Katona Sándor: A besúgókról

Katona Sándor

A besúgókról

Megjelent:

Üzenet. Az Erdélyi Református Egyházkerület gyülekezeti lapja
20. szám, 2009. október 15.
1., 3. oldal

Varga László Üzenetben (17. szám, szeptember 1.) megjelent cikke arra serkentett, hogy magam is leírjam véleményem a besúgó kérdésről. Varga Lászlót lelkipásztorként, teológusként, egyházépítő kollégaként értékelem és becsülöm. Soha semmilyen konfliktusunk nem volt, és remélem nem is lesz. De az újságcikkére válaszolnom kell, mert e téma engem is foglalkoztat, s adataim is vannak arra nézve, hogy engem ki figyelt, ki mit jelentett, s ezáltal milyen rosszat okozott nekem a kedves kolléga az éberségével!

A Teológián tudtam, hogy sok az éber elvtárs Kerületben. Akkor úgy számoltam, kilencből egy bedolgozik. A Molnár könyvének (Molnár János: Szigorúan ellenőrzött evangélium I.) megjelenése után sem emelkedik a besúgó teológusok száma. A lelkipásztorok között azonban – véleményem szerint – minden hetedik lelkész lett beszervezve. Ez azt jelenti, hogy mi Egyházkerületünkben 80–100 beszervezett lelkész figyelte, lehallgatta, kitudakolta és végül jelentette, mit mondanak, mit tesznek a református lelkipásztorok. Meggyőződésem, hogy 1956 után semmilyen komoly szervezkedés, irredenta megmozdulás, Románia biztonságát veszélyeztető összeesküvés a református lelkészek részéről nem történt. Erre bizonyíték az eddig megjelent dossziék anyaga, s ezt bizonyítja majd az újonnan napvilágra kerülő doszsziék tartalma is. S ezt nyilvánvalóan tudta és világosan látta a Szekuritáté is. S akkor miért a nagy buzgalom, amivel minden lelkészt be szerettek volna szervezni? Egyrészt azért, mert fentről ezt a parancsot kapták. Másrészt nyugodtan akartak aludni, hogy tudtuk nélkül még a fű sem nő, tehát a területükön nincs semmi veszély. Ugyanakkor dolgozniuk kellett, mert a nagy fizetést és a beosztásukkal járó sok kedvezményt munkával kellett kiérdemelni. Akinek nem volt meg a besúgó fejadagja, azzal csúnyán elbántak, s előbb-utóbb kiebrudalták a rendszerből. Ezért fordul elő egy-egy doszsziéban, hogy a fedőnevet viselő besúgó nem is létezett, csak a számot volt hivatott betölteni. Veszélyes játék volt, de erről a főnököknek is volt tudomásuk, s szemet hunytak, mert tudták, hogy felesleges az a sok besúgó. De jó volt tudni, hogy a potenciális ellenség, a lelkészi kar sakkban van tartva, mi több, sokak sorsa általuk van irányítva.

A református lelkészek 56 után a félelemnek azon a szintjén éltek, ahol nem születhetett semmilyen összeesküvés széphazánk ellen. Persze háború után sok vitéz van, de innen nézve szinte gyermekes vádakkal ijesztgették a lelkészeket. Hogy a visszaszerzett Izráelről prédikált, hogy azt mondta, lejár egyszer a babiloni fogság, hogy a drága népünk megmaradásáért imádkozik, hogy titokban énekeskönyvekhez jutott, s hadd ne soroljam tovább. Mert akik akkor éltünk, tudjuk, hogy az 1989 után születettek nem értik, de valószínű, hogy a téma sem érdekes számukra, mert más kihívásokkal kell szembenézzenek. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a besúgók ártatlan kis szenvedők voltak, akik kényszerből, mély utálattal leskelődtek "testvéreik" után. Nem!

S itt kapcsolódnék a Varga László cikkéhez. "Szakszerűtlen rágalmazási ömlet." Laci bátyám, ugyanazt az egyházi lapot, lapokat olvassuk, de én nem találkoztam ezzel az "ömlettel"! Hogy sokaknak van a témáról véleménye, nagyon helyes, ebből látszik, hogy sokakat érint még ma is a besúgás aljassága. Ellenkezőleg, én azt mondom, a kollégák nagyon finoman nyúlnak a kérdéshez, ami a jólneveltségükről tanúskodik. Aztán belebonyolódik a szerző egy érthetetlen jogi zagyvaságba, amire én azt mondom, kár volt csak három és fél évet tanulni a jogi egyetemen, mert ez annyira elég csak, hogy jogi kecskebukákat vessen a fejtegetései alatt. Tévedés, a szekus beszervező tisztek neve is megjelenik a dossziékban, innen tudunk Onac bácsiról, Raţ elvtársról, és a többi, amúgy a munkáját végző buzgó mócsingról, akiket sajnos az állami törvények nem helyeznek vád alá, mert nem helyezték vád alá a többi kommunista országban sem a hasonszőrűeket, s vígan élvezik (akik még élnek) a miénknél sokkal nagyobb nyugdíjukat.

"Meggyőződésem szerint az egész besúgó kérdéssel foglalkozni sem lehet addig, míg nem kérjük számon azokat, akik őket beszervezték és kihasználták." Nocsak! Megalakul a lelkészek törvényhozó testülete és megalkotja a volt szekusokat elítélő, börtönbe juttató törvényét. Ez viccnek is rossz! Ebben az országban soha sem fogják elítélni azokat a tiszteket, akik magyar embereket szerveztek be besúgásra, és a besúgásokat felhasználva magyar emberek életét keserítették meg, vagy tették tönkre. S ide illik az a jogi okoskodásom, hogy ha az állam nem helyezi vád alá a szekusokat, mert nem alkot erre törvényt, akkor az egyház sem büntetheti a besúgó lelkészeket, mert nincs erre jogalapja. Így a cikkíró által sürgetett zsinati bizottság, amely eklézsiakövetésre vagy palástmegvonásra ítéli a bebizonyított besúgókat, azon fogja észrevenni magát, hogy ezek a jogaikban "sértettek" pert indítanak az egyház ellen és meg is nyerik, arra kényszerítve az Egyházkerületet, hogy az elmaradt fizetésüket kifizesse és jogaikba, parókiára visszahelyezze.

Vegyük azt az esetet, hogy X.Y. lelkipásztort a gyülekezete nagyon szereti, s kitudódik, hogy besúgó volt, és felmentik a szolgálatából. Erre a hívek azt mondják, őket nem érdekli a pap múltja, sem az, hogy a Kerület mit döntött, ők kiállnak a lelkészük mellett, és vérük hullásával is megvédik. Elképzelik, uraim, hogy milyen harc robbanna ki a református egyházban? És ki lenne a nyertes? Senki! Nyugodjál meg, Laci bátyám, nemcsak a naivak és ártatlanok (hogy lehet egy besúgót ártatlannak nevezni?) nevei kerülnek napvilágra, hanem azoké is, akik pénzért szolgálták az ördögöt. Azoké is, akik a rokonságukat is feljelentették, azoké is, akik jelentéseikkel családok életét tették jóvátehetetlenül tönkre. Azoké is, akik a besúgásuk szégyenteljes lépcsőjén emelkedtek feljebb és feljebb az egyházi ranglétrán, háttérbe szorítva a rátermetteket, az igazán odavalókat, akikben volt annyi bátorság, hogy azt mondják a beszervezést vezető tisztnek: ezt nem!

Merem állítani, hogy szinte mindenkit megpróbáltak beszervezni, s merem állítani, több volt, aki azt mondta, hogy nem, mint az, aki azt, hogy igen. Pedig minden lelkipásztornak fájt a foga egy jobb parókiára, könnyebb életre, útlevélre stb. De gondoljátok meg, mekkora vétek, hogy János bácsi bejött a parókiára, kissé spiccesen, és elszólta magát, hogy milyen rossz világ ez, mert a kenyeret is porcióra adják. S másnap, az a lelkész, aki a János bácsik kevés pénzéből kapta a fizetését, megírta a jelentését, hogy János bácsit örökre rendszerellenesnek tartsa számon a Szekuritáté. Nem kell erről a szomorú valóságról beszélni? Rosszindulatú ömleteg valamiféleképpen "megbüntetni" a bűnösöket?

Van egy javaslatom. Az Egyházkerület adja minden lelkész tudtára, hogy kegyelmi időt kap, s ez idő alatt önként, írásban kell beismernie besúgó mivoltát. Ezt követően nyilvánosan, az egyházi lapban bocsánatot kell kérnie azoktól, akiket feljelentett. A kegyelmi idő lehet akár több hónap is. Aki nem ismeri be önként a múltját a megadott határidőig, az egyházi lapban meg kell jelentetni a nevét, ugyanakkor megküldeni a gyülekezetének is, döntsék el a hívek, elbocsátják vagy megbocsátanak neki. Ugyanis, ha az Egyházkerület kéri a CNSAS-tól (a szekus dossziékat felügyelő bizottság) minden lelkész ügyiratát, akkor azok kiadják. Mert más büntetést törvényesen nem lehet kiszabni, szerintem, lehet, hogy tévedek, s már régóta hangoztatjuk, hogy nem lesz boszorkányüldözés. De a titkoknak napvilágra kell kerülniük! Istennek is ez az akarata, s a becsületes emberek is ezt szeretnék. Tehát, Varga László, a cikked zavaros, még ha a magánvéleményedet is tükrözi! S ha Bölcskei püspök feldicsérte cikkedet – ahogy írod –, akkor nekem fenntartásaim vannak vele szemben is. Ez is magánvélemény!