Egy Isten nevében
Heti Válasz
Prőhle Gergely
2009.12.26.
Advent első vasárnapján a svájciak meglepően nagy többséggel utasították el, hogy az alpesi országban minaretek épülhessenek. Nem arról van szó, hogy az iszlám vallási közösségek ne tarthatnák meg szertartásaikat, csupán arról, hogy nem építhetnek tornyot mecsetjeikre. Az Európai Emberi Jogi Bíróság november végi döntése nyomán el kellene távolítani az olasz iskolák osztálytermeinek faláról a feszületet, mivel az sérti a tanulók vallásszabadsághoz fűződő jogait.
Az pedig még az év elején történt, hogy egy németországi palesztin párti tüntetés során rohamrendőrök rontottak be annak az egyetemi hallgatónak a lakásába, aki az Izrael iránti szimpátiáját kifejezendő Dávid-csillagos zászlókat tett ki az ablakába. A zászlókat a német rendőrök az arab párti tüntetők üdvrivalgása közepette levették.
A svájci minaretellenes kampányban a jobboldali pártok mellé felsorakozott néhány alternatív nőszervezet is, mondván, az iszlám túlzott elterjedése az európai nőket is alávetett sorba taszíthatja. E sajátos koalíció sikert aratott. Az olasz Legfelsőbb Bíróság a feszületellenes keresetet még azzal utasította el, hogy a kereszt "az olasz történelem és kultúra, az olasz identitás része". A Dávid-csillagos zászló kapcsán pedig a tartományi parlamentben hol Izrael állam zászlaját emlegették, hol pedig a vallási jelképek védelméről és a vallásszabadság jogos megnyilvánulásáról beszéltek.
Az események kapcsán mindenki azt hiszi, hogy a magára osztott szerepet túljátszva jelentős politikai tőkét lehet kovácsolni a történtekből. Az európai baloldal a svájci döntés kapcsán az Európában terjedő intoleranciáról beszél, és a precedens nyomán további "populista akciókat" vizionál. Az a legritkább esetben hangzik el, hogy az európai liberális demokráciák alapelveiket tekintve sehogy sem egyeztethetők össze az iszlámmal. A politikai korrektség dicsfényétől övezett elemzők attól sem riadnak vissza, hogy a svájci népszavazást a demokrácia vadhajtásának nevezzék, miközben az Európai Bíróság ítéletét mint a modern demokráciafelfogás lenyomatát az egekig magasztalják. Mindez azt mutatja, hogy 2009 karácsonyán teljes zűrzavar uralkodik a kontinens hangadóinak fejében, és e zűrzavarból még komoly rendszereket is akarnak alkotni.
Pedig a kereszténység nagy ünnepéhez közeledve nem ártana rendezni a sorokat. Az egyháztörténetnek és a politikai kereszténység történetének bizony vannak sötétebb oldalai. Érdemes inkább visszatérni a forráshoz. A betlehemi jászolban fekvő gyermek zsidó volt. A Bibliából ismert napkeleti bölcsek a hagyomány szerint leginkább csillagjóslással és számmisztikával foglalkozó arabusok lehettek. Talán azért "lettek" épp hárman, mert az akkor ismert három földrészt voltak hivatottak megjeleníteni, egyikük sötétebb bőrszíne is a hódolók sokféleségére utal.
A vallási megbékélés útját kereső elemzők az utóbbi időben egyre többször emlegetik, hogy érdemes lenne gyakrabban az emlékezetünkbe idézni: Ábrahámot mindhárom monoteisztikus világvallás ősatyjaként tiszteli. Az európai alkotmányos szerződés néhány évvel ezelőtti szerkesztésekor még arról szólt a vita, hogy a zsidó-keresztény hagyomány megjelenjen-e a preambulumban. Pedig jóval többről van itt szó, mint hagyományról. Egyház és állam történeti összefonódása országról országra más és más. Fontos lenne, hogy a modern demokráciák védelmezői elsősorban a mindennapi együttélés gyakorlati körülményeit biztosítsák, s az adott környezetben szélsőségesnek számító jelenségektől óvjanak meg mindnyájunkat.
Európa vallási térképe valóban nagyon átalakult, és az egyre növekvő számú muszlim polgártárs integrációja elkerülhetetlen. S miközben az együttélés hagyományos európai normáit továbbra is biztosítani kell, talán megkönnyítené az együttélést, ha közös "örökségünkről", az egy Istenhez fűződő viszonyról sem feledkeznénk meg. Karácsonykor és a gyakran zavaros mindennapokban sem.
Heti Válasz
Prőhle Gergely
2009.12.26.
A búcsúzó évben egyre gyakrabban értesülhettünk arról, hogy a különböző vallások jelképei komoly közéleti vitát gerjesztettek.
Advent első vasárnapján a svájciak meglepően nagy többséggel utasították el, hogy az alpesi országban minaretek épülhessenek. Nem arról van szó, hogy az iszlám vallási közösségek ne tarthatnák meg szertartásaikat, csupán arról, hogy nem építhetnek tornyot mecsetjeikre. Az Európai Emberi Jogi Bíróság november végi döntése nyomán el kellene távolítani az olasz iskolák osztálytermeinek faláról a feszületet, mivel az sérti a tanulók vallásszabadsághoz fűződő jogait.
Az pedig még az év elején történt, hogy egy németországi palesztin párti tüntetés során rohamrendőrök rontottak be annak az egyetemi hallgatónak a lakásába, aki az Izrael iránti szimpátiáját kifejezendő Dávid-csillagos zászlókat tett ki az ablakába. A zászlókat a német rendőrök az arab párti tüntetők üdvrivalgása közepette levették.
A svájci minaretellenes kampányban a jobboldali pártok mellé felsorakozott néhány alternatív nőszervezet is, mondván, az iszlám túlzott elterjedése az európai nőket is alávetett sorba taszíthatja. E sajátos koalíció sikert aratott. Az olasz Legfelsőbb Bíróság a feszületellenes keresetet még azzal utasította el, hogy a kereszt "az olasz történelem és kultúra, az olasz identitás része". A Dávid-csillagos zászló kapcsán pedig a tartományi parlamentben hol Izrael állam zászlaját emlegették, hol pedig a vallási jelképek védelméről és a vallásszabadság jogos megnyilvánulásáról beszéltek.
Az események kapcsán mindenki azt hiszi, hogy a magára osztott szerepet túljátszva jelentős politikai tőkét lehet kovácsolni a történtekből. Az európai baloldal a svájci döntés kapcsán az Európában terjedő intoleranciáról beszél, és a precedens nyomán további "populista akciókat" vizionál. Az a legritkább esetben hangzik el, hogy az európai liberális demokráciák alapelveiket tekintve sehogy sem egyeztethetők össze az iszlámmal. A politikai korrektség dicsfényétől övezett elemzők attól sem riadnak vissza, hogy a svájci népszavazást a demokrácia vadhajtásának nevezzék, miközben az Európai Bíróság ítéletét mint a modern demokráciafelfogás lenyomatát az egekig magasztalják. Mindez azt mutatja, hogy 2009 karácsonyán teljes zűrzavar uralkodik a kontinens hangadóinak fejében, és e zűrzavarból még komoly rendszereket is akarnak alkotni.
Pedig a kereszténység nagy ünnepéhez közeledve nem ártana rendezni a sorokat. Az egyháztörténetnek és a politikai kereszténység történetének bizony vannak sötétebb oldalai. Érdemes inkább visszatérni a forráshoz. A betlehemi jászolban fekvő gyermek zsidó volt. A Bibliából ismert napkeleti bölcsek a hagyomány szerint leginkább csillagjóslással és számmisztikával foglalkozó arabusok lehettek. Talán azért "lettek" épp hárman, mert az akkor ismert három földrészt voltak hivatottak megjeleníteni, egyikük sötétebb bőrszíne is a hódolók sokféleségére utal.
A vallási megbékélés útját kereső elemzők az utóbbi időben egyre többször emlegetik, hogy érdemes lenne gyakrabban az emlékezetünkbe idézni: Ábrahámot mindhárom monoteisztikus világvallás ősatyjaként tiszteli. Az európai alkotmányos szerződés néhány évvel ezelőtti szerkesztésekor még arról szólt a vita, hogy a zsidó-keresztény hagyomány megjelenjen-e a preambulumban. Pedig jóval többről van itt szó, mint hagyományról. Egyház és állam történeti összefonódása országról országra más és más. Fontos lenne, hogy a modern demokráciák védelmezői elsősorban a mindennapi együttélés gyakorlati körülményeit biztosítsák, s az adott környezetben szélsőségesnek számító jelenségektől óvjanak meg mindnyájunkat.
Európa vallási térképe valóban nagyon átalakult, és az egyre növekvő számú muszlim polgártárs integrációja elkerülhetetlen. S miközben az együttélés hagyományos európai normáit továbbra is biztosítani kell, talán megkönnyítené az együttélést, ha közös "örökségünkről", az egy Istenhez fűződő viszonyról sem feledkeznénk meg. Karácsonykor és a gyakran zavaros mindennapokban sem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése