Nm. Ft. Böcskei László
a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye püspöke
a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye püspöke
KARÁCSONYI ÜZENET
Főtisztelendő Paptestvérek! Tisztelendő Szerzetesek! Kedves Híveim!
A modern ember hajlamos arra, hogy amikor az életéről beszél, a kiszámíthatatlan eseményeket és a meglepetésszerű történéseket emelje ki. Mintha csak ezek sorozatából tevődne össze mindennapi élete, amelynek egyhangúságát nagyon sokszor a reménytelenség és a kilátástalanság határozza meg. Már alig beszélünk élményszerű pillanatokról a mi életünkben. Olyan eseményekről és történésekről, amelyek igazi örömmel és reménységgel töltenek el. Evilági feladataink és elkötelezettségeink kereszttüzében mintha elveszítenénk érzékenységünket az olyan értékes pillanatok iránt, amelyek széppé és tartalmassá tudják tenni mindennapi életünket.
Karácsony ünnepe ilyen élményszerű pillanatra és napokra hív meg bennünket. Erre készültünk az adventi idő folyamán, hogy részesüljünk abban a bensőséges élményben, amelyet az Isten és az ember találkozása nyújt a betlehemi Kisded Jézus által.
Lukács evangélista leírása szerint éjszaka volt és a pásztorok éjszakai szolgálatukat teljesítették a nyáj mellett, amikor megtörtént a nagy esemény, időszámításunk kezdete. A nagy esemény szegényes körülmények között ment végbe: egy előkelő ház helyett egy istállóban, gondterhelt szülőkkel, akik megfelelő otthont keresnek újszülött gyermekük számára, de akit csak az állatok jászlába fektethetnek. Mindezek ellenére az elsőszülött gyermek egy mennyei üzenetet hordoz: „Ma született az Üdvözitő Dávid városában, Ő a Messiás és az Úr.”(Lk. 2,11).
Isten eléggé nagy volt ahhoz, hogy felvállalja ezt a tehetetlenséget. Elcseréli az égi gazdagságot az emberi szegénységgel, hogy kézzelfogható közeledése által megmutassa az ember iránti végtelen szeretetét. „Hiszen ismeritek Urunk Jézus Krisztus jótékonyságát. Ő a gazdag, értetek szegénnyé lett, hogy szegénysége által meggazdagodjatok.” (2Kor. 8,9). Nem érdemeink miatt jött közénk, hanem azért, hogy végtelen jóságának jelét adja. Ezt mutatja be nekünk megtestesülve a betlehemi jászolban fekvő kedves, vonzó és magával ragadó Isteni Gyermekben.
Az emberré lett Isten egy emberi életnek az útját választotta, hogy megmutassa nekünk az igazi életnek az ösvényét. „Én vagyok az út” – fogja majd hirdetni ez a gyermek: az igazi út, amely nem tévút, hanem a biztonságos haladásnak az útja a világosság és az élet felé. Az önzetlen szolgálat és szeretet útja, amely az egymásért vállalt áldozatban talál rá igazi céljára.
Krisztusban, Isten megmutatta nekünk igazi arcát. Krisztus Jézus az Emmánuel. Mondhatnánk úgy is, hogy Krisztusban Isten lábai megérintették a földet. Benne Isten útnak indult megkeresni az embert. Ő Isten az Istentől, világosság a világosságtól, igaz Isten az igaz Istentől. „Ő a láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülöttje.”(Kol 1,15). „Benne lakik testileg az Istenség egész teljessége” (Kol 2,9). Minden általa lett, mindennek benne van a léte, minden érte teremtetett, Ő mindenek előtt volt. Ő békítette ki az eget és a földet, helyreállította a rendet, áthidalta az Isten és az ember közötti űrt.
Isten emberré lett. Ki értheti meg ezt a nagy titkot? Romano Guardini, a híres filozófus és teológus sokszor foglalkozott ezzel a kérdéssel. Főművében, „Az Úr” című könyvében ezeket írja: ”Itt a gondolkozás egyedül nem elég. Egyszer, egy barátom olyasmit mondott nekem, hogy szavaiból többet értettem meg, mint minden gondolkozásból együtt. Ezekről a kérdésekről beszéltünk, amikor ő ezt mondta: A szeretet tesz ilyet! S ez a megállapítása mindig, újra meg újra segít nekem... A szív hív, megsejteti Isten titkait... az emberi életnek nagy dolgai nem születtek csupán csak gondolkozásból, hanem inkább a szívből, annak szeretetéből. Természetesen, nekünk nyitottaknak kell lennünk, máskülönben semmit sem értünk meg belőle...”
Betlehemben Isten jött közénk, hogy jelenlétével a homályban élő emberiség segítségére legyen, fényt, biztonságot és örömet hozzon. Karácsonyt ünnepelünk, ha próbáljuk megérteni Isten ezen titokzatos tettét és ha ezért dicsőíteni tudjuk Őt. Karácsonyt ünnepelünk, ha felfogjuk, hogy ilyenkor saját magunkról van szó, mert Isten megtestesült Fia által minket szólít meg. Karácsonyt ünnepelünk, ha a Messiással való találkozás bennünk és körülöttünk is békét teremt.
Egy kis legenda szerint, egyszer egy fiatalember megkérdezte mesterét: „Miért van az, hogy régebben az emberek látták az Istent és miért nem látják Őt ma?” A tapasztalt mester erre azt válaszolta: „Mert a mai ember nem tud igazán meghajolni!”. Isten emberré lett, hogy az ember útra keljen az Isten felé. Ha fel tudjuk ismerni ezt, akkor már a karácsonyi élményhez jutottunk és életünkben egyre több lesz az öröm, a fény és a béke. De meg kell hajolnunk, hogy meglássuk Őt a betlehemi jászolban vagy Mária karjaiban. Le kell ereszkednünk hozzá, meg kell alázkodnunk és kicsivé kell lennünk, ahogyan Ő maga is kicsi lett érettünk.
Főtisztelendő Paptestvérek! Tisztelendő Szerzetesek! Kedves Híveim!
A pásztorok Betlehembe siettek, hogy ott találkozzanak az Istengyermekkel. Nekünk is keresnünk kell. Számunkra ott van „Betlehem”, ahol Jézus Krisztus. Megtaláljuk Őt az Oltáriszentségben, embertársainkban, különösen a szegényekben, a szenvedőkben és a gyermekekben. Ő itt van közöttünk és ezen az ünnepen azt várja tőlünk, hogy reá figyelve megtaláljuk az angyalok éneke által meghirdetett béke, öröm és boldogság útját.
Így kívánok nektek és minden jóakaratú embernek lelki élményekben gazdag karácsonyi ünneplést.
Főpásztori áldással.
Nagyvárad, 2009. Karácsonyán
†László s.k.
megyéspüspök
megyéspüspök
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése