Érszegi Márk Aurél
Magyar Kurír 1 / 2
2010. január 9.
Az egyház titkai – 1.
Gyónás és konklávé
„Van ideje a hallgatásnak, és van ideje a szólásnak” – mondja a Szentírás (Préd. 3,7), a Katolikus Egyház Katekizmusa pedig összefoglalja, hogy a titoktartás kérdését erkölcsileg a testvéri szeretet és az igazság tiszteletben tartásának kettős követelménye szabályozza:
„Mások java és biztonsága, a magánélet tiszteletben tartása és a közjó elegendő okok arra, hogy elhallgassuk azt, amit másnak nem kell tudnia, (…) A botrány elkerülése gyakran szigorú hallgatást követel. Senki sem köteles föltárni az igazságot annak, akinek nincs joga megismerni azt.” (KEK 2488-2489.) Így hát természetesen az egyháznak is, mint minden emberi közösségnek, vannak titkai, amelyek küldetése teljesítését, illetve a személyiségi jogok védelmét szolgálják.
Az egyházon belül bizonyos tények, adatok, eljárások, iratok titkossá minősítése – a világi jogrendekhez hasonlóan – alapvetően kettős célt szolgál. Az egyik az egyház szervezetének működésével kapcsolatos érzékeny információk védelme. Olyan dolgokról van szó, amelyek alkalmatlan időben vagy módon történő nyilvánosságra kerülése megzavarná a közjót, illetve kárt okozna az egyház küldetésének, mert például lehetőséget biztosítana külső erőknek, hogy befolyásolják életét, belső rendjét. Vagy éppenséggel botrányt okozna a hívők körében – akár jogosan, akár csak mert félreértésre adhatnak okot (például fegyelmi ügyek, büntetendő cselekmények kapcsán). A botrány elkerülése (ami nem egyenlő a visszásságok elnéző kezelésével) azért fontos, mert alapvetően veszélyeztetheti az egyház legfőbb küldetését, vagyis a lelkek üdvösségét (ld. 1752. kánon).
Az egyházi titkok létének másik fő célja pedig, hogy védjék a magánszemélyek, illetve közösségek jó hírét, illetve személyiségi jogait. Elég belegondolni, hogy a hívők legintimebb lelki – és azzal összefüggő életmódbeli – ügyeiket bízzák az egyházra, és nem csupán a szentgyónásban.
Az egyház jogrendjében ennek megfelelően több titokfajta ismeretes, amelyek más és más körülményekben alkalmazandók, illetve más és más alanyokat köteleznek.
Gyónási titok
A legismertebb, legelterjedtebb – s egyben a legszigorúbban védett – titokfajta a gyónási titok (sigillum sacramentale – szentségi pecsét). A gyónó védelmét szolgálja, aki a bűnbánat szentségében érzékeny információkat és adatokat oszt meg a gyóntatóval (vö. KEK 1467). Közép-Európa számtalan hídja mellett emlékeztet a cseh királyné gyónási titkát a királlyal is dacolva megőrző Nepomuki Szent János (XIV. sz.) szobra, hogy az egyház mennyire komolyan veszi ezt a titkot, amit papjai akár életük árán is készek megvédeni.
Az Egyházi Törvénykönyv (CIC) előírásai értelmében a titoktartásra elsősorban a gyóntató kötelezett (CIC 983. kán., 1. §), aki ha a titkot közvetlenül megsérti, a legsúlyosabb egyházi büntetésnek számító, a Szentszéknek fenntartott önmagától beálló kiközösítés alá esik (CIC 1388. kán., 1. §), és ügyében a Hittani Kongregáció illetékes eljárni (ld. Hittani Kongregáció, De delictis gravioribus levél, 2001. 05. 18.). Ugyancsak titoktartásra kötelezett a gyónásnál esetleg segédkező tolmács is, valamint mindenki, aki a gyónásból bármilyen módon tudomást szerez az ott megvallott bűnökről (pl. szándékosan, vagy véletlenül fültanúja lett). Ez utóbbiakat azonban titoksértés esetén nem sújtja automatikusan beálló kiközösítés, hanem „megfelelő büntetést” kell rájuk kiszabni (CIC 1388. kán., 2. §).
A titoksértés akkor következik be, ha a gyónónak a szentgyónásban megvallott bűnét bármilyen módon elárulják, akár csak részben is (CIC 983. kán., 1. §). A gyóntatónak ezen felül tilos a gyónásból szerzett ismereteit a gyónóra nézve károsan felhasználnia, és általában nem szabad a bűnökre vonatkozó értesülést az egyházkormányzatban felhasználni (CIC 984. kán).
A gyónási titok tehát alapvetően a gyónót védi. Emellett azonban a gyóntató, s általában az egyház működését, és végső soron a bűnbánat szentségének méltóságát is szigorú szankció védi a manipulációkkal, támadásokkal szemben egy különleges esetben: az a személy ugyanis, aki bármilyen technikai eszközzel rögzíti, illetőleg aki tömegkommunikációs eszközök révén nyilvánosságra hozza azt, ami a gyónás során elhangzik akár a gyóntató, akár a gyónó részéről, önmagától beálló kiközösítésbe esik (ld. Hittani Kongregáció, Ad poenitentiae sacramentum tuendum határozat, 1988. 09. 23).
Konklávé-titok
Sajátos, és szintén jól ismert titokfajtának tekinthető az úgynevezett konklávé-titok. A konklávé nagyon fontos intézmény az egyház számára, mert annak során kerül megválasztásra – a Szentlélek segítségével, de mégis emberi közreműködéssel – a római pápa, vagyis az egyházi főhatalom gyakorlója. Alapvető érdek tehát, hogy elejét vegyék a külső befolyásolási kísérleteknek és az esetleges megosztási kísérletekkel szemben védjék az újonnan megválasztott pápa egyértelmű legitimitását, s így az egyház egységét. Az erről szóló törvény (Universi Dominici gregis apostoli rendelkezés – UDG, 1996. 02. 22.) értelémben ezért biztosítani kell mindannak „teljes titkosságát”, ami a Sixtus-kápolnában történik, illetve elhangzik, vagy akár közvetve, akár közvetlenül kapcsolatos a pápa megválasztásával (UDG 51).
A titokvédelmi rendelkezések között szerepel, hogy gondos és szigorú ellenőrzések révén elejét kell venni a Sixtus-kápolna rejtett technikai eszközökkel történő lehallgatásának. A választó bíborosoknak pedig a konklávé ideje alatt – bizonyos egyedileg vizsgálandó eseteket kivéve – tilos levelet váltaniuk, telefonon vagy rádión értekezniük olyan személyekkel, akik nem nyertek bebocsátást a konklávé helyszínére (UDG 56.). Hasonlóképpen tilos üzenetet küldeniük (SMS-t is beleértve) a Vatikánvároson kívülre, valamint „bármilyen természetű” sajtóterméket olvasniuk (a megfogalmazásba immár az internet is beleértendő), televíziós vagy rádióadásokat nézniük, hallgatniuk (UDG 57).
Ezen felül a választó bíborosoknak a konklávé kezdetén esküt kell tenniük (UDG 53.), melynek értelmében „mindenkivel, klerikusokkal és világiakkal szemben egyaránt” titoktartásra kötelezik magukat mindazzal kapcsolatban, ami bármi módon a római pápai megválasztására vonatkozik, illetve ami a szavazáshoz közvetve vagy közvetlenül kapcsolódva a megválasztás helyszínén történik. A titoktartás mind a konklávé alatt, mind utána kötelező kivéve, ha a pápa kifejezett felmentést ad alóla.
Minthogy a konklávét megelőző bíborosi gyűléseken az új pápa megválasztása szempontjából nagy jelentőséggel bíró, az egyház helyzetét értékelő megbeszélések folynak, a titoktartás vonatkozik mindarra, ami ott a pápaválasztással kapcsolatban elhangzik (UDG 59.). Ennélfogva kötelezi azokat a 80 év feletti bíborosokat is, akik ezeken a tanácskozásokon még igen, de magán a konklávén már nem vehetnek részt.
A konklávé lebonyolításában segédkező személyzet tagjainak (bíborosi testület titkára, szertartásmester, gyóntatók, orvosok, felszolgálók, takarítók stb.) ugyancsak esküt kell tenniük, hogy amennyiben bármikor, bármilyen okból tudomást szereznének bármiről, ami a pápa megválasztásával, s különösen a szavazásokkal kapcsolatos, azt nem árulják el a pápaválasztó bíborosok testületén kívül álló személyeknek (UDG 47).
A konklávé-titok megsértését az említett személyzet tagjai részéről a rendelkezés az Apostoli Szentszéknek fenntartott önmagától beálló kiközösítéssel bünteti (UDG 58.). Ezzel szemben a bíborosokra nézve nem irányoz elő konkrét szankciót: sajátos szerepük és felelősségük miatt a titoktartás csupán súlyos lelkiismereti kötelességként fogalmazódik meg (UDG 60.). A konklávé titkosságának (kívülálló) megsértőire nézve pedig az új pápa megítélésére bízott, konkrétan meg nem határozott súlyos büntetést helyez kilátásba a jogszabály (UDG 55.). Ezzel áttételesen összefügghet, hogy az 1929-es Lateráni Szerződéssel Olaszország vállalta, gondoskodik arról, hogy a Vatikánváros környékén ne kövessenek el olyan cselekedeteket, amelyek megzavarhatják a konklávé üléseit (Lateráni Szerződés, 21. cikk).
A titokvédelmet hivatott szolgálni az is, hogy az egyes szavazásokat követően a bíborosoknak át kell adniuk a camerlengónak, illetve segítőinek minden olyan írást, feljegyzést, ami a szavazás kimenetelére vonatkozik. Ezeket a szavazólapokkal együtt elégetik: így keletkezik az a nevezetes füst, aminek színe a szavazás kimenetelét hivatott hírül adni a világnak.
Az egyház titkai – 2.
Államtitok a Vatikánban
A gyónási titok és a konklávé-titok mellett további két titokfajta létezik az egyház jogrendjében, amik inkább hasonlítanak a klasszikus államtitok kategóriáira. Esetükben az információk minősítése főként az egyház szervezete rendezett működésének, s így függetlenségének védelmét, végső soron pedig az egyház lelki küldetésének ellátását szolgálja.
Hivatali titok
A Római Kúria általános szabályzata (Regolamento Generale della Curia Romana – RGCR, 1999. 04. 30.) meghatározása értelmében hivatali titoknak számít minden irat vagy értesülés, amelyről a hivatal tisztviselői munkájuk okán rendelkeznek ismerettel. A vonatkozó információkat tehát tilos jogosulatlan személyeknek kiadniuk (RGCR 36. cikk, 1. §).
A Római Kúriában felsőbb előírás, vagy a kérdés természete és fontossága alapján rendes hivatali titok minősítésű minden ügy, amely az egyetemes egyház szolgálatát érinti (ld. Secreta continere – Instructio de Secreto Pontificio, 1974. 02. 04.). Megtartása természetesen minden munkatárs számára szigorúan kötelező, amire – mint minden hivatalban – esküt kell tenniük (RGCR 18. cikk, 2. §), megsértéséért pedig a hivatalból való felfüggesztés jár (RGCR 72. cikk, 5. §), amiről a Római Kúria Fegyelmi Bizottsága (Commissione disciplinare della Curia Romana) dönt.
A hivatali titok minden más egyházi hivatalban ehhez hasonlóan létezik. Így például az Egyházi Törvénykönyv az egyházmegyei hivatal munkatársai számára előírja a titoktartási kötelezettséget, a jog, vagy a püspök által meghatározott formában és keretek között (CIC 471. kán., 2. §). A titokvédelmet – ugyancsak az egyetemes törvény előírásai szerint – minden egyházmegyében létesítendő ún. titkos levéltár – legalább egy zárható szekrény vagy rekesz – is szolgálja, amelyben a titkos iratokat (például az erkölccsel kapcsolatos büntetőügyek iratait) kell őrizni. A titkos levéltárhoz csak a püspöknek van kulcsa, és tilos belőle okmányokat elvinni (vö. CIC 489–490. kán.).
Szintén titkos mindaz, ami az egyházi bíróságok ítélethozatali eljárása során elhangzik. A bírók és a bíróság munkatársai titoktartásra kötelezettek a büntetőperek vonatkozásában. De egyéb jellegű perek esetében is lehetséges a titkosítás, amennyiben valamely perbeli cselekmény nyilvánosságra kerülése hátrányt okozhat a feleknek, vagy például a bizonyítékok, illetve egyéb felhasznált iratok nyilvánosságra kerülése "mások jó hírét veszélyezteti, ellenségeskedésre ad okot, botrányt vagy más efféle kellemetlenséget idéz elő" (CIC 1455. kán.).
A hivatali titok egyik változatának tekinthető az a titoktartási kötelezettség, ami a püspöki szinódus előkészítésével, munkálataival, az ott kifejtett véleményekkel és leadott szavazatokkal, valamint a közgyűlés döntéseivel kapcsolatos információkat illeti (Ordo Synodi Episcoporum, 20. cikk).
Amint azt a Katekizmus írja (KEK 2491.), a hivatali titkot „őrizni kell azon kivételes esetektől eltekintve, amikor a titok megtartása komoly károkat okozhat az azt közlő, meghallgató vagy egy harmadik személynek, s a kár csak az igazság nyilvánosságra hozatalával kerülhető el" (ez utóbbi jelentőségét érzékelteti például az egyházat érintő pedofilbotrányok esete is, amelyek megfelelő kezelését sok esetben nehezítette a hivatali titoktartási kötelezettség téves megítélése).
Pápai titok
Annak, amit a világi jogrendekben államtitoknak neveznek, az egyházban leginkább az ún. pápai titok felel meg. A hivatali titok különleges válfajáról van szó, ami az egyház életét érintő nagyobb jelentőségű ügyek és döntések, valamint a megőrzéséért felelős személyek védelmét szolgálja. A Pápai Államtitkárság 1974-es utasítása (Secreta continere – Instructio de Secreto Pontificio, 1974. 02. 04.) tartalmazza az ún. „titokköri jegyzéket”, továbbá meghatározza a minősítésre jogosultak, illetve a titoktartásra kötelezettek körét.
A jogszabály által pápai titokká minősített ügyek körébe tartozik a bíborosok, püspökök, pápai követek, továbbá a Római Kúria vezető tisztviselőinek kinevezése, de a püspökök kinevezését megelőző ún. információs eljárás is. Ide tartoznak azok a jelzések, feljelentések, amelyeket a Hittani Kongregáció kap bizonyos tanokkal és kiadványokkal kapcsolatban (amelyek pl. a katolikus hittel összeegyeztethetetlen tételeket tartalmaznak), továbbá ezeknek a kongregáció rendelkezésére történő kivizsgálása. A jogszabály ebbe a körbe sorolja még a hit és erkölcs ellen elkövetett, továbbá a gyónás elleni bűncselekményekre vonatkozó feljelentéseket, illetve az ezeket követő eljárásokat és határozatokat.
A rejtjelezéssel kapcsolatos információk és a rejtjelezett iratok is automatikusan pápai titoknak minősülnek. Viszont a pápai dokumentumok készítése és fogalmazása csak abban az esetben, ha azt kifejezetten úgy rendelik. További, megfelelő súlyúnak ítélt ügyek pápai titokká minősítésére jogosult természetesen a pápa, valamint az egyes dikasztériumokat vezető bíborosok és a pápai követek.
Értelemszerűen titoktartásra kötelezettek a pápai titoknak minősülő ügyek hivatalos ügyintézői (főnöktől beosztottig), továbbá a tanácsadásra felkért szakértők, s mindazok, akiknek a vonatkozó információk hivatalból jutnak tudomására (pl. fordítók, fogalmazók, titkárok stb.). De azokat is kötelezi a titoktartás, akik nekik felróható módon tudomást szereznek pápai titok alá eső ügyekről, iratokról. Azokat viszont, akik véletlenül jutnak birtokába, csak akkor kötelezi, ha biztosan tudják, hogy az adott információ még pápai titoknak minősül.
A pápai titok megtartása súlyos lelkiismereti kötelesség, és a már lezárt ügyekre is vonatkozik. Megsértése súlyos bűnnek minősül, és amennyiben külső fórumon történik, kivizsgálására az illetékes dikasztérium vagy hivatal vezetője által kijelölt különbizottság illetékes, amelynek a bűncselekmény súlyosságával és az okozott kárral arányos büntetést kell kiszabnia. A Római Kúriában szolgálók esetében elbocsátás jár érte (RGCR 76. cikk, 1. §).
A vonatkozó titoktartási eskü értelmében a pápai titok megsértése semmilyen okból nem megengedett, még nagyobb jó érdekében, vagy sürgős és súlyos okból sem. Amennyiben kétség merülne fel, hogy egy ügyben még érvényes-e a pápai titok, minden esetben úgy kell értelmezni, mintha továbbra is fennállna a titkos minősítés.
Diplomáciai kapcsolataiban előfordul, hogy a Szentszék (Államtitkárság, vagy pápai követ) pápai titoknak minősülő információkat ad át más államoknak. Például, amikor egy állam kormányát udvariasságból, néhány nappal a nyilvánosságra hozatal előtt értesíti a területét érintő püspöki kinevezésről. Ilyenkor rendszerint kéri az információ „szigorúan bizalmas” kezelését annak hivatalos nyilvánosságra hozataláig. Jogos elvárás az adott kormány tisztviselőivel szemben, hogy azt a titokgazda (ezesetben a Szentszék) által adott minősítésnek megfelelően kezeljék és ugyanúgy tiszteletben tartsák, mintha saját államuk hasonló minősítésű államtitkáról volna szó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése