2009. december 30., szerda

"Meghasadt azok alatt a föld..."

"Akkor ezt mondta Mózes: Ebből tudjátok meg, hogy az ÚR küldött engem ezeknek a dolgoknak a véghezvitelére, és hogy nem magamtól cselekszem: Ha úgy halnak meg ezek, ahogyan más ember hal meg, és ha az lesz a sorsuk, ami minden más embernek, akkor nem az ÚR küldött engem. De ha az ÚR valami csodálatos dolgot visz véghez, és a föld megnyitja száját, és elnyeli őket mindenükkel együtt, és elevenen szállnak le a holtak hazájába, abból megtudjátok, hogy megutálták ezek az emberek az URat. Alig mondta végig Mózes ezeket a szavakat, meghasadt azok alatt a föld. Megnyitotta száját a föld, és elnyelte őket házuk népével együtt, a Kórahhoz tartozó összes embereket minden jószágukkal együtt. Elevenen szálltak le a holtak hazájába mindenükkel együtt, és befödte őket a föld. Így vesztek ki a gyülekezetből. Az egész Izráel pedig, amely körülöttük volt, elfutott kiáltozásukra, mert ezt mondták: Még minket is elnyel a föld! Ezután tűz jött ki az ÚRtól, és megemésztette azt a kétszázötven férfit, akik füstölőszerrel közeledtek hozzá." (4Móz. 16,28-35)


http://static.nol.hu/media/picture/61/06/19/000190661-7044-600f.jpg

A szemünk előtt hasad ketté Afrika

Nemrég geológusok szállták meg egy közelmúltban zajlott földrengés nyomán a hirtelen szétnyílt hasadékot az észak etiópiai Afar-sivatagban, amelyet a jelenlegi feltételezések szerint egyszer majd víz borít el, és a ma Eritreaként és Etiópia keleti részeként ismert földdarab különálló sziget lesz egy új óceánban.

A teljes cikk a Népszabadság oldalán olvasható

Nincsenek megjegyzések: