2009. október 20., kedd

Felfüggesztették a melegbotrányba keveredett papot

Felfüggesztették a melegbotrányba keveredett papot

MTI / Hírszerző
2009-10-20

Botrányokozás miatt a papi szolgálat gyakorlása alól felfüggesztette az Egri Főegyházmegye Hórvölgyi László jászberényi plébánost - közölte Ficzek László, az érseki iroda igazgatója.

A rövid közlemény nem tér ki arra, hogy a pap milyen elítélendő cselekedete miatt hozták meg ezt a döntést, de sajtóhírek szerint homoszexuális kapcsolatot folytatott egy pornószínésszel.

Az ügyhöz magyarázatul szolgálhat a Blikk hétfői és keddi, valamint a Szolnokon megjelenő Új Néplap keddi írása. A Blikknél jelentkező huszonkilenc éves, melegpornófilmekben szereplő Kósa Richárd azt állította, hogy a Jászberényben köztiszteletben álló plébános testi kapcsolatot tartott fenn vele, többször is találkoztak Jászberényben. Azután vette beszélgetésüket magnóra, és vitte el a bulvárlap szerkesztőségébe, hogy a plébános nem akarta kifizetni neki a szolgáltatást - mondta Kósa Richárd.

Az Új Néplapnak az egyházközség egyik, neve elhallgatást kérő tagja elmondta, kétkedve fogadták a híreket, hiszen az atya odaadással végezte hivatását, mindent megtett a gyülekezetért. Ráadásul az összes ministráns fiút megkérdezték, tapasztaltak-e bármilyen problémát, de senkiben sem vetődött fel gyanú az atyával kapcsolatban - tette hozzá. Tudni véli azt is, hogy a papnak Jászberényben sok irigye van, mert az egyházközség jól működik, sokan jártak a misékre, és folyamatosan újíttatták fel a templomot.

Gedei József, a város polgármestere a megyei lapnak azt mondta, hogy a plébánost közéleti tevékenysége alapján ítélik meg a városban, és abban soha semmilyen kivetni valót nem találhattak. A magánélet és a nemi irányultság mindenkinek a saját ügye, még ha egy papról van is szó - fogalmazott. Ítéletet mondani róla pedig addig nem szabad, amíg ki nem derül, hogy valóban tett-e olyat, amivel a jog, az erkölcs vagy éppen az egyház szabályai ellen vétett - jelentette ki a polgármester.

http://www.blikk.hu/data/cikk/2/00/24/48/cikk_2002448/pap5355.jpg
Richárd a laptopja kamerájával rögzítette, amikor L. atyánál járt
Fotó: Blikk


Nincsenek megjegyzések: