2010. március 31., szerda

Megtalálták az erkölcs központját az agyban, és gátolható

Megtalálták az erkölcs központját az agyban, és gátolható

http://eletmod.transindex.ro/images/ujc09/ujlogo.gif

transindex.ro
2010. március 30.

Megváltoztatható az emberek morális ítélete agyuk egy részének gátlásával, mutatták ki amerikai kutatók az amerikai tudományos akadémia folyóiratának (PNAS) hétfőn megjelent számában.

A Massachusetts Institute of Technology (MIT) szakemberei az agy jobb oldali tempo-parietális részében (TPJ) - a jobb fül mögötti-fölötti területen - gátolták az idegsejtek aktivitását. Ennek az agyi területnek általában akkor igen nagy az aktivitása, amikor azon gondolkodunk, hogy valamely tettnek mi lesz a kimenetele.

A műveletet úgy hajtották végre, hogy a koponya körül mágneses erőteret hoztak létre, amely célzott áramot indított el az agyban, majd megkérték a tanulmány résztvevőit, hogy erkölcsi talányt hordozó történeteket olvassanak.

Ilyen történet volt például, hogy egy lány és a barátnője látogatásra megy egy vegyigyárba, ahol a lány megáll a kávéautomatánál. Barátnője megkéri, vegyen neki kávét cukorral. Az automata mellett álló edényen "méreg" felirat áll, a lány nem tudja, hogy valójában sima cukor van benne. Azt hiszi, hogy a tartályban lévő fehér por mérgező, mégis beleteszi barátnője kávéjába. A barátnőnek természetesen semmi baja nem lesz, hiszen az anyag cukor volt.

A vizsgálatban résztvevő embereket megkérték, hogy értékeljék egytől hétig terjedő skálán a lány viselkedésének erkölcsi elfogadhatóságát. A skálán az egyes értékelés jelentette, hogy "teljes mértékben tilos" az ilyen tett, míg a hetes, hogy "teljes mértékben megengedett".

Két kísérletet folytattak le, melyek közül az egyikben 25 percnyi agyi mágneses impulzus alkalmazása után értékelték az önkéntesek a történetek karaktereinek viselkedését, a másikban pedig a mágneses impulzusok alkalmazása közben. Mindkét esetben az agy jobb oldalán, a TPJ területén történt idegi aktivitás lerombolása ahhoz vezetett, hogy az emberek morális értékítélete megváltozott. Ilyenkor az önkéntesek inkább hajlottak arra, hogy erkölcsileg elfogadhatónak, megengedhetőnek tekintsék a másik személlyel szembeni meghiúsult ártó szándékot, mint azok a kontrollszemélyek, akik agyát nem tették ki ezeknek az impulzusoknak. (mti/afp)


Nincsenek megjegyzések: