Böcskei László nagyváradi római katolikus püspök húsvéti pásztorlevele
Forrás: varad.org
HÚSVÉTI ÜZENET
Főtisztelendő Paptestvérek! Tisztelendő Szerzetesek! Kedves jó Híveim!
Nagybőjti előkészületünk alatt sokat foglalkoztatott bennünket a húsvéti titok és a húsvéti esemény. A szentírási beszámolók alapján igyekeztünk megközelíteni Isten elgondolását és terveit az emberről, annak jövőjéről, miközben hallgatni próbáltunk szavára, amely a megtérés és a bűnbánat útján a megújult életre hívott meg minket. Az Istennel való találkozás, a meghallgatás és a követés útján előkészülhettünk Húsvét szent titkának megünneplésére, amelyet nagy örömmel és reménységgel vár az egész keresztény világ.
Hitvallásunk egyik fő tétele, amely hitünknek középpontját és egyben alapját képezi: „harmadnapon feltámadt a halottak közül!”. Szent Pál apostol Jézus Krisztus feltámadásának fontosságára utal, amikor határozottsággal jelenti ki a korintusi híveknek: „Ha Krisztus nem támadt föl, hiábavaló a mi igehirdetésünk és hiábavaló a ti hitetek ... ha pedig Krisztus nem támadt föl, semmit sem ér a hitetek, mert még mindig bűneitekben vagytok.”(1Kor 15, 14.17).
A hitnek ezen bizonyossága nélkül nem tudnánk kiemelkedni a nagypénteki tragédiából. Erre irányul a kereső és szenvedő ember minden reménysége, ez által teljesül ki minden vágyakozása. E nélkül megmaradnánk a borzalmas keresztrefeszítés elkeserítő élményénél, a szörnyű halálnál, mely véget vetett annyi sok reménynek és a kilátástalanságba vezette az élet keresőit. Jézus is egy idealista egyéniség maradna, akiről azért beszélhetnénk, mert tanítása az igazságosságon és szereteten alapuló világrend megvalósítását hirdette meg sikertelenül.
Az apostolok tanúságtétele viszont egy egészen más valóságra mutat. Alig képzelhető el, hogy illúziókra alapozták igehirdetésüket, mely oly nagy visszhangra talált a világban és a történelemben. Számukra a kereszt, a legborzalmasabb büntetéseknek eszköze, a húsvétvasárnapi fényben megváltó és felszabadító erővel tűnik fel. Már nem a szégyen fájáról beszélnek, amely a megsemmisülésbe vezet, hanem a szeretet és önfeláldozás kegyelmi eszközéről, mely felszabadít és új távlatokat nyit meg előttünk.
Húsvét eseménye életünk és kibontakozásunk fordulópontját jelenti. Isten hatalmassága és szeretete egyszer s mindenkorra legyőzte a gonosz hatalmát, a halál erejét. Fia szenvedése és kereszthalála által részesülni akart emberi gyötrelmeinkben, múlandóságunk fájdalmaiban, hogy éppen ezekből segítsen ki bennünket és elvezessen az el nem múló, soha ki nem alvó fény birodalmába.
Hasonlóan a sírhoz siető asszonyokhoz, akik tanácstalanul állapították meg, hogy „Elvitték az Urat a sírból...” (Jn 20, 2), bennünk is ott vannak a kérdések. Mi is sokszor reményvesztettek vagyunk, akárcsak a tanítványok, akik Uruk keresztrefeszítése után befejezettnek vélték életüknek ezt a szakaszát és szomorúan ballagtak Emmausz felé, hogy régi elfoglaltságaikat folytassák. A hozzájuk társuló idegen azonban felrázta őket reménytelenségükből s mint egy második meghívás hangzik a megvilágosító szó, az üzenet, mely magát az életet hordozza: „Nem értitek?! Hát ezt kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?! (Lk. 24,25).
Az emmauszi tanítványok története érzékelhető módon és a mindennapi élet tapasztalatai színterén állítja elénk a húsvéti esemény csodálatos élményét. Összefoglalja Húsvét titkának elmélyítéséhez szükséges tudnivalókat, miközben megérinti az emberi lélek mélységes vágyait, és az Istennel való találkozás révén egy egészen új életbe, új lehetőségekkel vezeti a hinni tudó és akaró embert. A tanítványok számára és minden hozzájuk hasonló, a maga útját járó, talán elkeseredett és reményvesztett, vagy éppen a megelégedett ember számára egy új út, a reménynek és a hitnek az útja bontakozik ki, amelyen haladva a Kristussal való találkozás öröméhez jutunk. Húsvét tehát arra szólít fel bennünket: vegyük észre, hogy a Feltámadott mellettünk van és arra hív, hogy ne csak hallgassuk őt, hanem vigyük el a feltámadás örömhírét az erre éhezőknek. Legyünk hiteles hirdetői a Krisztus győzelméből fakadó értékes életnek.
Azt kívánom, hogy Húsvét szent ideje nyújtson elegendő alkalmat mindnyájunknak a Krisztus keresésre és a Krisztussal való találkozásra. Gazdagítsa életünket nemes vágyakkal, erősítse akaratunkat és kitartásunkat a jóban és vezessen a bátor tanúságtevők sorába, akik egy szívvel lélekkel vallják: „harmadnapon feltámadott a halottak közül, ...hiszem a test feltámadását és az örök életet!” Ámen.
Főpásztori áldással.
Nagyvárad, 2010. Húsvétján
† László s.k.
megyéspüspök
Forrás: varad.org
HÚSVÉTI ÜZENET
Főtisztelendő Paptestvérek! Tisztelendő Szerzetesek! Kedves jó Híveim!
Nagybőjti előkészületünk alatt sokat foglalkoztatott bennünket a húsvéti titok és a húsvéti esemény. A szentírási beszámolók alapján igyekeztünk megközelíteni Isten elgondolását és terveit az emberről, annak jövőjéről, miközben hallgatni próbáltunk szavára, amely a megtérés és a bűnbánat útján a megújult életre hívott meg minket. Az Istennel való találkozás, a meghallgatás és a követés útján előkészülhettünk Húsvét szent titkának megünneplésére, amelyet nagy örömmel és reménységgel vár az egész keresztény világ.
Hitvallásunk egyik fő tétele, amely hitünknek középpontját és egyben alapját képezi: „harmadnapon feltámadt a halottak közül!”. Szent Pál apostol Jézus Krisztus feltámadásának fontosságára utal, amikor határozottsággal jelenti ki a korintusi híveknek: „Ha Krisztus nem támadt föl, hiábavaló a mi igehirdetésünk és hiábavaló a ti hitetek ... ha pedig Krisztus nem támadt föl, semmit sem ér a hitetek, mert még mindig bűneitekben vagytok.”(1Kor 15, 14.17).
A hitnek ezen bizonyossága nélkül nem tudnánk kiemelkedni a nagypénteki tragédiából. Erre irányul a kereső és szenvedő ember minden reménysége, ez által teljesül ki minden vágyakozása. E nélkül megmaradnánk a borzalmas keresztrefeszítés elkeserítő élményénél, a szörnyű halálnál, mely véget vetett annyi sok reménynek és a kilátástalanságba vezette az élet keresőit. Jézus is egy idealista egyéniség maradna, akiről azért beszélhetnénk, mert tanítása az igazságosságon és szereteten alapuló világrend megvalósítását hirdette meg sikertelenül.
Az apostolok tanúságtétele viszont egy egészen más valóságra mutat. Alig képzelhető el, hogy illúziókra alapozták igehirdetésüket, mely oly nagy visszhangra talált a világban és a történelemben. Számukra a kereszt, a legborzalmasabb büntetéseknek eszköze, a húsvétvasárnapi fényben megváltó és felszabadító erővel tűnik fel. Már nem a szégyen fájáról beszélnek, amely a megsemmisülésbe vezet, hanem a szeretet és önfeláldozás kegyelmi eszközéről, mely felszabadít és új távlatokat nyit meg előttünk.
Húsvét eseménye életünk és kibontakozásunk fordulópontját jelenti. Isten hatalmassága és szeretete egyszer s mindenkorra legyőzte a gonosz hatalmát, a halál erejét. Fia szenvedése és kereszthalála által részesülni akart emberi gyötrelmeinkben, múlandóságunk fájdalmaiban, hogy éppen ezekből segítsen ki bennünket és elvezessen az el nem múló, soha ki nem alvó fény birodalmába.
Hasonlóan a sírhoz siető asszonyokhoz, akik tanácstalanul állapították meg, hogy „Elvitték az Urat a sírból...” (Jn 20, 2), bennünk is ott vannak a kérdések. Mi is sokszor reményvesztettek vagyunk, akárcsak a tanítványok, akik Uruk keresztrefeszítése után befejezettnek vélték életüknek ezt a szakaszát és szomorúan ballagtak Emmausz felé, hogy régi elfoglaltságaikat folytassák. A hozzájuk társuló idegen azonban felrázta őket reménytelenségükből s mint egy második meghívás hangzik a megvilágosító szó, az üzenet, mely magát az életet hordozza: „Nem értitek?! Hát ezt kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?! (Lk. 24,25).
Az emmauszi tanítványok története érzékelhető módon és a mindennapi élet tapasztalatai színterén állítja elénk a húsvéti esemény csodálatos élményét. Összefoglalja Húsvét titkának elmélyítéséhez szükséges tudnivalókat, miközben megérinti az emberi lélek mélységes vágyait, és az Istennel való találkozás révén egy egészen új életbe, új lehetőségekkel vezeti a hinni tudó és akaró embert. A tanítványok számára és minden hozzájuk hasonló, a maga útját járó, talán elkeseredett és reményvesztett, vagy éppen a megelégedett ember számára egy új út, a reménynek és a hitnek az útja bontakozik ki, amelyen haladva a Kristussal való találkozás öröméhez jutunk. Húsvét tehát arra szólít fel bennünket: vegyük észre, hogy a Feltámadott mellettünk van és arra hív, hogy ne csak hallgassuk őt, hanem vigyük el a feltámadás örömhírét az erre éhezőknek. Legyünk hiteles hirdetői a Krisztus győzelméből fakadó értékes életnek.
Azt kívánom, hogy Húsvét szent ideje nyújtson elegendő alkalmat mindnyájunknak a Krisztus keresésre és a Krisztussal való találkozásra. Gazdagítsa életünket nemes vágyakkal, erősítse akaratunkat és kitartásunkat a jóban és vezessen a bátor tanúságtevők sorába, akik egy szívvel lélekkel vallják: „harmadnapon feltámadott a halottak közül, ...hiszem a test feltámadását és az örök életet!” Ámen.
Főpásztori áldással.
Nagyvárad, 2010. Húsvétján
† László s.k.
megyéspüspök
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése