2009. május 6., szerda

Hafenscher Károly: Keresztény vagy keresztyén?

Dr. Hafenscher Károly
Evangélikus Élet, 2003/21

Keresztény vagy keresztyén?


Úgy látszik, hogy a magyarul beszélő Krisztus-hívők, Krisztus-követők között még ma is elválasztó falat jelenthet az egyértelműen Krisztusra mutató kifejezés kettős használata. Magyar sajátosság ez, más európai nyelvre le sem fordítható. Szembenállásból fakad, és ősi előítélet táplálja. A protestánsok úgy tartják, hogy a keresztény szó római katolikus jellegű, és a helyes szóhasználat a keresztyén.

Az ApCsel 11,26 szerint Antiókhiában nevezték először Krisztus követőit krisztusinak, azaz krisztiánosznak, Krisztushoz tartozónak. Ez a város volt az, ahol Barnabás kezdeményezésére az egykori Saul, Pál apostol "egy teljes esztendeig dolgozott együtt a gyülekezetben, és ott igen nagy sokaságot tanítottak".

Nem ismerek ma olyan római katolikus teológust vagy hívőt, aki a keresztény szót a kereszt szóból eredeztetné, de ismerek olyan protestáns testvért, aki hitvallásbeli tartalmi különbséget érez a két kifejezésben. A különféle szótárak is inkább a keresztény írásformát részesítik előnyben. Tudvalévő, hogy szavunk szláv közvetítéssel a görög, illetve latin nyelvből származik, jövevényszó. Pázmány Péter még a keresztyén szót használta, de ebből nem következik, hogy Pázmány protestáns volt…

Mint ismeretes, Krisztus személynév. Eredetileg a héber Messiah görög nyelvű megfelelője. Latinosan Christus, a követők pedig a christianusok. A Messiás felkentet jelent: királyokat, bírákat, főpapokat kentek fel, iktatták hivatalukba ősi, ószövetségi szokás szerint. A Messiah héber szó, általánosságban Isten különleges választott eszközét jelentette, aki az üdvkorszak végén jelenik majd meg, és nemcsak Isten népén uralkodik, hanem olyan békét és igazságosságot hoz el, amit mindenkinek el kell ismernie. Ő hirdeti meg, hogy Izrael Istene minden nép királya is. Az Ószövetség népe várva várta tehát, hogy a Messiás eljöjjön, és uralkodjon minden nép felett. A Messiás-várásból messianizmus lett, amelyet nemcsak egy személyre, hanem Isten egész választott népére alkalmaztak. Isten hű ígéreteihez, szövetségét megtartja. Népének ehhez kell igazodnia, és ha a törvényt komolyan veszi, úgy elérkezik a messiási kor.

Vegyünk szemügyre néhány jellemző vonást. 1. A dávidi Messiás-király az üdvösség közvetítője, diadalmas uralkodó. 2. A prófétai Messiás az isteni Ige közvetítője. 3. A Messiás Jahve szolgája, az üdvösség papi közvetítője. 4. Az Ember Fia Messiás-kép apokaliptikus király, aki ítélni fog eleveneket és holtakat. 5. A bölcsességirodalomban a Messiás egyenlő a megszemélyesített bölcsességgel (szofia).

Jellemző, hogy Jézus nem szívesen használta önmagára a Messiás jelzőt, sőt Péter hitvallása után tanítványainak is megtiltotta, hogy bárkinek elmondják, Ő a Krisztus, a Messiás (Mt 16,20). Mások azonban használták a Názáretivel kapcsolatban ezt a jelzőt (megkeresztelésekor, Mk 1; megdicsőüléskor, Mk 9; a Cézárea Filippi-beli jelenetnél, Mt 16).

Az Újszövetség idején a szenvedő Messiás Isten szolgája, a fájdalmak férfia és a dicsőséges uralkodó Messiás-kép egyaránt szerepelt a nép várakozásában. Sokan vallották, hogy az egész nép sorsa hasonló a szenvedő szolgához. Mások viszont a politikai értelemben is szabadító, az idegen igát lerázó Messiást várták. Jézus egyértelműen fejezte ki, hogy ő más Messiás, mint akit vártak. Az ő országa nem e világból való, kizár minden politikai felhangot, mint ahogyan kizárja a kenyér-király képletét is. Több Ő, mint a képzeletben élő Messiás, isteni igénynyel lép fel, amikor az "én vagyok" mondásokban bemutatkozik, vagyis egyenlővé teszi magát az Istennel. Ez „a görögök számára bolondság, a zsidók számára botránkozás” a követőire is illett, ezért a krisztiánosz szó valószínűleg csúfnév lehetett, mint ahogy a lutheránus és kálvinista megjelölés is a reformáció korában.

Visszatérve a keresztény (római katolikus?) és keresztyén (protestáns?) kifejezésre, joggal vallhatom, hogy egy jövevényszó átvételének egy bizonyos időszakában vagyunk, amikor távolodunk már az archaikus keresztyén szó használatától, és általánossá válik a keresztény kifejezés.

A megjelölés eredetileg nem keletkezhetett a zsidóságon belül, mert a görögül beszélő prozelita zsidóság nem ismerte el Jézust Krisztusnak, de a Krisztus-hívők között sem terjedt el a negyvenes évekig, mert az első időben testvéreknek, tanítványoknak, hivatalosaknak, hívőknek, szenteknek stb. nevezték magukat. A római hatóságok kezelhették és nevezhették így őket, mint a zsidóság egy különös, új szektáját, valószínűleg gúnyolódó jelleggel. A krisztiánosz szó még két helyen fordul elő az Újszövetségben: ApCsel 26,28-ban és 1Pét 4,16-ban. Ezek a Krisztus-hívők szakítottak a múlttal, hitben, engedelmességben, magatartásban követték Urukat, részesedést vállaltak sorsában, halálában, feltámadásában és szolgálatában. Az azonos hitű és életformájú testvérek közösségében éltek. A krisztusi tehát jelentette a tanítványságot, a követés életstílusát. Így ma is ezt kellene figyelembe vennünk, és a kereszténység nagy családjában, minden felekezetben fel kell ismernünk, hogy középen Krisztus áll, és nevünket innen eredeztetjük. Nem szabad megengednünk, hogy egy ilyen nyelvbeli különbség elválasztó falat jelentsen még ma is a különböző keresztény felekezetek között. Lassan el kell felejtenünk az ilyen mesterségesen életben tartott, egymástól elszakító kifejezéseket.
 
 

1 megjegyzés:

Kazunari-sensei írta...

Keresztyén a vezetéknevem, és véletlenül még protestáns is vagyok. Egyáltalán nem érzem mesterségesen életben tartottank ezt a kifejezést.