Eurábia lehet a mi öreg kontinensünk
Magyar Hírlap
Jancsó Orsolya
2010-03-10
2050-ben Boulvard Saint-Germainen romantikus kávézók helyett vízipipabárokba lehet betérni, Berlinben az utcanevek törökül olvashatók, az iskolás gyerekek Korán-verseket szavalnak, a nők pedig lefátyolozva járnak. Ez dióhéjban az Eurábia-vízió. A kérdés csak az: igaz-e?
Geerts Wilders holland politikus hatalmas előnnyel nyerte meg március elején a helyi választásokat, az „iszlám fenyegetésre” épülő kampányának köszönhetően. Ez a győzelem nagy lépést jelent az áhított miniszterelnöki pozíció eléréséhez. Ha Wilders sikerrel jár júniusban, először kormányozhat egy európai országot olyan ember, aki valóban hisz az Eurábia-veszélyben.
Tanulmányok igazolják, hogy a kontinensen nemcsak a politikusok, de a hétköznapi emberek között is viszonylag kevés, aki az iszlám végletes térhódításától tartana. Bár több könyv is született már az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Németországban, Olaszországban Eurábiáról, mégis a tengerentúli írók a téma nagyjai és (ön)avatott szakértői. Bruce Bawer, Claire Berlinsk, Walter Laqueur, Mark Steyn, Bruce Thornton, vagy a legutóbb a témában megjelent mű szerzője, Christopher Caldwell, mind úgy festi le Európát, mint egy naiv, hanyatló, túlzottan nyugodt és tehetetlen konglomerátumot, amely képtelen ellenállni az iszlám nyomásnak. Hasonló narratíva jellemezte az amerikai irodalmat a hetvenes, nyolcvanas években, csak akkor az arabfóbia helyett a kommunizmus fenyegetett. A tanulmányok egyedi eseteket sorolnak fel és jelenítik meg azokat, mint egy közelgő katasztrófa első jeleit. Sztereotípiákat használnak (népességcsökkenés, asszimiláció hiánya) és elsősorban vallási kérdésként tekintenek a problémára, ritka a komplex, közgazdasági, szociológiai elemzés.
Az nem vitatott, hogy második világháború okozta „emberhiány” miatt Európa elkezdte az olcsó munkaerőnek számító muszlimok alkalmazását. Később pedig a nyugati jóléti társadalmak a nem fehérgalléros feladatok ellátására egyre több arabot telepítettek be, akiknek első generációja gond nélkül élt, hiszen szükség volt a munkájára. A második és a harmadik generációban ütköznek ki a problémák. Ők már az európai normák szerint szocializálódnak, így ők is a társadalom megbecsült és főként egyenrangú tagjai kívánnak lenni, azáltal is, hogy ugyanazt a munkát végzik, mint a bennszülöttek. Amikor ez nem sikerül, kiábrándulnak az európai normákból. Identitásválság alakul ki bennük, ez okozza a zavargásokat – például az elmúlt évek Párizs környéki összecsapásait –, vagy rosszabb esetben a teljes tagadás és végső soron a mohamedán fundamentalizmus felé fordulás az eredmény, hiszen otthon, a családi hagyományokban az iszlám a meghatározó.
Ezt a frusztrációt használják ki az arab terrorszervezetek, amikor az állami pénzen támogatott muszlim kulturális központokba, mecsetekbe saját, fundamentalista nevelésű imámokat juttatnak be, hogy azok a lelki sérült fiatalokból a jövő terroristáit kineveljék. 2000 környékén ezek az imámok utazási irodákat működtettek, hogy a diákok kijuthassanak az afganisztáni kiképzőtáborokba. Csupán a madridi merénylet óta figyel az EU fokozottabban az imámok tanításaira. Jelenleg is számos lelki vezető áll hatósági megfigyelés alatt, bár ritka a hivatalos fellépés ellenük.
A népességcsökkenést illetően is meglehetősen eltérők a vélemények. Az amerikai National Intelligence Council (NIC) legújabb felmérése szerint jelenleg 18 millió muszlim él Nyugat-Európában, ami lakosság 4,5 százaléka, de ha a 27 tagú uniót vesszük, ez a szám még alacsonyabb. A NIC elképzelhetetlennek tart – néhány város kivételével – tíz százaléknál nagyobb emelkedést a következő években. Eurábia hangoztatói azonban arra figyelmeztetnek, hogy 1900 és 2000 között a muzulmán országok népessége 150 millióról 1,2 milliárdra növekedett, ami 800 százalékos változást jelent. Ez jócskán meghaladja Kína „mindössze” 300 százalékos rátáját. Vagyis szerintük hiába jut a 2008-as adatok alapján ma már két gyerek minden francia és ír nőre, illetve 1,9 gyerek minden brit és svéd nőre, az iszlám kultúrának köszönhetően a születések számának exponenciális növekedése várható az arab családokban. Sőt a Washington Times elemzése azt mutatta ki, hogy Oroszország az évszázad végére muszlim ország lesz. Az ott élő iszlámhívők száma 1989 óta negyven százalékkal nőtt, és ha ez a tendencia folytatódik, vagy akár fokozódik, már 2050-re többségbe kerülhetnek.
A muzulmánok számának növekedése talán nem is lenne baj, ha Európa képes volna asszimilálni az arab többséget – jelentik ki Eurábia elemzői. Ám úgy látják, hogy éppen a nyugati világban oly fontos emberi jogok és a multikulturalizmus fontossága miatt, ez gyakorlatilag lehetetlen. A Harvard 2009-es és a Páneurópai Kutatóközpont 2006-os tanulmánya szerint nem is szükséges a tudatos beolvasztás, mivel az európai muszlimok önmaguktól is képesek összeegyeztetni a domináns nyugati kultúrát a hagyományos arab világképpel. A tej és kenyérgondok érdeklik őket, és nem a dzsihád vagy a saría bevezetése. Kérdés persze, hogy az évenkénti körülbelül félmillió legális és valamivel kevesebb illegális bevándorló vajon ugyanúgy megtalálja-e számítását, mint a hatvanas évek első generációja, vagy inkább a sokadik generációk nehéz helyzetben lévő, kiábrándult rétegeihez csatlakozik.
Ez utóbbit látszanak megerősíteni az időről időre fellángoló az indulatok. Svájcban betiltották a minaretek építését, Franciaországban egyre dagad a burkabotrány – mind-mind olyan ügyek, amelyek a „lopakodó iszlámtól” való félelemre utalnak. A másik oldalon azt mondják: éljen Európa, ahol a demokráciának ilyen széles körű megnyilvánulása lehetséges.
Hova tovább tehát? A kérdés talán 2050-ig is kérdés marad. De volt már példa a történelemben, amikor Európa képes volt számarányait tekintve igen nagy betelepülő csoportokat asszimilálni, igaz, akkor nagyon ragaszkodott gyökereihez. Ha nincs meg a szoros kötődés nemcsak a görög-római, hanem a keresztény hagyományhoz is, a modern Európa nem lesz képes ellátni beolvasztó funkcióját. Jelenleg még működnek a nyugati országoknak az elmúlt évtizedekben felállított migrációs rendszerei, de az egyensúly törékeny, és ha Európa valóban elveszti minden erkölcsi és kulturális tartását, igazzá válhat az Eurábia hirdetőinek legsötétebb víziója: az általunk ismert Európa eltűnhet a Föld színéről.
Magyar Hírlap
Jancsó Orsolya
2010-03-10
2050-ben Boulvard Saint-Germainen romantikus kávézók helyett vízipipabárokba lehet betérni, Berlinben az utcanevek törökül olvashatók, az iskolás gyerekek Korán-verseket szavalnak, a nők pedig lefátyolozva járnak. Ez dióhéjban az Eurábia-vízió. A kérdés csak az: igaz-e?
Múlt és jövő között? A párizsi történeti múzeum előtt Lamarck szobra, az épület mögött mecset
Geerts Wilders holland politikus hatalmas előnnyel nyerte meg március elején a helyi választásokat, az „iszlám fenyegetésre” épülő kampányának köszönhetően. Ez a győzelem nagy lépést jelent az áhított miniszterelnöki pozíció eléréséhez. Ha Wilders sikerrel jár júniusban, először kormányozhat egy európai országot olyan ember, aki valóban hisz az Eurábia-veszélyben.
Tanulmányok igazolják, hogy a kontinensen nemcsak a politikusok, de a hétköznapi emberek között is viszonylag kevés, aki az iszlám végletes térhódításától tartana. Bár több könyv is született már az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Németországban, Olaszországban Eurábiáról, mégis a tengerentúli írók a téma nagyjai és (ön)avatott szakértői. Bruce Bawer, Claire Berlinsk, Walter Laqueur, Mark Steyn, Bruce Thornton, vagy a legutóbb a témában megjelent mű szerzője, Christopher Caldwell, mind úgy festi le Európát, mint egy naiv, hanyatló, túlzottan nyugodt és tehetetlen konglomerátumot, amely képtelen ellenállni az iszlám nyomásnak. Hasonló narratíva jellemezte az amerikai irodalmat a hetvenes, nyolcvanas években, csak akkor az arabfóbia helyett a kommunizmus fenyegetett. A tanulmányok egyedi eseteket sorolnak fel és jelenítik meg azokat, mint egy közelgő katasztrófa első jeleit. Sztereotípiákat használnak (népességcsökkenés, asszimiláció hiánya) és elsősorban vallási kérdésként tekintenek a problémára, ritka a komplex, közgazdasági, szociológiai elemzés.
Az nem vitatott, hogy második világháború okozta „emberhiány” miatt Európa elkezdte az olcsó munkaerőnek számító muszlimok alkalmazását. Később pedig a nyugati jóléti társadalmak a nem fehérgalléros feladatok ellátására egyre több arabot telepítettek be, akiknek első generációja gond nélkül élt, hiszen szükség volt a munkájára. A második és a harmadik generációban ütköznek ki a problémák. Ők már az európai normák szerint szocializálódnak, így ők is a társadalom megbecsült és főként egyenrangú tagjai kívánnak lenni, azáltal is, hogy ugyanazt a munkát végzik, mint a bennszülöttek. Amikor ez nem sikerül, kiábrándulnak az európai normákból. Identitásválság alakul ki bennük, ez okozza a zavargásokat – például az elmúlt évek Párizs környéki összecsapásait –, vagy rosszabb esetben a teljes tagadás és végső soron a mohamedán fundamentalizmus felé fordulás az eredmény, hiszen otthon, a családi hagyományokban az iszlám a meghatározó.
Ezt a frusztrációt használják ki az arab terrorszervezetek, amikor az állami pénzen támogatott muszlim kulturális központokba, mecsetekbe saját, fundamentalista nevelésű imámokat juttatnak be, hogy azok a lelki sérült fiatalokból a jövő terroristáit kineveljék. 2000 környékén ezek az imámok utazási irodákat működtettek, hogy a diákok kijuthassanak az afganisztáni kiképzőtáborokba. Csupán a madridi merénylet óta figyel az EU fokozottabban az imámok tanításaira. Jelenleg is számos lelki vezető áll hatósági megfigyelés alatt, bár ritka a hivatalos fellépés ellenük.
A népességcsökkenést illetően is meglehetősen eltérők a vélemények. Az amerikai National Intelligence Council (NIC) legújabb felmérése szerint jelenleg 18 millió muszlim él Nyugat-Európában, ami lakosság 4,5 százaléka, de ha a 27 tagú uniót vesszük, ez a szám még alacsonyabb. A NIC elképzelhetetlennek tart – néhány város kivételével – tíz százaléknál nagyobb emelkedést a következő években. Eurábia hangoztatói azonban arra figyelmeztetnek, hogy 1900 és 2000 között a muzulmán országok népessége 150 millióról 1,2 milliárdra növekedett, ami 800 százalékos változást jelent. Ez jócskán meghaladja Kína „mindössze” 300 százalékos rátáját. Vagyis szerintük hiába jut a 2008-as adatok alapján ma már két gyerek minden francia és ír nőre, illetve 1,9 gyerek minden brit és svéd nőre, az iszlám kultúrának köszönhetően a születések számának exponenciális növekedése várható az arab családokban. Sőt a Washington Times elemzése azt mutatta ki, hogy Oroszország az évszázad végére muszlim ország lesz. Az ott élő iszlámhívők száma 1989 óta negyven százalékkal nőtt, és ha ez a tendencia folytatódik, vagy akár fokozódik, már 2050-re többségbe kerülhetnek.
A muzulmánok számának növekedése talán nem is lenne baj, ha Európa képes volna asszimilálni az arab többséget – jelentik ki Eurábia elemzői. Ám úgy látják, hogy éppen a nyugati világban oly fontos emberi jogok és a multikulturalizmus fontossága miatt, ez gyakorlatilag lehetetlen. A Harvard 2009-es és a Páneurópai Kutatóközpont 2006-os tanulmánya szerint nem is szükséges a tudatos beolvasztás, mivel az európai muszlimok önmaguktól is képesek összeegyeztetni a domináns nyugati kultúrát a hagyományos arab világképpel. A tej és kenyérgondok érdeklik őket, és nem a dzsihád vagy a saría bevezetése. Kérdés persze, hogy az évenkénti körülbelül félmillió legális és valamivel kevesebb illegális bevándorló vajon ugyanúgy megtalálja-e számítását, mint a hatvanas évek első generációja, vagy inkább a sokadik generációk nehéz helyzetben lévő, kiábrándult rétegeihez csatlakozik.
Ez utóbbit látszanak megerősíteni az időről időre fellángoló az indulatok. Svájcban betiltották a minaretek építését, Franciaországban egyre dagad a burkabotrány – mind-mind olyan ügyek, amelyek a „lopakodó iszlámtól” való félelemre utalnak. A másik oldalon azt mondják: éljen Európa, ahol a demokráciának ilyen széles körű megnyilvánulása lehetséges.
Hova tovább tehát? A kérdés talán 2050-ig is kérdés marad. De volt már példa a történelemben, amikor Európa képes volt számarányait tekintve igen nagy betelepülő csoportokat asszimilálni, igaz, akkor nagyon ragaszkodott gyökereihez. Ha nincs meg a szoros kötődés nemcsak a görög-római, hanem a keresztény hagyományhoz is, a modern Európa nem lesz képes ellátni beolvasztó funkcióját. Jelenleg még működnek a nyugati országoknak az elmúlt évtizedekben felállított migrációs rendszerei, de az egyensúly törékeny, és ha Európa valóban elveszti minden erkölcsi és kulturális tartását, igazzá válhat az Eurábia hirdetőinek legsötétebb víziója: az általunk ismert Európa eltűnhet a Föld színéről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése