Jelkép-kalendárium: A betlehemi csillag

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium
Csokonai Kiadó, Debrecen, 1997.

A betlehemi csillag

A karácsonyfa csúcsán, a betlehemesek koronáján csillogó aranypapírcsillag a karácsony-vízkereszt ünnepkör legfontosabb jelképe. A csillagászokat régóta foglalkoztatja, van-e valóságalapja a napkeleti bölcsek vezércsillagáról szóló evangéliumi elbeszélésnek. A betlehemi csillagot próbálták már üstökössel, bolygóegyüttállásokkal, szupernóvával azonosítani.

Vajon miért hitték a zsidó-keresztények, hogy csillag jeleníti meg a Messiás eljövetelét? Tudjuk, hogy a szokatlan égi tüneményeknek mindig is jelentést tulajdonított az ember, innen is a nevük "égi jel". Csillagukat a bölcsek is inkább jelnek, mintsem útmutatónak tekinthették. Az új csillag feltűnése azt hirdette nekik, hogy új isten érkezett a világra.

A csillagos ég az ókori műveltségekben az istenvilággal azonosult. Egyiptomban Az ötágú csillag hieroglifával írták le az "isten" szót, A sumer fogalomírásból kifejlődött ékírásban a csillag alakú jel jelentése "ég, végtelen, isten", és az istennevek mellé írták megkülönböztető jelként- Mezopotámiában már a korai időkben a planéták kölcsönözték "égi testüket" a főbb isteneknek. Ezért homlokukon csillaggal, csillagos fejdísszel ábrázolták őket. A zsidó-keresztény gnosztikusok a hét planétát az Űr szemeinek tekintették (Zak 4, 10), a csillagokat pedig angyaloknak. Amikor a próféta Istent az égi "seregek Urának" nevezi (Jer 31, 35), a megszólítás szó szerint veendő; az "égi seregek" a csillagok. A pásztoroknak is égi jelenés "fényesség", "mennyei seregek sokasága" jelenti be a Szabadító születését. A zsidó misztikában (a kabbalában) angyal jelképezi az asztrológiai csillagházakat, angyalok és démonok ülnek a zodiákus 36 dékánjában és az állatövi jegyek minden ötödik fokán. A mintát alighanem Egyiptom szolgáltatta, ahol a dékánokat jelképekből összegyúrt "istenek" személyesítették meg. A héber kokab szó "csillagot, planétát" jelent, egyúttal így hangzott több bolygó neve, amelyeket a kabbalisták a főangyalokhoz rendeltek (de több más, alacsonyabb rangú angyalnak is kokab a közneve. L. még az apokrif Enoch könyvében). Egy II. századi iratból ismerjük a gnosztikus ophita szekta világképét. Eszerint az egyes bolygók és bolygózónák a következő főangyalok uralma alá tartoznak. A Szaturnusz az oroszláni Mikhaél, a Jupiter a bika alakú Szuriél, a Mars a sárkány formájú Raphaél, a Nap a sas Gábriel, a Merkúr a medve képű Thauthabaoth, a Vénusz a kutya testű Erathaot, a Hold az Onoél (Thartharaoth) nevű arkhón alá tartozik. Végül láttuk, hogy a betlehemi csillagra vonatkozó képzetek mithraista eredetűek; a három mágus a perzsa eredetiben még nem jelnek, útmutató fényforrásnak tekinti a Csillagot, hanem olyan égitestnek, amely az eljövendő Megváltónak egyenesen "égi teste", megtestesülésre váró csillaglelke. A csillag-szellem párosítás mindezen túl általános jelenség. Szibériában éppúgy megvolt e hiedelem, mint Óceániában vagy az Amazonas őserdeiben.

A csillag-angyal fogalompár az egyházi művészetben még sokáig élt: a hatszárnyú szeráfok és kerubok végső soron hatágú csillagot formáznak, amilyen rendszerint a betlehemi csillag a Királyok imádását ábrázoló képeken, s amilyen Dávid király csillaga, a mai izraeli zászlón.

A Dávid-csillag nem kizárólagosan zsidó jelkép. (Nem is csillag igazából. A buddhista jantrák, mágikus diagramok egyik alapformája a hatágú "csillag", két egyenlőszárú háromszög fonadéka, melyek közül az egyik női jelkép, elemi szinten a víz és a föld jele, a másik férfias, a tüzes és levegős világteremtő alkotórész jelképe. A kabbalisták szerint ez a jel Isten nevét öltözteti geometriai formába.) A betlehemi csillag bizonyos értelemben mégiscsak Dávid csillaga, hiszen Bálám próféta jóslata szerint a Messiás Csillag, amely Dávid házából ered, s Dávid városában, Betlehemben születik majd meg (IV Móz 24, 17).

Keresztény felfogás szerint azonban az Epiphaniának nem 6, hanem 5 ágú csillag a jelképe. Ebben nyilvánvalóan szerepet játszott az elszakadás szándéka a zsidó hagyománytól, de ennek a választásnak is van értelme. Az 5 ágú csillag (pentagram, lúdláb, boszorkányszög) Vénusznak volt egyik csillagjelvénye a 8 ágú mellett; úgyis, mint esthajnalcsillagnak, úgyis, mint boszorkányos természetű háború- és szerelemistennőnek (a lúd az ő madara volt). Az ókori csillagászpapok tudták ugyanis, hogy addig, amíg az estcsillagból hajnalcsillag, majd hajnalcsillagból ismét estcsillag lesz, 584 nap telikéi, s hogy 5 ilyen ciklus kereken 8 földi évnek felel meg. Ezt geometrikus jelként úgy ábrázolhatjuk, mintegy 8 éves időciklust jelző körbe írt 5 ágú csillagot. De miért épp a Vénusz lett volna a betlehemi csillag? Nos, például azért, mert az említett Vénusz-ciklus fele, 292 nap (amíg az estcsillagból hajnalcsillag lesz) annyi idő, amíg egy kismama kihordja magzatát; továbbá, mert a hajnalcsillag a Nap előtt kelvén, annak világrajövetelét hirdeti; továbbá azért, mert Jézus anyja, Mária, ahogy Fia a Napét, megörökölte a pogányságtól a Vénusz szimbolikáját. Szűzanyasága is értelmezhető úgy, mint az említett bolygó két állapota.

És még mindig nincs vége. Asztrálmítoszi felfogás szerint az élőknek, köztük a planétáknak - élők, mert hogy az állócsillagokhoz képest mozognak - csillag( zat) megfelelőik, álló vagyis mozdulatlan, tehát halott-halhatatlan csillaglelkűk van. Vénusz-Mária "csillaglelke" a Sinus volt, amit egyiptomi előképétől, Ízisztől örökölt. Márpedig a Sirius az égbolt legfényesebb csillaga, mely Jézus születésnapja körüli időben látható a legtovább, és ragyog a legfényesebben.

Végső soron persze - mint ahogy sokan állítják - a betlehemi csillag jósjel is lehetett. Például a Halakban a Szaturnusszal í.e. 7-ben háromszor is együttálló Jupiter bolygó. Lévén a Halak az új csillagászati korszak uralkodó csillagképe, a Szaturnusz a zsidó nép "csillaga", a Jupiter pedig a királyoké, csillagjós szemmel nézve egy ilyen csillagászati helyzet a Jézus születését megelőző időkben méltán utalhatott a Messiás eljövetelére. Egyes feltevések szerint állatövi fény koronázta meg az együttállást. (Az állatövi fény egy halovány, ferde fénypiramis, ami a Nap körül keringő porszemcsékről verődik a szemünkbe, s a nyugati égbolton látszik tiszta időben, alkonyatkor, különösen a tőlünk délebbre eső területeken, vagyis a nyugat felé tartó mágusok éppenséggel követhették volna az általa jelzett irányt).