2010. március 26., péntek

A Szeku árnyékában: Csernák Béla (MR1)

A Szeku árnyékában: Csernák Béla református lelkipásztor

erdely.ma
2010. március 25.


A nagy-testvér valóban mindent tudott. Ez úgy tűnik igaz a román kommunista titkosszolgálatra a Szekuritátéra, legalábbis Csernák Béla megfigyelt református lelkipásztor esetében. Hiszen mint hallani fogják, annak idején évekig visszamenőleg szembesítették napirendjével. Csak még azt nem tudjuk figyelték-e őt a rendszer bukása után is… vagy valami hiba csúszott be a Szekuritáté iratait vizsgáló bizottság munkájába? Hiszen hosszú ideig nem találták a megfigyelési dossziéját, melyről most mégis napvilágra kerültek anyagok.

„1974-ben végeztem el a teológiát, majd találkozóm a Szekuritátéval 7 évre rá volt, 1981-ben volt, két házkutatást követően, egyik a magánlakásunkon, Nagyváradon, a másik az akkori szolgálati helyemen a parókián, a Szatmár megyei Ákoson, ezt követően 9 hónapon keresztül minden nap bent voltam a szekuritátén és megjelent előttem egy soha nem látott személy és elkezdte mondani az éltemet, úgy, hogy mikor merre jártam.”

Hallgassa meg Ionescu Nikolett összeállítását, amely a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorában hangzott el!





Nincsenek megjegyzések: