2009. december 18., péntek

KREK: Püspökbeiktató közgyűlést tartanak januárban

Püspökbeiktató közgyűlést tartanak januárban

Erdon.ro
18.12.2009
Ciucur Losonczi Antonius

Nagyvárad - Pénteken sajtótájékoztatót tartottak a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnél (KREK). Csűry István püspök és Forró László előadótanácsos az Igazgatótanács által hozott döntésekről beszéltek.

Forró László előadótanácsos és Csűry István püspök tájékoztatott
Forró László előadótanácsos és Csűry István püspök tájékoztatott

Csűry István püspök arról tájékoztatott, hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerület igazgatótanácsi ülésén Határozati állásfoglalás született a temesvári népfelkelés és forradalom 20. évfordulója alkalmából. Forró László előadótanácsos arra emlékeztette a jelenlevőket, hogy ezekben a napokban nem csupán a rendszerváltozásra, hanem az RMDSZ megalapításának 20. évfordulójára is emlékezünk. Mint mondta, ha visszatekintünk az akkor történtekre, kiviláglik, hogy szinte a templomokban, a gyülekezetek közösségében jött létre érdekképviseleti szervezetként. Egy természetes folyamat részeként azonban, egy idő után egyfajta szétfejlődés ment végbe, a politológusok és a történészek feladata, hogy elemezzék ennek okait és miértjeit. "Egy dolog viszont biztos: a templom falai közül kilépve az erdélyi közélet eljutott oda, hogy a legutóbbi elnökválasztáson a KREK jószerével nem tudott mit mondani, nem tudott érdemben hozzászólni a kérdéshez. Ez nem azt jelenti, hogy nem volt meg a véleménye, ez azonban személyes akaratnak a kifejezése volt csupán", fogalmazott a lelkipásztor. Ebből kiindulva a KREK pénteki tanácskozásán határozatot hoztak arról, hogy hamarosan rendkivüli közgyűlést hívnak össze, mely kijelöl majd egy konzultációs testületet, melynek tagjai választások esetén döntéseket hoznak, és olyan állásfoglalást bocsátanak ki, melyet a püspök is képviselni fog. Az igazgatótanács ugyanakkor "nyomatékkal felszólítja" az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum résztvevőit, hogy találkozásaikat töltsék meg tartalommal, és jussanak olyan konszenzusos végeredményre, mely mögé fel lehet sorakozni.

Püspökbeiktatási ceremónia


Forró László arra is kitért: mivel a püspökválasztás eredményét senki sem fellebbezte meg, jogerőre emelkedett, Csűry István tehát teljes joggal rendelkező püspök. A református egyház törvényei szerint ilyen esetekben egy hónapon belül beiktató közgyűlést kell tartani, erre 2010. január 16-án, délelőtt 11 órától kerül sor a nagyvárad-újvárosi templomban. Tőkés László leköszönő püspök hirdet igét, aki ezután átadja tisztségét Csűry Istvánnak. Beiktatóbeszédet Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület vezetője mond, a szertartást az egyházmegyék esperesei végzik. Számos köszöntő elhangzik majd, a sort Bölcskei Gusztáv, a zsinat lelkészi elnöke fogja nyitni. Az ünnepségre számos közéleti személyiség meghívást kapott, felekezeti és politikai hovatartozástól függetlenül.


Nincsenek megjegyzések: