egész keresztény világ.

Hitvallásunk egyik fő tétele, amely hitünknek középpontját és egyben alapját képezi: „harmadnapon feltámadt a halottak közül!”. Szent Pál apostol Jézus Krisztus feltámadásának fontosságára utal, amikor határozottsággal jelenti ki a korintusi híveknek: „Ha Krisztus nem támadt föl, hiábavaló a mi igehirdetésünk és hiábavaló a ti hitetek ... ha pedig Krisztus nem támadt föl, semmit sem ér a hitetek, mert még mindig bűneitekben vagytok.”(1Kor 15, 14.17).

A hitnek ezen bizonyossága nélkül nem tudnánk kiemelkedni a nagypénteki tragédiából. Erre irányul a kereső és szenvedő ember minden reménysége, ez által teljesül ki minden vágyakozása. E nélkül megmaradnánk a borzalmas keresztrefeszítés elkeserítő élményénél, a szörnyű halálnál, mely véget vetett annyi sok reménynek és a kilátástalanságba vezette az élet keresőit. Jézus is egy idealista egyéniség maradna, akiről azért beszélhetnénk, mert tanítása az igazságosságon és szereteten alapuló világrend megvalósítását hirdette meg sikertelenül.

Az apostolok tanúságtétele viszont egy egészen más valóságra mutat. Alig képzelhető el, hogy illúziókra alapozták igehirdetésüket, mely oly nagy visszhangra talált a világban és a történelemben. Számukra a kereszt, a legborzalmasabb büntetéseknek eszköze, a húsvétvasárnapi fényben megváltó és felszabadító erővel tűnik fel. Már nem a szégyen fájáról beszélnek, amely a megsemmisülésbe vezet, hanem a szeretet és önfeláldozás kegyelmi eszközéről, mely felszabadít és új távlatokat nyit meg előttünk.

Húsvét eseménye életünk és kibontakozásunk fordulópontját jelenti. Isten hatalmassága és szeretete egyszer s mindenkorra legyőzte a gonosz hatalmát, a halál erejét. Fia szenvedése és kereszthalála által részesülni akart emberi gyötrelmeinkben, múlandóságunk fájdalmaiban, hogy éppen ezekből segítsen ki bennünket és elvezessen az el nem múló, soha ki nem alvó fény birodalmába.

Hasonlóan a sírhoz siető asszonyokhoz, akik tanácstalanul állapították meg, hogy „Elvitték az Urat a sírból...” (Jn 20, 2), bennünk is ott vannak a kérdések. Mi is sokszor reményvesztettek vagyunk, akárcsak a tanítványok, akik Uruk keresztrefeszítése után befejezettnek vélték életüknek ezt a szakaszát és szomorúan ballagtak Emmausz felé, hogy régi elfoglaltságaikat folytassák. A hozzájuk társuló idegen azonban felrázta őket reménytelenségükből s mint egy második meghívás hangzik a megvilágosító szó, az üzenet, mely magát az életet hordozza: „Nem értitek?! Hát ezt kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?! (Lk. 24,25).

Az emmauszi tanítványok története érzékelhető módon és a mindennapi élet tapasztalatai színterén állítja elénk a húsvéti esemény csodálatos élményét. Összefoglalja Húsvét titkának elmélyítéséhez szükséges tudnivalókat, miközben megérinti az emberi lélek mélységes vágyait, és az Istennel való találkozás révén egy egészen új életbe, új lehetőségekkel vezeti a hinni tudó és akaró embert. A tanítványok számára és minden hozzájuk hasonló, a maga útját járó, talán elkeseredett és reményvesztett, vagy éppen a megelégedett ember számára egy új út, a reménynek és a hitnek az útja bontakozik ki, amelyen haladva a Kristussal való találkozás öröméhez jutunk. Húsvét tehát arra szólít fel bennünket: vegyük észre, hogy a Feltámadott mellettünk van és arra hív, hogy ne csak hallgassuk őt, hanem vigyük el a feltámadás örömhírét az erre éhezőknek. Legyünk hiteles hirdetői a Krisztus győzelméből fakadó értékes életnek.

Azt kívánom, hogy Húsvét szent ideje nyújtson elegendő alkalmat mindnyájunknak a Krisztus keresésre és a Krisztussal való találkozásra. Gazdagítsa életünket nemes vágyakkal, erősítse akaratunkat és kitartásunkat a jóban és vezessen a bátor tanúságtevők sorába, akik egy szívvel lélekkel vallják: „harmadnapon feltámadott a halottak közül, ...hiszem a test feltámadását és az örök életet!” Ámen.

Főpásztori áldással.


Nagyvárad, 2010. Húsvétján

† László s.k.
megyéspüspök


A Húsvét időpontjának meghatározásáról

Magyar Rádió
Református Félóra
2010. március 31.

Balassa Eszter a Húsvét időpontjának meghatározásáról


Fekete Ágnes: Ebben az esztendőben különösen is örülhetünk a Húsvétnak, mert ritkán fordul elő, hogy a nyugati és a keleti keresztyének együtt ünneplik ezt az ünnepet. Ugyanis más naptárok és szempontok szerint számolják ki az ünnep időpontját. Idén még a zsidó Páska ünnep három napja is egybeesik a Húsvéttal. A Húsvét időpontjának a kérdése a keresztyénség legelejétől kérdéses volt. Erről a kérdésről beszélgettem a budapesti teológia doktorandus hallgatójával, Balassa Eszterrel.

Balassa Eszter: A jeruzsálemi gyülekezetben, amelyet ősgyülekezetnek is nevezünk, voltak viták arról, hogy a szombatot is megtartsák-e vagy csak a feltámadásra emlékezzenek vasárnap. Az utolsó vacsora eseményei a zsidó Pészah vagy páska ünnephez köthetőek. Ezért eleinte úgy gondolták, hogy a három nap eseményeit akkor kell megünnepelni, amikor a zsidók a Pészahot ünneplik.

Ez Niszán 14-e estéjén kezdődik Keleten, eleinte tehát Niszán 14-hez ragaszkodtak bizonyos keresztyén csoportok. Rómában és Alexandriában pedig az ehhez legközelebb eső vasárnapot kezdték el ünnepelni, hiszen vasárnap a feltámadás napja. A pápának gyakran kellett olyan feljelentésekkel foglalkoznia, amelyek azok ellen irányultak, akik a zsidó Pészah szerint ünnepelték a feltámadást. Iréneusz közvetített a szemben álló felek között, de csak 325-ben a niceai zsinaton született határozat arról, hogy a Húsvét napja a tavaszi napforduló utáni első holdtöltét követő vasárnap. A zsidók holdnaptárat használnak, ami azt jelenti, hogy holdhónapokban mérik az időt, de az év napév. Mivel 12 holdhónap rövidebb, mint egy napév, a hónapok sem esnek mindig ugyanakkorra. Például a Pészahnak tavasszal kell lennie, ezért ha korábbra esne, beiktatnak egy plusz hónapot pont azért, hogy tavaszra essen a Pészah. Van egy Ádár nevű hónap, ami elé esetenként beilleszthető egy Vöádár nevű hónap. A zsidóknál a hónap mindig újholdtól újholdig tart, így a Niszán is, így Niszán 14-e mindig pont telihold. A keresztyének pedig ugyanettől a teliholdra következő vasárnap ünneplik a feltámadást.

Fekete Ágnes: Ebben a vitában nagyon sok minden volt. A zsidó kultúrától való elszakadás, és a mégis abban való maradás is. Húsvét vetette fel végül is a keresztyénség nagy identitás-kérdését.

Balassa Eszter: Igen, a Széder-esti lakoma volt az utolsó vacsora. Jézus és a tanítványai is zsidók voltak, és rendes zsidók módjára megülték ezt az ünnepet. Egyiptomot gyakran értelmezik úgy, hogy a züllöttség, a bűn országa, a minden rossz országa. A kimenetel onnan a minden bűntől való megszabadulás, a bűnből való kivonulás szimbóluma lett. A zsidó elképzelés a Pészah-ról pedig az, hogy elővetíti a messiási korban bekövetkező végső megváltást. Tehát ahogyan az egyiptomi szolgaságból megváltotta őket Isten, úgy fogja majd a Messiás az Ő idejében megváltani a kiválasztott népet ebből a világból. Jézus pontosan ezt teszi az emberiséggel a páska ünnepén.

Fekete Ágnes: Ennek már a Bibliában is ott a nyoma.

Balassa Eszter: Igen, Pál apostol mondja, hogy Krisztus a mi páska-bárányunk.

Fekete Ágnes: A vita eredője nem is a két tábor közötti feszültségből adódik, hanem a zsidóságból. A zsidóság semmiképpen nem akart a hellenizmussal párbeszédet folytatni, és erre Alexandriai Philón a legjobb példa talán.

Balassa Eszter: Az alexandriai zsidóság egy teljesen más társaság volt. Ha megnézzük a Biblia görög fordítását, a Septuagintát, arra a következtetésre juthatunk, hogy azért volt szükség rá, mert ők még héberül sem tudtak. De nem csak Alexandriában volt ilyen a helyzet, hiszen a Makkabeus felkelés oka is az volt, hogy a Krisztus előtti 160-as években nagyon erős volt a hellenista kultúra, a görög nyelv, a színház befolyása a Szentföldön is. Sok zsidó viselt görög nevet. Az identitás kérdését az oldja meg, hogy 70-ben lerombolják a templomot. Azok, akik a rabbinikus zsidóságot megalapozták, konzervatív zsidók voltak. Úgy döntöttek, hogy csak a Szentírással foglalkoznak, azt kutatják, magyarázzák, és a hellenisztikus befolyásnak ellene állnak. A hellenisztikus zsidók fogékonyabbak voltak a kulturális, szellemi hatásokra, sokan közülük keresztyének lettek.

Az is problematikus volt, hogy a Pészah egy mozgó ünnep, azaz mindig más időpontra esik, nem mindig péntekre és vasárnapra, így előfordulhatott, hogy azok, akik Niszán 14-éhez ragaszkodtak, hétfőn vagy kedden ünnepelték a feltámadást. Pedig a vasárnap a feltámadás napja. Fontos volt vasárnapra tenni az ünnep időpontját.

Fekete Ágnes: Mondhatjuk, hogy leginkább a zsidó-keresztyén gyülekezetek ragaszkodtak a leginkább Niszán 14-hez?

Balassa Eszter: Iréneusz mestere Polikárp volt, az övé pedig János evangélista. Kis-Ázsiában Jánosra hivatkozva ragaszkodtak Niszán 14-hez, mint az úrvacsora időpontjához. Az evangélista tekintélyére hivatkozva alapozták meg álláspontjukat. Mindenki megpróbált szentírási alapon érvelni saját álláspontja mellett.

Fekete Ágnes: Iréneusznak mi volt ebben a szerepe?

Balassa Eszter: Iréneusz Lyon püspöke volt, tehát Nyugaton élt, Policárp pedig Kis-Ázsiában, Szmirnában élt. Iréneusz inkább mesterét támogatta volna ebben a kérdésben, de azt tapasztalta, hogy nem kívánatos megosztottságot eredményez, ha akár hetekkel később ünnepli Húsvétot a keresztyének egy része. Az volt a célja, hogy kibékítse a két tábort. Ezért írt levelet a pápának, aminek következménye lett a létrejött egyezség.

Fekete Ágnes: Rómában egy másik időpontban ünnepelték?

Balassa Eszter: A Római Birodalom különböző területein különböző naptárak léteztek. Róma és Alexandria sem ugyanazt a naptárat alkalmazta, ezért bármennyire is egyetértettek abban, hogy a feltámadást vasárnap kell megünnepelni, más napokon ünnepelték, mert más naptárat használtak. Rómában legkorábban március 25-én, legkésőbb pedig április 22-én lehetett Húsvét. Alexandriában már ezek a határok is elcsúsztak pár nappal Rómához képest. 525-ben egy Dionüsziosz Exiguus nevű szerzetes készített egy Húsvét időpontját kiszámoló naptárat, és onnantól kezdett egységessé válni Húsvét időpontja. Bár a keleti keresztyének, az ortodoxok a mai napig máskor ünnepelnek ragaszkodva ahhoz, hogy Pészahkor nem lehet Húsvét.

Fekete Ágnes: Úgy értve, hogy még véletlenül sem?

Balassa Eszter: Így van, még véletlenül sem, így a biztonság kedvéért ők még egy vasárnappal odébb teszik Húsvétot. Idén nem így van. Több helyen olvasható volt, hogy tíz év után először egy időpontban van Pészah és Húsvét, de ez sem teljesen van így, hiszen csak az ünnepkör esik egybe. Niszán 15, tehát Pészah első napja március 30-án van, Húsvét pedig április 4-én lesz. Tehát a Pészah hét napja és a Húsvét három napja egybecsúszik, de a kovásztalan kenyerek ünnepe és a páska vacsora nem esik egybe.

Fekete Ágnes: Hétfőn van holdtölte. Mindenesetre nagyszerű, hogy idén együtt ünneplünk az ortodoxokkal, az egész keresztyén világ Húsvétja egy időpontban van.

Balassa Eszter: Igen, bár az is érdekes, hogy a dátum különbözőségét megoldották ugyan, erről zsinati határozat is született, de az ünneplésben a mai napig is eltérések vannak. Különbség még mindig, hogy Nagyszombaton böjt van-e vagy sem. Keleten azt mondják, hogy Nagyszombaton, amikor Jézus még a Pokolban volt, már van ok az örvendezésre, hiszen a Pokol már jajgat, és nem tudja elviselni Jézus jelenlétét. Nem sokkal később Jézus feltámad, és felhozza onnan a lelkeket. Ismerünk erről apokrif történetet is: alvilági próféta-gyűlésen az ószövetségi próféták fogadják Jézust. Keleten azt ünneplik, hogy ez már az öröm ideje, mert a Sátán hatalmának vége lett, Jézus ledöntötte a kapukat. Nyugaton viszont úgy gondolják, hogy mivel Jézus még lent van, még nem támadt fel, ezért még böjtölni kell.

Fekete Ágnes: Ez a vita a protestánsok és katolikusok között is kialakult a sonka evés kapcsán. A katolikusok már szombat este megeszik a húsvéti sonkát, a protestánsok pedig csak vasárnap reggel.

Balassa Eszter: Igen, ami a zsidó felfogással magyarázható. A zsidóknál a nap napnyugtával kezdődik, így a szombat este már vasárnapnak számít.

Fekete Ágnes: Tehát a harmadnap is ezzel magyarázható.

Balassa Eszter: Így van, sokak számára nem érthető, hogyan jön ki a harmadnapra való feltámadás.

Fekete Ágnes: A feltámadás jelképe mégis csak a hajnalhasadás.

Balassa Eszter: Nem véletlen, hogy régebben akkor ünnepelték a feltámadást.



Josef Ratzinger: Húsvéti imádság

Josef Ratzinger bíboros:


Húsvéti imádság


Urunk, Jézus Krisztus,
te a halál sötétségébe elküldted világosságodat.
A legmélyebb magány örvényében
most és mindenkor
szereteted elrejtett hatalma lakik,
s titkaid közepette
a megváltottak allelujáját énekelhetjük.

Add meg nekünk a hit alázatos egyszerűségét,
mely nem hagy tévelyegni minket,
s ha a sötétség és az elhagyatottság óráiba hívsz,
amikor minden bizonytalannak látszik,
adj abban az időben is,
amikor ügyed halálküzdelmet vív,
elegendő fényt, hogy téged el ne veszítsünk,
elegendő fényt, hogy másoknak is fény lehessünk,
azoknak, akik még jobban rászorulnak erre.
Hadd világítson be húsvéti örömöd titka,
mint a hajnalfény,
napjainkba,
hadd legyünk igazán húsvéti emberek
a történelem nagyszombatjain.
Add, hogy a világos és a sötét napokban egyaránt,
a mai időkben is,
vidáman járjuk utunkat,
eljövendő dicsőséged felé. Ámen.



Húsvéti imádság


Húsvéti imádság

Szabó Lajos
Lelkipásztor
1997 február


Élő Jézus Krisztus!

Köszönjük, hogy nem ért véget utad hozzánk, hanem éppen elkezdődött. Köszönjük, hogy ma is bátran szólíthatunk téged Mesternek. Szent küldetésed megismerése hatalmas öröm számunkra. Ebből élünk naponta és ez a mi egyetlen teljes vigasztalásunk. Reménységre és bátorságra ébredt húsvéti néped megújult lélekkel dicsér ma is Téged. Hallgasd meg énekünk!

Élő Jézus Krisztus!

Vedd el tőlünk a sablonos szavakat és adj helyette élettel teli üzenetet szerte az egyházadban. Vádaskodás helyett a másik ember felfedezése, bizalmatlanság helyett az együttműködés, erőtlenség helyén pedig lendületes szolgálat ébredjen ma. Töredezettségünk és szétszakadozottságunk hadd gyógyuljon a húsvéti ünnep örömében. Kiábrándultságunkat és elesettségünket hadd váltsa fel a Te húsvéti lendületed. Mozgass meg minket, hogy mi is mozgatók lehessünk gyülekezetünkben. Formáld át életünket!

Élő Jézus Krisztus!

Tágítsd ki látókörünket, hogy felelősen nézzünk szét környezetünkben. Taníts meg minket éleslátásra és a mélységekre is tekintő, kutató keresésre. Engedd úgy szemlélnünk a múltat ma életünkben, hogy a benned kapott biztos jövő vezessen minket. Szabadíts meg a szorongástól. Emelj ki a rettegések mélyéről. Törölj ki mindent az életünkből, ami szembefordít minket veled. Add nekünk ma az értelmes jövő és a tartalmas holnap biztonságát. Vezesd küldetésünk!

Élő Jézus Krisztus!

Sokan nyújtják felénk kezüket, de nekünk nincs erős és nagy kezünk. Sokan kiáltanak utánunk, de mi csak ritkán fordulunk vissza. Sokan állítanának meg minket az úton, de képtelenek vagyunk a lassításra. Húsvéti erőddel állj mellénk, hogy ne felejtsük el soha közelségedet. Fogd meg a kezünket, és emeld fel a fejünket. Tégy minket olyanná, hogy téged lássanak és érezzenek az emberek ott, ahol mi vallomást teszünk Rólad. Szabadíts meg álruhánktól és hazug külsönktől, hogy ne ártsunk tovább a te nagy művednek, Adj szolgálatunknak őszinteséget!

Élő Jézus Krisztus!

Fájdalmas tekinteteket látunk magunk körül nap mint nap. Gyásszal, betegséggel, magánnyal és eltört élettel küzdő emberek kérdéseit hozzuk most is eléd. Kontinensek szenvedése, színek és fajok, nemek és korok megkülönböztetése fájó teher rajtunk. Látjuk a pusztítás és ártás nagy erőit, de hisszük, hogy a te isteni gondoskodásod mindent felülmúl. Építsd, Urunk a szeretet és békességet bennünk. Küldj el minket mentő, védő és gyógyító szolgálatra a te erőddel. Taníts minket alázatra, hogy ne élni és alkotni nehéz és sötét napokban is. Taníts minket alázatra, hogy ne önmagunkban bízzunk, hanem akaratodat kutassuk. Adj nekünk új kezdetet életmentő húsvéti győzelmedből.

Élő Jézus Krisztus!

Hallgasd meg énekünk! Formáld át életünket! Vezesd küldetésünk! Adj szolgálatunknak őszinteséget! Adj nekünk új kezdetet életmentő húsvéti győzelmedből!

Élő Jézus Krisztus!

Építs föl minket a romokból húsvéti, élő gyülekezeteddé! Ámen


Barabás (film)


Barabás
(Barabbas)
1961

Húsvét napján Jeruzsálem népe megkegyelmezhet egy halálraítéltnek. Barabásra, az útonállóra esik a választás, így a törvények értelmében Poncius Pilátus római helytartó szabadon engedi őt - a kereszthalál pedig Jézusra vár. Barabás kedvese, Rachel nem örül a viszontlátásnak, ő hisz Jézusban, Isten fiában és gyászolja a halálát. Barabás ugyan nem hisz a messiásban, de amikor az ég teljesen elsötétül, bizonyságra vágyik.



The Real Face of Jesus?

Is this the real face of Jesus?

Telegraph
Anita Singh
30 Mar 2010

Jesus was 5'8", swarthy and looked nothing like the Renaissance painters' depictions of Christ, according to a reconstruction based on the Turin Shroud.


http://i.telegraph.co.uk/telegraph/multimedia/archive/01606/jesus4_1606827c.jpg

This image was "lifted" from the Shroud of Turin and painstakingly recreated using computer technology for a new TV show in the US
Photo: History Channel


Using the latest 3-D computer technology, a team of digital artists have created what they claim is the real face of Jesus.

The contours of the face and body were taken from the ghostly face imprinted on the Shroud, the bloodied linen sheet said to have covered the body of Christ in his tomb.

Months of painstaking work went into the reconstruction, which is the first of its kind. The results were recorded by The History Channel for a two-part documentary, The Real Face Of Jesus, broadcast this week.

"If you want to recreate the face of Jesus and you want to get the actual face of Jesus, you only have one object and that's the shroud," said Ray Downing, lead artist on the project.

"I have a lot of information about that face and my estimation is we're pretty darn close to what this man looked like."

The face they have created looks very different from the image on the Shroud, Mr Downing explained, because it has been transformed from 2-D to 3-D. "The shroud wasn't hanging on the wall - it was wrapping a corpse. The face is hidden in there. By imitating those distortions we could take the image and put it back into shape and figure out what the face looked like. It gave us a blueprint," he said.

Debate has raged for centuries about the authenticity of the Shroud. In 1988, carbon dating tests appeared to show that the material dated back to between 1260 and 1390, suggesting that it was a medieval forgery.

However, it was subsequently claimed that the results could have been distorted as the linen has been repaierd over the centuries due to water or fire damage.

Two million people are expected to view the Shroud when it goes on display next month at Turin Cathedral.

http://www.history.com/images/media/slideshow/the-real-face-of-jesus-gallery/real-face-of-jesus-3d-profile.jpg


http://www.history.com/imgs/template/logo.png

Megtalálták az erkölcs központját az agyban, és gátolható

Megtalálták az erkölcs központját az agyban, és gátolható

http://eletmod.transindex.ro/images/ujc09/ujlogo.gif

transindex.ro
2010. március 30.

Megváltoztatható az emberek morális ítélete agyuk egy részének gátlásával, mutatták ki amerikai kutatók az amerikai tudományos akadémia folyóiratának (PNAS) hétfőn megjelent számában.

A Massachusetts Institute of Technology (MIT) szakemberei az agy jobb oldali tempo-parietális részében (TPJ) - a jobb fül mögötti-fölötti területen - gátolták az idegsejtek aktivitását. Ennek az agyi területnek általában akkor igen nagy az aktivitása, amikor azon gondolkodunk, hogy valamely tettnek mi lesz a kimenetele.

A műveletet úgy hajtották végre, hogy a koponya körül mágneses erőteret hoztak létre, amely célzott áramot indított el az agyban, majd megkérték a tanulmány résztvevőit, hogy erkölcsi talányt hordozó történeteket olvassanak.

Ilyen történet volt például, hogy egy lány és a barátnője látogatásra megy egy vegyigyárba, ahol a lány megáll a kávéautomatánál. Barátnője megkéri, vegyen neki kávét cukorral. Az automata mellett álló edényen "méreg" felirat áll, a lány nem tudja, hogy valójában sima cukor van benne. Azt hiszi, hogy a tartályban lévő fehér por mérgező, mégis beleteszi barátnője kávéjába. A barátnőnek természetesen semmi baja nem lesz, hiszen az anyag cukor volt.

A vizsgálatban résztvevő embereket megkérték, hogy értékeljék egytől hétig terjedő skálán a lány viselkedésének erkölcsi elfogadhatóságát. A skálán az egyes értékelés jelentette, hogy "teljes mértékben tilos" az ilyen tett, míg a hetes, hogy "teljes mértékben megengedett".

Két kísérletet folytattak le, melyek közül az egyikben 25 percnyi agyi mágneses impulzus alkalmazása után értékelték az önkéntesek a történetek karaktereinek viselkedését, a másikban pedig a mágneses impulzusok alkalmazása közben. Mindkét esetben az agy jobb oldalán, a TPJ területén történt idegi aktivitás lerombolása ahhoz vezetett, hogy az emberek morális értékítélete megváltozott. Ilyenkor az önkéntesek inkább hajlottak arra, hogy erkölcsileg elfogadhatónak, megengedhetőnek tekintsék a másik személlyel szembeni meghiúsult ártó szándékot, mint azok a kontrollszemélyek, akik agyát nem tették ki ezeknek az impulzusoknak. (mti/afp)


Papok, erkölcsök, szankciók

Papok, erkölcsök, szankciók

http://umsz.manna.ro/images/umsz_logo.jpg

Új Magyar Szó
Bogdán Tibor
2010-03-31


A Román Ortodox Egyház Szent Szinódusa aggódva állapította meg, hogy papjai sorában enyhén szólva meglazultak az erkölcsök, jelentősen megemelkedett a házasságtörések, válások száma.

Az utóbbi időben az ortodox papok nem egyszer hívták fel magukra a figyelmet a tízparancsolat paráználkodásra vonatkozó pontjának megszegésével, nő- és férfiügyeikkel, olykor egyenesen pedofília gyanújába keveredtek.

Félezer vétkes

A Román Ortodox Egyház hivatalos adatai szerint tizenhatezer papja közül több mint ötszázan szegték meg a házasélet szabályait, váltak el, nősültek újra, élnek vadházasságban.

Az egyház vezetőtestülete mindezek után határozott, sőt, drasztikus lépésre szánja el magát: szigorúan bünteti rendezetlen családi életű papjait. Elképzelése szerint az intézkedések mindenekelőtt a vezető tisztségeket betöltő papokat érintenék. A kérdés fontos pontját képezi majd a Szent Szinódus nyárra tervezett ülésének.

A Román Ortodox Egyház ugyanis megelégelte a papsága soraiban egymást érő botrányokat, amelyeket a sajtó is minden alkalommal megszellőztet. A Szent Szinódus képviselői szerint mindez erőteljesen rontja az egyház hitelét, amelyet gondosan meg kell őrizni, annál is inkább, mert éppen ez az intézmény a legnépszerűbb a románok körében.

Constantin Stoica, az ortodox egyház szóvivője szerint a hitelrontás megelőzése céljából Isten szolgái a jövőben szigorú ellenőrzés alá kerülnek: a következőkben minden főpapnak pontos és részletes jelentést kell készítenie a Szent Szinódus számára a vezetésük alatt álló egyházmegyékben jelzett kilengésekről, illetve az azok nyomán hozott büntető intézkedésekről.

A szóvivő rendelkezésére álló adatok szerint a romániai ortodox papok mintegy három százaléka marasztalható el válás, újranősülés, házasságtörés miatt, arról viszont már jóval kevesebbet tudni, hogy a vétségek elkövetői közül hányan vannak vezető tisztségekben. A Szent Szinódus nyári ülésén elsősorban éppen ezt szeretnék majd felmérni.

A háromszázalékos arány önmagában is nyugtalanító, különösképpen aggasztó azonban, hogy az utóbbi időben erőteljesen növekedett a rendezetlen családi életű papok száma, ami indokolttá és időszerűvé teszi a kemény büntetéseket.

A cél mindenképpen „az ortodox papi család intézményének megerősítése, a pap és egész családja vallási–erkölcsi arculatának javítása”, az, hogy az ortodox papság a „keresztény erkölcs és magatartás példaképe legyen, ami elengedhetetlen követelménye a jó lelkipásztorkodásnak” – szögezte le a szóvivő, aki szerint a szigorítással voltaképpen az elvált, újraházasodott papokon is segítenek.

http://iwa.manna.ro/UserFiles/Image/2010/03/31/Daniel.jpg
Dániel pátriárka bekeményít



Válás vagy tisztség

Ha Daniel pátriárka elképzeléseire rábólint a testület – és ennek nagy a valószínűsége – akkor az érsekségek, egyházmegyék és patriarkátusok vezető tisztségeiben lévő elvált, elvált és újraházasodott, megözvegyült majd újraházasodott papok búcsút mondhatnak állásaiknak.

A hasonló helyzetben lévő, de alacsonyabb beosztású papok sem mentesülnek az intézkedés szigorától: őket nem javasolhatják és nem választhatják meg vezető egyházi funkciókba, de nem változtathatnak egyházmegyét sem kanonikus helyzetük alapos megfigyelése és értékelése nélkül, ráadásul a válás, újraházasodás ténye ott szerepel majd személyi lapjaikon.

Azokban az esetekben, amikor az érintett pap elszigetelt településen egyedül képviseli az egyházat, így egy személyben plébános is, a vétség elkövetőjét máshová helyezik át, ahol ugyan folytathatja tevékenységét, anélkül azonban, hogy vezető tisztséget kaphatna. Ha az áthelyezés nem lehetséges, akkor megmaradhat templomában, de lefokozva, és helyébe más plébánost hoznak.

A szakmailag kiváló teljesítményt nyújtó elvált pappal annyi kivételt tesznek, hogy munkalehetőséget biztosítanak számára az egyházi adminisztrációban, jótékonysági akciókat folytathat, „kulturális–nevelői tevékenységet” végezhet állami iskolákban, tevékenykedhet az egyházi kórusban. A rendezetlen családi helyzetű papokat kizárják az egyházi oktatási rendszerből is: nem taníthatnak egyházi iskolákban, felsőoktatási intézményekben.

Középkori praktikák

Az ortodox egyház papjai azonban nemcsak rendezetlen házaséletükkel, vagy lazább erkölcsükkel hívják fel magukra a figyelmet. Egyházuk ugyanis, ha konkrétan és nyíltan nem is bátorítja, de nem is tiltja – legalábbis nem kellő határozottsággal – a középkori, elmaradott praktikákat. Mi több, nem egyszer maga is rábólint olyan anakronisztikus gyakorlatokra, mint például az ördögűzés.

Tanacu példája igen beszédes ilyen tekintetben: néhány évvel ezelőtt egy fiatal apáca esett áldozatául egy megszállott ördögűző papnak, akit – még mielőtt az igazságszolgáltatás börtönre ítélte volna – kezdetben egyháza megpróbált mentegetni.

Ortodox papok az utóbbi időben évi rendszerességgel imádkoznak eső idején a szárazságért, aszály idején az esőért, jó időben pedig bárokat szentelnek fel, mindezt pedig teljesen hivatalosan, egyházuk beleegyezésével tehetik. Az önmagát fő államvallásnak tartó ortodox egyház hírnevének az sem tesz túlságosan jót, hogy bátorítja a babonákat és – saját gyakorlatával – a sarlatánokat.


Biblical plagues really happened say scientists

Biblical plagues really happened say scientists

Telegraph
Richard Gray
27 Mar 2010


The Biblical plagues that devastated Ancient Egypt in the Old Testament were the result of global warming and a volcanic eruption, scientists have claimed.


http://i.telegraph.co.uk/telegraph/multimedia/archive/01359/frog_1359223c.jpg
The arrival of toxic algae would have forced frogs to leave the water where they lived
Photo: Getty


Researchers believe they have found evidence of real natural disasters on which the ten plagues of Egypt, which led to Moses freeing the Israelites from slavery in the Book of Exodus in the Bible, were based.

But rather than explaining them as the wrathful act of a vengeful God, the scientists claim the plagues can be attributed to a chain of natural phenomena triggered by changes in the climate and environmental disasters that happened hundreds of miles away.

They have compiled compelling evidence that offers new explanations for the Biblical plagues, which will be outlined in a new series to be broadcast on the National Geographical Channel on Easter Sunday.

Archaeologists now widely believe the plagues occurred at an ancient city of Pi-Rameses on the Nile Delta, which was the capital of Egypt during the reign of Pharaoh Rameses the Second, who ruled between 1279BC and 1213BC.

The city appears to have been abandoned around 3,000 years ago and scientists claim the plagues could offer an explanation.

Climatologists studying the ancient climate at the time have discovered a dramatic shift in the climate in the area occurred towards the end of Rameses the Second's reign.

By studying stalagmites in Egyptian caves they have been able to rebuild a record of the weather patterns using traces of radioactive elements contained within the rock.

They found that Rameses reign coincided with a warm, wet climate, but then the climate switched to a dry period.

Professor Augusto Magini, a paleoclimatologist at Heidelberg University's institute for environmental physics, said: "Pharaoh Rameses II reigned during a very favourable climatic period.

"There was plenty of rain and his country flourished. However, this wet period only lasted a few decades. After Rameses' reign, the climate curve goes sharply downwards.

"There is a dry period which would certainly have had serious consequences."

The scientists believe this switch in the climate was the trigger for the first of the plagues.

The rising temperatures could have caused the river Nile to dry up, turning the fast flowing river that was Egypt's lifeline into a slow moving and muddy watercourse.

These conditions would have been perfect for the arrival of the first plague, which in the Bible is described as the Nile turning to blood.

Dr Stephan Pflugmacher, a biologist at the Leibniz Institute for Water Ecology and Inland Fisheries in Berlin, believes this description could have been the result of a toxic fresh water algae.

He said the bacterium, known as Burgundy Blood algae or Oscillatoria rubescens, is known to have existed 3,000 years ago and still causes similar effects today.

He said: "It multiplies massively in slow-moving warm waters with high levels of nutrition. And as it dies, it stains the water red."

The scientists also claim the arrival of this algae set in motion the events that led to the second, third and forth plagues – frogs, lice and flies.

Frogs development from tadpoles into fully formed adults is governed by hormones that can speed up their development in times of stress.

The arrival of the toxic algae would have triggered such a transformation and forced the frogs to leave the water where they lived.

But as the frogs died, it would have meant that mosquitoes, flies and other insects would have flourished without the predators to keep their numbers under control.

This, according to the scientists, could have led in turn to the fifth and sixth plagues – diseased livestock and boils

Professor Werner Kloas, a biologist at the Leibniz Institute, said: "We know insects often carry diseases like malaria, so the next step in the chain reaction is the outbreak of epidemics, causing the human population to fall ill."

Another major natural disaster more than 400 miles away is now also thought to be responsible for triggering the seventh, eighth and ninth plagues that bring hail, locusts and darkness to Egypt.

One of the biggest volcanic eruptions in human history occurred when Thera, a volcano that was part of the Mediterranean islands of Santorini, just north of Crete, exploded around 3,500 year ago, spewing billions of tons of volcanic ash into the atmosphere.

Nadine von Blohm, from the Institute for Atmospheric Physics in Germany, has been conducting experiments on how hailstorms form and believes that the volcanic ash could have clashed with thunderstorms above Egypt to produce dramatic hail storms.

Dr Siro Trevisanato, a Canadian biologist who has written a book about the plagues, said the locusts could also be explained by the volcanic fall out from the ash.

He said: "The ash fall out caused weather anomalies, which translates into higher precipitations, higher humidity. And that's exactly what fosters the presence of the locusts."

The volcanic ash could also have blocked out the sunlight causing the stories of a plague of darkness.

Scientists have found pumice, stone made from cooled volcanic lava, during excavations of Egyptian ruins despite there not being any volcanoes in Egypt.

Analysis of the rock shows that it came from the Santorini volcano, providing physical evidence that the ash fallout from the eruption at Santorini reached Egyptian shores.

The cause of the final plague, the death of the first borns of Egypt, has been suggested as being caused by a fungus that may have poisoned the grain supplies, of which male first born would have had first pickings and so been first to fall victim.

But Dr Robert Miller, associate professor of the Old Testament, from the Catholic University of America, said: "I'm reluctant to come up with natural causes for all of the plagues.

The problem with the naturalistic explanations, is that they lose the whole point.

"And the whole point was that you didn't come out of Egypt by natural causes, you came out by the hand of God."


2010. március 30., kedd

Egybeesik-e az orthodox Húsvét a zsidó Pészah ünnepével?

Egybeesik-e az orthodox Húsvét a zsidó Pészah ünnepével?

szimandron.hu
Magyar Ortodox Honlap
K.M.
2010-03-26

http://otertimisoara.jewish.ro/wp-content/uploads/2010/03/Pesach.jpg


A közelmúltban néhány keresztény felekezet honlapján (református.hu és az evangelikus.hu) egy cikk* jelent meg arról, hogy idén tíz év óta először egybeesik a keresztény Húsvét és a zsidó Pészah ünnepe. Mivel a cikk fő állítása egy félreértésből ered, szükségesnek láttuk ennek tisztázását.

Idén a zsidó Pészah ünnepe, a holdnaptár szerinti niszán hónap 14. napja, március 30-ra esik, az orthodox (és ebben az évben a nyugati) keresztény Húsvét pedig a julián-naptár szerint március 22-re, vagyis a gergely-naptár szerint április 4-re. Tehát nem igaz, hogy a két vallás ünnepe egybeesik, mivel meg kell különböztetni magát az ünnepet és az ünnepet követő utóünnepeket vagy utóünnepkört. Az ünnep egy bizonyos szent esemény imádságos és rituális megemlékezését jelenti és mindig egy konkrét napra esik. A zsidó Pészah (elkerülés) ünnepe mindig a zsidó holdnaptár szerinti niszan hónap 14. napjára esik. E napon a zsidók arra emlékeznek, hogy az Úr angyala leölte Egyiptom elsőszülötteit, azonban elkerülte a zsidók megjelölt házait: „Mert általmegyek Egyiptom földén ezen éjszakán és megölök minden elsőszülöttet Egyiptom földén, az embertől kezdve a baromig, és Egyiptom minden istene felett ítéletet tartok, én, az Úr. És a vér jelül lesz néktek a házakon, a melyekben ti lesztek, s meglátom a vért és elmegyek mellettetek és nem lesz rajtatok a csapás veszedelmetekre, mikor megverem Egyiptom földét. És legyen ez a nap néktek emlékezetül, és ünnepnek szenteljétek azt az Úrnak nemzetségről nemzetségre; örök rendtartás szerint ünnepeljétek azt” (Kiv. 12, 12,14). Éppen ez a nap a niszan hónap 14. napja, a Pészah-ünnepkör valódi ünnepnapja. Ezen a napon történik a legfontosabb ünnepi cselekmény: a bárány elfogyasztása, aminek hajnalig meg kell történnie. A Pészah napja után az ünneplés folytatása a kovásztalan kenyér ünnepe. Ennek elrendelését a Leviták könyvében olvashatjuk: „Ezek az Úrnak ünnepei, szent gyülekezések napjai, a melyekre szabott idejükben kell összegyülekeznetek. Az első hónapban, a hónapnak tizennegyedikén, estennen az Úrnak páskhája. E hónapnak tizenötödik napján pedig az Úr kovásztalan kenyerének ünnepe. Hét napig egyetek kovásztalan kenyeret” (Lev. 23, 4-6). A zsidó vallás hagyománya tehát az első napot tekinti ünnepnek („jomtov”). Ezen a napon tilos bármilyen munkát végezni, az étel elkészítésén kívül. A következő napokat ünnepi hétköznapoknak vagy félünnepnek („hol ha moed”) tartják, vagyis ezek a napok már nem ünnepi státuszúak, de nem is sima hétköznapok. Az utolsó, hetedik (vagy nyolcadik) nap szintén „jomtov”, vagyis ünnep, de ezen a napon már nem ismétlődik meg a Pészah szertartása. Az ünnepkör ezen utolsó napján a zsidók a Vörös-tengeren való csodás átmenetre emlékeznek.

Az újszövetségi Húsvét ünnepe – a mi Urunk Jézus Krisztus halottaiból való feltámadásának dicsőséges örömünnepe. A Feltámadás napja kimondottan a vasárnap. Mivel azonban egy nap nem elegendő a győzedelmes öröm ünnepének teljessége kifejeződésére, ezért a Húsvét utóünnepe, a feltámadási himnuszok éneklése még 39 napig tart.

A keresztény Egyház már az apostoli időkben előírta, hogy Krisztus Feltámadásának ünnepe nem eshet egybe a zsidó Pészah ünnepével, vagyis nem tartható a niszan hónap 14. napján: „Ha valamely püspök, vagy presbiter, vagy diakonus a Szent Húsvét napját a tavaszi napéjegyenlőség előtt a zsidókkal együtt tartaná meg, fokoztassék le” - rendelkezik már az apostoli Egyház (7. apostoli kánon). Nikodim (Milas) püspök, ismert kánonmagyarázó szerint e kánon kiadásának oka valószínűleg az ebioniták zsidókeresztény szektája volt, akik többek között azt állították, hogy Krisztus Feltámadásának ünnepét a zsidó niszan hónap 14. napján kell ünnepelni, a zsidó Pészah ünnepével együtt, mivel e szekta tanítása szerint egyetlen törvény sem vonta vissza az ószövetségi húsvét ünneplésének parancsát a keresztények esetében. Azonban a zsidók nem a napévet, hanem a holdévet használják naptárukban, a niszan hónapot pedig a tavaszi napéjegyenlőséghez legközelebbi újholdkor kezdték. Mivel a holdév néhány nappal rövidebb, mint a napév, ezért többször előfordult, hogy a zsidók Pészahjukat a tavaszi napéjegyenlőség előtt tartották. A kánon célja, hogy rámutasson az ószövetségi és az újszövetségi Húsvét különbségére, arra, hogy a két vallás ünnepe nem ugyanarról szól és nincs köze egymáshoz, hogy kizárjon minden közösséget a zsidók és a keresztények szertartásai között, és hogy elítélje az ebionitáktól jövő, egyes orthodoxok által is átvett szokást. Az apostoli kánon ezért rendeli el, hogy a keresztények Krisztus Feltámadásának ünnepét csak a tavaszi napéjegyenlőség után ünnepeljék, és soha ne a zsidókkal együtt. Ezt a kánoni előírást erősítette meg mind az I. Egyetemes Zsinat, mind pedig az egyetemesnek elismert antióchiai helyi zsinatok. Látjuk tehát, hogy az Egyetemes Egyház zsinati határozatai tiltják, hogy a keresztények Krisztus Feltámadásának ünnepét azon a napon tartsák, amikor a zsidók Pészahjukat ünneplik, vagyis a Niszan hó 14. napján. Ez idén március 30-ára esik, tehát az Egyház kánoni hagyományának megfelelően nincs semmiféle egybeesés a zsidó Pészah és Krisztus Feltámadásának keresztény ünnepnapja között.

A XIII. Gergely-féle naptárreform után bevezetett nyugati paschalia már nem veszi figyelembe az apostoli kánon, valamint az egyetemes és egyetemesnek elismert helyi zsinatok kánonjait, ezért előfordul, hogy a katolikus és a protestáns felekezetek Húsvétja egybeesik a zsidó Pészah ünnepével. Azonban az idei évben, ahogy láttuk, a nyugati Húsvét esetében sem ez a helyzet.



Jakubinyi György katolikus érsek húsvéti pásztorlevele

Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek húsvéti körlevele

Forrás: romkat.ro


Krisztusban Kedves Testvéreim és Híveim!

A Feltámadt Üdvözítő megígérte, hogy velünk marad „mindennap, a világ végéig”. (cf. Mt 28,20) Egyházat alapított, Titokzatos Testét, amelynek Ő a feje, mi pedig tagjai vagyunk. Egyházában folytatja a Megváltás művét. Hét szentséget alapított, azokat az Egyházra bízta, hogy a szentségek közvetítsék a természetfeletti élethez szükséges kegyelmeket a bölcsőtől a sírig.

Az Utolsó Vacsorán alapította az Oltáriszentséget (Eucharisztia: tehát szentmiseáldozat és a maradandó Oltáriszentség egyben) és az Egyházi Rendet vagyis a Papságot. Azóta a kettő elválaszthatatlan egymástól: csak ott van érvényes Oltáriszentség, ahol érvényes papság van és fordítva. Az Egyházi Rendet a Szentlélek eljövetelétől, az első pünkösdtől megszakítás nélkül, kézföltétellel adták tovább az apostolok és utódaik. Az Úr Jézus az Utolsó Vacsorán csak apostolainak mondta: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”. (Lk 22,19, 1 Kor 11,24) Ezért van különbség az általános „királyi papság” és a szentségi szolgálati papság között. Az általános papságban minden megkeresztelt részesült. A keresztségben ugyanis vállalja, hogy keresztény életével papi szolgálatot végez Isten dicsőítésére és a lelkek javára. Az Egyházi Rendről ezt írja A Katolikus Egyház Katekizmusa: „Az a szentség, mely által a Krisztustól apostolaira bízott küldetés folytatódik az Egyházban az idők végezetéig. Az Egyházi Rend egyházi testületet jelent, melynek egy különleges konszekrálás (ordinatio) által válik tagjává valaki. E szentelés a Szentlélek különleges ajándéka által szent hatalom gyakorlását teszi lehetővé Krisztus nevében és az Ő tekintélyével Isten népe szolgálatára.” (322. és 323. kérdés, in: KEK Kompendiuma, Budapest 2006,112-113.)

A pap a hívekért van. A papszentelésben hatalmat kapott, de azt Krisztus példájára szolgálatként kell gyakorolnia. Ebben a szolgálatban rászorul a hívek támogatására. Tudjátok, hogy Szentatyánk, XVI. Benedek pápa meghirdette a Papság évét (2009. június 19-tál 2010. június 11-ig, Jézus Szentséges Szíve főünnepe nyitja és zárja). Ebből az alkalomból Stephan Turnovszky bécsi segédpüspök úr gyönyörű elmélkedést közölt, hogy mit tehetnek, és mit kell tenniük a híveknek papjaikért. (Was können wir tun, um Priester zu unterstützen? Weihbischof Stephan Turnovszky Wien, in: Hirten nach Deinem Herzen. Priesterliche Berufung, Radio Maria Wien 2009,102-104) Ezt foglalom össze röviden a következőkben.

1. A híveknek elsősorban imádkozniuk kell papjaikért. A pap is sokat imádkozik a rábízottakért, de ő is rászorul arra, hogy a hívek imádkozzanak érte. Csak a mennyországban fogjuk igazán felismerni, hogy mennyire mások értünk ajánlott imája tartott meg bennünket. Szép szokás megtartani a papok első szombatját, amelyen papokért és papi hivatásokért imádkoznak. Isten ad mindig elegendő hivatást, csak az elvilágiasodott, vallását nem gyakorló családban elfojtják fiataljainkban a hivatás szavát, vagy éppen az a gyermek nem születik meg, akinek Isten hivatást adott volna!

2. A hívek éreztessék papjukkal, hogy igénylik szolgálatát. A papi állhatosság nagy támasza, ha látja, ma is szükség van rá, ma is igénylik, hogy közvetítse a kegyelmeket, amelyeknek kiszolgáltatását az Egyház reá bízta. Mivel a papszentelés után is ember marad a pap, gyengeségei is vannak. A jó tanítvány elfedi mesterének emberi hibáit, megvédi a rágalmakkal szemben is.

3. A pap is rászorul arra, hogy segítsenek munkájában. Egyedül képtelen mindennek eleget tenni. A hívek háromféleképpen is segíthetnek a lelkipásztori munkában: a) Tehetségük, „karizmájuk” szerint vegyenek részt a lelkipásztori munkában, pl. betegek látogatása, felkészítése a szentségek felvételére stb. b) Segítsék papjukat a plébánia közigazgatási ügyeiben, pl. a könyvelésben stb. c) Gondoskodjanak arról, hogy a plébánia otthonos legyen. A papi nőtlenség prófétai jel a mai világban is. Nagy segítség a pap számára a valóban Egyházát szolgáló házvezetőnő.

4. Az Úr Jézusnak mint igaz Istennek és igaz Embernek barátai is voltak, pl. Lázár. Az őszinte barátság ápolása segíti a papot a magány és érzelmi világ helyes ápolásában. Természetesen itt meg kell őrizni mind a papnak, mind a hivőnek a kellő közelséget és a tisztes távolságot, mert az egy családdal folytatott kizárólagos barátság rontja a lelkipásztori pártatlanságot.

5. Ki mer szólni papjának vagy püspökének, ha helytelenül járt el? Pedig a pap erre is rászorul, hogy a tisztelet megtartásával tapintatosan figyelmeztessék hibáira, amelyek zavarnák a híveket. Az életszentségre törekvő pap – mint minden keresztény – hálás a jóakaratú figyelmeztetésért. (cf. Péld 17,10: „Az okosnak többet használ egyetlen intő szó, mint akár száz ütés a balgára mérve.”)

Magától értetődik, hogy a pap elsőrendű munkatársai az egyházközség fizetett alkalmazottai vagy önkéntes segítői: a kántor, az egyháztanács, lelkipásztori kisegítők, a hittanárok és hittanárnők, a házvezetőnő, a sekrestyés, a harangozó, a temetőőr és mások. Az egyházközségi ügyintézésben a hívek választása és a főpásztor kinevezése után, az Egyháztanácsra hárul a legtöbb feladat és felelősség, de minden hivő megtalálhatja annak módját, hogy segítse papját munkájában.

Ezeket szerettem volna figyelmetekbe ajánlani, hogy felelősséget érezve Papjaitok iránt, mindenben segítségükre legyetek küldetésük megvalósításában.

Kegyelemteljes húsvéti ünnepeket kívánok minden kedves Testvéremnek és minden jóakaratú embernek!

Gyulafehérvár, 2010. április 4-én, Urunk Feltámadásának főünnepén.

†György s.k.
érsek


Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök húsvéti pásztorlevele

Az Erdélyi Unitárius Egyház püspökének húsvéti üzenete

Forrás: unitarius.net



HÚSVÉT: LÉLEK ÉS ÉLET

„Miközben ezekről beszélgettek, maga Jézus állt meg közöttük, és így köszöntötte őket: Békesség nektek!” Lk 24,36

A keresztény egyházak idén egy időben ünneplik húsvétot. Minden keresztény gyülekezet a maga hite és életfelfogása szerint csendesedik el, és erőt akar gyűjeni húsvét üzenetében. Ezen az ünnepen alkalmunk és lehetőségünk van elgondolkozni mindazok felett, amelyek bennünket összekötnek ebben a szétdaraboltságban. Hitem szerint ez nem lehet más, mint az Istentől kapott lélek, amelyet születésünktől halálunkig hordozunk. Életünkkel és cselekedeteinkkel pedig igazolnunk kell, hogy lélektől formáltattunk embernek. Jézus evangéliumi tanítása szerint Isten méltónak tartott bennünket, hogy az Ő lelkét hordozzuk. Emberi életünk értéke abban rejlik, hogy minden megnyilvánulásunkkal hogyan teszünk erről bizonyságot. Szavainkat és cselekedeteinket ez a lélek kell irányítsa.

Jézus azt tanítja, hogy „a Lélek az, aki életre kelt…, azok a beszédek, amelyeket én szóltam nektek, Lélek és élet”. (Jn 6,63) A bennünk lakozó isteni lélek által győzedelmeskedni tudunk minden bezártság felett, és képesek vagyunk az örökkévaló értékek szolgálatába állni: a jóság, igazság, szépség és a szeretet szolgálatába.

A hosszúra nyúlt fagyos tél világa után minden a tavasz melegére, fényére áhítozik. A bennünket körülölelő világ a megújuló élet himnuszát zengi, és azt szeretnénk, hogy lelkünkben is visszhangozzon ez a dal. Ilyen várakozások között érkezik meg húsvét biztató tanításával. A húsvéti angyalok üzenete erősödik fel bennünk, és nekünk szegezi a kérdést: Mit keresitek a holtak közt az élőt?

Az ünnepre készülve a nagyböjti hetekben fokozottabban él bennünk a tisztaság és fény utáni vágy. Emberi világunk összekuszálódott napjai sokszor elbizonytalanítanak, leszűkül látóhatárunk. Húsvét ünnepén emeld fel tekinteted és nézz körül: vedd észre, hogy minden élni akar! A bennünket körülölelő természet zengi a megújult Élet himnuszát. A húsvéti ünnep úgy igazi, hogyha a megújuló természet Istent dicsőítő himnuszába be tudsz kapcsolódni lelked, gondolatod és érzéseid tisztaságával! Ez bizonyítja, hogy Jézus és tanítása benned és általad él. Ha tele vagy szeretettel és árad belőled az isteni lélek jósága és békessége, akkor tudsz megállni Isten igazsága mellett. Életed lelki-szellemi megnyilvánulásaival bizonyítani tudod, hogy az örökélet részese és hordozója vagy a jézusi szeretet evangéliuma által. A benned élő és belőled kiáradó szeretet emel fel a születés és halál életünket meghatározó korlátai fölé. A szeretetben nincs kezdet és vég, nincs fent és lent. A szeretet maga Isten. Isten pedig az örökkévalóság. Jézus ezt tanította és életével ezt példázta. Így lett a mi szabadítónk és megváltónk.

Ez esztendő húsvéti ünnepén azért imádkozunk, hogy ebben a hitben megerősödjünk. Ez a hit töltsön el erővel mindennapi vergődéseink között. Ez a hit csendesítsen le háborgásainkban. Ez a hit láttassa meg velünk, hogy Isten örökkévaló világához tartozunk, és Jézus tanítása szerint a szeretet hordozói tudunk lenni. Húsvétkor ez a Jézus által felmutatott isteni szeretet győzedelmeskedett, mely erőt ad az Istenben bízni tudó embernek. Köszöntsük tehát egymást Jézus tanítása szerint: Békesség nektek!

Áldott húsvéti ünnepeket kívánok!

Bálint Benczédi Ferenc
unitárius püspök

Kolozsvár, 2010 Húsvétján


Pap Géza református püspök húsvéti pásztorlevele

Az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének húsvéti pásztorlevele

Forrás: reformatus.ro


Itthon és otthon - Püspöki pásztorlevél



Azért mivelhogy mindenkor bízunk, és tudjuk, hogy e testben lakván, távol vagyunk az Úrtól (mert hitben járunk, nem látásban); bizodalmunk pedig van, azért inkább szeretnénk kiköltözni e testbõl, és elköltözni az Úrhoz. (2Kor 5,6-8).

Keresztyén Testvéreim!

Húsvét ünnepén élet és halál nagy kérdései kerülnek a figyelmünk elõtérébe. Ezeknek tárgyalásakor hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy a bibliai szóhasználat tartalmában különbözik attól, amit megszoktunk a hétköznapokban. Amikor mi „életrõl” beszélünk, akkor arra a néhány évtizedre gondolunk, amit itt a földön a bölcsõ és koporsó között töltünk el; amikor pedig „halálról”, akkor arra a pillanatra gondolunk, amikor utolsót dobban a szív és az elsõ agysejt bomlani kezd, amikor az élet befejezõdik. Ezzel szemben a Biblia a teljes életrõl beszél, aminek van egy földi és egy mennyei vetülete, s a kettõt a halál választja el. A halál viszont nem megsemmisülés, hanem átmenetel egyik létformából a másikba. A megjelölt igében Pál szójátékot alkalmazva a teljes életrõl, a halál által elválasztott két létformáról beszél, és annak jellemzõit sorolja fel. A földi létben itthon vagyunk a testben és távol az Úrtól, a mennyei létben otthon vagyunk az Úrnál, és távol a testtõl.

1. A földi létformáról Pál azt állítja, hogy itthon vagyunk a testben, vagyis a teljes életbõl néhány évtizedet itt töltünk el, ebben az anyagi testben, amit a fejezet elején (5,1) az apostol földi sátorháznak nevez. A sátor nem összkomfortos lakás, ebben lakoztak az õsatyák s az ószövetség népe a pusztai vándorlás alkalmával. Nem véletlenül lett a Biblia szimbólumvilágában az ideiglenesség, az alapnélküliség, a törékenység jelképe. Ennek ellenére Isten ebben a sátorházban otthont készített a számunkra, mi itthon érezhetjük magunkat ebben a világban. Az otthon érzését ugyanis nem a kényelem adja, mert a Biblia eredeti nyelvén az érzi otthon magát, aki szülõföldjén lakik, aki népe és családja közösségében él. Isten számunkra ezen a földön népünk és családunk közösségében otthont készített a számunkra, ezért érezhetjük itthon magunkat. Ennek a létformának viszont hátránya is van: távol vagyunk az Úrtól. A távolság nem elszakítottságot jelent. Pál magyarázza is a gondolatot, amikor azt mondja: „hitben járunk, nem látásban”. Azaz, ebben a földi létben nem részesülhetünk a színrõl színre látásban, tükör által, homályosan látunk, hitben, reménységben, bizodalomban élünk.

2. Ez a hit és bizalom tudássá, biztos ismeretté áll össze, és mi tudjuk, hogy bár ez a mi földi sátorházunk elbomlik, de a halállal az élet nem fejezõdik be, mert örökkévaló házunk van a mennyben (5,1). Minõségi változásra számíthatunk, itt csak sátorházunk volt, ott örökkévaló, mennyei hajlék vár reánk. Ennek a biztos ismeretnek az alapján fogalmazza meg Pál megdöbbentõ mondatát: „szeretnék távol lenni (kiköltözni) a testbõl, és otthon lenni az Úrnál”. Sokan úgy gondolják, hogy mindebben nincs semmi különös, hiszen a halhatatlan lélek nyilvánvalóan él a halál után is. Ez viszont a görög filozófia gondolata, a Biblia szerint mi nem rendelkezünk halhatatlan lélekkel, Isten mind testünket, mind lelkünket elpusztíthatja a gyehennában. A halál után nem lelkünk képessége révén, hanem csak Krisztus közösségében van életünk. Értsük jól, Pál nem abban reménykedik, hogy halhatatlan lelke révén túléli a halálát, õ az Úrral akar lenni, mert tudja, hogy mennyei élet csak Krisztusban van. A halál utáni színrõl színre látás, a VELE való együttlét biztosítéka pedig Krisztus feltámadása, aki megígérte nekünk: „Az én Atyám házában sok lakóhely van… Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek. És ha majd elmegyek, és helyet készítek néktek, ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket; hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek” (Jn 14,1-3). Ez a mi hitünk, ez a mi reménységünk. Ámen

Dr. Pap Géza püspök


Csűry István református püspök húsvéti pásztorlevele

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökének húsvéti pásztorlevele

Forrás: harangszo.blogspot.com


Látni és követni az élőt - ünnepi pásztorlevél


A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Főtiszteletű Közgyűlésének Tagjaihoz, Nagytiszteletű Lelkipásztorokhoz, Gondnokokhoz, Presbiterekhez, Intézményeink Munkatársaihoz, Gyülekezeteink Tagjaihoz!

Szeretett Testvéreim!

Húsvét előestéjén engedjük közel - evangéliumot szomjazó lelkünkhöz- a Krisztus után üresen maradt sziklasír mellett megjelent angyal üzenetét. „Mit keresitek a holtak között az élőt?” (Lukács 24, 5)

Az angyali mondat kérdésként hangzott el. Ennek ellenére inkább felszólítás. Nem felvilágosítás után való érdeklődés, hanem felvilágosító kijelentés. A mennyből érkező üzenet először kemény bírálat, tényfeltáró megállapítás, leleplező diagnózis. Az angyalok a holtak között keresgélő, tébláboló, könnyes szemű asszonyokat szólítják meg. Rádöbbentik őket, hogy a halál eluralkodott rajtuk. A gyászoló nők így szembesülhetnek a pusztulást okozó tehetetlenséggel, amelyből nincs kiút, és egyelőre más kilátás sem. Kétezer év távolából is érvényesen felismerhetjük, hogy a mi életünkről és halálunkról szóló kérdés ez. Bennünket szembesítenek ezek az angyalok saját helyzetünkkel, bennünket azonosítanak halálfélelmű állapotunkkal.

Testvéreim! Tárjuk fel Krisztusunk előtt minden halál közeli bizonytalankodásunkat, ami megkötözi legjobban vágyott terveinket és megbénítja legmerészebb elképzeléseinket. Fel kell ismernünk, hogy a holtak közötti keresgélés állapota egyenlő a haldoklással. Ameddig holt emlékeket, meghalt álmokat, haldokló gondolatokat hordozunk, mi magunk is a halál kérlelhetetlen szorításában vergődünk. Az angyal ma is ránk szól, hogy ne keresgéljünk semmit se a holtak között, nincs eredménye az ilyen magatartásnak. Sőt, a feltámadás páratlan csodája úgy teremtette meg az életet, hogy közben a halálnak elvette gyilkoló hatalmát, a haldoklásnak megszüntette a kilátástalanságot hordozó tulajdonságát. Nem elegendő csak üres sírt nézni, látni kell Őt, Aki meghalt, de feltámadt! Szükséges látni és követni az élőt, Aki a holtak között volt és közülük jött, hogy éltessen, életet teremtsen és halált megsemmisítő erőt ajándékozzon.

Beláthatjuk, hogy a többnyire holtak között keresgélő, semmire sem vezető életfolytatás nem tartható fenn, sőt sürgősen változtatnunk kell. Valóban nincs erőnk, és elképzelésünk is hiányos, de Krisztus küldi az Ő angyalait! Figyeld ezek érkezését, különféle módon jönnek, de felismerhetőek. Halált ölnek és életet elevenítenek!

Húsvét ünnepe legyen mindannyiunknak életforrás, élő ünnep és ünneplő élet.

Nagyvárad, 2010. március 10-én.

Csűry István püspök


Kis-Lukács István (1965-1989)

Bioetika blog: A pápának mennie kell?

A pápának mennie kell

Bioetika blog
2010. március 28.



A vallási tolerancia egyik alapműve az 1689-ben megjelent Levél a vallási türelemről. Szerzője, John Locke szerint a vallás magánügy, amibe az állam nem avatkozhat bele. Az állam nem üldözheti egyetlen felekezet tagjait sem. Kivételnek számítanak azonban az ateisták (akik megbízhatatlanok, mert nem hisznek az isteni igazságszolgáltatásban) és a katolikusok — akik egy idegen hatalom ítéleteinek engedelmeskednek. Az igazságszolgáltatás azonban az állam feladata, amit nem adhat át egyetlen egyháznak sem. Bár a tolerancia ma már mindenkit megillett, a Katolikus egyház pedofil botrányai óhatatlanul felidézik Locke félelmeit.

A pedofília ugyanis nem csupán bűn, hanem bűncselekmény. Úgy tűnik azonban, hogy a Vatikánnak ezt a mai napig nem sikerült megértenie. A sorban kirobbanó pedofil-botrányokból ugyanaz a forgatókönyv rajzolódik ki: az áldozatokat az egyház megpróbálja hallgatásra bírni; a gyerekeket megrontó papok ellen nem indul eljárás; a pedofil papokat máshova helyezik, ahol azok újabb áldozatokat rontanak meg. Amikor napvilágra kerülnek az ügyek, a Vatikán megpróbálja elszigetelt eseteknek feltüntetni azokat, miközben dühösen az egyház elleni lejárató-kampányról és összeesküvésről beszél. Eddig egyetlen esetben sem fordult elő, hogy az egyházi vezetők a világi hatóságokhoz fordultak volna a tudomásukra jutott pedofil bűncselekmények kivizsgálása érdekében.

A botrány mostanra elérte az egyházi hierarchia legfelső szintjét. A New York Times a héten olyan dokumentumokat hozott nyilvánosságra, melyek Joseph Ratzinger érsek, a mostani XVI. Benedek pápa szerepét feszegetik a pedofil-ügyek eltussolásában.

1979-ben egy német pap egy kiránduláson alkoholt adott egy 11 éves fiúnak, a szobájába vitte, levetkőztette, majd orális szexre kényszerítette. Az illető pap a korábbi években többször is megrontott gyerekeket; ennek ellenére felettesei csupán „terápiára” küldték, majd máshová helyezték, ahol a pap további pedofil ügyekbe keveredett, míg nem 1986-ban letartoztatták és felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Az ügyben illetékes érsek Joseph Ratzinger volt, bár akkori helyettese magára vállalta a döntésért a felelősséget. Azt azonban még egyházi körökben is valószínűtlennek tartották, hogy Ratzingernek ne lett volna tudomása az ügyről. A héten kiderült, hogy a későbbi pápa igenis tudott az ügyről, miután a pedofil pap áthelyezéséről szóló feljegyzést ő is megkapta.

Ratzinger később, immár bíborosként, a vatikáni Hittani kongregáció vezetője lett. Ez a szervezet jár el a pedofíliával gyanúsított papok ügyében. A héten közzétett dokumentumok szerint a kongregáció nem járt el annak az amerikai papnak az ügyében, aki több, mint kétszáz siket fiút rontott meg — annak ellenére, hogy amerikai püspökök többször is kérték a kongregáció közbenjárását. A pap ügyében azután függesztették fel az eljárást, hogy személyes levelet írt Ratzingernek, amiben rossz egészségi állapotára hivatkozott. Korábban egy kísértetiesen hasonló mexikói ügyben nem volt hajlandó Ratzinger eljárni.

A Hittani kongregáció Ratzinger vezetése alatt módszeresen tussolta el katolikus papok pedofil ügyeit. A Kongregáció elé került ügyeknek csak mintegy ötödében indított az egyház belső eljárást — a legtöbb ügy áthelyezéssel, egyéb, nem részletezett „adminisztratív intézkedéssel” végződött. Amikor az első amerikai pedofil-botrányok napvilágra kerültek, Ratzinger a Hittani kongregáció vezetőjeként levelet küldött minden püspöknek, amiben a tudomásukra jutott ügyek titokban tartására szólította fel őket. A levél szerint a kiskorúak ellen papok által elkövetett szexuális zaklatási ügyek nem a világi hatóságok, hanem az egyház fennhatósága alá tartoznak. Magyarul: Ratzinger levele az igazságszolgáltatás akadályoztatására szólított fel. Az azt firtató kérdésekre, hogy ezt hogy gondolja a Vatikán, a válasz annyi volt, hogy „mivel ez nem nyilvános dokumentum, nem nyilatkozunk róla”.

És mindez csak a jéghegy csúcsa. Amikor az első pedofil-ügyek napvilágra kerültek Amerikában, a Vatikán megpróbált úgy tenni, mintha elszigetelt, egyedi esetekről lenne szó — olyan ügyekről, amelyek csak a „laza erkölcsű, szexmániás, szenzációra éhes” tengerentúlon történhetnek meg. Aztán sorra kerültek elő az ügyek az évek során Brazíliától Ausztráliáig — a legutóbb pedig Írországban, Németországban (Németország 27 egyházmegyéjéből 18-ban folynak vizsgálatok), Hollandiában, és immár Olaszországban is. A lista korántsem teljes. Vajon hány feltáratlan eset lehet olyan országokban, ahol a sajtó és az igazságszolgáltatás nem szabad és független?

XVI. Benedek egyháza nevében most már bocsánatot kér. (De vajon hányszor kell majd még ezt tennie?) Ugyanakkor a Vatikán „a pápa lejáratására irányuló sajtókampányról” és „összeesküvésről” beszél.

Pedig immár a pápa saját egyházán belül is egyre nagyobb a múlttal való szembenézés igénye. A katolikus, de a Vatikántól független National Catholic Reporter minden világi sajtóterméknél keményebben fogalmaz vezércikkében:

egyházunk az elmúlt évszázadok — vagy talán teljes történetének — legnagyobb válságával néz szembe. Jövőjét évtizedekre vagy talán évszázadokra meg fogja határozni, hogy XVI. Benedek hogyan kezeli ezt a válságot — hogy mit mond és mit tesz, milyen kiutat keres, milyen megoldást ajánl.

Eljött az ideje, ha ugyan nem késő már, hogy szembenézzünk a nehéz kérdésekkel. Itt az ideje az igazság kimondásának.


Így van. Csak nem biztos, hogy az igazság kimondására a gyermekmegrontási ügyek eltussolásában személyesen és a rábízott intézmények vezetőjeként szerepet játszó pápa alkalmas. XVI. Benedeknek mennie kell.

Karasszon Dezső - a Debreceni Egyetem zeneművészeti karának orgonatanára

Karasszon Dezső - a Debreceni Egyetem zeneművészeti karának orgonatanára

http://www.demokrata.hu/sites/default/themes/demokrata3/logo.png

Demokrata
2010:10. szám
Boros Károly


A Nagyerdei Református Templom kántora anyai nagyanyját említi elsőként, ha zenei gyökereiről kérdezem. Őt még a múlt század elején, az egyik híres zongoratanár, Thomán István tanította, aki Liszt tanítványa és később Bartók tanítója volt.

http://www.demokrata.hu/files/imagecache/medium/news_weekly/1010_arckep.JPG

– Nagymamája talán egyszerre járt Thomán Istvánhoz Bartókkal?

– Nem, nagyjából húsz évvel Bartók után tanult nála. Elmesélt abból az időből egy kis esetet. Egy alkalommal korábban érkezett az órára, és amíg várt, hogy megjöjjön a tanár, leült zongorázni. Egyszer csak hirtelen, kopogás nélkül benyitott az ajtón Thomán felnőtt lánya, de mikor meglátta, hogy ő ül a zongoránál, meglepetten megállt az ajtóban, és csak annyit mondott, hogy bocsánat, elnézést kérek, azt hittem, a papa. Ezt mindig a dicséret csúcsaként említette nagymamám. Én egyébként őt már nem hallottam zongorázni, de sokat hallgatott engem, igazított a játékomon, ebből is rengeteget tanultam. De tanítani apai nagyanyám kezdett el, ő is zongorázott. Tanítónő volt, méghozzá kántor-tanító, és református papnéként férjével együtt szolgált a templomban. Nemcsak nagyapám, hanem édesapám és édesanyám is református lelkipásztor volt, ami azt jelenti, hogy egy templom mellett, és egy templomi orgona tövében nőttem föl Tiszafüreden. Fújtattam is, meg a billentyűket is nyomkodtam, amikor tudtam, így ismerkedtem apránként a hangszerrel, és szerettem meg örökre. Diák fejjel bekerültem a Debreceni Református Kollégiumba, ott folytatódott az ismerkedés, a Zeneakadémián pedig az orgona főtárgy mellett zenetudományt hallgattam. 1976-ban friss végzettséggel kerültem ide, a nagyerdei templomba, ami akkor épült, egy évvel előtte szentelték föl. Négy évig orgona nélküli orgonista voltam, addigra épült meg a hangszer, de boldogan vártam rá, mert egy nagy kísérlet terve forgott a fejemben.

– Beavatna minket is?

– Szívesen. Szerintem a műveltség nem úgy formálódik valakiben, hogy mint egy turista sétálgat a világban, olykor eszik egy kis zenét is, és megy tovább, hanem úgy, hogy amit otthon, a lakóhelyén igényel, és fogyaszt, az alakítja őt. Harminc éve szervezek, tartok zenés áhítatokat, mióta a templom orgonája elkészült. Arra voltam kíváncsi annak idején, hogy vannak-e olyanok, akik hajlandók a zene által jó irányba befolyásoltatni, mondhatnám, neveltetni magukat, és hétről hétre szellemi táplálékként elfogadni a zenét. A kísérlet, hála Istennek, bevált. Az is kiderült, hogy az egyházzene, ami napjainkban hangversenytermekben szólal meg, visszaültethető eredeti közegébe. Az Istent szolgáló zenét ugyanis elvette az egyháztól a huszadik század. Ezt mi újra összekapcsoltuk, sőt ma már úgy jelenítjük meg, ahogy egy emeletes szendvics fölépül: a zene és a szónoklat váltják egymást.

– Ha jól értem, az istentisztelet során a szó és a zene egymásra rakódó rétegei emelik egyre magasabbra az embert, mintha lépcsőkön menne föl?

– Így van, és mire az első közös éneklésen túl vannak, már szép lassan közösséggé váltak az emberek.

– Eszköze lehetne a zene annak is, hogy az egész nemzet újra egységessé, valóban közösségé váljon?

- Azt mondom erre, hogy nemcsak lehetne, hanem ez az elsődleges, az eredeti feladata a zenének. Érdemes végiggondolni azt a történelmi időszakot, amikor ennek az ellenkezője lezajlott. A negyvenes évek végén, az ötvenes évek elején a kántor-tanítóknak azt mondták, döntsék el, melyik hivatásukat folytatják, mert az iskolák államosítva vannak, tehát arról szó sem lehet, hogy ők templomban is szolgáljanak, meg iskolában is. De nem volt becsületes így döntés elé állítani őket, mert megélni csak az iskolából lehetett. Ezzel az egyházzenét éltető szellemi erőt kivonták a templomokból.

– Az iskolákból pedig kivonták Istent.

– Pontosan ez történt, a két folyamat egymás tükörképe. Történelmünknek ez a szakasza most végleg lezárul, meg kellene kísérelnünk az utat visszafelé megjárni, visszamenni arra a magaslatra, ahonnan alászálltunk. A reformáció első századaiban a középiskolákban és egyetemeken – ezek nem is váltak úgy el egymástól, mint ma – két istentisztelet is volt naponta, persze rövidebb, inkább áhítatnak lehetne mondani, és ennek mindig része volt a közös éneklés is. Ugyanakkor a templomban a diákok kara mindig énekelt olyan nagyobb tudást igénylő énekeket, amiket a hívek már nem tudtak volna elénekelni. Tehát nemcsak a pap és a hívek voltak a templomi szereplők, hanem a kar is. Ezt a hármasságot kellene újra helyreállítani a templomban. Ugye van egy híres verse Reményik Sándornak, amiben azt mondja, „ne hagyjátok a templomot, a templomot s az iskolát”. Hála Istennek, nálunk nem voltak templomrombolások, hála Istennek, újra vannak iskoláink, akkor mi baj van mégis? Mert mindenki érzi, hogy baj van. Az a baj, hogy hiányzik az „és”. Nem értjük, hogy mi a kapcsolat a kettő között. Az iskola az élettől elkülönített gyakorlóterep, ahol vaktölténnyel lövöldöznek a diákok, a templom pedig ugyancsak elkülönül a hétköznapi élettől, mert szűk körben topog. Óriási szüksége volna a kettőnek egymásra.

– Mi lehet az oka, hogy nem tudunk belépni ezen a kapun? Úgy gondolnám, hogy csak akarat kérdése.

– Volt régen egy személy, aki egyik lábával a templomban, másikkal az iskolában állt, ő volt a kántor-tanító. Most is van egyébként kántor szak itt a főiskolán, de ezt az embertípust még nem sikerült kinevelni. Jelentkeznek elegen, csak a feladatot kellene bennük tudatosítani valakinek. Ez mostanra lebomlott, alámerült, azért nehéz a tudatosítás. Most is ugyanúgy választanak a tanítás és a kántorság között az itt végzettek, pedig már nem írja elő nekik senki. Amit erővel szétválasztottak, nem sikerült még összeforrasztani.

– Ezek szerint annak ellenére, hogy vannak egyházi iskolák, nem történt meg az egyház és az iskola összekapcsolása, még nem él szervesen együtt a kettő?

– Így van, habár ezt semmi sem akadályozza.

– Ha folytatom a gondolatmenetét, följebb is léphetünk ezen az úton, és a következő lépés az állam és az egyház összekapcsolása.

– Könnyen lehet, igen. Végeredményben a kormányzás egy nemzet Isten felé vezetése, közelítése mindahhoz, ami magasrendű, de azt hiszem, ez az én illetékességi körömön már túl van.

– Akkor maradjunk egyelőre az iskolánál. Ön is tanít a Debreceni Egyetemen orgonistákat, akik művészek vagy zenetanárok lesznek. Az ön helyzete alkalmas rá, hogy összekapcsolja az iskolát és az egyházat. Megteszi?

– Amikor tanítok, állandóan beszélek erről, de én csak a lőszert osztom ki a leendő frontkatonáknak, a nagy kérdés, hogy jutnak-e olyan helyzetbe, hogy elővehessék, és elkezdjenek vele tüzelni. Ugyanis az egyház és az iskola összekapcsolása főleg azért nehéz, mert a három szereplő, a pap, a tanító és a kántor akkor tudnák legjobban végezni a feladatukat, ha teljes egységben működnének.

– Ahogy a Szentháromság: az Atyától jön az ige, a Fiútól tanítás, a Szentlélek pedig a dal, ami szó és zene együtt.

– Érdekes, hogy a tizenhetedik században egy híres német teológus kimondottan a Szentlélek Úristenhez hasonlította az orgonát. Fúj benne a levegő, és csoda dolgokat, soha nem hallott, soha nem látott valóságokat tár föl a hallgató előtt. Valóban mindegyiküknek otthon kell lennie a maga területén, és a másik kettőéhez is érteniük kell annyira, hogy el tudják mondani, mit várnak egymástól, így kölcsönösen megtermékenyítenék egymást.