2010. január 6., szerda

Mit láttak az égen a napkeleti bölcsek?

Mit láttak az égen a napkeleti bölcsek?

http://www.magyarkurir.hu/design/alap/img/logo.jpg

Magyar Kurír
2010. január 6.


Guy Consolmagno jezsuita, a Vatikáni Csilagvizsgáló tudósa szerint nem lehet tudni, hogy milyen égi jelenséget láthattak a napkeleti bölcsek Jézus születésének idején. A bibliai történetnek mélyebb üzenete van. A tudós a L’ Osservatore Romanoban nyilatkozott erről.

http://www.magyarkurir.hu/kepek/hirek/30631/fokep/kep.jpg

Véleménye szerint a Szaturnusz és a Jupiter, vagy a Jupiter és a Regulus együttállása, – amelyről sok tudós úgy vélekedik, hogy az a babiloni bölcsek számára azt jelentette, hogy király fog születni, a zsidók királya – nem volt annyira ritka jelenség, hogy az felkeltette volna a napkeleti bölcsek figyelmét. A sokféle tudományos vélemény közül a jezsuita tudós figyelemre méltónak tartja Michael Molnar amerikai fizikus, komputerszakértő elméletét amely szerint a betlehemi csillag, mely a Messiás születését jelezte, több planéta együttes megjelenése volt a Kos jegyében. A Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter és a Szaturnusz bolygók Kr.e. 6. április 17-én reggel álltak együtt, egyidejűleg a növekvő Hold a Jupiter előtt elvonult. A csillagjósok számára abban az időben ez utalás volt a Bibliában is előrejelzett Messiás születésére.

Figyelembe kell venni azonban azt a tényt – mondta Consolmagno –, hogy abban az időben ez a jelenség műszerekkel nem volt megfigyelhető, tehát nem volt látható, csak számításokkal lehetett meghatározni – ehhez azonban igencsak tehetséges tudósnak kellett lenni.

A napkeleti bölcsek történetének mélyebb üzenete az, hogy Jézus Krisztus születésének kozmikus jelentősége volt. Hogy valójában milyen csillagászati jelenség volt akkor megfigyelhető, vagy kiszámítható – ebben nincs egyetértés a tudósok között. Valójában soha nem fogjuk teljes bizonyossággal megtudni, hogy mit láttak a bölcsek az égen, mit ahogyan Jézus születésének pontos idejét sem tudjuk. De ez így van jól – véli Guy Consolmagno.

*

http://www.magyarkurir.hu/kepek/hirek/30631/teres_biblia_asztronomis_250.jpg

Itt emlékeztetünk rá, hogy a 2007-ben elhunyt Teres Ágoston SJ, aki szintén a Vatikáni Csillagvizsgáló munkatársa volt, komoly figyelmet szentelt ennek a témának Biblia és asztronómia című könyvében. A könyv sokéves kutatómunka eredménye, s igyekszik a tudományos témát olvasmányosan, érthetően megírni, hogy mindenki számára hozzáférhető legyen. A kötet többek között időszámításunk kialakulásával és a bibliai betlehemi csillaggal foglalkozik.


Nincsenek megjegyzések: