2010. március 8., hétfő

Újabb szekuslistát hozott nyilvánosságra Tőkés (Magyar Szó)

Újabb szekuslistát hozott nyilvánosságra Tőkés

http://manna.ro/img/newlayout/mannalogo.gif

Új Magyar Szó (manna.ro)
2010-03-08

Tőkés László európai parlamenti képviselő hétvégi sajtótájékoztatóján a Szekuritáté negyven tartótisztjének listáját hozta nyilvánosságra levezetve a kezükön lévő ügynökök és az általuk megfigyeltek „kapcsolatrendszerét”.

"A tisztek és – volt – kollaboránsaik neveit egyként titok fedi. Ez a közös titok kapcsolja össze őket, illetve a titok megőrzésének közös érdeke. A többnyire kényszerűségből együttműködésre vállalkozott, kiszolgáltatott személyek húsz év után is ezenképpen vállalnak cinkosságot egykori megnyomorítóikkal, és emezek „fogságában” maradva, velük együtt őrzik tovább a múlt titkait. Ebben áll a cinkos áldozat szerepének anakronisztikus és tragikus volta" – áll az EP-képviselő közleményében, aki szerint az egyház és a társadalom megtisztulása, a közbizalom helyreállítása ezen titok megtörésén múlik.

AZ EP-képviselő ismételten azzal vádolta Lakatos Péter RMDSZ-es képviselőt, hogy együttműködött a Szekuritátéval, ugyanis szerinte a Bihar megyei tűzoltóság parancsnokhelyetteseként nem térhetett ki a beszervezés elől. Szilágyi Zsolt volt parlamenti képviselő, az EMNT alelnöke szerint gyanújukat alátámasztja, hogy Lakatos Péter, Kiss Sándor és Szabó Ödön nem kezdeményeztek átvilágítást a Bihar megyei RMDSZ-ben.

„Tőkés László az egyházon belüli vélt vagy valós ellenfeleit akarja lejáratni, amihez nekem semmi közöm” – reagált az EP-képviselő felvetésére Lakatos Péter RMDSZ-es honatya. Szerinte a volt püspök már régebben megfogalmazott és tisztázott vádakat „melegített fel”. Lakatos elismerte ugyan, hogy 1985-ig tűzoltóként dolgozott, de távolról sem olyan magas beosztásban, ahogy azt Tőkés állítja.

„Sajnos nem voltam tűzoltóparancsnok (bár szerettem volna az lenni), ugyanis 1985 novemberében a legfelsőbb pártvezetés utasítására több magyarral együtt engem is eltávolítottak a tűzoltóságból. Tőkéstől eltérően rám nem »vigyázott« a Szekuritáté, így egyik napról a másikra állás nélkül maradtam” – replikázott Lakatos.

A bihari RMDSZ-es képviselő szerint akkor gyűlt meg a baja Tőkéssel, amikor 2001-ben Szilágyi Zsolttal szemben megnyerte a szövetség megyei elnöki tisztségét. Lakatos emlékeztetett: hogy 2001-ben rögtön kérte a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanácstól (CNSAS) átvilágítását.

„Azóta még kétszer ellenőriztek, ugyanis 2004-ben és 2008-ban is mandátumhoz jutottam. Erre most folytatják az inszinuációt, megpróbálva nem figyelembe venni a tényeket, hogy engem eltávolítottak a tűzoltóságból, mert magyar voltam” – fogalmazott Lakatos Péter RMDSZ-es képviselő.



Nincsenek megjegyzések: