Emlékek emléke
Demokrata
2009:49. szám
Ágoston Balázs
Két elkötelezett fiatalember néhány éve felkerekedett, hogy a Kárpát-medencét bejárva felkutassa és megmentse pusztulásra ítélt sírjeleinket: a kopjafákat. Bogár Sándor és Polóny Levente mintegy hetven síremléket gyűjtött össze temetőárkokból, szemétdombok alól, bezárásra ítélt temetőkből, s e munkájukból Magyarország legátfogóbb kopjafa- és fejfakiállítása született meg, amelynek a református Erdélyi Gyülekezet budapesti központja, a Reménység Szigete ad otthont.
Miként oly sok magyar történelmi és kulturális emlék, temetőink sírkövei, kopjafái, fejfái is pusztulnak, porladnak a Kárpát-medencében. A szórványvidékeken lassan a temetőkből is kiszorítják az egykorvolt népet az új honfoglalók. De e sírjelek megmentése több puszta kultúrtörténeti küldetésnél, hiszen ezek az ősi juss bizonyítékai.
A kopjafáknak régen tájegységenként, sőt akár falvanként is megvoltak a maguk egyértelműen beazonosítható jellegzetességei. Sajátos forma- és jelképkinccsel rendelkeztek, amelyek utaltak az elhunytak korára, nemére, gyakran foglalkozására, társadalmi helyzetére is. Lehettek oszlopszerűek, miként a történelmi Magyarország északi vidékein, vagy alakjuk idézhetett halászcsónakot, mint a Tisza felső folyásánál, sőt ábrázolhatott emberi arcot is például a Dunántúl egyes falvaiban. Gyakoriak azonban a változatos, geometrikus faragások vagy épp a virágábrázolások is, utóbbiakra számos példával szolgál Kalotaszeg vagy Székelyföld.
A két fiatalember a Honismereti Gondolkodó Pince nevű baráti kör tagjaként szembesült az emlékek pusztulásával, s ekkor döntöttek úgy, hogy filmsorozatot készítenek a fából készült protestáns sírjelekről, tájegységeként bemutatva azokat.
Nyakukba vették a Kárpát-medencét, s miközben az első, Erdély temetőiben készült rész elkészült, a forgatásból gyűjtés lett. A filmet dokumentum kategóriában benevezték a februári filmszemlére, s a megmentett kopjafákat, fejfákat Pécsi L. Dániel jelképművész közreműködésével a Királyhágómelléki Református Egyházkerület magyarországi gyülekezetének, az Erdélyi Gyülekezetnek adományozták. Így jött létre hirtelen ötlettől vezérelve az a kiállítás, amely október óta látható a közösség karitatív és kulturális központjában, a Reménység Szigetén.
Jelenleg mintegy hetven különböző, fából készült sírjelből áll a gyűjtemény, amely továbbra is bővül, hiszen a forgatás és az értékmentés folytatódik. A szervezők reményei szerint ezzel sikerül ráirányítani a figyelmet a magyar örökség fontosságára, a népiségben gyökerező értékekre, és arra, hogy a hagyományos síremlékek újra fölfedezhetők, s a lassan szabványossá váló, semmilyen kulturális gyökérzettel nem rendelkező temetkezési szokások még visszaváltoztathatók.
A kiállítást kísérő szövegből, Polóny Levente munkájából pedig egy nagyobb terjedelmű, a fejfák eredetét, főbb típusait, jelképrendszerüket, készítési módjukat is bemutató tanulmánykötet készül a jövő év folyamán.
Demokrata
2009:49. szám
Ágoston Balázs
Két elkötelezett fiatalember néhány éve felkerekedett, hogy a Kárpát-medencét bejárva felkutassa és megmentse pusztulásra ítélt sírjeleinket: a kopjafákat. Bogár Sándor és Polóny Levente mintegy hetven síremléket gyűjtött össze temetőárkokból, szemétdombok alól, bezárásra ítélt temetőkből, s e munkájukból Magyarország legátfogóbb kopjafa- és fejfakiállítása született meg, amelynek a református Erdélyi Gyülekezet budapesti központja, a Reménység Szigete ad otthont.
Miként oly sok magyar történelmi és kulturális emlék, temetőink sírkövei, kopjafái, fejfái is pusztulnak, porladnak a Kárpát-medencében. A szórványvidékeken lassan a temetőkből is kiszorítják az egykorvolt népet az új honfoglalók. De e sírjelek megmentése több puszta kultúrtörténeti küldetésnél, hiszen ezek az ősi juss bizonyítékai.
A kopjafáknak régen tájegységenként, sőt akár falvanként is megvoltak a maguk egyértelműen beazonosítható jellegzetességei. Sajátos forma- és jelképkinccsel rendelkeztek, amelyek utaltak az elhunytak korára, nemére, gyakran foglalkozására, társadalmi helyzetére is. Lehettek oszlopszerűek, miként a történelmi Magyarország északi vidékein, vagy alakjuk idézhetett halászcsónakot, mint a Tisza felső folyásánál, sőt ábrázolhatott emberi arcot is például a Dunántúl egyes falvaiban. Gyakoriak azonban a változatos, geometrikus faragások vagy épp a virágábrázolások is, utóbbiakra számos példával szolgál Kalotaszeg vagy Székelyföld.
A két fiatalember a Honismereti Gondolkodó Pince nevű baráti kör tagjaként szembesült az emlékek pusztulásával, s ekkor döntöttek úgy, hogy filmsorozatot készítenek a fából készült protestáns sírjelekről, tájegységeként bemutatva azokat.
Nyakukba vették a Kárpát-medencét, s miközben az első, Erdély temetőiben készült rész elkészült, a forgatásból gyűjtés lett. A filmet dokumentum kategóriában benevezték a februári filmszemlére, s a megmentett kopjafákat, fejfákat Pécsi L. Dániel jelképművész közreműködésével a Királyhágómelléki Református Egyházkerület magyarországi gyülekezetének, az Erdélyi Gyülekezetnek adományozták. Így jött létre hirtelen ötlettől vezérelve az a kiállítás, amely október óta látható a közösség karitatív és kulturális központjában, a Reménység Szigetén.
Jelenleg mintegy hetven különböző, fából készült sírjelből áll a gyűjtemény, amely továbbra is bővül, hiszen a forgatás és az értékmentés folytatódik. A szervezők reményei szerint ezzel sikerül ráirányítani a figyelmet a magyar örökség fontosságára, a népiségben gyökerező értékekre, és arra, hogy a hagyományos síremlékek újra fölfedezhetők, s a lassan szabványossá váló, semmilyen kulturális gyökérzettel nem rendelkező temetkezési szokások még visszaváltoztathatók.
A kiállítást kísérő szövegből, Polóny Levente munkájából pedig egy nagyobb terjedelmű, a fejfák eredetét, főbb típusait, jelképrendszerüket, készítési módjukat is bemutató tanulmánykötet készül a jövő év folyamán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése