Pünkösd üzenete a magyar közéletnek

Parlamenti elmélkedés Szabó Imre nyugalmazott lelkipásztorral.

2009. május 25-én, hétfőn a Hold utcai németajkú református templomban áhítatot tartottak, melyre az Országgyűlés képviselőit és munkatársait, valamint minden imádkozni kész embert hívott a gyülekezet presbitériuma.

Igét hirdetett Szabó Imre, 90 éves nyugalmazott sárbogárdi lelkipásztor.

Videó letöltése

Kedves Testvérek!

Amióta az eszemet tudom, mindig templomba járó ember voltam. Szülőfalumban egy aranyszájú pap, Hódosi Orbán hirdette az igét. Persze, igehirdetéséből már egy szóra sem tudok emlékezni, de azt tudom, hogy amikor imádságait elkezdte, akkor legtöbbször így imádkozott: „Uraknak Ura, Királyoknak Királya!" És ilyenkor az én gyermekszívem megtelt szent borzadállyal, a hátamon pedig végigfutott a hideg. Később, diákkoromban a városi tiszteletesünk nagyon akkurátus ember volt, minden alkalommal, csaknem minden alkalommal, szépen felsorolta, hogy mit kíván Isten tőlünk, emberektől. De mindig így fejezte be az igehirdetését: de kedves testvérek nekünk ehhez nincs erőnk! Szükségünk van Istenre, imádkoznunk kell Hozzá. És én ilyenkor mindig felajzódtam magamban, és azt mormoltam: minek mondja ezt az egészet, ha úgyse tarthatjuk meg? Pedig igaza volt neki, mert a keresztyénség nem tartozik az emberi lehetőségek közé. A keresztyénség mindenestől Isten műve. Az ószövetségben minden az emberi teljesítményre épült. Az újszövetségben viszont minden Isten kegyelmére, Isten ajándékaira épült. Ezért mondja Jézus, amikor a tanítványokhoz szól búcsúzása alkalmával, hogy várják be, ne menjenek el Jeruzsálemből, amíg az Atya ígérete be nem teljesedik rajtuk.

Kissé bővebben felolvasom ezt az Apostolok Cselekedetének Könyvéből, az 1. rész 4. és következő. verseiből: „Amikor együtt volt velük, megparancsolta nekik, ne távozzatok el Jeruzsálemből, hanem várjátok meg az Atya ígéretét, amelyről hallottatok tőlem: hogy János vízzel keresztel, ti pedig nemsokára Szentlélekkel kereszteltettetek meg. Amikor együtt voltak, megkérdezték tőle: Uram, nem ebben az időben állítod-e fel újra a királyságot Izraelnek? Így válaszolt: nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett. Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, és az egész föld határáig. " Tehát Jézus azért fogja vissza tanítványait, azért állítja meg, és ezt kötözi lelkükre, hogy szükségük van erőre és várják meg Isten Lelkét. Isten az Ő üdvtervében nem kevesebbet, mint az egész világmindenség újjáteremtését határozta el. Ezt az újszövetség palingenéziának nevezi. Mindenek újjáteremtése, így van a szószerinti fordítás. És ezt az újjáteremtést a Szentlélek végzi el, mert a Szentlélek a Szentháromság harmonikus egységében mindig az a személy, aki végrehajtja, célba viszi Isten terveit. Hogy kicsoda a Szentlélek önmagában, az éppen olyan nagy titok, mint magának a Szentháromságnak a mélységes titka. Jézus ebben az igében is, amit felolvastam, milyen finom különbséget tesz az erő és a Szentlélek között, mintha arra utalna: nehogy azt higgyék a tanítványok, hogy az az erő, ami eljön, az kvázi valamiféle villamossági erőhöz hasonlítható energia lesz majd, hanem az nem más, mint egy isteni személynek, a Szentléleknek a tulajdonsága. És a pünkösdi történetben is, amikor azt olvassuk, hogy zúgó szél támadt, és kettős tüzes nyelvek jelentek meg, itt is nagyon finom szimbolikus utalás van Szentlélekre és arra, ami az Ő ajándéka. Általában az Újszövetség mindig képekben beszél a Szentlélekről. Gyönyörű szép az a kép is, amit Jézus használ, amikor azt mondja a tanítványainak és az Őt hallgatóknak - gyönyörű kép, nem tudom megállni, hogy ne ismételjem meg többször -, amikor Jézus azt mondja az őbenne hívőknek, ahogy az Írás mondja: aki hisz énbennem, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek." Ez pedig a Lélekről mondta, a benne hívők fognak majd kapni (János 7,38-39).

No már most, ha még közelebbről beletekintünk ebbe a mi mai igénkbe, azt kell látnunk, hogy Jézus semmiféle illúziót nem táplál tanítványai iránt, mert hiszen ismeri őket jól. Jobban mindenkinél. Ismeri Pétert, aki annyiszor kiállt mellette, és fogadkozott, és végül elárulta Őt, és ismeri Tamást, aki csak akkor hitt, amikor belemártotta kezét az Ő sebeibe. Ismerte Jézus ezt a csapatot. Giovanni Papininek, az olasz írónak van egy szép könyve Jézus életéről. Ő ezt a címet adta: Krisztus élete. Ebben van egy külön fejezet a tanítványokról. Szinte kifigurázza őket. Mert ilyeneket ír róluk: keményfejűek, kemény szívűek, nem bírják megérteni Mesterüket, annak legvilágosabb példázatait. Fogyatékosak, fogyatékos a hitük, szeretetük, jutalomra vágynak, irigykednek egymásra, álmosak, kétségeskedők, anyagiasak, kapzsik, gyávák. Mit lehet egy ilyen csapattal kezdeni? Ezért mondja Jézus, hogy ismételjem: ne menjetek el addig Jeruzsálemből, amíg erőt nem kaptok, és erőt kaptok, amikor eljön a Szentlélek hozzátok. És hogy milyen hatalmas erőt hoz magával a Szentlélek, azt pünkösd napján láthatjuk, amikor rászáll a tanítványokra. Ennek az volt a következménye, hogy ez a nagyon gyarló csapat egyszerűen tökéletesen átváltozott. A jelentéktelen, kicsinyes emberekből, galileai halászokból egyik óráról a másik órára egy egészen más jellegű, gondolkodású, más magatartású emberek álltak elő. Kicsiny formátumú emberekből, hadd használjam ezt a szót nagy formátumú személyekké, apostolokká váltak, akik már tisztában voltak küldetésükkel és vállalni is tudták azt. Ha feltesszük a kérdést, hogy mi a pünkösd üzenete ma, akkor csak azt felelhetjük, hogy ugyanaz, ami az első pünkösd alkalmával, vagyis ez a csodálatos átváltozás, megváltozás, ez a csodálatos metamorfózis, amelyen keresztülmentek a tanítványok. Ezt sohasem hallgathatjuk el, ha pünkösdről beszélünk. És erről kell ma is beszélnünk, hogy a pünkösd elsősorban változást, megújulást, gyökeres megújulást és gyökeres változást jelent. Mert hiszen Ő az újjáteremtés Lelke, az újjászületésnek a Lelke.

Ezt az alapüzenetét a pünkösdnek szabadjon most három pontba összefoglalnom, amilyen röviden csak tudom.

1.) Először szeretnék a Szentlélek, a pünkösd aktualitásáról beszélni.

2.) Szeretnék a Szentlélek dinamizmusáról, hatékonyságáról beszélni.

3.) Végül szeretnék a Szentlélek terjeszkedő természetéről szólni.

Tehát először a Szentlélek aktualitásáról.

Visszatekintve a lezárult 20. századra, sokan azt mondják, és gondolom, hogy mi is, akik itt vagyunk, mi is ugyanezt mondjuk, ti. hogy a 20. század a legszörnyűbb század volt az emberiség történelmében. Különösen Európa történetében. És mi, szegény, balsorsú magyarok Európának abban a részében élünk, amely egyenesen démonizált régiónak mondható. Ha naptár szerint véget is ért a 20. század, azért lelkületében itt maradt velünk. Nemrég azt mondja nekem valaki: Imre bácsi, verik a magyarokat Temerintől Dunaszerdahelyig. Azt mondtam neki: bizony, ez nagyon szomorú dolog, de nem ez a legnagyobb baj. Gyermekkoromban én is átéltem ezt, amikor Magyarittabéről, a szülőfalumból átmentünk Szerbittebére füzetet venni, mert csak ott lehetett venni. És engem is nem egyszer kővel megdobáltak, megvertek a szerb gyerekek. Sokkal nagyobb baj az, ha mi magunk, magyarok verjük egymást. Ha bennünk, magyarokban meglazul, és szinte kipusztul a természetes egymáshoz való szolidaritás, az az egység, amely természetes egy népben. Vagy hogy egészen közönségesen szóljak, az a legnagyobb baj, ha mi magunk, magyarok nem szeretjük egymást, pedig már régen azokat is szeretnünk kellene, akik nem magyarok. És tulajdonképpen azt mondhatjuk, el kell ezt ismernünk, hogy bizony megöregedett néppé lettünk, elfáradtunk, és kihalt nagyon sok minden bennünk, ami ott kellene, hogy legyen bennünk, mint elevenítő erő. De azért a legnagyobb baj mégis az, hogy a keresztyénségünkben is lehanyatlottunk. És ez minden bajunknak a gyökere. Tehát elsősorban a keresztyénségünkben, hitünkben van szükség arra, hogy megújuljunk. Most, amikor erről beszélek, akkor azt kell mondanunk, hogy - úgy tűnik, de csak úgy tűnik -, hogy valami megújulás van közöttünk. Mert hát amióta szabad keresztyénséget csinálni, azóta nagyon buzgón is csináljuk a keresztyénséget, van sokféle keresztyénségünk. Mert az az érdekes, hogy miközben próbáljuk keresztyénségünket csinálni, aközben magunk is elcsodálkozhatunk, hogy milyen sokszínű a keresztyénségünk. Először is van egy liturgikus keresztyénségünk, akkor van egy kultúr-keresztyénségünk, van hogy úgy mondjam, egy humán keresztyénségünk, van egy hazafias keresztyénségünk. És ne tessék most engemet a világért se félreérteni, mintha én ezeket megvetném és leszólnám, csak azt kell, hogy mondjam, hogy hiába vannak ezek jelen közöttünk, ezek a tevékenységek, ha az, amire szükségünk volna, egy áttörő, igazán áttörő megújulás nincs még. Az még nem érkezett el. És ezt várnunk kell, és ezt a reménységet fenn kell tartanunk, és ebben hinnünk kell, mert hinnünk kell, hogy Jézus, Aki meghalt a bűneinkért, nemcsak a bűneinkért halt meg, hanem azért is, hogy elnyerjük a Szentlélek megújító erejét. És ez a pünkösd aktualitása.

Akkor gyorsan hadd beszéljek a pünkösd dinamizmusáról. Amikor az imént azt mondottam, hogy a tanítványokból, az egyszerű, jelentéktelen emberekből nagy formátumú emberek váltak, akkor tulajdonképpen a Szentlélek újjáteremtő munkájára gondoltam, mégpedig arra, hogy a Szentlélek tulajdonképpen Jézust akarja reprodukálni bennünk. Mert Jézus egy új emberiségnek a második Ádámja, az első Ádám után. És Istennek az az üdvterve, hogy Jézusnak nagyon sok testvére legyen, ha szabad így mondanom: nagyon sok Krisztus-lelkű és Krisztus-arcú ember éljen ezen a földön. Ezt Pál apostol a Római levélben foglalta össze, amikor azt mondotta: akiket Isten eleve kiválasztott, azokról eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez, hogy Ő legyen az elsőszülött sok testvér között. Ezt az Isten-fiúságot a Szentlélek bontakozatja ki bennünk, és erről nagyon részletesen szól a Szentírás, az Újszövetség. Csak egészen röviden, az Újszövetségben szó van a Szentlélek gyümölcseiről, a Szentlélek fegyvereiről, és szó van a kegyelmi ajándékokról. A Szentlélek gyümölcsei: a szeretet, a hűség, a tisztaság, a hosszútűrés, - ez arra való, hogy a Szentlélek formáljon bennünket. A Szentlélek fegyverei, mint a hit pajzsa, az üdvösség sisakja, a Lélek kardja - ezek arra valók, hogy megőrizzenek bennünket lelki integritásunkban. És a Szentlélek ajándékai, más szóval a Lélek ajándékai arra valók, hogy szolgálni tudjunk az egyházban és népünk között. Ezeknek a munkáknak a nyomán bontakozik ki az istenfiúság az emberben, a Krisztus kép, a Krisztus-ikon, ha szabad ezt a szót használnom. És gondolom, hogy szabad. De rögtön hadd tegyem mindehhez hozzá, hogy ezt a Krisztus-ikont különféle módon éli át az ember. Mert a Lélek munkái nem automatikusan mennek bennünk végbe, hanem emberi szabadságunkban. És ezt a Krisztus-ikont úgy is lehet megélni, hogy nagyon eltorzítja az ember, - és sajnos a keresztyénségben rettentő sok eltorzítás történik. Amikor zúdul a vád manapság a keresztyénségre sok oldalról, szeretnék felkiáltani: ezt nem az igazi keresztyének csinálták. Ezt a keresztyén figurák csinálták, a torzók, akik eltorzították a Krisztus arcát. De hála Istennek, mindig voltak olyanok is, akik felragyogtatták a Krisztus ikonját bennünk. És ők voltak a szentek. Olyanok, mint Szent Ferenc vagy Teréz anya, vagy Kálvin János, Wesley János, és sorolhatnám őket tovább. Mi, magyarok hálával mondhatjuk el, hogy Isten megajándékozott bennünket nagy férfiakkal, nagy államférfiakkal, sokszor nagy tudósokkal. Kicsi nép vagyunk, de voltak nagy embereink, és őrájuk mindig is szükségünk van és lesz, mert nélkülük egyszerűen nem fogunk létezni. De szabadjon azt mondani, hogy a nagy embereknél még nagyobb szükségünk van szentekre. És amikor a Szentlélek lehajol hozzánk, akkor nem is annyira egy emberi nagyságra akar felemelni bennünket, hanem szentekké akar tenni. Szükségünk van szent emberekre. Nemcsak jó igehirdető papokra, hanem szent papokra, és nemcsak jó, ügyes politikusokra, hanem szent politikusokra. És szükségünk van arra, hogy egész népünket átjárja a Szentléleknek a szentsége. Mert abból a mélységből, amiben vagyunk erkölcsileg, jellemileg, abból csak úgy emelkedhetünk fel, ha egyenesen szentté válunk. Tudom, hogy most eretnekséget mondok, de most mégis azt mondom, hogy nincs ilyen, hogy földi síkság, amelyiken járunk, hanem vagy pokol van, vagy mennyország van már itt a földön. És Isten Lelke az első pünkösdkor kész volt arra, hogy az embereket átváltoztassa, szentté tegye. Ezt most is megteheti.

És végül hadd szóljak még a Szentlélek terjeszkedő természetéről, expanziójáról.

Minden erő expanzív erő, a Szentlélek is expanzív erő. Egyedül a pünkösd az, amelyik egyedül megismétlődik a keresztyén egyház történetében. Az első pünkösdnél látjuk, hogy nemcsak egy szűk elit, a tanítványok kaptak Szentlelket, hanem nagyobb kör is. Azzal végződött a pünkösd napja, hogy háromezer ember megtért és Szentlelket nyert. Amikor Isten Lelke egyénileg munkálkodik - és hálaadással mondhatjuk, hogy mindig munkálkodik egyénileg is -, akkor megcsodálhatjuk az Ő mélységbe nyúló munkáját. De nagyon sokszor van úgy, hogy a Lélek terjedelemben is nagy lépéseket tesz, és megismétlődik az első pünkösd. És ezt, amikor az első pünkösd megismétlődik, ébredésnek nevezzük. A keresztyén történelem tele van ébredésekkel. Ha volna időnk, nagyon érdekes dolgokat tudnék erről mondani, de most csak annyit, hogy amikor Walesben, a 19. században ébredés volt, az egy elhanyagolt bányász-vidék volt, tele lerongyolódott, alkoholista emberekkel, és amikor jött az ébredés, és a bányászok megtértek, bezárták a kocsmákat, a bíróságoknak nem volt munkájuk, az emberek kifizették az adósságukat. Nagyon érdekes, hogy egy magyar szociológus is ráérzett a Szentléleknek, az ébredés munkájának a fontosságára társadalmi, népi szempontból is. Hankiss Elemérnek hívják ezt az embert, ő írt egyszer egy nagy cikket az ébredésről. Most nincs már időm egészen felolvasni az idézetet, csak ennyit: a magyarországi erkölcsi válság gyökerei a messzi múltba nyúlnak vissza, sokat emlegetjük például más összefüggésekben a polgárosodás hazai elmaradást, illetve késést és gyengeségét. Sok oka volt ennek, hadd említsek egyet a kevésbé ismertek közül, a pietizmust. Hankiss Elemér Magyarország erkölcsi és társadalmi, polgári elmaradását oda vezeti vissza, hogy a 18-19. században elmaradtak közöttünk olyan ébredések, amelyek Nyugat-Európát felemelték. Van egy mondás, most nem tudom melyik amerikai elnök azt mondotta: Amerikát az ébredések tették igazán Amerikává. Hankiss Elemér cikkéhez szabad hozzáfűznöm, és ezzel szeretném befejezni szolgálatomat, hogy lehetséges, bizonyosan úgy van, hogy elmaradtak az ébredések, de azért egy ébredés, ha késve is, megérkezett hozzánk, mégpedig akkor, amikor arra szintén a legnagyobb szükségünk volt, a II. világháború után. Először Mindszenty bíboros körül mozdult meg a magyar világ, a protestáns egyházakban pedig a különféle kegyességi egyesületekben és mozgalmakban, majd pedig a hivatalos egyházban is. Volt nekünk ébredésünk, és ha nem tiporják le ezt az ébredést, akkor bizony - úgy gondolom - nagyon előre mentünk volna. De amikor az állam lecsapott az egyházakra, tulajdonképpen ezekre az ébredési mozgalmakra csapott le. Ennek még nincs kiértékelve a története. És én se akarok itt most ebbe belekezdeni, de egy szót, egy megjegyzést mégis szabad tennem, mégpedig azt, hogy ha nem lett volna ez a háború utáni ébredés, 1945-1950-ig, akkor nem bírjuk ki azt a negyven évet. De most, hogy ez a negyven év lezajlott, ezt írtam a jegyzetembe: ez a negyven év is egy pusztai zarándokút volt, egy pusztai vándorlás, csakhogy az a mózesi az úgy ért véget, hogy a Kánaán földjére érkeztek meg, mi pedig egészen máshova érkeztünk meg, és megint olyan helyzetben vagyunk, amikor rettentően szükségünk volna egy új ébredésre.

Egy személyes vallomással fejezem be. Az 1960-as években igen súlyos krízisbe kerültünk az én sárbogárdi szolgálatom alatt, és amikor kerestük a kiutat ebből a krízisből, akkor ott találtuk meg, hogy keressük a Szentléleknek az útját, és a Szentléleknek az erejét. Elmentem egy szolgatársamhoz, s mondtam neki, hogy azért jöttem, hogy imádkozzunk Szentlélekért. És amikor elkezdtünk volna imádkozni, azt mondottam: tudod, megvallom előtte, hogy én már annyit hibáztam, olyan gyönge szolgálataim voltak és én magamban is olyan gyönge vagyok, hogy én már nem is tudom elhinni, hogy Isten meghallgatja az imádságomat, és ad Szentlelket. Közbevetőleg még azért el kell mondanom, nehogy félreértés támadjon, mi hittük, hittem addig is, hogy van Szentlélek a szívemben, mert az van megírva, hogy akik Jézust Úrnak vallják, azok ezt csak a Szentlélek által tehetik meg. De nem erről volt szó, hanem az erőkről volt szó. Az erőről, amelyik átalakít engem, átalakítja a gyülekezetemet, erről volt szó, vagyis arról, hogy megteljünk Szentlélekkel. Erre mondtam, hogy én ezt már nem is tudom elhinni, hogy ez megadatik. Mire ő azt mondotta - és evvel szeretnék búcsúzni a gyülekezettől -, Imrém, alig várja az Úr, hogy téged megajándékozzon a Szentlélek ajándékával. Úgy hiszem, hogy nem illetéktelenül, hanem úgy, mint az Úr szolgája, aki a szent jegyeket is úgy szolgáltatja ki, mint aki erre fel van hatalmazva, mondhatom nektek is: kedves testvérek, alig várja az Úr, hogy a Szentlélekkel, a Szentlélek ajándékával, a Szentlélek teljességével megajándékozzon benneteket is, ami által megújulhatunk keresztyénségünkben és népünkben.

Ámen

Az elmélkedés HANGFELVÉTELE (mp3)

Kapcsolódó képtárak:

• Parlamenti elmélkedés Szabó Imre nyugalmazott lelkipásztorral (26 fotó)

Parókia.hu