2009. december 20., vasárnap

Háború a Karácsony ellen

Háború a Karácsony ellen

Magyar Nemzet
2009. december 19.
Kovács N. László


Háború zajlik a Karácsony ellen az Egyesült Államokban, legalábbis bizonyos republikánus képviselők szerint – írja a CNN.

http://i.cdn.turner.com/cnn/2009/POLITICS/12/18/war.on.christmas/t1larg.christmas.gi.jpg

Politikai korrektség a karácsonyi énekek ellen: sokak szerint a háború már évek óta zajlik az ország tantermeiben és áruházaiban – most azonban a Kongresszust is elérte. Henry Brown dél-karolinai republikánus képviselő ebben a hónapban ugyanis olyan határozat-javaslatot nyújtott be, melynek elfogadásával a Ház kiállna a karácsonyi értékek mellett, és elítélne minden azokat elnyomni kívánó kezdeményezést.

„Jól látható: minden évben egyre kevesebb marad a Karácsony szellemi örökségéből” – mondja Brown, „Egyre több és több csoport emlegeti az ’ünnepi szellemet’ a ’karácsonyi szellem’ helyett, és ha nem vetünk véget ennek a trendnek, húsz éven belül rendkívüli módon megváltozhat ez a csodás nap... és teljesen elfelejthetjük, hogyan is kezdődött a Karácsony”

Brown javaslatát egyelőre 72 republikánus és egyetlen demokrata képviselő támogatja, mely kevés ahhoz, hogy a Kongresszus megvitassa a kérdést.

Mathew Staver, egy virginai jogi egyetem dékánja személyesen is megtapasztalhatta a politikai korrektség néhány extrém megnyilatkozását. Staver az alapítója a Liberty Counsel nevű nonprofit szervezetnek, mely a konzervatív értékekért és a vallásszabadság előmozdításáért harcol. „Egy oregoni iskolaigazgató úgy döntött, megtisztítja minden vallásos jelképtől a Karácsonyt, és úgy gondolta, ebbe a karácsonyfa és a Mikulás is beletartozik, eltávolította hát őket és mindent semleges hóemberekre cserélt” – meséli a férfi. A Liberty Counsel figyelmeztetése és növekvő szülői elégedetlenség után azonban az igazgató visszacsinált mindent.

Van azonban, aki szerint nem kell félteni a Karácsonyt. Barry Lynn, a Amerikaik az Egyház és az Állam Szétválasztásáért nevű csoport igazgatója (egyébként felszentelt lelkész) például nem fogadta túl lelkesen a Brown által benyújtott javaslatot. „Egyesek azt a bizarr nézetet vallják, hogy valamiféle háború folyik az ünnep ellen, és az ő feladatuk vezetni az ellentámadást” – mondja Lynn a republikánusok javaslatáról, „Én inkább azt tanácsolnám a törvényhozóknak, saját cselekedeteik révén igyekezzenek terjeszteni vallásukat, és ne próbálják mindenféle arrogáns és nevetséges határozatokkal segíteni a Kisjézust”. Lynn szerint egyáltalán nem fenyeget a Karácsony elhanyagolásának veszélye, hiszen csak egy „mély barlangban élő nem figyelhet fel rá, hogy közeledik az ünnep”.

Staver számára azonban a Karácsony melletti kampány nagyon is valós ügy, olyan, melyet sosem fog elhagyni. „Bármi történik is idén, az nem jelenti azt, hogy jövőre is hasonló lesz a helyzet. Minden Karácsony egyedülálló, és mindért megéri harcolni” – fejti ki nézeteit a férfi, „Rengeteg csatát nyertünk, de a Karácsonyért vívott háborúnak még nincs vége, és azt hiszem, soha nem is lesz”.


Nincsenek megjegyzések: