A bajor evangélikus püspök, Johannes Friedrich türelemre int a katolikusokkal való közös úrvacsorával kapcsolatban
evangelikus.hu
2010. március 31.
München – Bajorország evangélikus tartományi püspöke, Johannes Friedrich óva intette a német keresztényeket, hogy túl sok reményt fűzzenek ahhoz, hogy nemsokára vége lesz a keresztények úrvacsoravételének szétszakítottsága, mivel egy olyan nagy rendezvényen, mint amilyen az Ökumenikus Egyházi Napok sincsen előrelépés. A püspök erről az epd német hírügynökségnek adott interjújában beszélt. Emellett azonban arra bátorította Friedrich a katolikusokat és protestánsokat, hogy hitük közös dolgait állítsák a középpontba. Forrás: epd.de / Achim Schmid, evangelikus.hu / Horváth-Bolla Zsuzsanna
– Nem tart attól, hogy a nyilvánosság, az emberek tudatában egyfajta „negatív-ökumené fog az evangélikus egyházra is átterjedni, a katolikus egyház szexuális zaklatási ügyei miatt?
– A félelmem az, hogy emiatt az események miatt meginoghat az egyházakban való általános bizalom. A nyilvánosság gyakran nem tesz különbséget katolikus és evangélikus, valamint református egyház között. Én sem akarok teljes mértékig elhatárolódni. Közös feladatunk azonban az lesz, hogy az emberek számára tisztázzuk, milyen jelentőséggel bír az, ha az egyház tagjai. Meg vagyok győződve arról, hogy egy vallásos társadalomban az embereknek igenis szükségük van egyházra, a templomi közösségre, ahol más emberekkel közösen imádkozhatnak és énekelhetnek, ahol segítséget kaphatnak és ahová fordulhatnak egzisztenciális élethelyzetekben, mint például gyászesetekben.
– Az Ökumenikus Kirchentagról nyilatkozva többször is hangoztatta, hogy sokrétű ökumenikus kooperációk miatt az előkészítéskor gyakran kellett más egyházak képviselőivel is találkozniuk és ezeknek a közös alkalmaknak a későbbiekben is tovább kellene folytatódniuk.
– Ezen a ponton valóban optimista vagyok. Sok együttműködést úgy hoztunk létre, hogy ezek automatikusan, maguktól folytatódnak majd. Püspökként azonban arra fogok mindenkit bátorítani, hogy az Egyházi Napok után is a projektek és beruházások tovább folytatódjanak a gyülekezetekben és csoportokban.
– Mi lehet az evangélikus egyház speciális hozzájárulása a Kirchentaghoz?
– A legfontosabb az az evangélikus profil, amelyhez feltétlenül hozzátartozik az „ökumenikus lét” is. Ezért szeretnék világossá tenni azt is, mit értünk ökumené alatt. Más felekezetekkel közös alapunk, hogy mi mindannyian a megfeszített Jézus Krisztust hirdetjük, aki feltámadott. Erre szeretnék én a Kirchentag alatt is mindig utalni majd. Szombaton este a müncheni Matthäuskirche templomában úrvacsorás istentiszteletet tartunk majd a GEKE, az Európai Protestáns Egyházak Közösségének szervezésében. Más protestáns egyházakkal, így a metodistákkal, reformátusokkal a közös úrvacsora lehetséges. Alapvetően az Ökumenikus Egyházi Napokon nem a saját profil, hanem a hasonlóságok és közös hitünk átfedései állnak majd középpontban. A teológiai párbeszédben azonban nem szabad, hogy a különbözőségek tudatosan elkendőződjenek.
– Az Egyházi Napokon előreláthatóan lesz egy ortodox vesperás, amely a kenyér megtöréséről szól, az úgynevezett artoklasiaról. Lehet ez egy felekezetközi vallási ünnep új formája? Az áldás és a kenyér megtörése mégis csak az őskeresztény agapé megünneplésére emlékeztet.
– Lehetséges, hogy ez a forma a későbbiekben továbbnyúlik. A keresztény körben megvan az agapéünnep (szeretetvendégség) régi formája, amelyet természetesen katolikusok és protestánsok egyaránt gyakorolnak. A kenyér megtörésének ortodox formájában különösen szép, hogy ezen minden további nélkül részt vehetnek nem ortodoxok is. Teljesen mentes azoktól a gyanúktól, hogy ott valami olyasmit tennénk, amely valamely felekezet szabályaiba ütközne.
– A Kirchentag lehet-e annak lehetősége, hogy az evangélikus és katolikus egyház mellett más felekezetek, különösen az ortodoxok is erősebben beléphetnének a képbe?
– Az ökumené ezen kiterjesztését szeretettel üdvözlöm. A berlini Első Ökumenikus Kirchentaggal összehasonlítva ez már a személyi összetételből is látszik. A Második Ökumenikus Kirchentag elnökségében van az ortodox egyháznak is helye és szavazata. Münchenben bemutatkozik majd az ortodox egyház és Malamoussis püspök is, aki mindig is nyitottnak mutatkozott az ökumenével szemben.
– Nem lesz az ökumenikus párbeszéd egyre nehezebb azzal, hogy egyre többek kerülnek be a körbe? Más teológiai kérdések és különbözőségek jönnek elő, amikor a baptisták keresztségről való értelmezése kerül előtérbe. Vagy ettől csak újabb gazdagodást remél Ön?
– Mindkettőt. Természetesen a több teológiailag különböző ökumenikus tárgyalópartnerrel növekszik azoknak a területeknek a száma is, amelyeken különbözőségek vannak. Ez természetesen nem teszi egyszerűbbé az ökumenét. Számomra azonban túlnyomórészt a pozitív aspektus az, ami döntő és ez a gazdagodást jelenti. Ezek a nyitások ugyanis túlvezetnek a megrögzött kapcsolatokon és kérdésfeltevéseken.
– Megrögzött probléma a közös úrvacsora is...
– Ezen a téren az Ökumenikus Egyházi Napok által nem lesz előremozdulás. Katolikus értelmezés szerint az egyházakkal csak akkor lehetséges a közös eucharisztia ünnep, ha azokkal teljes egyházközösség áll fenn. Az úrvacsora tehát a fejlődés abszolút utolsó pontja lenne. A fő különbség az egyházi hivatal különböző értelmezésében áll. A katolikus pap, az evangélikus lelkésszel ellentétben, mint katolikus püspökének felavatott munkatársa, egészen más helyzetben van a laikusokhoz képest. Feltehetően egészen más eredményre juthatnánk az úrvacsora kérdésében – amelyben teológiailag gyakorlatilag nem állunk olyan messze egymástól – ha a Németországi Római Katolikus Egyház független lenne a Római Katolikus Világegyháztól. A világ másik részén, ahol a katolikusok többségben vannak, a közös úrvacsora egyáltalán nem a legfontosabb téma az egyházakban. Nekünk, evangélikusoknak egyszerűen el kell tudnunk fogadni azt, hogy a katolikusokat egy egész világra kiterjedő egyház igazgatja.
– Milyen az ökumené helyzete Németországban? A kijelentések és a becslések a jégkorszaktól az új áttöréseken át a virágzó ökumenéig alapvetően mindenféléről szólnak.
– Jégkorszakot nem látok, ezt teljesen hibás becslésnek tartom. Itt megint csak arra lehet utalni, hogy mi, katolikusok és protestánsok 450 év alatt „külön fejlődtünk egymástól” és 45-50 év alatt, tehát a Második Vatikáni Zsinat óta indultunk csak el egymás felé. Az alapok összenövése továbbra is tart, az egyházvezetések közötti atmoszféra egyre jobb lett, és éppen ezen a területen az elmúlt években nagy mértékű bizalom keletkezett. Hogy most már nem mennek előre a dolgok, ahogyan azt korábban megszoktuk, egyszerűen azért van, mert a még fennálló, megmaradt problémák olyanok, amelyeket csak nehezen lehet megoldani, mivel az egész már nem csak egy hórukk-eljárás.
Az ökumenikus útról már sok akadályt eltávolítottunk, így most már az igazi töréspontokhoz érkeztünk, amelyek az úrvacsorában és az egyházi hivatal értelmezésében rejlenek.
– Hogyan értékeli azokat a felekezeteken átívelő koalíciókat, amelyek az anglikán, katolikus és ortodox tradicionalisták között rajzolódnak ki?
– Eddigi megfigyeléseim szerint nem tudok elképzelni ilyen koalíciókat. Természetesen mindhárom egyházban vannak tradicionalisták, de ezek a keresztények annyira saját tradícióikban gyökereznek, hogy nincsen kapcsolatuk más egyházak tradicionalistáival. A progresszíveknek ez könnyebb lenne. A pápa felajánlása, arra vonatkozóan, hogy a tradicionalista anglikánok egyesülhetnének Angliában egy római katolikus egyházmegyében, nem váltott ki túlságosan nagy rezonanciát. Legalábbis nincsen tudomásom arról, hogy létrejött volna már egy ilyen egyházkerület.
– Az ökumenikus párbeszédet, amely a XX. század nagy egyháztörténeti témája volt, leválja most egy vallásközi párbeszéd?
– Ezt egyáltalán nem így látom. Helyes az, hogy a XXI. században a vallásközi párbeszéd nagyobb szerepet fog játszani, mint korábban. Ez a növekvő globalizált világ, valamint a köztünk élő muszlimok nagy száma miatt van így, akikkel együtt is akarunk élni. A párbeszéd két formája azonban nem konkurenciái egymásnak. A vallásközi párbeszéd nem ok arra, hogy a katolikusokkal és más ökumenikus partnerekkel folytatott párbeszédet ne folytassuk tovább. Így például csak jó lehet, ha Németországban a római katolikus és a protestáns egyház egy közös bázisról kiindulva, tárgyalásokat folytat a muszlimokkal. Az egyházi állásfoglalásokban ma már kevés különbség van, például olyan kérdésekben hogy építhetnek-e mecseteket.
evangelikus.hu
2010. március 31.
München – Bajorország evangélikus tartományi püspöke, Johannes Friedrich óva intette a német keresztényeket, hogy túl sok reményt fűzzenek ahhoz, hogy nemsokára vége lesz a keresztények úrvacsoravételének szétszakítottsága, mivel egy olyan nagy rendezvényen, mint amilyen az Ökumenikus Egyházi Napok sincsen előrelépés. A püspök erről az epd német hírügynökségnek adott interjújában beszélt. Emellett azonban arra bátorította Friedrich a katolikusokat és protestánsokat, hogy hitük közös dolgait állítsák a középpontba. Forrás: epd.de / Achim Schmid, evangelikus.hu / Horváth-Bolla Zsuzsanna
– Nem tart attól, hogy a nyilvánosság, az emberek tudatában egyfajta „negatív-ökumené fog az evangélikus egyházra is átterjedni, a katolikus egyház szexuális zaklatási ügyei miatt?
– A félelmem az, hogy emiatt az események miatt meginoghat az egyházakban való általános bizalom. A nyilvánosság gyakran nem tesz különbséget katolikus és evangélikus, valamint református egyház között. Én sem akarok teljes mértékig elhatárolódni. Közös feladatunk azonban az lesz, hogy az emberek számára tisztázzuk, milyen jelentőséggel bír az, ha az egyház tagjai. Meg vagyok győződve arról, hogy egy vallásos társadalomban az embereknek igenis szükségük van egyházra, a templomi közösségre, ahol más emberekkel közösen imádkozhatnak és énekelhetnek, ahol segítséget kaphatnak és ahová fordulhatnak egzisztenciális élethelyzetekben, mint például gyászesetekben.
– Az Ökumenikus Kirchentagról nyilatkozva többször is hangoztatta, hogy sokrétű ökumenikus kooperációk miatt az előkészítéskor gyakran kellett más egyházak képviselőivel is találkozniuk és ezeknek a közös alkalmaknak a későbbiekben is tovább kellene folytatódniuk.
– Ezen a ponton valóban optimista vagyok. Sok együttműködést úgy hoztunk létre, hogy ezek automatikusan, maguktól folytatódnak majd. Püspökként azonban arra fogok mindenkit bátorítani, hogy az Egyházi Napok után is a projektek és beruházások tovább folytatódjanak a gyülekezetekben és csoportokban.
– Mi lehet az evangélikus egyház speciális hozzájárulása a Kirchentaghoz?
– A legfontosabb az az evangélikus profil, amelyhez feltétlenül hozzátartozik az „ökumenikus lét” is. Ezért szeretnék világossá tenni azt is, mit értünk ökumené alatt. Más felekezetekkel közös alapunk, hogy mi mindannyian a megfeszített Jézus Krisztust hirdetjük, aki feltámadott. Erre szeretnék én a Kirchentag alatt is mindig utalni majd. Szombaton este a müncheni Matthäuskirche templomában úrvacsorás istentiszteletet tartunk majd a GEKE, az Európai Protestáns Egyházak Közösségének szervezésében. Más protestáns egyházakkal, így a metodistákkal, reformátusokkal a közös úrvacsora lehetséges. Alapvetően az Ökumenikus Egyházi Napokon nem a saját profil, hanem a hasonlóságok és közös hitünk átfedései állnak majd középpontban. A teológiai párbeszédben azonban nem szabad, hogy a különbözőségek tudatosan elkendőződjenek.
– Az Egyházi Napokon előreláthatóan lesz egy ortodox vesperás, amely a kenyér megtöréséről szól, az úgynevezett artoklasiaról. Lehet ez egy felekezetközi vallási ünnep új formája? Az áldás és a kenyér megtörése mégis csak az őskeresztény agapé megünneplésére emlékeztet.
– Lehetséges, hogy ez a forma a későbbiekben továbbnyúlik. A keresztény körben megvan az agapéünnep (szeretetvendégség) régi formája, amelyet természetesen katolikusok és protestánsok egyaránt gyakorolnak. A kenyér megtörésének ortodox formájában különösen szép, hogy ezen minden további nélkül részt vehetnek nem ortodoxok is. Teljesen mentes azoktól a gyanúktól, hogy ott valami olyasmit tennénk, amely valamely felekezet szabályaiba ütközne.
– A Kirchentag lehet-e annak lehetősége, hogy az evangélikus és katolikus egyház mellett más felekezetek, különösen az ortodoxok is erősebben beléphetnének a képbe?
– Az ökumené ezen kiterjesztését szeretettel üdvözlöm. A berlini Első Ökumenikus Kirchentaggal összehasonlítva ez már a személyi összetételből is látszik. A Második Ökumenikus Kirchentag elnökségében van az ortodox egyháznak is helye és szavazata. Münchenben bemutatkozik majd az ortodox egyház és Malamoussis püspök is, aki mindig is nyitottnak mutatkozott az ökumenével szemben.
– Nem lesz az ökumenikus párbeszéd egyre nehezebb azzal, hogy egyre többek kerülnek be a körbe? Más teológiai kérdések és különbözőségek jönnek elő, amikor a baptisták keresztségről való értelmezése kerül előtérbe. Vagy ettől csak újabb gazdagodást remél Ön?
– Mindkettőt. Természetesen a több teológiailag különböző ökumenikus tárgyalópartnerrel növekszik azoknak a területeknek a száma is, amelyeken különbözőségek vannak. Ez természetesen nem teszi egyszerűbbé az ökumenét. Számomra azonban túlnyomórészt a pozitív aspektus az, ami döntő és ez a gazdagodást jelenti. Ezek a nyitások ugyanis túlvezetnek a megrögzött kapcsolatokon és kérdésfeltevéseken.
– Megrögzött probléma a közös úrvacsora is...
– Ezen a téren az Ökumenikus Egyházi Napok által nem lesz előremozdulás. Katolikus értelmezés szerint az egyházakkal csak akkor lehetséges a közös eucharisztia ünnep, ha azokkal teljes egyházközösség áll fenn. Az úrvacsora tehát a fejlődés abszolút utolsó pontja lenne. A fő különbség az egyházi hivatal különböző értelmezésében áll. A katolikus pap, az evangélikus lelkésszel ellentétben, mint katolikus püspökének felavatott munkatársa, egészen más helyzetben van a laikusokhoz képest. Feltehetően egészen más eredményre juthatnánk az úrvacsora kérdésében – amelyben teológiailag gyakorlatilag nem állunk olyan messze egymástól – ha a Németországi Római Katolikus Egyház független lenne a Római Katolikus Világegyháztól. A világ másik részén, ahol a katolikusok többségben vannak, a közös úrvacsora egyáltalán nem a legfontosabb téma az egyházakban. Nekünk, evangélikusoknak egyszerűen el kell tudnunk fogadni azt, hogy a katolikusokat egy egész világra kiterjedő egyház igazgatja.
– Milyen az ökumené helyzete Németországban? A kijelentések és a becslések a jégkorszaktól az új áttöréseken át a virágzó ökumenéig alapvetően mindenféléről szólnak.
– Jégkorszakot nem látok, ezt teljesen hibás becslésnek tartom. Itt megint csak arra lehet utalni, hogy mi, katolikusok és protestánsok 450 év alatt „külön fejlődtünk egymástól” és 45-50 év alatt, tehát a Második Vatikáni Zsinat óta indultunk csak el egymás felé. Az alapok összenövése továbbra is tart, az egyházvezetések közötti atmoszféra egyre jobb lett, és éppen ezen a területen az elmúlt években nagy mértékű bizalom keletkezett. Hogy most már nem mennek előre a dolgok, ahogyan azt korábban megszoktuk, egyszerűen azért van, mert a még fennálló, megmaradt problémák olyanok, amelyeket csak nehezen lehet megoldani, mivel az egész már nem csak egy hórukk-eljárás.
Az ökumenikus útról már sok akadályt eltávolítottunk, így most már az igazi töréspontokhoz érkeztünk, amelyek az úrvacsorában és az egyházi hivatal értelmezésében rejlenek.
– Hogyan értékeli azokat a felekezeteken átívelő koalíciókat, amelyek az anglikán, katolikus és ortodox tradicionalisták között rajzolódnak ki?
– Eddigi megfigyeléseim szerint nem tudok elképzelni ilyen koalíciókat. Természetesen mindhárom egyházban vannak tradicionalisták, de ezek a keresztények annyira saját tradícióikban gyökereznek, hogy nincsen kapcsolatuk más egyházak tradicionalistáival. A progresszíveknek ez könnyebb lenne. A pápa felajánlása, arra vonatkozóan, hogy a tradicionalista anglikánok egyesülhetnének Angliában egy római katolikus egyházmegyében, nem váltott ki túlságosan nagy rezonanciát. Legalábbis nincsen tudomásom arról, hogy létrejött volna már egy ilyen egyházkerület.
– Az ökumenikus párbeszédet, amely a XX. század nagy egyháztörténeti témája volt, leválja most egy vallásközi párbeszéd?
– Ezt egyáltalán nem így látom. Helyes az, hogy a XXI. században a vallásközi párbeszéd nagyobb szerepet fog játszani, mint korábban. Ez a növekvő globalizált világ, valamint a köztünk élő muszlimok nagy száma miatt van így, akikkel együtt is akarunk élni. A párbeszéd két formája azonban nem konkurenciái egymásnak. A vallásközi párbeszéd nem ok arra, hogy a katolikusokkal és más ökumenikus partnerekkel folytatott párbeszédet ne folytassuk tovább. Így például csak jó lehet, ha Németországban a római katolikus és a protestáns egyház egy közös bázisról kiindulva, tárgyalásokat folytat a muszlimokkal. Az egyházi állásfoglalásokban ma már kevés különbség van, például olyan kérdésekben hogy építhetnek-e mecseteket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése