Önkényuralmi karácsonyok
Száműzött Jézuska
NÉMETH ANDRÁS
HVG 2009/52. szám
2009. december 27.
Több ideológiai támadást is sikerrel túléltek a karácsonyi ünnepek, most éppen a vallási korrektség veszélyezteti a feldíszített fenyőfák jövőjét.
A kommunistákat a vallásosság, a nácikat Jézus Krisztus zsidó származása zavarta. Mindkét ideológia vezérei meg is tettek mindent, hogy eltöröljék, vagy legalábbis a saját szájuk íze szerint alakítsák át a karácsonyi ünnepeket.
Az 1917-es forradalom győzelme után, már Lenin idejében betiltották a nyilvános vallásgyakorlást, és ennek természetesen áldozatául esett a karácsony is. Az ortodox karácsony napján, január 7-én esedékes faállítás helyett az új év beköszöntét kellett megünnepelniük a szovjet polgároknak, Jézust és az angyalokat pedig a még az orosz pogányság idejéből át-mentett, a kereszténység évszázadaiban elfeledett, kékbe öltöztetett Tél Nagyapó – a Gyed Moróz – és segítői, a sznyegyurocskák váltották fel. Megtartották viszont a fadíszítés 1700-as évek eleje óta kialakult hagyományát, ám az ajándékozással együtt december 31-ére időzítették.
A karácsony ünneplésének tilalmát a Szovjetunió és a kommunista rendszer összeomlása után feloldották ugyan, és azóta az egyház is mindent elkövet, hogy újra vallási tartalommal töltse meg az ünnepet, de egyelőre felemásak az eredmények. Az oroszoknak és a többi ortodox utódállam polgárainak többnyire változatlanul december 31. az ajándékozás napja, és a településeket díszítő hatalmas fenyőfakölteményeket is ekkor helyezik el a köztereken.
Bár a szocialista tábor országaiban sem nézték jó szemmel a karácsony vallásos tartalmú ünneplését, a szovjetunióbeliek-hez hasonló tilalom csak Kubában volt. Fidel Castro 1969-ben el is törölte a karácsonyt, arra hivatkozva, hogy az ünnep-lés megzavarja a cukornád betakarítását. Csak 1997-ben, II. János Pál pápa látogatásának tiszteletére engedélyezte újra a karácsonyt és az 1940-es évektől hagyománnyá vált fadíszítést.
Hitler Németországában a kommunistáknál kevésbé sikeresen próbálták eltörölni a zsidó származású Jézus születésének ünneplését. Valószínűleg azért, mert a vezérnek alig több mint egy évtizede volt erre. A nácik helyzetét nehezítette, hogy Jézus mellett mindenféle csillagtól is meg kellett szabadulniuk: a hatágú a zsidókra, az ötágú pedig a kommunistákra emlékeztethetett, így a száműzött formák helyett vas- és horogkereszteket, valamint a germán mitológiából vett szimbólumokat aggattak a fákra. Az ünnepet is ógermán hagyományra alapozva kellett Julfest néven említeni a keresztény Weihnachten helyett. Hitlerék – a kommunistákhoz hasonlóan – népünneppé akarták tenni a téli napfordulóra eső karácsonyt, ezért a városokban is sok köztéri fát állítottak. A Mikulás is „elesett”: december 6-án nem Szent Miklós, hanem Odin istenség hozott ajándékot a gyerekeknek, a karácsonyi ajándékozás felelősének pedig a Jézuska helyett a népmesei Holle anyót tették volna meg.
Az ideológiai harcban a nácik tovább mentek, mint a moszkvai ateisták. A köztéri fák tövében agitátorok erősítették a Führerbe vetett hitet, és a karácsonyi énekeket, köztük a Csendes éjt is átírták. Az új dalban megénekelték a vezért, aki keményen kitart a harcban, egy pillanatra sem hagyva magára nemzetét. A német keresztény egyházak – Hitlertől való félelmükben – nem tették szóvá a karácsonyi szertartások „pogányosítását”. A náci rezsim összeomlásához közeledve, 1944-ben Hitlerék egy újabb fordulattal a halott katonák emléknapjává akarták tenni a karácsonyt, ám ekkor már igencsak kevesen voltak ünnepi hangulatban a megszállás alá kerülő Németországban.
A karácsony betiltása egyébként nem huszadik századi találmány. A 17. századi Angliában, majd Amerikában is tettek már rá kísérletet. Az Oliver Cromwell vezette puritánok nem fo-gadták el, hogy Krisztus valóban karácsonykor született, és elutasították az ünneppel járó evést-ivást és hangos szórakozást. Cromwell idején még le is tartóztatták a karácsonyt ünneplőket, és így jártak el a leendő Egyesült Államok keleti partján, az Angliából menekült puritánok lakta Boston térségében is. A tiltást végül a 17. század utolsó éveiben örökre feloldották.
A keresztény ünnep létjogosultságát azonban ma is sokan megkérdőjelezik. Elsősorban az angolszász országokban vélik egyre többen úgy, hogy a karácsony és a kereszténység kapcsolatának „túlhangsúlyozása” sértheti a más vallásúak érzelmeit. Ma már gyakran látni olyan üdvözlőlapokat, amelyeken nem karácsony, hanem az „Ünnepek” alkalmából köszöntik a címzetteket, és a karácsonyi dalok közül is a kevésbé vallásosak az elterjedtebbek.
A nemzetközi szervezetekben is figyelnek a vallási érzékenységre: például a decemberi koppenhágai klímacsúcsról is száműzték a csak a kereszténységhez köthető feldíszített fenyőket. Mások viszont épp azért idegenkednek a karácsonytól, mert az ünnep sok rítusa – egyebek mellett a fadíszítés vagy a fagyöngy használata – a téli napfordulóval kapcsolatos po-gány ünnepekben gyökerezik.
Száműzött Jézuska
NÉMETH ANDRÁS
HVG 2009/52. szám
2009. december 27.
Több ideológiai támadást is sikerrel túléltek a karácsonyi ünnepek, most éppen a vallási korrektség veszélyezteti a feldíszített fenyőfák jövőjét.
A kommunistákat a vallásosság, a nácikat Jézus Krisztus zsidó származása zavarta. Mindkét ideológia vezérei meg is tettek mindent, hogy eltöröljék, vagy legalábbis a saját szájuk íze szerint alakítsák át a karácsonyi ünnepeket.
Az 1917-es forradalom győzelme után, már Lenin idejében betiltották a nyilvános vallásgyakorlást, és ennek természetesen áldozatául esett a karácsony is. Az ortodox karácsony napján, január 7-én esedékes faállítás helyett az új év beköszöntét kellett megünnepelniük a szovjet polgároknak, Jézust és az angyalokat pedig a még az orosz pogányság idejéből át-mentett, a kereszténység évszázadaiban elfeledett, kékbe öltöztetett Tél Nagyapó – a Gyed Moróz – és segítői, a sznyegyurocskák váltották fel. Megtartották viszont a fadíszítés 1700-as évek eleje óta kialakult hagyományát, ám az ajándékozással együtt december 31-ére időzítették.
Szovjet képeslap a Gyed Morózzal
A karácsony ünneplésének tilalmát a Szovjetunió és a kommunista rendszer összeomlása után feloldották ugyan, és azóta az egyház is mindent elkövet, hogy újra vallási tartalommal töltse meg az ünnepet, de egyelőre felemásak az eredmények. Az oroszoknak és a többi ortodox utódállam polgárainak többnyire változatlanul december 31. az ajándékozás napja, és a településeket díszítő hatalmas fenyőfakölteményeket is ekkor helyezik el a köztereken.
Bár a szocialista tábor országaiban sem nézték jó szemmel a karácsony vallásos tartalmú ünneplését, a szovjetunióbeliek-hez hasonló tilalom csak Kubában volt. Fidel Castro 1969-ben el is törölte a karácsonyt, arra hivatkozva, hogy az ünnep-lés megzavarja a cukornád betakarítását. Csak 1997-ben, II. János Pál pápa látogatásának tiszteletére engedélyezte újra a karácsonyt és az 1940-es évektől hagyománnyá vált fadíszítést.
Hitler Németországában a kommunistáknál kevésbé sikeresen próbálták eltörölni a zsidó származású Jézus születésének ünneplését. Valószínűleg azért, mert a vezérnek alig több mint egy évtizede volt erre. A nácik helyzetét nehezítette, hogy Jézus mellett mindenféle csillagtól is meg kellett szabadulniuk: a hatágú a zsidókra, az ötágú pedig a kommunistákra emlékeztethetett, így a száműzött formák helyett vas- és horogkereszteket, valamint a germán mitológiából vett szimbólumokat aggattak a fákra. Az ünnepet is ógermán hagyományra alapozva kellett Julfest néven említeni a keresztény Weihnachten helyett. Hitlerék – a kommunistákhoz hasonlóan – népünneppé akarták tenni a téli napfordulóra eső karácsonyt, ezért a városokban is sok köztéri fát állítottak. A Mikulás is „elesett”: december 6-án nem Szent Miklós, hanem Odin istenség hozott ajándékot a gyerekeknek, a karácsonyi ajándékozás felelősének pedig a Jézuska helyett a népmesei Holle anyót tették volna meg.
Az ideológiai harcban a nácik tovább mentek, mint a moszkvai ateisták. A köztéri fák tövében agitátorok erősítették a Führerbe vetett hitet, és a karácsonyi énekeket, köztük a Csendes éjt is átírták. Az új dalban megénekelték a vezért, aki keményen kitart a harcban, egy pillanatra sem hagyva magára nemzetét. A német keresztény egyházak – Hitlertől való félelmükben – nem tették szóvá a karácsonyi szertartások „pogányosítását”. A náci rezsim összeomlásához közeledve, 1944-ben Hitlerék egy újabb fordulattal a halott katonák emléknapjává akarták tenni a karácsonyt, ám ekkor már igencsak kevesen voltak ünnepi hangulatban a megszállás alá kerülő Németországban.
A karácsony betiltása egyébként nem huszadik századi találmány. A 17. századi Angliában, majd Amerikában is tettek már rá kísérletet. Az Oliver Cromwell vezette puritánok nem fo-gadták el, hogy Krisztus valóban karácsonykor született, és elutasították az ünneppel járó evést-ivást és hangos szórakozást. Cromwell idején még le is tartóztatták a karácsonyt ünneplőket, és így jártak el a leendő Egyesült Államok keleti partján, az Angliából menekült puritánok lakta Boston térségében is. A tiltást végül a 17. század utolsó éveiben örökre feloldották.
A keresztény ünnep létjogosultságát azonban ma is sokan megkérdőjelezik. Elsősorban az angolszász országokban vélik egyre többen úgy, hogy a karácsony és a kereszténység kapcsolatának „túlhangsúlyozása” sértheti a más vallásúak érzelmeit. Ma már gyakran látni olyan üdvözlőlapokat, amelyeken nem karácsony, hanem az „Ünnepek” alkalmából köszöntik a címzetteket, és a karácsonyi dalok közül is a kevésbé vallásosak az elterjedtebbek.
A nemzetközi szervezetekben is figyelnek a vallási érzékenységre: például a decemberi koppenhágai klímacsúcsról is száműzték a csak a kereszténységhez köthető feldíszített fenyőket. Mások viszont épp azért idegenkednek a karácsonytól, mert az ünnep sok rítusa – egyebek mellett a fadíszítés vagy a fagyöngy használata – a téli napfordulóval kapcsolatos po-gány ünnepekben gyökerezik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése