Keresztes háború
Demokrata
2009:48. szám
Sayfo Omar
Az Emberi Jogok Európai Bírósága helyt adott azon anyuka panaszának, akit a keresztény jelkép akadályoz abban, hogy saját világnézete szerint nevelje gyermekeit. Az itáliai keresztbotrány nem elszigetelt eset.
Itália a kései Római Birodalom óta az európai kereszténység hazája. Aki járt Olaszországban, vagy akár csak olvasott róla, tudja, az olasz lélek és a katolicizmus elválaszthatatlanok egymástól. A kereszt középületekben és iskolákban való közzétételét egyébként Benito Mussolini rendelte el a 20-as években. A lépés nem idegen az olasz hagyományoktól és vallásos néplélektől, így az túlélte a fasizmust és a későbbiekben sem okozott gondot. Jogosultságát még azok sem kérdőjelezték meg, akik egyébként szenvedői voltak a tekintélyuralmi rendszernek. Natalia Ginzburg baloldali zsidó családból származó olasz írónő húsz éve a L’Unita című baloldali olasz lapban még így írt a témáról: „A kereszt mindenkinek szól, hiszen az emberi fájdalmat jelképezi. Ebben az életben bárki áldozatul eshet annak, hogy hitéért árulják el, vagy gyilkolják meg. Jó dolognak tartom, hogy a gyermekek ezt onnantól tudják, hogy beülnek az iskolapadokba.”
A szekularizáció szele azonban Itáliát is elérte. 1984-ben az olasz alkotmányból kikerült a passzus, amely államvallásnak minősítette a katolicizmust. Az alaptörvény viszont továbbra is megemlíti a katolikus egyházat mint az olasz identitás fontos elemét. A katolicizmus befolyását erősíti egy Vatikánnal kötött konkordátum is, mely minden állami intézményben lehetővé teszi a vallási oktatást.
A kereszt ügye először az ezredforduló után került terítékre. 2003-ban egy skót-egyiptomi származású férfi, Adel Smith követelte az olasz államtól a feszületek nyilvános helyekről való eltávolítását. Az ügy akkor is mély felháborodást váltott ki az olaszokból. A vitába még II. János Pál pápa is beszállt. A legfelsőbb bíróság végül elutasította Smith kérését.
A legújabb keresztbotrányt ezúttal nem muszlim, hanem egy európai, nevezetesen egy finn bevándorló robbantotta ki. Soilea Latusi és olasz származású férje 2000-ben íratta be két gyermekét a Velencéhez közeli Abano Terme város állami iskolájába. Mikor a szekuláris közegben nevelkedett anyuka egyszer elkísérte a 11 éves Dataicot és 13 éves Sami Albertint az iskolába, azt látta, hogy a tanterem falán feszület függ. Panasszal fordult az iskola vezetéséhez, mondván a vallási jelkép zavarja abban, hogy gyermekeit az általa helyesnek vélt szellemben nevelje. Az igazgatóság visszautasította a kérést. Latusi minden lehetséges olasz jogi fórumot végigjárt, majd miután három évvel ezelőtt az olasz legfelsőbb bíróság is visszadobta az ügyet, Strassburghoz fordult.
Az olasz fél azzal védekezett, hogy a kereszt nem csupán vallási jelkép, de az olasz identitás integráns eleme. Az unió azonban nem osztotta az álláspontot. Az Emberi Jogok Európai Bírósága idén novemberben végül helyt adott a panasznak.
A héttagú testület szerint ugyanis „a feszület jelenlétét a diákok könnyen vallási jelképként érthetik, és úgy érezhetik, hogy olyan iskolai környezetben oktatják őket, amelyik adott vallást követ”. A bíróság ötezer euró kártérítés megfizetésére kötelezte az olasz államot, amely fellebbezett a döntés ellen. Bár Latusi nyolcéves csatát nyert meg, nem sokat ért a dologgal, hiszen gyermekei már érettségire készülnek.
A strassburgi döntés heves indulatokat váltott ki Olaszországban. Leghangosabban a Vatikán tiltakozott a döntés ellen. „A bíróság figyelmen kívül próbálta hagyni a kereszténység szerepét az európai identitás formálásában, miközben az a mai napig alapvető jelentőségű” – kommentálta a döntést Federico Lombardi vatikáni szóvivő, aki hozzátette, „a vallás hozzájárul az emberek morális fejlődéséhez és alapvető komponense kultúránknak. Éppen ezért hibás és rövidlátó dolog kizárni az oktatásból”.
A véleményt az olaszok is osztják. A Facebookon pár órán belül 23 ezren írták alá a döntés elleni petíciót. A kereszt ügyét az olasz politikusok is felkarolták. A szélsőbaloldalt leszámítva valamennyi politikai frakció elítélte a határozatot.
Maria Stella Gelmini oktatási miniszter kerek perec leszögezte: „Senkinek, még valami ideológia által motivált európai bíróságnak sem fog sikerülni elrabolni identitásunkat.”
Még Róma baloldali polgármestere, Gianni Alemano is értetlenségének adott hangot. Szerinte ugyanis „egy olyan ősi jelkép, mint a kereszt senki számára nem lehet sértő.” De nem csupán Olaszországban fogadták értetlenül az esetet. Nagy-Britannia vezető baloldali napilapjának, a The Guardiannak a vélemény rovatában Michael Bling éles kirohanást intézett a finn asszony ellen: „Mit képzelt, hova költözött? Thaiföldre? Mit szeretne legközelebb betiltatni? A pizzát, a médiabotrányokat vagy a futball körüli csalásokat?”
Ahogy a The Corriere della Sera napilap megállapította, „a strassburgi bíróság olyan csodát tett, amilyenre korábban alig volt példa: Ha csak rövid időre is, de nemzeti egységet teremtett az egyébként széthúzó Olaszországban. Ráadásul az ügy kapcsán felerősödtek azok a jobboldali hangok, amelyek szerint a keresztény alapokat újra bele kellene foglaltatni az olasz alkotmányba.”
Hiba lenne elkülönített esetként szemlélni az olaszországi feszületvitát. Az ugyanis csupán a legutóbbi fejezet két európai ideológiai nagyhatalom küzdelmében. Az európai szakralitás bölcsője, az olasz Róma és az európai szekularitás zászlóshajója, a francia fennhatóság alá került Strassburg hosszú ideje vív küzdelmet a kontinens feletti lelki uralomért. A francia gyökerű vad individualizmus és az antikvitásban gyökerező tradicionális keresztény értékek nem férnek meg egymás mellett.
Némileg megnyugtató tudni, hogy az olasz feszületperben döntő Emberi Jogok Európai Bírósága nem kapcsolódik szorosan az Európai Unióhoz és a bíróság tagjait nem szükségszerűen a tagországok delegálják. A szervezet a II. világháború után, 1950-ben jött létre a győztes Nagy-Britannia, Egyesült Államok és Franciaország bábáskodása mellett. Ennek megfelelően a bíróság leginkább az említett országok tradícióit veszi irányadónak és első helyen az egyének szabad döntését tartja szem előtt. Sajnos, a Strassburg–Brüsszel páros az utóbbi években számos csapást mért a keresztény Európára. A legnagyobb pofon minden bizonnyal az volt, hogy az Európai Unió alkotmányából kimaradtak a keresztény gyökerekre való utalások.
De emlékezetes momentum volt az is, amikor az 2004-ben az Európai Parlament megtorpedózta Rocco Buttiglione európai biztossá jelölését. A II. János Pál pápával baráti viszonyt ápoló politikus bűne az volt, hogy vállalta katolikus hitét és elítélően szólt a homoszexualitásról.
Hiba lenne azzal vádolni Strasburgot, hogy csupán a kereszténységgel van baja. A hitet és a tradíciót minden formájában üldözik. 2005-ben az emberjogi bíróság támogatásáról biztosította azt a törökországi törvényt, amelyik tiltotta nők számára fejkendő viseletét nyilvános épületekben. Strassburg szégyene, hogy a kormányzó AKP azóta eltörölte a szóban forgó paragrafust.
A hitetlenség zászlóvivői saját portájukon is sepregetnek. Franciaországban a muszlim fejkendő mellett a kereszt és más vallási jelképek viselete is tilos az állami oktatási intézményekben. Van is eredménye.
Az egyre anyagiasodó Európában súlyosan visszaesett a hívők aránya. Egy 2008-as Gallup-felmérés során a britek, franciák, csehek és skandinávok kétharmada nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy fontos-e számukra a vallás. Olaszországban ezzel szemben mindössze 23 százalék mondta, hogy nem fontos.
Itália lakóinak 90 százaléka római katolikus. Bár a megkeresztelt embereknek csak harmada jár rendszeresen templomba, a vallásosság – ahogy a mediterrán térségben általában – szerves része a népléleknek és az emberek mindennapjainak. A nyelvet vallásos fordulatok szövik át, a vallási ünnepek és események pedig a családi és társadalmi élet gerincét adják.
A tantermi feszület kihelyezése az olasz lakosság túlnyomó többségét képviseli. Joggal sértheti hát őket a Franciaországban született döntés. Különösen, hogy az egy olyan országból ered, mely – Olaszországgal ellentétben – saját identitásával sincs teljesen tisztában. Olyannyira nincs, hogy Nicolas Sarkozy francia elnök november elején indított három hónapos vitát, amelyben újra kívánja definiálni a francia identitást. A bevándorlókkal lassan telítődő multikulturális és multietnikumú Galliában ugyanis már rég nincs társadalmi konszenzus arról, hogy ki is tekinthető valójában franciának.
Az olaszok joggal kérdezhetik: milyen alapon avatkoznak mások dolgaiba olyanok, akik már magukról sem tudják hogy kicsodák valójában.
Az olasz keresztüggyel szinte egy időben két másik eset is felborzolta az európai konzervatívok kedélyeit. November elején – Strassburgnak hála – Franciaországban először engedélyezték gyermek örökbefogadását egy homoszexuális kapcsolatban élő nőnek. A nő ezt tizenegy éve követeli a hatóságoktól. Kérelme sorozatos elutasítása után ő is az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, amelyik, ahogy várható volt, szexuális diszkrimináció miatt elmarasztalta Franciaországot. A strassburgi döntést figyelembe véve a besanconi bíróság felszólította a Jura megyei illetékes hatóságokat, hogy adják ki az örökbefogadási engedélyt. A homoszexuálisok jogait védő szervezetek vérszemet kaptak. A bíróság döntését a homofóbia elleni győzelemként ünneplik, és most olyan törvénymódosítást követelnek, amelyik alapból engedélyezné a homoszexuális pároknak az örökbefogadást.
Hasonló dolog történt a Baltikumban is. A litván parlament nyáron, a jobbközép kezdeményezésére egyhangúlag szavazta meg azt a jogszabályt, amelyik tiltja a „homoszexuális viszonyt támogató tájékoztatást” a gyerekek számára elérhető helyeken. A dolog persze nem tetszett Strassburgnak. Miután a „hátrányos megkülönböztetés” miatt több európai uniós fórum is elmarasztalta a balti államot, Dalia Grybauskaite litván elnök egy testületet bízott meg a kérdés tanulmányozásával. A megfelelően kiválasztott testület azt javasolta, módosítsák a törvényt még hatálybalépése előtt. A kocka el van vetve. A litván anyukák a jövőben csupán egyetlen dolgot tehetnek, ha féltik gyermekük lelki fejlődését az ölelkező pucér férfiakat mutogató óriásplakátokól: Strassburghoz fordulnak panaszukkal.
Demokrata
2009:48. szám
Sayfo Omar
Az Emberi Jogok Európai Bírósága helyt adott azon anyuka panaszának, akit a keresztény jelkép akadályoz abban, hogy saját világnézete szerint nevelje gyermekeit. Az itáliai keresztbotrány nem elszigetelt eset.
Itália a kései Római Birodalom óta az európai kereszténység hazája. Aki járt Olaszországban, vagy akár csak olvasott róla, tudja, az olasz lélek és a katolicizmus elválaszthatatlanok egymástól. A kereszt középületekben és iskolákban való közzétételét egyébként Benito Mussolini rendelte el a 20-as években. A lépés nem idegen az olasz hagyományoktól és vallásos néplélektől, így az túlélte a fasizmust és a későbbiekben sem okozott gondot. Jogosultságát még azok sem kérdőjelezték meg, akik egyébként szenvedői voltak a tekintélyuralmi rendszernek. Natalia Ginzburg baloldali zsidó családból származó olasz írónő húsz éve a L’Unita című baloldali olasz lapban még így írt a témáról: „A kereszt mindenkinek szól, hiszen az emberi fájdalmat jelképezi. Ebben az életben bárki áldozatul eshet annak, hogy hitéért árulják el, vagy gyilkolják meg. Jó dolognak tartom, hogy a gyermekek ezt onnantól tudják, hogy beülnek az iskolapadokba.”
A szekularizáció szele azonban Itáliát is elérte. 1984-ben az olasz alkotmányból kikerült a passzus, amely államvallásnak minősítette a katolicizmust. Az alaptörvény viszont továbbra is megemlíti a katolikus egyházat mint az olasz identitás fontos elemét. A katolicizmus befolyását erősíti egy Vatikánnal kötött konkordátum is, mely minden állami intézményben lehetővé teszi a vallási oktatást.
A kereszt ügye először az ezredforduló után került terítékre. 2003-ban egy skót-egyiptomi származású férfi, Adel Smith követelte az olasz államtól a feszületek nyilvános helyekről való eltávolítását. Az ügy akkor is mély felháborodást váltott ki az olaszokból. A vitába még II. János Pál pápa is beszállt. A legfelsőbb bíróság végül elutasította Smith kérését.
A legújabb keresztbotrányt ezúttal nem muszlim, hanem egy európai, nevezetesen egy finn bevándorló robbantotta ki. Soilea Latusi és olasz származású férje 2000-ben íratta be két gyermekét a Velencéhez közeli Abano Terme város állami iskolájába. Mikor a szekuláris közegben nevelkedett anyuka egyszer elkísérte a 11 éves Dataicot és 13 éves Sami Albertint az iskolába, azt látta, hogy a tanterem falán feszület függ. Panasszal fordult az iskola vezetéséhez, mondván a vallási jelkép zavarja abban, hogy gyermekeit az általa helyesnek vélt szellemben nevelje. Az igazgatóság visszautasította a kérést. Latusi minden lehetséges olasz jogi fórumot végigjárt, majd miután három évvel ezelőtt az olasz legfelsőbb bíróság is visszadobta az ügyet, Strassburghoz fordult.
Az olasz fél azzal védekezett, hogy a kereszt nem csupán vallási jelkép, de az olasz identitás integráns eleme. Az unió azonban nem osztotta az álláspontot. Az Emberi Jogok Európai Bírósága idén novemberben végül helyt adott a panasznak.
A héttagú testület szerint ugyanis „a feszület jelenlétét a diákok könnyen vallási jelképként érthetik, és úgy érezhetik, hogy olyan iskolai környezetben oktatják őket, amelyik adott vallást követ”. A bíróság ötezer euró kártérítés megfizetésére kötelezte az olasz államot, amely fellebbezett a döntés ellen. Bár Latusi nyolcéves csatát nyert meg, nem sokat ért a dologgal, hiszen gyermekei már érettségire készülnek.
A strassburgi döntés heves indulatokat váltott ki Olaszországban. Leghangosabban a Vatikán tiltakozott a döntés ellen. „A bíróság figyelmen kívül próbálta hagyni a kereszténység szerepét az európai identitás formálásában, miközben az a mai napig alapvető jelentőségű” – kommentálta a döntést Federico Lombardi vatikáni szóvivő, aki hozzátette, „a vallás hozzájárul az emberek morális fejlődéséhez és alapvető komponense kultúránknak. Éppen ezért hibás és rövidlátó dolog kizárni az oktatásból”.
A véleményt az olaszok is osztják. A Facebookon pár órán belül 23 ezren írták alá a döntés elleni petíciót. A kereszt ügyét az olasz politikusok is felkarolták. A szélsőbaloldalt leszámítva valamennyi politikai frakció elítélte a határozatot.
Maria Stella Gelmini oktatási miniszter kerek perec leszögezte: „Senkinek, még valami ideológia által motivált európai bíróságnak sem fog sikerülni elrabolni identitásunkat.”
Még Róma baloldali polgármestere, Gianni Alemano is értetlenségének adott hangot. Szerinte ugyanis „egy olyan ősi jelkép, mint a kereszt senki számára nem lehet sértő.” De nem csupán Olaszországban fogadták értetlenül az esetet. Nagy-Britannia vezető baloldali napilapjának, a The Guardiannak a vélemény rovatában Michael Bling éles kirohanást intézett a finn asszony ellen: „Mit képzelt, hova költözött? Thaiföldre? Mit szeretne legközelebb betiltatni? A pizzát, a médiabotrányokat vagy a futball körüli csalásokat?”
Ahogy a The Corriere della Sera napilap megállapította, „a strassburgi bíróság olyan csodát tett, amilyenre korábban alig volt példa: Ha csak rövid időre is, de nemzeti egységet teremtett az egyébként széthúzó Olaszországban. Ráadásul az ügy kapcsán felerősödtek azok a jobboldali hangok, amelyek szerint a keresztény alapokat újra bele kellene foglaltatni az olasz alkotmányba.”
Hiba lenne elkülönített esetként szemlélni az olaszországi feszületvitát. Az ugyanis csupán a legutóbbi fejezet két európai ideológiai nagyhatalom küzdelmében. Az európai szakralitás bölcsője, az olasz Róma és az európai szekularitás zászlóshajója, a francia fennhatóság alá került Strassburg hosszú ideje vív küzdelmet a kontinens feletti lelki uralomért. A francia gyökerű vad individualizmus és az antikvitásban gyökerező tradicionális keresztény értékek nem férnek meg egymás mellett.
Némileg megnyugtató tudni, hogy az olasz feszületperben döntő Emberi Jogok Európai Bírósága nem kapcsolódik szorosan az Európai Unióhoz és a bíróság tagjait nem szükségszerűen a tagországok delegálják. A szervezet a II. világháború után, 1950-ben jött létre a győztes Nagy-Britannia, Egyesült Államok és Franciaország bábáskodása mellett. Ennek megfelelően a bíróság leginkább az említett országok tradícióit veszi irányadónak és első helyen az egyének szabad döntését tartja szem előtt. Sajnos, a Strassburg–Brüsszel páros az utóbbi években számos csapást mért a keresztény Európára. A legnagyobb pofon minden bizonnyal az volt, hogy az Európai Unió alkotmányából kimaradtak a keresztény gyökerekre való utalások.
De emlékezetes momentum volt az is, amikor az 2004-ben az Európai Parlament megtorpedózta Rocco Buttiglione európai biztossá jelölését. A II. János Pál pápával baráti viszonyt ápoló politikus bűne az volt, hogy vállalta katolikus hitét és elítélően szólt a homoszexualitásról.
Hiba lenne azzal vádolni Strasburgot, hogy csupán a kereszténységgel van baja. A hitet és a tradíciót minden formájában üldözik. 2005-ben az emberjogi bíróság támogatásáról biztosította azt a törökországi törvényt, amelyik tiltotta nők számára fejkendő viseletét nyilvános épületekben. Strassburg szégyene, hogy a kormányzó AKP azóta eltörölte a szóban forgó paragrafust.
A hitetlenség zászlóvivői saját portájukon is sepregetnek. Franciaországban a muszlim fejkendő mellett a kereszt és más vallási jelképek viselete is tilos az állami oktatási intézményekben. Van is eredménye.
Az egyre anyagiasodó Európában súlyosan visszaesett a hívők aránya. Egy 2008-as Gallup-felmérés során a britek, franciák, csehek és skandinávok kétharmada nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy fontos-e számukra a vallás. Olaszországban ezzel szemben mindössze 23 százalék mondta, hogy nem fontos.
Itália lakóinak 90 százaléka római katolikus. Bár a megkeresztelt embereknek csak harmada jár rendszeresen templomba, a vallásosság – ahogy a mediterrán térségben általában – szerves része a népléleknek és az emberek mindennapjainak. A nyelvet vallásos fordulatok szövik át, a vallási ünnepek és események pedig a családi és társadalmi élet gerincét adják.
A tantermi feszület kihelyezése az olasz lakosság túlnyomó többségét képviseli. Joggal sértheti hát őket a Franciaországban született döntés. Különösen, hogy az egy olyan országból ered, mely – Olaszországgal ellentétben – saját identitásával sincs teljesen tisztában. Olyannyira nincs, hogy Nicolas Sarkozy francia elnök november elején indított három hónapos vitát, amelyben újra kívánja definiálni a francia identitást. A bevándorlókkal lassan telítődő multikulturális és multietnikumú Galliában ugyanis már rég nincs társadalmi konszenzus arról, hogy ki is tekinthető valójában franciának.
Az olaszok joggal kérdezhetik: milyen alapon avatkoznak mások dolgaiba olyanok, akik már magukról sem tudják hogy kicsodák valójában.
Az olasz keresztüggyel szinte egy időben két másik eset is felborzolta az európai konzervatívok kedélyeit. November elején – Strassburgnak hála – Franciaországban először engedélyezték gyermek örökbefogadását egy homoszexuális kapcsolatban élő nőnek. A nő ezt tizenegy éve követeli a hatóságoktól. Kérelme sorozatos elutasítása után ő is az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, amelyik, ahogy várható volt, szexuális diszkrimináció miatt elmarasztalta Franciaországot. A strassburgi döntést figyelembe véve a besanconi bíróság felszólította a Jura megyei illetékes hatóságokat, hogy adják ki az örökbefogadási engedélyt. A homoszexuálisok jogait védő szervezetek vérszemet kaptak. A bíróság döntését a homofóbia elleni győzelemként ünneplik, és most olyan törvénymódosítást követelnek, amelyik alapból engedélyezné a homoszexuális pároknak az örökbefogadást.
Hasonló dolog történt a Baltikumban is. A litván parlament nyáron, a jobbközép kezdeményezésére egyhangúlag szavazta meg azt a jogszabályt, amelyik tiltja a „homoszexuális viszonyt támogató tájékoztatást” a gyerekek számára elérhető helyeken. A dolog persze nem tetszett Strassburgnak. Miután a „hátrányos megkülönböztetés” miatt több európai uniós fórum is elmarasztalta a balti államot, Dalia Grybauskaite litván elnök egy testületet bízott meg a kérdés tanulmányozásával. A megfelelően kiválasztott testület azt javasolta, módosítsák a törvényt még hatálybalépése előtt. A kocka el van vetve. A litván anyukák a jövőben csupán egyetlen dolgot tehetnek, ha féltik gyermekük lelki fejlődését az ölelkező pucér férfiakat mutogató óriásplakátokól: Strassburghoz fordulnak panaszukkal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése