Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium
Csokonai Kiadó, Debrecen, 1997.
Erőt, egészséget!
A farsang és a böjt egyik, névadásban ma is igen népszerű határ-szentje Bálint (latin Valens, jelentése "erős, egészséges"). Névünnepe gyertyaszentelő "tizenkettedén", február 14-én volt. Volt - mondom -, mert a szigorú zsinat mint "történelmietlen" szentet, őt is megfosztotta a glóriájától. Az állítólagos Bálint, püspök és orvos volt egy személyben (ezért volt "egészséges"), akit hitéért 269-ben nyakaztak le. Alakja egybemosódott egy másik Bálintéval, aki ugyancsak szent püspök volt, és kultusza Bajorországban, Tirolban és Ausztriában bontott virágot. A mi Bálintunknak tulajdonított érdemek jó része eredetileg a bajorok Bálintjának glóriáját fényesítette (az Ő ünnepét egykor január 7-én ülték).
Valentin és Urson. Húshagyó keddi alakoskodás.Idősebb Peter Brueghel fametszete, XVI. sz.
Mindkét Bálintot lelkibetegség, nyavalyatörés és szédülés esetén hívták segítségül. Az első keresztény íróktól ismerjük az egyház rosszalló véleményét a világi mulatságokban főszerepet játszó táncról, sokat azonban nem tehetett ellene, mert farsangkor a papok is "járták a bolondját". A középkori embert azonban időről időre egy sajátosan ördögi betegség szállta meg: a táncdüh (táncpestis, tánctéboly), ami különösen a pestisjárványok idején szedte nagy számban áldozatait. A forrásokból kisejlik, hogy a táncban nemcsak feledést kerestek, hanem a pestistől való szabadulást is tőle remélték. Tény, hogy a reumás láz, tömegpszichózis és halálfélelem kiváltotta táncőrületből nem mindenki gyógyult ki, sokan életre szólóan nyavalyatörősek lettek tőle. A tánctéboly ellen Szent Vitust (jún. 15.) hívták segítségül, a Bálintoknak viszont a táncot kiváltó lelkibetegség és a következmények: szédülés és nyavalyatörés gyógyítása volt a dolguk, amiből jutott elég kettőjüknek is farsang idején. (Látni fogjuk, a nyárközépi Vitus sem tétlenkedett!)
A mi Bálintunk napjára azok, akiket a frász tört, életre szóló böjtöt fogadtak, ami nem rótt elviselhetetlen terhet a betegre, mivel február 14-e már gyakran a nagyböjtbe esik. Bálint mégis inkább a farsang szentje. Nyugat-Európában Bálint és a medveember (Valentine und Urson) nem hiányozhatott a karneváli maszkák sorából (l. id. E Brueghel: A Farsang és a Böjt viadala c. képe). Régi szokás szerint Európa-szerte a farsang a párválasztás ideje (ez a húshagyói vénlánycsúfolásnak, a húshagyóig el nem kelt lányok csúfolásának az alapja). A hagyomány ezt elsősorban Bálinthoz köti. Már a római Lupercalia is az ifjúság párbaállásának napja volt - Bálint-nap dátum szerint a Lupercalia vigiliájára esik. A francia és a horvát néphit szerint például a madarak is ezen a napon tartják menyegzőjüket. Angol hagyomány szerint Saint Valentine napjának reggelén az első másnemű személy, akibe az utcára lépő belebotlik, lesz a jövendőbelije, angolul "valentine"-ja. Valentine-nak hívják azokat a cédulákat, amikre régi szokás szerint a leányok a fiúk, a fiúk pedig a leányok nevét írták, s amelyek közül jövendőbelijük nevét remélték kihúzni. Ugyancsak valentine a neve a Bálint-napon küldött szerelmi ajándéknak vagy üdvözlő kártyának, szerelmesversnek, egyáltalán mindennek, ami a kritikátlan szerelmi hódolat tanújele. (A nálunk újabban terjedő "valentinozás" viszont a kritikátlan anglománia és Amerika- imádat, illetve a szokás teljes elüzletiesedésének a tanújele.) Valentine-nap estéjén babérlevelet dugnak párnájuk alá az angol hajadonok, hogy megálmodják, ki lesz a mátkájuk. (Apollón szent növényének, a babérnak leveleire régen azért is pályáztak, mert úgy hitték, rágcsálásuk szerelmi "ihletet" ébreszt.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése