2010. február 8., hétfő

Baptista jubileumi záróünnep Nagyváradon

Ünnepelt a baptista gyülekezet

Erdon.ro
Mészáros Tímea
08.02.2010

Bihar megye - Vasárnap délután a Szakszervezetek Művelődési Házában került sor a Magyar Baptista Világszövetség és a Nagyváradi Missziókerület által közösen szervezett jubileumi esztendő záróistentiszteletére.

Ünnepelt a baptista gyülekezet

Zsúfolásig megtelt baptista hívekkel a nagyvásártéri Szakszervezetek Művelődési Házának nagyterme a Magyar Baptista Világszövetség (MABAVISZ) és a Nagyváradi Missziókerület által közösen szervezett jubileumi esztendő záróistentisztelete alkalmából. A jubileumi évet a tavalyi év februárjának első vasárnapján hirdették meg az újpesti imaházban abból az ünnepi alkalomból, hogy 400 éve alakult meg az első baptista gyülekezet. Ezen a napon egyébként a MABAVISZ a világon élő minden baptista gyülekeztért közösen imádkoznak. Az istentisztelet közös énekléssel és imával kezdődött Dr. Giorgiov Adrian, a Romániai Magyar Baptista Gyülekezetek Szövetség vezetőségi tagjának közreműködésével. A bihari missziókerület összevont énnekkarának szolgálata után Kovács Gyula és Dr. Kovács József köszöntötte a meghívottakat és a híveket.

Szükség van az evangéliumra

Gergely István a MABAVISZ soros elnöke a baptisa gyülekezetek történelmét ismertették. Az első baptista gyülekezet 1609-ben alakult Hollandia fővárosában, Amszterdamban, míg az első magyar baptista gyülekezet 1875-ben. Az első bemerítettek között egy szalontai bibliázó csoport mellett az úgynevezett baptista parasztpróféták is ott voltak: Kornya Mihály, Lajos János és Tóth Mihály. Gergely István említést tett a virágzó magyar baptista szervezetről ugyanakkor arra hívta fel a hívők figyelmét, hogy folytassák missziói tevékenységüket, hiszen a mai világban nagy szükség van az evangéliumra. A világi, hivatalos meghívottak közül elsőként Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke szólt az egybegyűltekhez, aki elmondta, hogy a baptizmus 400 éves fennállása figyelemreméltó múltnak számít és megemlítette, hogy az RMDSZ is 20 éves fennállását ünnepli, bár ez a szám nem hasonlítható össze a több évaszázados múlttal. Örömére szolgál, hogy az RMDSZ konkrét segítséget nyújthatott a Bihar megyei magyar baptistáknak. "Ha tudunk egymáson segíteni, akkor fontos, hogy meg is tegyük ezt, hiszen csak ezáltal lehetünk erősek" - fogalmazott Szabó Ödön.

Jubileumi év

A Bihar Megyei Tanács elnöke, Radu Tirle, aki maga is elkötelezett hívő, beszédében az egyház szerepére hívta fel a figyelmet. Az egyház az egyedüli, mely a politikán, a kultúrán és a közéleten túl is megmarad, minden más elmúlik. Sajnos nyugaton egyre kevesebb a hívő, a templomok elhanyagolt állapotba kerülnek és jobb esetben múzeumokká válnak. Büszkék lehetünk arra, hogy Romániában erre nem kerülhet sor, hangsúlyozta az elnök. A Romániai Baptista Unió részéről Dr. Otniel Bunaciu, míg a Magyarországi Baptista Egyház részéről Dr. Mészáros Kálmán, elnök köszöntötte a megjelent vendégeket és híveket. Az érmihályfalvai férfikar a szolgálata után közös imádságra került sor, majd pedig Kondor Klárika szavalt. Révész Árpád baptista lelkipásztor hirdette az evangéliumot, végül pedig Kovács Gyula imájával ért véget a jubileumi esztendő záró istentisztelete. A baptisták abban a reményben zárták a jubileumi évet, hogy Isten továbbra is megáldja a Romániában élő magyar baptista népet, és ígérete szerint megsegíti a missziói küldetésük betöltését.


Nincsenek megjegyzések: