Hep Titusz: Epilógus a svájci minaret-vitához
antidogma.hu
2009/12/23
Egy ideje a nyugat-európaiaknak már leeshetett a tantusz, hogy a harmadik világbeli (vagy PC-nonkonform kifejezéssel: „színes”) bevándorlás a fehér kontinens számára – enyhén szólva – problematikus, még ha következetesen bagatellizálni próbálták is a hatásait. Ha azonban tényleg a bika szarvánál akarjuk megragadni a dolgot, nyugodtan kimondhatjuk, hogy a probléma lényegét (ez alkalommal is) a vallások okozzák. Gondolkozzunk.
Valójában a XX. század második felében kezdődő migrációk azok, amelyek a népek közötti kulturális ellentéteket végletesen kiélezték, mégpedig éppen a vallás területén, mivel az emberiséget egészen addig a „keresztény Nyugat” uralta. A nyugati népek ugyanis gyarmatosították a világot, azon az alapon, hogy meggyőződésük szerint a nem nyugatiak elmaradottak voltak, következésképpen erővel vagy neveléssel arra kellett kényszeríteni őket, hogy minél inkább rájuk hasonlítsanak. Mintha ez olyan egyszerű lett volna! A gyarmatosítók szemében a keresztény vallás felülmúlhatatlan igazságot alkotott. Ők még nem jöttek rá, hogy a keresztény fikciók legalább annyira abszurdak és primitívek, mint amelyeket azokban az országokban találtak, amelyeket megszálltak.
Időközben azonban az oktatási színvonal tovább emelkedett magukban a nyugati országokban, aminek következtében egyre több egyetemi tanár, értelmiségi és tudós gyógyult ki a vallás vírusából, anélkül persze, hogy a többségük nyíltan is ki merte volna nyilvánítani a szellemi egészségében beállt üdvös változást. Az vesse rájuk az első követ, aki az ő helyükben nem ugyanígy tett volna, hiszen arányuk a népességben csak lassan növekedett, és gondolkodási szabadságukat mindig is elítélték (és amíg tehették: szigorúan szankcionálták is) a csordaemberek, akik megátalkodottan hitték, hogy a világmindenséget egy fantom teremtette.
A nyugati világ legsúlyosabban valláskárosult államában, Jesuslandben (vagyis az USA-ban) még ma sem igen tanácsos ateistának deklarálni magunkat, amikor bizonyos funkciókra pályázunk, vagy egyáltalán munkát keresünk, ott ugyanis a „vallástalanságot” az erkölcstelenség szinonimájának tartják, ami eklatánsan bizonyítja, hogy a gazdagság nem mindig jár együtt az intelligenciával. Tudvalévő, hogy a vallási vírus a családi nevelés terjeszti, következésképpen a vallások kipusztulására rövidtávon aligha számíthatunk. Freud jól leírta a fertőzési folyamatot az Egy illúzió jövője (1927) c. művében.
Valószínűleg nagyon hosszú időbe telne, mire egy gyerek önmagától, a szülei befolyása nélkül elkezdene „istenről” és a túlvilági dolgokról fantáziálni. Nem zárható ki persze, hogy ezek a gondolatok ugyanazokat a formákat öltenék magukra, mint az őseik esetében, akik azonban nem várják meg, hogy ez a folyamat spontán legyen, hanem „előre gyártott” vallásos doktrínákat erőltetnek rájuk egy olyan pillanatban, amikor a mentális érettségük még távolról sem vértezi fel őket az indoktrináció ellen. Egyrészt késleltetni a nemi érést, másrészt siettetni a vallási befolyást – ez a mindenkori pedagógia két fő programpontja. Mire azután felébred a gyerek szelleme, addigra már a szülőktől öröklött vallásos doktrínák jószerével támadhatatlanokká és megkérdőjelezhetetlenekké váltak a tudatában és főleg a tudatalattijában.
Ami a nemi érés lassítását illeti, e téren az 1968-as ifjúsági megmozdulások helyre tették a dolgokat. A vallási vírus leküzdése tekintetében a munka dandárja még kétségtelenül hátra van… Momentán a vallásokat továbbra is a társadalomszervezési dekoráció, nevezetesen a kultúra részének tartják, és a nemzeti kultúrák nevében követelik meg, hogy a bevándorlók, akik gyakorlatilag egy másik bolygóról érkeztek, fogadják el az értékeit, alighogy átlépték a Nyugat határát. Ezzel két tragikus tévedést követnek el.
Az első abból áll, hogy nem értik meg, hogy ezeknek az embereknek nem rosszindulatból esik nehezükre asszimilálódni vagy integrálódni (micsoda undorító szavak!), hanem ugyanazon vallási fertőzöttség miatt, amelytől ugyanúgy szenvednek, mint a nyugatiak, vagyis e miatt az intellektuális vírus miatt, amely elhiteti velük a világteremtő fantom létezését. Ugyanilyen tévedés azt képzelni, hogy a bevándorlók majd képesek lesznek megszabadulni a vírusuktól és annak szociológiai következményeitől, amikor maguknak a nyugatiaknak sem sikerült a sajátjuktól. Ez az átalakulás csak nemzedékek során lenne lehetséges, feltéve persze, hogy az ő gyermekeik nevelése is ugyanolyan nyílt lesz, mint amilyen jelenleg általában a nyugatiaké.
Minden vallásnak el kell tűnnie, hogy velük együtt a szocio-kulturális következményeik is eltűnjenek. Akkor és csak akkor nem lesz majd több lefátyolozott és szexuálisan megcsonkított nő, manipulatív pap és imám, értelmetlen dogma és irritáló minaret…
Most azonban még nem tartunk itt, és nagyon nehéz elfogadnunk ezt a „fordított gyarmatosítást”, amelyet a bevándorlás jelent, noha ismerjük az alantasan gazdasági indokait. Kellett az olcsó munkaerő a féktelen profitmaximalizáláshoz. Mit számított, ha ily módon szembeszálltunk az emberi fejlődés természetes folyamatával. Mára aztán beértek e rövidlátó politika katasztrofális eredményei.
Nyugat-Európát gyakorlatilag elárasztották a harmadik világból érkező, genetikailag és vallásilag is „hátrányos helyzetű”, színes bőrű bevándorlók, akik az informatika és az elektronika robbanásszerű fejlődése következtében már nemcsak, hogy nem (vagy legfeljebb minimális mértékben) vesznek részt a társadalmi össztermék megtermelésében, hanem éppen ellenkezőleg: felelőtlen szaporaságuk, gyatra munkamoráljuk és szakmai képzetlenségük (sőt képezhetetlenségük) miatt egyre súlyosabb és hovatovább hordozhatatlan szociális koloncot jelentenek az érintett országok gazdaságainak, a tömeges társadalmi parazitizmusnak a történelemben is példátlan méretű jelenségét teremtve meg.
Kategorikus minőségi különbséget kell azonban tennünk az afrikai és/vagy muzulmán, illetve a kínai bevándorlók között, nyilvánvalóan ez utóbbiak javára, éspedig több szempontból is. Egyrészt az előbbiektől eltérően a kínaiak nem a befogadó társadalommal tartatják el magukat, hanem saját maguk gondoskodnak a megélhetésükről. Másrészt antiszociális hajlamuk és bűnözési aktivitásuk összehasonlíthatatlanul visszafogottabb, mint a négereké és az araboké (vagy akár a fehéreké). Ráadásul a kriminalitásuk endogám jellegű, vagyis közösségen, ti. a saját közösségükön belüli (infrakommunális), ellentétben a négerekével és az arabokéval, akik jellemző módon a fehérek (és a kínaiak) közül választják áldozataikat (interrasziális bűnözés). Harmadrészt, és ez nagyon lényeges momentum, ellentétben a fehérekkel – érthető okokból – szívesen keveredő és így az össznépesség génállományát jelentősen károsító négerekkel és muzulmánokkal, a kínaiak nagyon kevéssé hajlanak a fajkeveredésre. (Más kérdés, hogy ebből - nolens volens fehér szupremácisták! - éppen a fehérek profitálnának, hiszen az USA-ban végzett összehasonlító vizsgálatok egyértelműen kimutatták, hogy IQ-szint tekintetében a sárgák valamivel meghaladják a fehéreket, ahogyan ez utóbbiak jelentős mértékben a feketéket.)
Egyébként a kínaiak az utóbbi évtizedekben sok területen nemcsak befogták a fehéreket, de hamarosan meg is fognak bennünket előzni a legjobban szervezett társadalom felé való menetelésben. Igaz, hogy nekik nem kell megküzdeniük a vallás vírusával, és szigorú ellenőrzés alatt tartják azokat a fertőzési kísérleteket, amelyek a nyugati vallás és különösen az evangelikál felekezetek részéről fenyegetik őket. Az eredmény őket igazolja...
antidogma.hu
2009/12/23
Egy ideje a nyugat-európaiaknak már leeshetett a tantusz, hogy a harmadik világbeli (vagy PC-nonkonform kifejezéssel: „színes”) bevándorlás a fehér kontinens számára – enyhén szólva – problematikus, még ha következetesen bagatellizálni próbálták is a hatásait. Ha azonban tényleg a bika szarvánál akarjuk megragadni a dolgot, nyugodtan kimondhatjuk, hogy a probléma lényegét (ez alkalommal is) a vallások okozzák. Gondolkozzunk.
Valójában a XX. század második felében kezdődő migrációk azok, amelyek a népek közötti kulturális ellentéteket végletesen kiélezték, mégpedig éppen a vallás területén, mivel az emberiséget egészen addig a „keresztény Nyugat” uralta. A nyugati népek ugyanis gyarmatosították a világot, azon az alapon, hogy meggyőződésük szerint a nem nyugatiak elmaradottak voltak, következésképpen erővel vagy neveléssel arra kellett kényszeríteni őket, hogy minél inkább rájuk hasonlítsanak. Mintha ez olyan egyszerű lett volna! A gyarmatosítók szemében a keresztény vallás felülmúlhatatlan igazságot alkotott. Ők még nem jöttek rá, hogy a keresztény fikciók legalább annyira abszurdak és primitívek, mint amelyeket azokban az országokban találtak, amelyeket megszálltak.
Időközben azonban az oktatási színvonal tovább emelkedett magukban a nyugati országokban, aminek következtében egyre több egyetemi tanár, értelmiségi és tudós gyógyult ki a vallás vírusából, anélkül persze, hogy a többségük nyíltan is ki merte volna nyilvánítani a szellemi egészségében beállt üdvös változást. Az vesse rájuk az első követ, aki az ő helyükben nem ugyanígy tett volna, hiszen arányuk a népességben csak lassan növekedett, és gondolkodási szabadságukat mindig is elítélték (és amíg tehették: szigorúan szankcionálták is) a csordaemberek, akik megátalkodottan hitték, hogy a világmindenséget egy fantom teremtette.
A nyugati világ legsúlyosabban valláskárosult államában, Jesuslandben (vagyis az USA-ban) még ma sem igen tanácsos ateistának deklarálni magunkat, amikor bizonyos funkciókra pályázunk, vagy egyáltalán munkát keresünk, ott ugyanis a „vallástalanságot” az erkölcstelenség szinonimájának tartják, ami eklatánsan bizonyítja, hogy a gazdagság nem mindig jár együtt az intelligenciával. Tudvalévő, hogy a vallási vírus a családi nevelés terjeszti, következésképpen a vallások kipusztulására rövidtávon aligha számíthatunk. Freud jól leírta a fertőzési folyamatot az Egy illúzió jövője (1927) c. művében.
Valószínűleg nagyon hosszú időbe telne, mire egy gyerek önmagától, a szülei befolyása nélkül elkezdene „istenről” és a túlvilági dolgokról fantáziálni. Nem zárható ki persze, hogy ezek a gondolatok ugyanazokat a formákat öltenék magukra, mint az őseik esetében, akik azonban nem várják meg, hogy ez a folyamat spontán legyen, hanem „előre gyártott” vallásos doktrínákat erőltetnek rájuk egy olyan pillanatban, amikor a mentális érettségük még távolról sem vértezi fel őket az indoktrináció ellen. Egyrészt késleltetni a nemi érést, másrészt siettetni a vallási befolyást – ez a mindenkori pedagógia két fő programpontja. Mire azután felébred a gyerek szelleme, addigra már a szülőktől öröklött vallásos doktrínák jószerével támadhatatlanokká és megkérdőjelezhetetlenekké váltak a tudatában és főleg a tudatalattijában.
Ami a nemi érés lassítását illeti, e téren az 1968-as ifjúsági megmozdulások helyre tették a dolgokat. A vallási vírus leküzdése tekintetében a munka dandárja még kétségtelenül hátra van… Momentán a vallásokat továbbra is a társadalomszervezési dekoráció, nevezetesen a kultúra részének tartják, és a nemzeti kultúrák nevében követelik meg, hogy a bevándorlók, akik gyakorlatilag egy másik bolygóról érkeztek, fogadják el az értékeit, alighogy átlépték a Nyugat határát. Ezzel két tragikus tévedést követnek el.
Az első abból áll, hogy nem értik meg, hogy ezeknek az embereknek nem rosszindulatból esik nehezükre asszimilálódni vagy integrálódni (micsoda undorító szavak!), hanem ugyanazon vallási fertőzöttség miatt, amelytől ugyanúgy szenvednek, mint a nyugatiak, vagyis e miatt az intellektuális vírus miatt, amely elhiteti velük a világteremtő fantom létezését. Ugyanilyen tévedés azt képzelni, hogy a bevándorlók majd képesek lesznek megszabadulni a vírusuktól és annak szociológiai következményeitől, amikor maguknak a nyugatiaknak sem sikerült a sajátjuktól. Ez az átalakulás csak nemzedékek során lenne lehetséges, feltéve persze, hogy az ő gyermekeik nevelése is ugyanolyan nyílt lesz, mint amilyen jelenleg általában a nyugatiaké.
Minden vallásnak el kell tűnnie, hogy velük együtt a szocio-kulturális következményeik is eltűnjenek. Akkor és csak akkor nem lesz majd több lefátyolozott és szexuálisan megcsonkított nő, manipulatív pap és imám, értelmetlen dogma és irritáló minaret…
Most azonban még nem tartunk itt, és nagyon nehéz elfogadnunk ezt a „fordított gyarmatosítást”, amelyet a bevándorlás jelent, noha ismerjük az alantasan gazdasági indokait. Kellett az olcsó munkaerő a féktelen profitmaximalizáláshoz. Mit számított, ha ily módon szembeszálltunk az emberi fejlődés természetes folyamatával. Mára aztán beértek e rövidlátó politika katasztrofális eredményei.
Nyugat-Európát gyakorlatilag elárasztották a harmadik világból érkező, genetikailag és vallásilag is „hátrányos helyzetű”, színes bőrű bevándorlók, akik az informatika és az elektronika robbanásszerű fejlődése következtében már nemcsak, hogy nem (vagy legfeljebb minimális mértékben) vesznek részt a társadalmi össztermék megtermelésében, hanem éppen ellenkezőleg: felelőtlen szaporaságuk, gyatra munkamoráljuk és szakmai képzetlenségük (sőt képezhetetlenségük) miatt egyre súlyosabb és hovatovább hordozhatatlan szociális koloncot jelentenek az érintett országok gazdaságainak, a tömeges társadalmi parazitizmusnak a történelemben is példátlan méretű jelenségét teremtve meg.
Kategorikus minőségi különbséget kell azonban tennünk az afrikai és/vagy muzulmán, illetve a kínai bevándorlók között, nyilvánvalóan ez utóbbiak javára, éspedig több szempontból is. Egyrészt az előbbiektől eltérően a kínaiak nem a befogadó társadalommal tartatják el magukat, hanem saját maguk gondoskodnak a megélhetésükről. Másrészt antiszociális hajlamuk és bűnözési aktivitásuk összehasonlíthatatlanul visszafogottabb, mint a négereké és az araboké (vagy akár a fehéreké). Ráadásul a kriminalitásuk endogám jellegű, vagyis közösségen, ti. a saját közösségükön belüli (infrakommunális), ellentétben a négerekével és az arabokéval, akik jellemző módon a fehérek (és a kínaiak) közül választják áldozataikat (interrasziális bűnözés). Harmadrészt, és ez nagyon lényeges momentum, ellentétben a fehérekkel – érthető okokból – szívesen keveredő és így az össznépesség génállományát jelentősen károsító négerekkel és muzulmánokkal, a kínaiak nagyon kevéssé hajlanak a fajkeveredésre. (Más kérdés, hogy ebből - nolens volens fehér szupremácisták! - éppen a fehérek profitálnának, hiszen az USA-ban végzett összehasonlító vizsgálatok egyértelműen kimutatták, hogy IQ-szint tekintetében a sárgák valamivel meghaladják a fehéreket, ahogyan ez utóbbiak jelentős mértékben a feketéket.)
Egyébként a kínaiak az utóbbi évtizedekben sok területen nemcsak befogták a fehéreket, de hamarosan meg is fognak bennünket előzni a legjobban szervezett társadalom felé való menetelésben. Igaz, hogy nekik nem kell megküzdeniük a vallás vírusával, és szigorú ellenőrzés alatt tartják azokat a fertőzési kísérleteket, amelyek a nyugati vallás és különösen az evangelikál felekezetek részéről fenyegetik őket. Az eredmény őket igazolja...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése