2009. május 30., szombat

Zsoltároskönyv mentette meg a lelkész életét

Zsoltároskönyv mentette meg egy lelkész életét Argentínában, amikor rálőtt egy rabló. A 38 éves prédikátor templomát két férfi próbálta kirabolni, miközben hívek is voltak az épületben. A lelkész megpróbált a rablók lelkére hatni, ám kevés sikerrel: az egyik férfi két méterről mellkason lőtte, aztán elmenekültek.

A lelkészt leterítette a lövés, a megdöbbent hívek pedig azonnal mentőt hívtak. Mint kiderült, a lelkész megsebesült ugyan, ám csak felületi sérülést szenvedett, mert a zsoltároskönyv, amelyet éppen maga előtt tartott a rabláskor, felfogta a golyó erejének nagy részét, ráadásul a lövedék röppályáját megváltoztatta, így a golyó végül csak horzsolta a mellkasát.

"Mindezt azt sugallja nekem, hogy Isten vigyáz rám" - mondta a lelkész a sajtónak. Az eset Buenos Airestől ezer kilométerre nyugatra, Rodeo del Medio városában történt.
 
(mti)
 
 

Nincsenek megjegyzések: