Hogyan szervezték be a püspököket?
Szabad Föld, 2009. május 18.
Nem úgy van, hogy fogom a lőcsöt és leverem a vallásos világnézetet - idézi Kádár Jánost a Hitvallók és ügynökök című dokumentumfilm, amely arról szól, hogyan szervezték be ügynöknek olykor a katolikus elit tagjait az állambiztonsági szolgálatok. Egyházi karrierrel, pénzzel kecsegtették őket, de a szexualitást sem hagyták ki a leendő papi ügynökök zsarolásakor.
"Egyik este beteglátogatóba igyekeztem a plébánia felé. Hirtelen megállt mellettem egy autó. Három ember ugrott ki belőle és betuszkoltak az autóba. A szombathelyi rendőrségre vittek. Este nyolc órától másnap reggel ötig bent tartottak. Egész idő alatt erős fénnyel világítottak a szemembe. Durván rám támadtak és számon kérték szombathelyi lelkipásztorkodásom túlkapásait, hogy a gyerekeket hittanra és templomba járásra kényszerítettem. Ezért a rendőrség kontroll alá akar venni és időnként találkozni akarnak velem. Megfenyegettek, ha nem veszem tudomásul az általuk kért találkozásokat, úgy járhatok, mint az elhurcolt papok. Makacsságom esetén telefonüzenetet küldenek az egyházközség világi elnökének ezzel a szöveggel: -A káplán úr nálunk van és egyelőre itt is marad. Margit.- Hadd csámcsogjanak azon, hogy a káplán úr valami nőnél van. Teljesen kimerültem és beleegyeztem a kérésükbe. Azt mondták, mindig levélben értesítenek, hol lesz a találkozó, és ha nem jelenek meg, erőszakkal előállítanak, akárcsak tegnap este."
Konkoly István nyugalmazott megyés püspök idézett és 1963-as történésekre utaló vallomása a Hitvallók és ügynökök című dokumentumfilmben hangzik el, és pontosan mutatja, hogyan zajlottak az állambiztonsági szolgálatok beszervezései az egyházban is. Petényi Katalin és Kabay Barna filmje a szocialista állam és a katolikus egyház történetébe szőve kíméletlenül, tartó tisztet és ügynököt néven nevezve, jelentéseket idézve mutatja be, miként és mivel kényszerítették a legmagasabb egyházi méltóságokat arra, hogy kiszolgálják az állambiztonsági szerveket. S mivel társadalmi jelentőségében, statisztikailag is kimutatható többségben a katolikus egyház volt a legszervezettebb, legnagyobb egyház, a szocialista támadása főleg ellene irányult, de ugyanezt a protestánsok, sőt a zsidó felekezet ellen is megtették.
Lénárd Ödön piarista paptanár azzal indítja a filmet, hogy nem véletlenül maradt el a tisztulás a magyar egyházban és a magyar közéletben sem.
- Márpedig ahhoz, hogy az egyház újra indulhasson, szükség van a múlttal való kollektív szembenézésre - mondja Várszegi Asztrik, pannonhalmi főapát, püspök, aki mindvégig jelen van a
dokumentumfilmben. Az ő előadásából ismerjük meg az állam és egyház kapcsolatainak alakulását, és azt is, miként hozta létre az állambiztonsági szolgálat a papok közötti ügynöki hálózatát.
A megfélemlített papokat az ötvenes években gyakran a börtönben szervezték be, mondván -hazafias kötelességeik vannak a dolgozók irányába. Jórészt Márianosztrán - a többi elítélttől elszigetelve - tartották fogva őket, s a filmből kiderül az is, hogy például fürdés közben zajlott a gyóntatás. Rendházfőnököket zsarolással vettek rá arra, hogy jelentsenek például az illegalitásban működő szerviták belsőéletéről, tartományfőnökéről, de állandó megbízottjuk volt Pannonhalmán, aki információkat küldött, még a főapát postáját is rendszeresen ellenőrizte. Az állambiztonságot ekkoriban az érdekelte, hogyan működnek a rendek, van-e utánpótlásuk, egymással figyeltették őket, a rendházakba lehallgató berendezéseket szereltek. Az egyik ügynök jelentéséből például kiderült, a nyugdíjas jezsuiták az otthonban tankönyveket írnak, hogy rendszerváltás esetén ezeket azonnal használhassák...
"Mindenki tudja, nem úgy van, hogy fogom a lőcsöt és leverem a vallásos világnézetet" - idézik Kádár Jánost, aki hozzátette, a Belügyminisztériumot is beleértve minden eszközük megvan a klérus ellen. Az állammal együttműködni nem kívánó püspököket eltávolították, áthelyezték, őrizetbe vették, kihallgatásokkal, házkutatásokkal zaklatták, ügynökökkel figyeltették. Az 1963-as II. Vatikáni Zsinatra utazó tíz püspökből és három kísérőből tízen a Belügyminisztérium informátorai voltak. Várszegi Asztrik azt is felidézte, hogy a püspöki kinevezések előtt az állambiztonság "bemérte" a jelöltet, lojálisak-e, nem várható-e tőle államellenes tevékenység. Vagyis a katolikus egyház magas erkölcsi elvárásai ezekben az időkben csak nehezen voltak teljesíthetők. Az állambiztonság elsősorban a pénz, a karrier, a szexualitás érzékeny és zsarolási felületet jelentő területeken igyekezett megközelíteni az egyházi személyiségeket.
Megszólal a filmben Tímár Ágnes nyugalmazott ciszterci apátnő, aki illegális kisközösségeket szervezett, elmeséli, hogy ehhez a találkozókhoz OTP-öröklakást vásároltak. Csak később tudta meg, hogy a fölöttük lakóknak kéthetes mátrai beutalót adtak, s ezalatt a plafonba szerelt poloskákkal onnan figyelték ki az összejöveteleket.
A dokumentumfilm kendőzetlenül jeleníti meg a római Pápai Magyar Intézetben történteket is. Szabó Ferenc jezsuita szerzetes, a Radio Vaticana magyar szekciójának vezetője szerint a PMI egyfajta kémközpontként is működött. Tény, hogy az intézet rektorai - egyházi karrierjük biztosítékaként - beszervezett
ügynökök voltak, akik éppen úgy jelentettek a vatikáni rádióról, mint a Vatikán azon dolgairól, melyekkel kapcsolatban pedig esküt tettek a Szentszék előtt.
A filmben névvel és fényképpel jelennek meg, s az is kiderül róluk, hogy hazatérésük után valamennyiüket püspökké nevezték ki és hirtelen a katolikus elitben találták magukat akár apostoli kormányzóként, akár a Hittudományi Főiskola rektoraként. 1965-től az Állami Egyházügyi Hivatal mindahányszor az állambiztonsági szolgálattal közösen választotta ki a Rómába utazó rektorokat. A papi békemozgalomhoz hasonlóan az ÁEH is a papság megosztására szolgált, utóbbi beleegyezése nélkül semmi nem történhetett a magyar egyházak életében.
A dokumentumfilm idézi Cserháti József egykori pécsi püspök halála előtti nyilatkozatát, amelyben arról beszél, hogy az Állami Egyházügyi Hivatal úgy bánt a legmagasabb egyházi méltóságokkal, mint a kisdiákokkal. Elmeséli, hogy a Magyar Püspöki Konferencia tagjainak - a mindenkori hercegprímásnak-esztergomi érseknek, a kalocsai és az egri érseknek és a Konferencia titkárának - egy nappal az ülésük előtt meg kellett jelenniük az ÁEH vezetője előtt előre lejátszották a másnapi püspöki konferenciát.
"Az állami hatóság eldöntötte, miről szabad beszélni, miről nem, s olyan dolgokra kellett igent mondanunk, amik nem történhettek meg. A Püspöki Konferencia üléseit rendszeresen lehallgatták, nálam még a kertben is volt lehallgató berendezés" - így beszélt Cserháti József pécsi püspök.
Várszegi Asztrik filmzáró gondolatai sejtetik, hogy a világi és az egyházi társadalmunkban is húsz éves késésben vagyunk az egyik legfontosabbal, a múlttal való szembenézéssel. - Az egyház számára szükséges a bizalom helyreállítása, miként a társadalomban is az egyház iránti bizalom újra teremtése - fogalmaz a pannonhalmi főapát. - Addig nem tudunk evangéliumot hirdetni, amíg nem bíznak bennünk. És csak abban lehet bízni, akiről feltételezik, hogy tiszta.
Konkoly István nyugalmazott megyés püspök idézett és 1963-as történésekre utaló vallomása a Hitvallók és ügynökök című dokumentumfilmben hangzik el, és pontosan mutatja, hogyan zajlottak az állambiztonsági szolgálatok beszervezései az egyházban is. Petényi Katalin és Kabay Barna filmje a szocialista állam és a katolikus egyház történetébe szőve kíméletlenül, tartó tisztet és ügynököt néven nevezve, jelentéseket idézve mutatja be, miként és mivel kényszerítették a legmagasabb egyházi méltóságokat arra, hogy kiszolgálják az állambiztonsági szerveket. S mivel társadalmi jelentőségében, statisztikailag is kimutatható többségben a katolikus egyház volt a legszervezettebb, legnagyobb egyház, a szocialista támadása főleg ellene irányult, de ugyanezt a protestánsok, sőt a zsidó felekezet ellen is megtették.Lénárd Ödön piarista paptanár azzal indítja a filmet, hogy nem véletlenül maradt el a tisztulás a magyar egyházban és a magyar közéletben sem.
- Márpedig ahhoz, hogy az egyház újra indulhasson, szükség van a múlttal való kollektív szembenézésre - mondja Várszegi Asztrik, pannonhalmi főapát, püspök, aki mindvégig jelen van a
dokumentumfilmben. Az ő előadásából ismerjük meg az állam és egyház kapcsolatainak alakulását, és azt is, miként hozta létre az állambiztonsági szolgálat a papok közötti ügynöki hálózatát.A megfélemlített papokat az ötvenes években gyakran a börtönben szervezték be, mondván -hazafias kötelességeik vannak a dolgozók irányába. Jórészt Márianosztrán - a többi elítélttől elszigetelve - tartották fogva őket, s a filmből kiderül az is, hogy például fürdés közben zajlott a gyóntatás. Rendházfőnököket zsarolással vettek rá arra, hogy jelentsenek például az illegalitásban működő szerviták belsőéletéről, tartományfőnökéről, de állandó megbízottjuk volt Pannonhalmán, aki információkat küldött, még a főapát postáját is rendszeresen ellenőrizte. Az állambiztonságot ekkoriban az érdekelte, hogyan működnek a rendek, van-e utánpótlásuk, egymással figyeltették őket, a rendházakba lehallgató berendezéseket szereltek. Az egyik ügynök jelentéséből például kiderült, a nyugdíjas jezsuiták az otthonban tankönyveket írnak, hogy rendszerváltás esetén ezeket azonnal használhassák...
"Mindenki tudja, nem úgy van, hogy fogom a lőcsöt és leverem a vallásos világnézetet" - idézik Kádár Jánost, aki hozzátette, a Belügyminisztériumot is beleértve minden eszközük megvan a klérus ellen. Az állammal együttműködni nem kívánó püspököket eltávolították, áthelyezték, őrizetbe vették, kihallgatásokkal, házkutatásokkal zaklatták, ügynökökkel figyeltették. Az 1963-as II. Vatikáni Zsinatra utazó tíz püspökből és három kísérőből tízen a Belügyminisztérium informátorai voltak. Várszegi Asztrik azt is felidézte, hogy a püspöki kinevezések előtt az állambiztonság "bemérte" a jelöltet, lojálisak-e, nem várható-e tőle államellenes tevékenység. Vagyis a katolikus egyház magas erkölcsi elvárásai ezekben az időkben csak nehezen voltak teljesíthetők. Az állambiztonság elsősorban a pénz, a karrier, a szexualitás érzékeny és zsarolási felületet jelentő területeken igyekezett megközelíteni az egyházi személyiségeket.
Megszólal a filmben Tímár Ágnes nyugalmazott ciszterci apátnő, aki illegális kisközösségeket szervezett, elmeséli, hogy ehhez a találkozókhoz OTP-öröklakást vásároltak. Csak később tudta meg, hogy a fölöttük lakóknak kéthetes mátrai beutalót adtak, s ezalatt a plafonba szerelt poloskákkal onnan figyelték ki az összejöveteleket.A dokumentumfilm kendőzetlenül jeleníti meg a római Pápai Magyar Intézetben történteket is. Szabó Ferenc jezsuita szerzetes, a Radio Vaticana magyar szekciójának vezetője szerint a PMI egyfajta kémközpontként is működött. Tény, hogy az intézet rektorai - egyházi karrierjük biztosítékaként - beszervezett
ügynökök voltak, akik éppen úgy jelentettek a vatikáni rádióról, mint a Vatikán azon dolgairól, melyekkel kapcsolatban pedig esküt tettek a Szentszék előtt.A filmben névvel és fényképpel jelennek meg, s az is kiderül róluk, hogy hazatérésük után valamennyiüket püspökké nevezték ki és hirtelen a katolikus elitben találták magukat akár apostoli kormányzóként, akár a Hittudományi Főiskola rektoraként. 1965-től az Állami Egyházügyi Hivatal mindahányszor az állambiztonsági szolgálattal közösen választotta ki a Rómába utazó rektorokat. A papi békemozgalomhoz hasonlóan az ÁEH is a papság megosztására szolgált, utóbbi beleegyezése nélkül semmi nem történhetett a magyar egyházak életében.
A dokumentumfilm idézi Cserháti József egykori pécsi püspök halála előtti nyilatkozatát, amelyben arról beszél, hogy az Állami Egyházügyi Hivatal úgy bánt a legmagasabb egyházi méltóságokkal, mint a kisdiákokkal. Elmeséli, hogy a Magyar Püspöki Konferencia tagjainak - a mindenkori hercegprímásnak-esztergomi érseknek, a kalocsai és az egri érseknek és a Konferencia titkárának - egy nappal az ülésük előtt meg kellett jelenniük az ÁEH vezetője előtt előre lejátszották a másnapi püspöki konferenciát.
"Az állami hatóság eldöntötte, miről szabad beszélni, miről nem, s olyan dolgokra kellett igent mondanunk, amik nem történhettek meg. A Püspöki Konferencia üléseit rendszeresen lehallgatták, nálam még a kertben is volt lehallgató berendezés" - így beszélt Cserháti József pécsi püspök.
Várszegi Asztrik filmzáró gondolatai sejtetik, hogy a világi és az egyházi társadalmunkban is húsz éves késésben vagyunk az egyik legfontosabbal, a múlttal való szembenézéssel. - Az egyház számára szükséges a bizalom helyreállítása, miként a társadalomban is az egyház iránti bizalom újra teremtése - fogalmaz a pannonhalmi főapát. - Addig nem tudunk evangéliumot hirdetni, amíg nem bíznak bennünk. És csak abban lehet bízni, akiről feltételezik, hogy tiszta.
Csontos Tibor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése