Ahol a zene is másképpen szól
Élő Víz
Pünkösdi Hitéleti Magazin
Bokros Andrea
2009.11.15.
Egy olyan gyülekezetbe járok, ahol nem szoktunk hangosan énekelni az istentiszteleten, élénk beszélgetés sem morajlik, csak néha fura hangok, tapsolás meg dobolás. A siketek gyülekezetében ez így szokás. Itt saját nyelvüket használva, saját szokásaikat az istentiszteletbe építve élhetik meg hívő életüket, ami még azoknak a hallóknak is vonzó és megkapó, akik időnként látogatóként fordulnak meg náluk.
A siket emberek nyelvi és kulturális kisebbségként tekintenek magukra. Ez a közösség a gesztikuláris, mimikus elemeket magában foglaló jelnyelvet tartja anyanyelvének és kulturális identitása alapjának. Ez a nézőpont ellentéte a hallók által képviseltnek, akik a hallás hiányát betegségnek tekintik. A siket emberekre alapjában véve fogyatékosokként néznek, akik segítségre szorulnak, ami az egyházak hozzáállásában is tükröződik. A legtöbb, amit eddig megtettek – ha egyáltalán tettek valamit –, az istentiszteleteken a tolmácsok jelenlétének biztosítása volt. Jeltolmács tapasztalataim azt mutatják, hogy ha egy hallássérült templomba akar menni, valamilyen vallási alkalmon részt akar venni, akkor maga intézi a tolmács rendelését is. Kevés olyan kezdeményezést láttam, ahol istentiszteleti alkalmon természetesen adott volt a tolmács jelenléte. Egyik ilyen az evangélikusok szervezte „Tamás Mise” elnevezésű alkalmak. A Katolikus Egyházban is folyik istentisztelet tolmács jelenlétével. A Jehova Tanúi közösség is alkalmaz tolmácsokat. Ezen kívül egy református gyülekezetről tudok, ahol a hallássérülteknek külön istentiszteleti alkalmat szerveznek. Itt a halló lelkész jelnyelven prédikál. Ezért lehet pozitív példa a hallók számára a siket gyülekezet.
A gyülekezet, ahová tartozom, 2003-ban alakult, lényegében egyfajta öntudatra ébredés eredményeként. Az országban működött egy alapítvány, ahol kifejezetten hallássérültek gyülekezetvezetői képzésével foglalkoztak. Ez sajnos nem magyar, hanem külföldi kezdeményezés volt és 2006-ban beszüntette tevékenységét. Amit elért a jelnyelvi teológiai képzésen túl, abban mutatkozott meg, hogy ráébresztette a siketeket arra, hogy önálló gyülekezetet alapítsanak, ahol a gyülekezet vezetője maga is hallássérült. Így ebben a közösségben a jelnyelvhasználat a természetes, nincs szükség egy külső személy, a tolmács részvételére. Másik előnye, hogy a siketeknek egy „sorstársuk” közvetíti az evangéliumot. El kell mondani, hogy bizony a siketekben is kialakultak bizonyos sztereotípiák annak köszönhetően, ahogyan a hallók viselkednek, vagy inkább nem viselkednek velük. Ezért sokan úgy gondolkodnak, hogy ők csak a hallók, nem biztos, hogy őszintén beszélnek, biztos van valami hátsó szándékuk. Amit siket mond siketnek, az biztos úgy van, azzal egyet lehet érteni.
Csökkent értelmi képességek?
Hasonló következtetések vonhatók le a cigányok közötti misszió kapcsán. Az egyházak nagy része ma már ráébredt arra, hogy a leghatékonyabb munkát úgy végezhetnek, ha a romák közül képeznek ki lelkimunkásokat. A siket gyülekezet léte ellentmond a társadalomban uralkodó sztereotípiáknak is. Az emberek többsége – és ebbe nyugodtan beleérthetjük a hívőket is – a hallás hiányát csökkent értelmi képességekkel is párosítja, így nem tudja elképzelni, hogy képesek önálló szervezetben működni. Ezzel a hozzáállással meg kellett küzdeni a Baptista Egyházon belül is, ahol hosszú évek munkájába került, hogy elfogadtassuk a kezdeményezés létjogosultságát. Végül azonban a közösséget testvérgyülekezetként kezelik és ma is támogatólag állnak mellette.
Elég, ha elolvassa
De miből is adódnak a sztereotípiák? A magyarországi gyógypedagógiai szemléletnek köszönhetően az oktatásban mellőzik a jelnyelv használatát, a gyermekeknek a beszéd, illetve a szájról olvasás elsajátítása a legfontosabb feladata. Az iskolából kikerülve legtöbbjük egyfajta fogalmi készlethiánnyal rendelkezik. Mivel az írott nyelvet is nehezen sajátítják el, többségük nehezen olvas, szövegértése is hiányos. A legtöbb halló ember nincs tisztában ezzel, emiatt nem érti, miért nem elég egy siket embernek, ha elolvashatja a dolgokat, így a Bibliát is. Nem értik, hogy mennyire fontos az olvasás mellett a jelnyelvi visszacsatolás. Éppen ez a kulcsa gyülekezetünk létrejöttének.
Végre megértettem
A gyülekezetbe járóktól megkérdeztem, hogy miben más ez a hely, miért ragadta meg őket, miben adott újat nekik? A megkérdezettek mindegyike hangsúlyozta, hogy itt a jelnyelven történő kommunikáció miatt végre megértik, miről van szó valójában. Szinte ugyanazokat a szavakat használták: „Eddig nem értettem vagy félreértettem dolgokat, most végre értem!”
A gyülekezetvezető nagyon világosan fogalmazta meg a helyzetet saját életének példáján keresztül. Ahhoz, hogy megértse Jézus Krisztus őt is megváltotta bűneimből, elég volt egy halló közösségbe járni, ahogy azt gyermekkorában tette. De a megtérés utáni lelki növekedéshez már nem volt megfelelő, amit ott kapott. Ezt akkor tapasztalta meg, amikor már jelnyelven is hozzájutott az információhoz, amikor kérdéseire ilyen módon kapott választ.
Kapcsolattartás
A közösség létrejötte a fent említett alapítvány oktatása révén, mintegy mintakövetésen alapult. Mivel a siket kultúrában nagyon fontos az egymással való kapcsolattartás, így egymást hívogatva, egyre több érdeklődő jött el az alkalmakra. A hívogatás ma is ezen az elven működik a leghatékonyabban. Ha egy siket elmondja egy másiknak, hogy ebbe a gyülekezetbe járt és hogy érezte magát, akkor a másik is szívesebben jön el és akarja maga is megtapasztalni ezt az élményt.
A kommunikáció és a kapcsolattartás másik módja, ami szintén pozitív példa lehet, az internet használatából adódott. Ahogy a halló gyülekezeteknek is van honlapjuk, úgy a siketek is készítettek maguknak egyet. Míg a hallóknak szerkesztett honlapok többségében az írásos illetve hanganyag van túlsúlyban, addig a siket honlapon a képi, illetve videó anyag. Tervek szerint a prédikációk, a bibliamagyarázatok jelnyelven rögzített felvételeivel is bővíteni fogják a honlapot. Az internet segítségével határon túli magyarokkal is sikerült kapcsolatba lépni. Testvéri viszony alakult ki a nagyváradi siket gyülekezettel.
Webkamera
Ami teljesen egyedi a testvérekkel történő kapcsolattartásban az a webkamerán keresztüli kommunikáció. Ennek használata nagy áldás a siketek számára, hiszen a kamerán keresztül jelelve beszélgethetnek társaikkal. A gyülekezetvezető nagyon jól használja ezt a lelki gondozás és evangélizálás terén is. Miért fontos ez? Mert a gyülekezeti tagok többsége az ország különböző városaiban él, így személyesen csak vasárnap tudnak találkozni. A hét többi napján az internet segítségével tartanak kapcsolatot.
Jellegét tekintve a gyülekezet egy nyitott sátortáborhoz hasonló. Volt már látogatónk Mongóliából, Ukrajnából, Amerikából is. A légkör nyitott, befogadó. Bárki jön az alkalmakra, idős, fiatal, bármilyen háttérrel érkezik is (pl. börtönviselt), egyaránt szeretettel fogadják, és ezt a szeretetet és elfogadást kézzelfoghatóan is meg lehet tapasztalni. Mivel a siketek közösségében általában mindenki ismer mindenkit, a hírek is gyorsan terjednek. Itt azonban nem arra figyelnek, hogy kiről milyen aktuális pletyka terjeng, hanem szeretettel és pozitívan állnak mindenkihez. Idővel úgyis kiderül, ki milyen szándékkal érkezik a gyülekezetbe. Van némi veszély ebben a viselkedésben, de vállalják, és Istenre bízzák magukat.
A hátrányosabb helyzetűek
Több olyan testvér is került hozzánk, aki ún. alacsony nyelvi kompetenciával rendelkezik. Nehezen tudnak jelelni, írni és olvasni. Őket is szeretettel fogadta a közösség és egy testvér feladata, hogy az igehirdetésen elhangzottakat képes Biblia, rajzok, nagyon egyszerű jelnyelvi elemek használatával érthetővé tegye számukra. Amikor halló vendégek, családtagok érkeznek közénk, megérzik ezt és általában meg is jegyzik, milyen régen volt részük ilyen szeretetteljes fogadtatásban. Ezen a téren nagy hiányosságot látok a halló gyülekezeteknél. Egyszerűen nem figyelünk a sérült emberekre. Pont úgy, ahogy a társadalom sem figyel. Pedig itt a példa, hogy ezen a területen is ki lehetne ábrázolni a krisztusi szeretet. Ha a siket gyülekezetben meg tudják tenni, hogy valaki külön foglalkozik a sérültekkel, ezt a halló gyülekezetben is meg lehetne tenni.
A dicsőítés egyetlen hangszere – a dob
Ez a nyitottság tapasztalható az istentisztelet menetében is, amely kevésbé merev, szabadon lehet változtatni a liturgián. Az apostoli idők gyülekezeteit képzelem ilyenek. Az Isten igéje utáni éhség miatt vannak együtt. A cél az, hogy mindenki lelkileg jóllakottan térjen haza. Az istentisztelet fontos eleme a dicsőítés, ami szintén rendhagyó. Az énekeket, amit legtöbbször maguk írnak, jelnyelven adják elő, egy dob kíséretében. A dob rezgéseit jól érzékelik, ez adja az ütemet. Egy alkalommal a nagyváradi siket gyülekezetben jártam, ott nem dobot használtak, hanem szintetizátort két óriási hangfallal. Mindenki kiválasztotta azt az ütemet, ami a legjobban megfelelt az előadandó énekhez. Így hallhattam dicsőítést diszkó, rumba, szamba, keringő és más egyéb ritmusokban. Egy hagyományos halló gyülekezetben azt hiszem ez elképzelhetetlen. A nem hívők körében azonban nagy tetszést aratott, mert a nyitottságot mutatta. A dicsőítésnek ez az igen csak hangos formája egyébként a legnagyobb akadálya annak, hogy a siket közösség a hallókkal egy időben tarthassa meg alkalmát, egy templomban vagy imaházban. A dobolást bizony nehéz elviselni. Ha nem használhatnák a dobot, ugyanolyan lenne, mintha a hallók nem használhatnák az orgonát, vagy zongorát énekléskor.
Interaktív igehirdetés
Az istentisztelet következő elemét a prédikációt inkább bibliamagyarázatnak nevezném. Az igehirdető folyamatos interakcióban van a hallgatósággal. Nem egy félórás vagy egyórás előadásra kell gondolni. Egyes részek után az igehirdető megáll és megkérdezi, hogy mindenki értette-e az elhangzottakat. Ha kérdés van, akkor magyarázatot fűz hozzá és csak utána folyatatja a tanítást. Sokszor használnak rajzos vagy képes illusztrálást. Ez is segítség a megértéshez. Egy különleges módja az illusztrálásnak az ún. dramatizálás, mely a siket kultúra része. Ez adódik a jelnyelv mimikus kódjából, ami egy egyszerű történetmesélés alkalmával is természetes része az előadásnak. Az istentiszteleti alkalom végén ismét jel-ének következik. Ilyenkor egy-egy ének már a tanításból merít ihletet.
Imádkozás nyitott szemmel
Az imádság jellege is nagyban különbözik, és véleményem szerint megint csak a befogadást és nyitottságot szimbolizálja. Mi, hallók imádság alkalmával lehajtjuk a fejünket, összekulcsoljuk a kezünket, behunyjuk a szemünket, és így imádkozunk. Felveszünk egy alapjában zárt testtartást és így próbálunk kinyílni Isten felé. Itt körben állnak a testvérek, nyitva a szemük, hogy lássák egymást, amint jelenek. Az imádkozó nyitott szemmel föltekint és így imádkozik. Bevallom az első alkalom és igazából még most is minden alkalom felemelő számomra, amikor jelnyelven, ilyen formában imádkozom.
Érintések
A siketek számára fontos szerepe van az érintésnek is. Itt megint visszatérhetünk a jelnyelv sajátosságára, ahol a test ugyan fontos, nagyon sok jelet magán a test felületén képeznek. Ennek nagyon szép kifejezője az úrvacsorai alkalom. A kenyér és bor vétele, és az imádság után a testvérek egyenként odamennek egymáshoz és megölelik egymást, egy rövid áldást, vagy imádságot mondva a másiknak. Lélekben felemelő érzés részt venni ebben. Mindebből látszik, hogy a közvetlenség, nyitottság nagy szerepet játszik a gyülekezetben.
Négy-öt órás beszélgetések
Persze halló testvérektől már érkezett olyan kritika, hogy szétszabdalt és túl hosszú az igehirdetés és maga az istentisztelet is. Igen, ők hozzászoktak a merev, szabályos formához. Elvárják, hogy a prédikáció fél óránál ne legyen sokkal hosszabb, és egyébként is két órán belül fejeződjön be az egész. A siket kultúra része a hosszú társalgás, az órákig való búcsúzkodás. Ha én látogatóba megyek mondjuk a gyülekezetvezetőhöz, már úgy számolok, hogy a beszélgetés legalább négy-öt órán keresztül fog tartani. Bevallom, ezt nekem is nehéz volt megszokni, de már fel sem tűnik. Ugyanez tapasztalható az istentiszteleti alkalmakon is. Ezek az emberek egyszerűen szeretnek együtt lenni, és nem számít, hogy három vagy négy órásra sikeredik egy-egy összejövetel. Ők adnak időt Istennek. Komolyan gondolják, hogy a vasárnap az Úr napja.
Problémák
Jogos felvetés, hogy ha növekedni fog a gyülekezet, ez a rendszer már nem lesz fenntartható. A testvéries légkörből adódóan én úgy gondolom, ha ez problémát fog okozni a gyülekezetben, akkor majd kitalálnak egy másik struktúrát. Ameddig ez a jelenlegi módszer hasznos a tagok számára, addig fenntartják. Jelenleg nincs veszélye annak, hogy a környező világot saját, beidegzett struktúrájuk szemszögéből értékeljék. Mivel nem állnak egyik egyház fennhatósága alatt sem, hiszen a Baptista Egyháznak is csak testvér-gyülekezete, nem hatnak rájuk olyan mértékben az egyház szabályai, szereprendszere. Szabályrendszerüket a Biblia alapján igyekeznek meghatározni.
Jó kapcsolatok
Mivel a tagok mindegyike hallássérült, ez jelent egyfajta elzártságot a gyülekezet számára, amit tudatosan igyekeznek csökkenteni. Törekednek a hallókkal, más gyülekezetekkel való kapcsolat kialakítására. Ennek alapját az adta, hogy a Biblia tanításán keresztül megértették saját helyzetüket. Megértették, hogy feladatuk siket emberként is dicsőíteni Istent életükben. A hallókat ugyanúgy testvéreiknek tekintik, nyitottak más gyülekezetek felé. Ennek jó példája, hogy bemutatkozó látogatást tettek már nem csak baptista, hanem református és evangéliumi keresztény gyülekezetben is.
A hallóknak lett gyógyító
Egy-egy halló gyülekezetben történő látogatás alkalmával azt tapasztaltam, hogy a siket közösség szinte tanító és gyógyító szerepet töltötte be. Nem egyszer fordult már elő, hogy egy ilyen látogatási alkalom kontrasztja elgondolkodtatta a halló gyülekezeti tagokat. Mit láttak valójában? Megjelent egy ún. fogyatékosokból álló közösség, csupa boldog, mosolygó ember, akiken látszott, hogy nem megjátsszák a boldogságot, és önfeledten tudták dicsőíteni Istent, és magasztalni Őt. Egészségesebb lelkülettel, mint az ún. egészségesek.
A siketek gyülekezetében végzett szolgálatom lehetőséget adott arra, hogy megismerjem és megszeressem ezeket az embereket és a kultúrát. Úgy gondolom, sok mindent tanulhatunk tőlük, a gyülekezettől. Persze lehet, hogy kívülről nézve szervezetlennek és esetlegesnek tűnik a közösség. Nem is növekszik olyan kirobbanó sebességgel, mint ahogy azt elvárnák egy új kezdeményezéstől. Az igehirdetések sem merülnek teológiai mélységekbe. Amire felfigyelnek a nem hívő siketek is, az a különbség, ahogy ezek az emberek magukról és a helyzetükről gondolkodnak. Nem tölti el őket fájdalommal a hallás hiánya. Ellenkezőleg. Meg vannak győződve róla, hogy Isten ilyen formában akarja őket használni, és ők képesek arra, hogy ilyen formában is dicsőíteni tudják Istent az életükben. Nincs hiányérzetük. Ez megmagyarázhatatlan a nem hívők számára.
A cikk egy Szociológia tárgyból készült esszé alapján íródott.
Élő Víz
Pünkösdi Hitéleti Magazin
Bokros Andrea
2009.11.15.
Egy olyan gyülekezetbe járok, ahol nem szoktunk hangosan énekelni az istentiszteleten, élénk beszélgetés sem morajlik, csak néha fura hangok, tapsolás meg dobolás. A siketek gyülekezetében ez így szokás. Itt saját nyelvüket használva, saját szokásaikat az istentiszteletbe építve élhetik meg hívő életüket, ami még azoknak a hallóknak is vonzó és megkapó, akik időnként látogatóként fordulnak meg náluk.
A siket emberek nyelvi és kulturális kisebbségként tekintenek magukra. Ez a közösség a gesztikuláris, mimikus elemeket magában foglaló jelnyelvet tartja anyanyelvének és kulturális identitása alapjának. Ez a nézőpont ellentéte a hallók által képviseltnek, akik a hallás hiányát betegségnek tekintik. A siket emberekre alapjában véve fogyatékosokként néznek, akik segítségre szorulnak, ami az egyházak hozzáállásában is tükröződik. A legtöbb, amit eddig megtettek – ha egyáltalán tettek valamit –, az istentiszteleteken a tolmácsok jelenlétének biztosítása volt. Jeltolmács tapasztalataim azt mutatják, hogy ha egy hallássérült templomba akar menni, valamilyen vallási alkalmon részt akar venni, akkor maga intézi a tolmács rendelését is. Kevés olyan kezdeményezést láttam, ahol istentiszteleti alkalmon természetesen adott volt a tolmács jelenléte. Egyik ilyen az evangélikusok szervezte „Tamás Mise” elnevezésű alkalmak. A Katolikus Egyházban is folyik istentisztelet tolmács jelenlétével. A Jehova Tanúi közösség is alkalmaz tolmácsokat. Ezen kívül egy református gyülekezetről tudok, ahol a hallássérülteknek külön istentiszteleti alkalmat szerveznek. Itt a halló lelkész jelnyelven prédikál. Ezért lehet pozitív példa a hallók számára a siket gyülekezet.
A gyülekezet, ahová tartozom, 2003-ban alakult, lényegében egyfajta öntudatra ébredés eredményeként. Az országban működött egy alapítvány, ahol kifejezetten hallássérültek gyülekezetvezetői képzésével foglalkoztak. Ez sajnos nem magyar, hanem külföldi kezdeményezés volt és 2006-ban beszüntette tevékenységét. Amit elért a jelnyelvi teológiai képzésen túl, abban mutatkozott meg, hogy ráébresztette a siketeket arra, hogy önálló gyülekezetet alapítsanak, ahol a gyülekezet vezetője maga is hallássérült. Így ebben a közösségben a jelnyelvhasználat a természetes, nincs szükség egy külső személy, a tolmács részvételére. Másik előnye, hogy a siketeknek egy „sorstársuk” közvetíti az evangéliumot. El kell mondani, hogy bizony a siketekben is kialakultak bizonyos sztereotípiák annak köszönhetően, ahogyan a hallók viselkednek, vagy inkább nem viselkednek velük. Ezért sokan úgy gondolkodnak, hogy ők csak a hallók, nem biztos, hogy őszintén beszélnek, biztos van valami hátsó szándékuk. Amit siket mond siketnek, az biztos úgy van, azzal egyet lehet érteni.
Csökkent értelmi képességek?
Hasonló következtetések vonhatók le a cigányok közötti misszió kapcsán. Az egyházak nagy része ma már ráébredt arra, hogy a leghatékonyabb munkát úgy végezhetnek, ha a romák közül képeznek ki lelkimunkásokat. A siket gyülekezet léte ellentmond a társadalomban uralkodó sztereotípiáknak is. Az emberek többsége – és ebbe nyugodtan beleérthetjük a hívőket is – a hallás hiányát csökkent értelmi képességekkel is párosítja, így nem tudja elképzelni, hogy képesek önálló szervezetben működni. Ezzel a hozzáállással meg kellett küzdeni a Baptista Egyházon belül is, ahol hosszú évek munkájába került, hogy elfogadtassuk a kezdeményezés létjogosultságát. Végül azonban a közösséget testvérgyülekezetként kezelik és ma is támogatólag állnak mellette.
Elég, ha elolvassa
De miből is adódnak a sztereotípiák? A magyarországi gyógypedagógiai szemléletnek köszönhetően az oktatásban mellőzik a jelnyelv használatát, a gyermekeknek a beszéd, illetve a szájról olvasás elsajátítása a legfontosabb feladata. Az iskolából kikerülve legtöbbjük egyfajta fogalmi készlethiánnyal rendelkezik. Mivel az írott nyelvet is nehezen sajátítják el, többségük nehezen olvas, szövegértése is hiányos. A legtöbb halló ember nincs tisztában ezzel, emiatt nem érti, miért nem elég egy siket embernek, ha elolvashatja a dolgokat, így a Bibliát is. Nem értik, hogy mennyire fontos az olvasás mellett a jelnyelvi visszacsatolás. Éppen ez a kulcsa gyülekezetünk létrejöttének.
Végre megértettem
A gyülekezetbe járóktól megkérdeztem, hogy miben más ez a hely, miért ragadta meg őket, miben adott újat nekik? A megkérdezettek mindegyike hangsúlyozta, hogy itt a jelnyelven történő kommunikáció miatt végre megértik, miről van szó valójában. Szinte ugyanazokat a szavakat használták: „Eddig nem értettem vagy félreértettem dolgokat, most végre értem!”
A gyülekezetvezető nagyon világosan fogalmazta meg a helyzetet saját életének példáján keresztül. Ahhoz, hogy megértse Jézus Krisztus őt is megváltotta bűneimből, elég volt egy halló közösségbe járni, ahogy azt gyermekkorában tette. De a megtérés utáni lelki növekedéshez már nem volt megfelelő, amit ott kapott. Ezt akkor tapasztalta meg, amikor már jelnyelven is hozzájutott az információhoz, amikor kérdéseire ilyen módon kapott választ.
Kapcsolattartás
A közösség létrejötte a fent említett alapítvány oktatása révén, mintegy mintakövetésen alapult. Mivel a siket kultúrában nagyon fontos az egymással való kapcsolattartás, így egymást hívogatva, egyre több érdeklődő jött el az alkalmakra. A hívogatás ma is ezen az elven működik a leghatékonyabban. Ha egy siket elmondja egy másiknak, hogy ebbe a gyülekezetbe járt és hogy érezte magát, akkor a másik is szívesebben jön el és akarja maga is megtapasztalni ezt az élményt.
A kommunikáció és a kapcsolattartás másik módja, ami szintén pozitív példa lehet, az internet használatából adódott. Ahogy a halló gyülekezeteknek is van honlapjuk, úgy a siketek is készítettek maguknak egyet. Míg a hallóknak szerkesztett honlapok többségében az írásos illetve hanganyag van túlsúlyban, addig a siket honlapon a képi, illetve videó anyag. Tervek szerint a prédikációk, a bibliamagyarázatok jelnyelven rögzített felvételeivel is bővíteni fogják a honlapot. Az internet segítségével határon túli magyarokkal is sikerült kapcsolatba lépni. Testvéri viszony alakult ki a nagyváradi siket gyülekezettel.
Webkamera
Ami teljesen egyedi a testvérekkel történő kapcsolattartásban az a webkamerán keresztüli kommunikáció. Ennek használata nagy áldás a siketek számára, hiszen a kamerán keresztül jelelve beszélgethetnek társaikkal. A gyülekezetvezető nagyon jól használja ezt a lelki gondozás és evangélizálás terén is. Miért fontos ez? Mert a gyülekezeti tagok többsége az ország különböző városaiban él, így személyesen csak vasárnap tudnak találkozni. A hét többi napján az internet segítségével tartanak kapcsolatot.
Jellegét tekintve a gyülekezet egy nyitott sátortáborhoz hasonló. Volt már látogatónk Mongóliából, Ukrajnából, Amerikából is. A légkör nyitott, befogadó. Bárki jön az alkalmakra, idős, fiatal, bármilyen háttérrel érkezik is (pl. börtönviselt), egyaránt szeretettel fogadják, és ezt a szeretetet és elfogadást kézzelfoghatóan is meg lehet tapasztalni. Mivel a siketek közösségében általában mindenki ismer mindenkit, a hírek is gyorsan terjednek. Itt azonban nem arra figyelnek, hogy kiről milyen aktuális pletyka terjeng, hanem szeretettel és pozitívan állnak mindenkihez. Idővel úgyis kiderül, ki milyen szándékkal érkezik a gyülekezetbe. Van némi veszély ebben a viselkedésben, de vállalják, és Istenre bízzák magukat.
A hátrányosabb helyzetűek
Több olyan testvér is került hozzánk, aki ún. alacsony nyelvi kompetenciával rendelkezik. Nehezen tudnak jelelni, írni és olvasni. Őket is szeretettel fogadta a közösség és egy testvér feladata, hogy az igehirdetésen elhangzottakat képes Biblia, rajzok, nagyon egyszerű jelnyelvi elemek használatával érthetővé tegye számukra. Amikor halló vendégek, családtagok érkeznek közénk, megérzik ezt és általában meg is jegyzik, milyen régen volt részük ilyen szeretetteljes fogadtatásban. Ezen a téren nagy hiányosságot látok a halló gyülekezeteknél. Egyszerűen nem figyelünk a sérült emberekre. Pont úgy, ahogy a társadalom sem figyel. Pedig itt a példa, hogy ezen a területen is ki lehetne ábrázolni a krisztusi szeretet. Ha a siket gyülekezetben meg tudják tenni, hogy valaki külön foglalkozik a sérültekkel, ezt a halló gyülekezetben is meg lehetne tenni.
A dicsőítés egyetlen hangszere – a dob
Ez a nyitottság tapasztalható az istentisztelet menetében is, amely kevésbé merev, szabadon lehet változtatni a liturgián. Az apostoli idők gyülekezeteit képzelem ilyenek. Az Isten igéje utáni éhség miatt vannak együtt. A cél az, hogy mindenki lelkileg jóllakottan térjen haza. Az istentisztelet fontos eleme a dicsőítés, ami szintén rendhagyó. Az énekeket, amit legtöbbször maguk írnak, jelnyelven adják elő, egy dob kíséretében. A dob rezgéseit jól érzékelik, ez adja az ütemet. Egy alkalommal a nagyváradi siket gyülekezetben jártam, ott nem dobot használtak, hanem szintetizátort két óriási hangfallal. Mindenki kiválasztotta azt az ütemet, ami a legjobban megfelelt az előadandó énekhez. Így hallhattam dicsőítést diszkó, rumba, szamba, keringő és más egyéb ritmusokban. Egy hagyományos halló gyülekezetben azt hiszem ez elképzelhetetlen. A nem hívők körében azonban nagy tetszést aratott, mert a nyitottságot mutatta. A dicsőítésnek ez az igen csak hangos formája egyébként a legnagyobb akadálya annak, hogy a siket közösség a hallókkal egy időben tarthassa meg alkalmát, egy templomban vagy imaházban. A dobolást bizony nehéz elviselni. Ha nem használhatnák a dobot, ugyanolyan lenne, mintha a hallók nem használhatnák az orgonát, vagy zongorát énekléskor.
Interaktív igehirdetés
Az istentisztelet következő elemét a prédikációt inkább bibliamagyarázatnak nevezném. Az igehirdető folyamatos interakcióban van a hallgatósággal. Nem egy félórás vagy egyórás előadásra kell gondolni. Egyes részek után az igehirdető megáll és megkérdezi, hogy mindenki értette-e az elhangzottakat. Ha kérdés van, akkor magyarázatot fűz hozzá és csak utána folyatatja a tanítást. Sokszor használnak rajzos vagy képes illusztrálást. Ez is segítség a megértéshez. Egy különleges módja az illusztrálásnak az ún. dramatizálás, mely a siket kultúra része. Ez adódik a jelnyelv mimikus kódjából, ami egy egyszerű történetmesélés alkalmával is természetes része az előadásnak. Az istentiszteleti alkalom végén ismét jel-ének következik. Ilyenkor egy-egy ének már a tanításból merít ihletet.
Imádkozás nyitott szemmel
Az imádság jellege is nagyban különbözik, és véleményem szerint megint csak a befogadást és nyitottságot szimbolizálja. Mi, hallók imádság alkalmával lehajtjuk a fejünket, összekulcsoljuk a kezünket, behunyjuk a szemünket, és így imádkozunk. Felveszünk egy alapjában zárt testtartást és így próbálunk kinyílni Isten felé. Itt körben állnak a testvérek, nyitva a szemük, hogy lássák egymást, amint jelenek. Az imádkozó nyitott szemmel föltekint és így imádkozik. Bevallom az első alkalom és igazából még most is minden alkalom felemelő számomra, amikor jelnyelven, ilyen formában imádkozom.
Érintések
A siketek számára fontos szerepe van az érintésnek is. Itt megint visszatérhetünk a jelnyelv sajátosságára, ahol a test ugyan fontos, nagyon sok jelet magán a test felületén képeznek. Ennek nagyon szép kifejezője az úrvacsorai alkalom. A kenyér és bor vétele, és az imádság után a testvérek egyenként odamennek egymáshoz és megölelik egymást, egy rövid áldást, vagy imádságot mondva a másiknak. Lélekben felemelő érzés részt venni ebben. Mindebből látszik, hogy a közvetlenség, nyitottság nagy szerepet játszik a gyülekezetben.
Négy-öt órás beszélgetések
Persze halló testvérektől már érkezett olyan kritika, hogy szétszabdalt és túl hosszú az igehirdetés és maga az istentisztelet is. Igen, ők hozzászoktak a merev, szabályos formához. Elvárják, hogy a prédikáció fél óránál ne legyen sokkal hosszabb, és egyébként is két órán belül fejeződjön be az egész. A siket kultúra része a hosszú társalgás, az órákig való búcsúzkodás. Ha én látogatóba megyek mondjuk a gyülekezetvezetőhöz, már úgy számolok, hogy a beszélgetés legalább négy-öt órán keresztül fog tartani. Bevallom, ezt nekem is nehéz volt megszokni, de már fel sem tűnik. Ugyanez tapasztalható az istentiszteleti alkalmakon is. Ezek az emberek egyszerűen szeretnek együtt lenni, és nem számít, hogy három vagy négy órásra sikeredik egy-egy összejövetel. Ők adnak időt Istennek. Komolyan gondolják, hogy a vasárnap az Úr napja.
Problémák
Jogos felvetés, hogy ha növekedni fog a gyülekezet, ez a rendszer már nem lesz fenntartható. A testvéries légkörből adódóan én úgy gondolom, ha ez problémát fog okozni a gyülekezetben, akkor majd kitalálnak egy másik struktúrát. Ameddig ez a jelenlegi módszer hasznos a tagok számára, addig fenntartják. Jelenleg nincs veszélye annak, hogy a környező világot saját, beidegzett struktúrájuk szemszögéből értékeljék. Mivel nem állnak egyik egyház fennhatósága alatt sem, hiszen a Baptista Egyháznak is csak testvér-gyülekezete, nem hatnak rájuk olyan mértékben az egyház szabályai, szereprendszere. Szabályrendszerüket a Biblia alapján igyekeznek meghatározni.
Jó kapcsolatok
Mivel a tagok mindegyike hallássérült, ez jelent egyfajta elzártságot a gyülekezet számára, amit tudatosan igyekeznek csökkenteni. Törekednek a hallókkal, más gyülekezetekkel való kapcsolat kialakítására. Ennek alapját az adta, hogy a Biblia tanításán keresztül megértették saját helyzetüket. Megértették, hogy feladatuk siket emberként is dicsőíteni Istent életükben. A hallókat ugyanúgy testvéreiknek tekintik, nyitottak más gyülekezetek felé. Ennek jó példája, hogy bemutatkozó látogatást tettek már nem csak baptista, hanem református és evangéliumi keresztény gyülekezetben is.
A hallóknak lett gyógyító
Egy-egy halló gyülekezetben történő látogatás alkalmával azt tapasztaltam, hogy a siket közösség szinte tanító és gyógyító szerepet töltötte be. Nem egyszer fordult már elő, hogy egy ilyen látogatási alkalom kontrasztja elgondolkodtatta a halló gyülekezeti tagokat. Mit láttak valójában? Megjelent egy ún. fogyatékosokból álló közösség, csupa boldog, mosolygó ember, akiken látszott, hogy nem megjátsszák a boldogságot, és önfeledten tudták dicsőíteni Istent, és magasztalni Őt. Egészségesebb lelkülettel, mint az ún. egészségesek.
A siketek gyülekezetében végzett szolgálatom lehetőséget adott arra, hogy megismerjem és megszeressem ezeket az embereket és a kultúrát. Úgy gondolom, sok mindent tanulhatunk tőlük, a gyülekezettől. Persze lehet, hogy kívülről nézve szervezetlennek és esetlegesnek tűnik a közösség. Nem is növekszik olyan kirobbanó sebességgel, mint ahogy azt elvárnák egy új kezdeményezéstől. Az igehirdetések sem merülnek teológiai mélységekbe. Amire felfigyelnek a nem hívő siketek is, az a különbség, ahogy ezek az emberek magukról és a helyzetükről gondolkodnak. Nem tölti el őket fájdalommal a hallás hiánya. Ellenkezőleg. Meg vannak győződve róla, hogy Isten ilyen formában akarja őket használni, és ők képesek arra, hogy ilyen formában is dicsőíteni tudják Istent az életükben. Nincs hiányérzetük. Ez megmagyarázhatatlan a nem hívők számára.
A cikk egy Szociológia tárgyból készült esszé alapján íródott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése