Bioetika blog
2010. március 28.
A vallási tolerancia egyik alapműve az 1689-ben megjelent Levél a vallási türelemről. Szerzője, John Locke szerint a vallás magánügy, amibe az állam nem avatkozhat bele. Az állam nem üldözheti egyetlen felekezet tagjait sem. Kivételnek számítanak azonban az ateisták (akik megbízhatatlanok, mert nem hisznek az isteni igazságszolgáltatásban) és a katolikusok — akik egy idegen hatalom ítéleteinek engedelmeskednek. Az igazságszolgáltatás azonban az állam feladata, amit nem adhat át egyetlen egyháznak sem. Bár a tolerancia ma már mindenkit megillett, a Katolikus egyház pedofil botrányai óhatatlanul felidézik Locke félelmeit.
A pedofília ugyanis nem csupán bűn, hanem bűncselekmény. Úgy tűnik azonban, hogy a Vatikánnak ezt a mai napig nem sikerült megértenie. A sorban kirobbanó pedofil-botrányokból ugyanaz a forgatókönyv rajzolódik ki: az áldozatokat az egyház megpróbálja hallgatásra bírni; a gyerekeket megrontó papok ellen nem indul eljárás; a pedofil papokat máshova helyezik, ahol azok újabb áldozatokat rontanak meg. Amikor napvilágra kerülnek az ügyek, a Vatikán megpróbálja elszigetelt eseteknek feltüntetni azokat, miközben dühösen az egyház elleni lejárató-kampányról és összeesküvésről beszél. Eddig egyetlen esetben sem fordult elő, hogy az egyházi vezetők a világi hatóságokhoz fordultak volna a tudomásukra jutott pedofil bűncselekmények kivizsgálása érdekében.
A botrány mostanra elérte az egyházi hierarchia legfelső szintjét. A New York Times a héten olyan dokumentumokat hozott nyilvánosságra, melyek Joseph Ratzinger érsek, a mostani XVI. Benedek pápa szerepét feszegetik a pedofil-ügyek eltussolásában.
1979-ben egy német pap egy kiránduláson alkoholt adott egy 11 éves fiúnak, a szobájába vitte, levetkőztette, majd orális szexre kényszerítette. Az illető pap a korábbi években többször is megrontott gyerekeket; ennek ellenére felettesei csupán „terápiára” küldték, majd máshová helyezték, ahol a pap további pedofil ügyekbe keveredett, míg nem 1986-ban letartoztatták és felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Az ügyben illetékes érsek Joseph Ratzinger volt, bár akkori helyettese magára vállalta a döntésért a felelősséget. Azt azonban még egyházi körökben is valószínűtlennek tartották, hogy Ratzingernek ne lett volna tudomása az ügyről. A héten kiderült, hogy a későbbi pápa igenis tudott az ügyről, miután a pedofil pap áthelyezéséről szóló feljegyzést ő is megkapta.
Ratzinger később, immár bíborosként, a vatikáni Hittani kongregáció vezetője lett. Ez a szervezet jár el a pedofíliával gyanúsított papok ügyében. A héten közzétett dokumentumok szerint a kongregáció nem járt el annak az amerikai papnak az ügyében, aki több, mint kétszáz siket fiút rontott meg — annak ellenére, hogy amerikai püspökök többször is kérték a kongregáció közbenjárását. A pap ügyében azután függesztették fel az eljárást, hogy személyes levelet írt Ratzingernek, amiben rossz egészségi állapotára hivatkozott. Korábban egy kísértetiesen hasonló mexikói ügyben nem volt hajlandó Ratzinger eljárni.
A Hittani kongregáció Ratzinger vezetése alatt módszeresen tussolta el katolikus papok pedofil ügyeit. A Kongregáció elé került ügyeknek csak mintegy ötödében indított az egyház belső eljárást — a legtöbb ügy áthelyezéssel, egyéb, nem részletezett „adminisztratív intézkedéssel” végződött. Amikor az első amerikai pedofil-botrányok napvilágra kerültek, Ratzinger a Hittani kongregáció vezetőjeként levelet küldött minden püspöknek, amiben a tudomásukra jutott ügyek titokban tartására szólította fel őket. A levél szerint a kiskorúak ellen papok által elkövetett szexuális zaklatási ügyek nem a világi hatóságok, hanem az egyház fennhatósága alá tartoznak. Magyarul: Ratzinger levele az igazságszolgáltatás akadályoztatására szólított fel. Az azt firtató kérdésekre, hogy ezt hogy gondolja a Vatikán, a válasz annyi volt, hogy „mivel ez nem nyilvános dokumentum, nem nyilatkozunk róla”.
És mindez csak a jéghegy csúcsa. Amikor az első pedofil-ügyek napvilágra kerültek Amerikában, a Vatikán megpróbált úgy tenni, mintha elszigetelt, egyedi esetekről lenne szó — olyan ügyekről, amelyek csak a „laza erkölcsű, szexmániás, szenzációra éhes” tengerentúlon történhetnek meg. Aztán sorra kerültek elő az ügyek az évek során Brazíliától Ausztráliáig — a legutóbb pedig Írországban, Németországban (Németország 27 egyházmegyéjéből 18-ban folynak vizsgálatok), Hollandiában, és immár Olaszországban is. A lista korántsem teljes. Vajon hány feltáratlan eset lehet olyan országokban, ahol a sajtó és az igazságszolgáltatás nem szabad és független?
XVI. Benedek egyháza nevében most már bocsánatot kér. (De vajon hányszor kell majd még ezt tennie?) Ugyanakkor a Vatikán „a pápa lejáratására irányuló sajtókampányról” és „összeesküvésről” beszél.
Pedig immár a pápa saját egyházán belül is egyre nagyobb a múlttal való szembenézés igénye. A katolikus, de a Vatikántól független National Catholic Reporter minden világi sajtóterméknél keményebben fogalmaz vezércikkében:
Így van. Csak nem biztos, hogy az igazság kimondására a gyermekmegrontási ügyek eltussolásában személyesen és a rábízott intézmények vezetőjeként szerepet játszó pápa alkalmas. XVI. Benedeknek mennie kell.
A pedofília ugyanis nem csupán bűn, hanem bűncselekmény. Úgy tűnik azonban, hogy a Vatikánnak ezt a mai napig nem sikerült megértenie. A sorban kirobbanó pedofil-botrányokból ugyanaz a forgatókönyv rajzolódik ki: az áldozatokat az egyház megpróbálja hallgatásra bírni; a gyerekeket megrontó papok ellen nem indul eljárás; a pedofil papokat máshova helyezik, ahol azok újabb áldozatokat rontanak meg. Amikor napvilágra kerülnek az ügyek, a Vatikán megpróbálja elszigetelt eseteknek feltüntetni azokat, miközben dühösen az egyház elleni lejárató-kampányról és összeesküvésről beszél. Eddig egyetlen esetben sem fordult elő, hogy az egyházi vezetők a világi hatóságokhoz fordultak volna a tudomásukra jutott pedofil bűncselekmények kivizsgálása érdekében.
A botrány mostanra elérte az egyházi hierarchia legfelső szintjét. A New York Times a héten olyan dokumentumokat hozott nyilvánosságra, melyek Joseph Ratzinger érsek, a mostani XVI. Benedek pápa szerepét feszegetik a pedofil-ügyek eltussolásában.
1979-ben egy német pap egy kiránduláson alkoholt adott egy 11 éves fiúnak, a szobájába vitte, levetkőztette, majd orális szexre kényszerítette. Az illető pap a korábbi években többször is megrontott gyerekeket; ennek ellenére felettesei csupán „terápiára” küldték, majd máshová helyezték, ahol a pap további pedofil ügyekbe keveredett, míg nem 1986-ban letartoztatták és felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Az ügyben illetékes érsek Joseph Ratzinger volt, bár akkori helyettese magára vállalta a döntésért a felelősséget. Azt azonban még egyházi körökben is valószínűtlennek tartották, hogy Ratzingernek ne lett volna tudomása az ügyről. A héten kiderült, hogy a későbbi pápa igenis tudott az ügyről, miután a pedofil pap áthelyezéséről szóló feljegyzést ő is megkapta.
Ratzinger később, immár bíborosként, a vatikáni Hittani kongregáció vezetője lett. Ez a szervezet jár el a pedofíliával gyanúsított papok ügyében. A héten közzétett dokumentumok szerint a kongregáció nem járt el annak az amerikai papnak az ügyében, aki több, mint kétszáz siket fiút rontott meg — annak ellenére, hogy amerikai püspökök többször is kérték a kongregáció közbenjárását. A pap ügyében azután függesztették fel az eljárást, hogy személyes levelet írt Ratzingernek, amiben rossz egészségi állapotára hivatkozott. Korábban egy kísértetiesen hasonló mexikói ügyben nem volt hajlandó Ratzinger eljárni.
A Hittani kongregáció Ratzinger vezetése alatt módszeresen tussolta el katolikus papok pedofil ügyeit. A Kongregáció elé került ügyeknek csak mintegy ötödében indított az egyház belső eljárást — a legtöbb ügy áthelyezéssel, egyéb, nem részletezett „adminisztratív intézkedéssel” végződött. Amikor az első amerikai pedofil-botrányok napvilágra kerültek, Ratzinger a Hittani kongregáció vezetőjeként levelet küldött minden püspöknek, amiben a tudomásukra jutott ügyek titokban tartására szólította fel őket. A levél szerint a kiskorúak ellen papok által elkövetett szexuális zaklatási ügyek nem a világi hatóságok, hanem az egyház fennhatósága alá tartoznak. Magyarul: Ratzinger levele az igazságszolgáltatás akadályoztatására szólított fel. Az azt firtató kérdésekre, hogy ezt hogy gondolja a Vatikán, a válasz annyi volt, hogy „mivel ez nem nyilvános dokumentum, nem nyilatkozunk róla”.
És mindez csak a jéghegy csúcsa. Amikor az első pedofil-ügyek napvilágra kerültek Amerikában, a Vatikán megpróbált úgy tenni, mintha elszigetelt, egyedi esetekről lenne szó — olyan ügyekről, amelyek csak a „laza erkölcsű, szexmániás, szenzációra éhes” tengerentúlon történhetnek meg. Aztán sorra kerültek elő az ügyek az évek során Brazíliától Ausztráliáig — a legutóbb pedig Írországban, Németországban (Németország 27 egyházmegyéjéből 18-ban folynak vizsgálatok), Hollandiában, és immár Olaszországban is. A lista korántsem teljes. Vajon hány feltáratlan eset lehet olyan országokban, ahol a sajtó és az igazságszolgáltatás nem szabad és független?
XVI. Benedek egyháza nevében most már bocsánatot kér. (De vajon hányszor kell majd még ezt tennie?) Ugyanakkor a Vatikán „a pápa lejáratására irányuló sajtókampányról” és „összeesküvésről” beszél.
Pedig immár a pápa saját egyházán belül is egyre nagyobb a múlttal való szembenézés igénye. A katolikus, de a Vatikántól független National Catholic Reporter minden világi sajtóterméknél keményebben fogalmaz vezércikkében:
egyházunk az elmúlt évszázadok — vagy talán teljes történetének — legnagyobb válságával néz szembe. Jövőjét évtizedekre vagy talán évszázadokra meg fogja határozni, hogy XVI. Benedek hogyan kezeli ezt a válságot — hogy mit mond és mit tesz, milyen kiutat keres, milyen megoldást ajánl.
Eljött az ideje, ha ugyan nem késő már, hogy szembenézzünk a nehéz kérdésekkel. Itt az ideje az igazság kimondásának.
Így van. Csak nem biztos, hogy az igazság kimondására a gyermekmegrontási ügyek eltussolásában személyesen és a rábízott intézmények vezetőjeként szerepet játszó pápa alkalmas. XVI. Benedeknek mennie kell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése