Egyházak és a H1N1
HVG, 2009/51. szám
2009. december 17.
A világszerte terjedő influenzajárvány miatt több keresztény egyház is úgy döntött, feláldozza évszázados szokásait a higiénia oltárán.
Egyre több katolikus templomban üresek a szenteltvíztartók, és sok helyütt kézfertőtlenítő alkalmatosságokat szerelnek a padsorok végére: az új influenza és az ellene való védekezés tartja lázban a szent helyekért felelős egyházi személyeket (is). Egyetlen felekezet sem szereti, ha hívei – egészségüket féltve – hónapokra elmaradnak a közösségből, ezért kisebb-nagyobb engedményekkel és óvintézkedésekkel szinte mindent megtesznek azért, hogy a H1N1 elkerülje soraikat. Amerikai protestáns és katolikus közösségekben például hanyagolják a tradicionális – az isteni és testvéri békesség jeleként alkalmazott – üdvözlő kézfogást, ehelyett visszafogott fejbólintással fejezik ki egymás iránti pozitív érzéseiket.
„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok” – hívja Krisztus az evangélium szavaival a bűnösöket és a lélekben erőtleneket, ám több egyházközségben a papok és a lelkészek inkább otthon maradásra buzdítják azokat, akiknek a járvány miatt fogyott el az erejük. Az anglikán egyházban már júliusban arra intette papjait Rowan Williams canterburyi érsek, hogy kerüljék a közös kehelyből ivás rituáléját. Ehelyett – szólt a főpapi tanács – alapos kézfertőtlenítés után a pap mártsa bele az ostyát a borba, majd adja azt a hívők kezébe. E tekintetben régi hagyományokat ápolnak az anglikánok: a 16. századi pestisjárvány idején született egyházi szabályzat szerint indokolt esetben akár szüneteltetni is lehet a szentség vételét. Némely londoni anglikán gyülekezet pedig akképpen veszi fel a harcot a vírussal, hogy kézfogás helyett megölelik egymást a hívek. Pedig Williams érsek – mintegy felülírva korábbi tanácsait – nemrégiben már azt üzente püspökeinek, hogy mivel sokan beoltatták magukat, és a járvány kevésbé pusztító, mint eredetileg gondolták, a brit egészségügyi minisztériummal való tanácskozás után úgy döntöttek, vissza lehet térni az áldozás hagyományos formájához.
Más egyházi alkalmazottak arra panaszkodtak, hogy hiába a jó tanácsok, a templomba járó emberek az alapvető higiénés szabályokat sem akarják megtartani, mondván: Krisztus testéről és véréről nem terjedhetnek kórokozók. E hiedelmeket több helyütt hiába cáfolják a papok és lelkészek, tanácsuk sokszor pusztába kiáltott szó marad.
Feladták a hívek győzködését több svédországi protestáns gyülekezetben, ahol úgy vélik a lelkészek, hogy az úrvacsorai bor feljavításával tehetik a legtöbbet nyájuk épségéért. A karlskogai evangélikusok például továbbra is körbeadják a kelyhet, amelybe azonban kizárólag avinált bort töltenek. Az avinálás során a borhoz erős borpárlatot adnak – ilyen például a portugál portói vagy a spanyol sherry. Rosszmájú svéd publicisták máris azon élcelődnek: most, hogy erős, 15-20 százalék alkoholtartalmú italt osztanak a templomokban, megnőhet az istentiszteletet látogatók száma. Egyébként több amerikai gyülekezetben is előírták a legalább 12 százalék alkoholtartalmú bor használatát, és jóllehet a kehely közös, azt sok helyütt nem foghatják kézbe a hívek, kizárólag a lelkész kezéből ihatnak.
Komoly teológiai vitákat kavart a katolikus egyházban néhány óvintézkedés. Például az, hogy több egyházközségben – Kanadában, Portugáliában és gyakorlatilag egész Új-Zélandon – áttértek a plébánosok az úgynevezett kézbe áldoztatásra, vagyis nem a hívek nyelvére helyezik az ostyát, hanem a kinyújtott jobb kezükbe, ahonnan az illető maga teszi a szájába. A tradicionalista, latin misézést pártoló katolikusok felháborítónak tartják, hogy erre a szerintük „liberális” módszerre kötelezik őket. Amerikai episzkopális hívek viszont azon kezdtek vitázni, vajon a kézbe áldozás vagy a közös kehelybe való ostyamártogatás a kevésbé veszélyes. Sokan utóbbit tartják higiénikusabbnak, annak ellenére, hogy – mint internetes blogokban többen is felhívták rá a figyelmet – egyes híveknek beleérhet az ujja a kehelybe, miáltal megnőhet a fertőzés veszélye. A szenteltvíztartók kiürítésének alternatívájaként pedig egy olasz feltaláló olyan urnát alkotott, amely automatikusan néhány garantáltan csíramentes szenteltvízcsöppet szór az odatartott kézre.
A muszlimok a Koránból vezetik le a járvány elleni védekezés szükségességét. Már a nyáron arra biztatták vallási vezetők a híveket, hogy mindenekelőtt kérjék Allah segítségét, már csak azért is, mert az újfajta vírusok sokszor Allah csapásai az emberiség parázna tetteiért. Persze azt is jónak látták a tanult vezetők a hívek tudomására hozni, hogy a rituális mosakodások és a gyakori kézmosás – a karantén időnkénti alkalmazása mellett – szintén hasznosak lehetnek.
Számos protestáns és neoprotestáns kisegyházban elegánsabban oldották meg a kérdést: amint azt Mészáros Kálmán, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke a HVG-nek elmondta, felekezetük már több évtizeddel ezelőtt áttért arra, hogy közös kehely helyett mindenki külön kis pohárkából igya meg az úrvacsorai bort. Nincs is kötelező előírásuk járványos időkre, lelkészeik lelkiismeretére bízzák, milyen módon óvják nyájuk egészségét.
Némileg extrém módon kívánja oltalmazni híveit a gonosztól Miroslav Bustruk horvát katolikus pap, aki novemberben kerek perec kijelentette: globális összeesküvés keretében törnek az emberiség elpusztítására a H1N1 elleni oltás propagálói. Bustruk – talán a Magyarországon már korábban terjedő szóbeszédből táplálkozó – „tanai” szerint a vakcinával mikrocsipet juttatnak az emberekbe, ezért a hívek azzal tehetik a legtöbbet egészségükért, ha tartózkodnak az oltástól. Az országos botrányt okozó pap azt ígérte, az ügyben a közeljövőben a Vatikán is nyilatkozni fog. Ilyesféle nyilatkozatot a Szentszék eddig még nem tett, viszont munkatársainak javasolta az oltás beadását.
De a legóvatosabban minden bizonnyal a keresztény nemzetközi influenzaegyház jár el. Az angol nyelvű fluchurch.com lelkes lelkészei senkivel sem óhajtanak személyesen találkozni, ellenben mindenkit várnak honlapjukon, ahol „addig prédikálunk, amíg jobban nem érzik magukat”.
IZSÁK NORBERT
HVG, 2009/51. szám
2009. december 17.
A világszerte terjedő influenzajárvány miatt több keresztény egyház is úgy döntött, feláldozza évszázados szokásait a higiénia oltárán.
Egyre több katolikus templomban üresek a szenteltvíztartók, és sok helyütt kézfertőtlenítő alkalmatosságokat szerelnek a padsorok végére: az új influenza és az ellene való védekezés tartja lázban a szent helyekért felelős egyházi személyeket (is). Egyetlen felekezet sem szereti, ha hívei – egészségüket féltve – hónapokra elmaradnak a közösségből, ezért kisebb-nagyobb engedményekkel és óvintézkedésekkel szinte mindent megtesznek azért, hogy a H1N1 elkerülje soraikat. Amerikai protestáns és katolikus közösségekben például hanyagolják a tradicionális – az isteni és testvéri békesség jeleként alkalmazott – üdvözlő kézfogást, ehelyett visszafogott fejbólintással fejezik ki egymás iránti pozitív érzéseiket.
„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok” – hívja Krisztus az evangélium szavaival a bűnösöket és a lélekben erőtleneket, ám több egyházközségben a papok és a lelkészek inkább otthon maradásra buzdítják azokat, akiknek a járvány miatt fogyott el az erejük. Az anglikán egyházban már júliusban arra intette papjait Rowan Williams canterburyi érsek, hogy kerüljék a közös kehelyből ivás rituáléját. Ehelyett – szólt a főpapi tanács – alapos kézfertőtlenítés után a pap mártsa bele az ostyát a borba, majd adja azt a hívők kezébe. E tekintetben régi hagyományokat ápolnak az anglikánok: a 16. századi pestisjárvány idején született egyházi szabályzat szerint indokolt esetben akár szüneteltetni is lehet a szentség vételét. Némely londoni anglikán gyülekezet pedig akképpen veszi fel a harcot a vírussal, hogy kézfogás helyett megölelik egymást a hívek. Pedig Williams érsek – mintegy felülírva korábbi tanácsait – nemrégiben már azt üzente püspökeinek, hogy mivel sokan beoltatták magukat, és a járvány kevésbé pusztító, mint eredetileg gondolták, a brit egészségügyi minisztériummal való tanácskozás után úgy döntöttek, vissza lehet térni az áldozás hagyományos formájához.
Más egyházi alkalmazottak arra panaszkodtak, hogy hiába a jó tanácsok, a templomba járó emberek az alapvető higiénés szabályokat sem akarják megtartani, mondván: Krisztus testéről és véréről nem terjedhetnek kórokozók. E hiedelmeket több helyütt hiába cáfolják a papok és lelkészek, tanácsuk sokszor pusztába kiáltott szó marad.
Feladták a hívek győzködését több svédországi protestáns gyülekezetben, ahol úgy vélik a lelkészek, hogy az úrvacsorai bor feljavításával tehetik a legtöbbet nyájuk épségéért. A karlskogai evangélikusok például továbbra is körbeadják a kelyhet, amelybe azonban kizárólag avinált bort töltenek. Az avinálás során a borhoz erős borpárlatot adnak – ilyen például a portugál portói vagy a spanyol sherry. Rosszmájú svéd publicisták máris azon élcelődnek: most, hogy erős, 15-20 százalék alkoholtartalmú italt osztanak a templomokban, megnőhet az istentiszteletet látogatók száma. Egyébként több amerikai gyülekezetben is előírták a legalább 12 százalék alkoholtartalmú bor használatát, és jóllehet a kehely közös, azt sok helyütt nem foghatják kézbe a hívek, kizárólag a lelkész kezéből ihatnak.
Komoly teológiai vitákat kavart a katolikus egyházban néhány óvintézkedés. Például az, hogy több egyházközségben – Kanadában, Portugáliában és gyakorlatilag egész Új-Zélandon – áttértek a plébánosok az úgynevezett kézbe áldoztatásra, vagyis nem a hívek nyelvére helyezik az ostyát, hanem a kinyújtott jobb kezükbe, ahonnan az illető maga teszi a szájába. A tradicionalista, latin misézést pártoló katolikusok felháborítónak tartják, hogy erre a szerintük „liberális” módszerre kötelezik őket. Amerikai episzkopális hívek viszont azon kezdtek vitázni, vajon a kézbe áldozás vagy a közös kehelybe való ostyamártogatás a kevésbé veszélyes. Sokan utóbbit tartják higiénikusabbnak, annak ellenére, hogy – mint internetes blogokban többen is felhívták rá a figyelmet – egyes híveknek beleérhet az ujja a kehelybe, miáltal megnőhet a fertőzés veszélye. A szenteltvíztartók kiürítésének alternatívájaként pedig egy olasz feltaláló olyan urnát alkotott, amely automatikusan néhány garantáltan csíramentes szenteltvízcsöppet szór az odatartott kézre.
A muszlimok a Koránból vezetik le a járvány elleni védekezés szükségességét. Már a nyáron arra biztatták vallási vezetők a híveket, hogy mindenekelőtt kérjék Allah segítségét, már csak azért is, mert az újfajta vírusok sokszor Allah csapásai az emberiség parázna tetteiért. Persze azt is jónak látták a tanult vezetők a hívek tudomására hozni, hogy a rituális mosakodások és a gyakori kézmosás – a karantén időnkénti alkalmazása mellett – szintén hasznosak lehetnek.
Számos protestáns és neoprotestáns kisegyházban elegánsabban oldották meg a kérdést: amint azt Mészáros Kálmán, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke a HVG-nek elmondta, felekezetük már több évtizeddel ezelőtt áttért arra, hogy közös kehely helyett mindenki külön kis pohárkából igya meg az úrvacsorai bort. Nincs is kötelező előírásuk járványos időkre, lelkészeik lelkiismeretére bízzák, milyen módon óvják nyájuk egészségét.
Némileg extrém módon kívánja oltalmazni híveit a gonosztól Miroslav Bustruk horvát katolikus pap, aki novemberben kerek perec kijelentette: globális összeesküvés keretében törnek az emberiség elpusztítására a H1N1 elleni oltás propagálói. Bustruk – talán a Magyarországon már korábban terjedő szóbeszédből táplálkozó – „tanai” szerint a vakcinával mikrocsipet juttatnak az emberekbe, ezért a hívek azzal tehetik a legtöbbet egészségükért, ha tartózkodnak az oltástól. Az országos botrányt okozó pap azt ígérte, az ügyben a közeljövőben a Vatikán is nyilatkozni fog. Ilyesféle nyilatkozatot a Szentszék eddig még nem tett, viszont munkatársainak javasolta az oltás beadását.
De a legóvatosabban minden bizonnyal a keresztény nemzetközi influenzaegyház jár el. Az angol nyelvű fluchurch.com lelkes lelkészei senkivel sem óhajtanak személyesen találkozni, ellenben mindenkit várnak honlapjukon, ahol „addig prédikálunk, amíg jobban nem érzik magukat”.
IZSÁK NORBERT
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése