2009. május 24., vasárnap

Vállalni a másokért való életet

Pozsgay Imre: Szemünk előtt zajlik egy rendkívül rossz kormányzás, amelyben az állam eszközeit már elpazarolták

"Nagy szüksége van az országnak az egyházak közösségteremtő és erkölcsi erőforrásaira" – mondta lapunknak Pozsgay Imre. A volt államminiszter előadást tartott a keresztény egyházak küldetéséről és nemzeti felelősségéről rendezett konferencián, amelyen a legtöbben a lelki megújulást sürgették.


http://www.magyarhirlap.hu/db/0E/C8/i00017EC8.jpg
Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek szerint megmaradásunk feltétele, hogy Európa, s benne Magyarország, visszatérjen a keresztény gyökerekhez (Fotó: Burger Zsolt)

"Megmaradásunkat, az ország jövőjét csak a magyarság lelki megújulása biztosíthatja. Az egyház küldetése és felelőssége, hogy a fentről kapott mennyei erővel úgy szolgálja, nevelje a nemzetet, hogy az erősebb szellemi és erkölcsi közösséggé válhasson" – olvasható A keresztény egyházak küldetése és nemzeti felelőssége című konferencia zárónyilatkozatában. A pénteki rendezvényt szervező Magyar Konzervatív Alapítvány elnöke hangsúlyozta: hazánk legnagyobb hiányossága ma az, hogy az emberek egymás közötti és Istennel való kapcsolata megszűnt.

Hasonlóan értékelte a helyzetet Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, amikor úgy fogalmazott: a megmaradás feltétele, hogy Európa, s benne Magyarország, visszatérjen keresztény gyökereihez.

"A keresztény ember identitása ugyanis abban áll, hogy a saját érdeke elé helyezi a közösségét, hogy vállalja a másokért való életet" – mondta, majd hozzáfűzte: napjaink gazdasági válsága csupán végső következménye egy hosszú folyamatnak, amelynek során "a nyugati ember elvesztette kapcsolatát a transzcendens világgal". Ennek – Bábel Balázs szavai szerint – kézzelfoghatók a tünetei: az elharapódzó korrupció, valamint az, hogy a dolgokat nem az értékük szerint mérik. "Elég csak összehasonlítani egy ápolónő és egy menedzser fizetését. Elképesztő a különbség" – mondta.

Hegedűs Lóránt református püspök egyebek mellett arról beszélt, hogy ma "apokaliptikusan veszedelmes végidőket" élünk, amikor az emberek nem hisznek semmiben. A hívőknek ezért a "Föld sójának és a világ világosságának" kell lenniük. Ennek feltétele azonban az, hogy önfeláldozók legyenek.

A szolidaritás, a cselekvő szeretet fontosságát hangsúlyozta Majnek Antal kárpátaljai püspök is, ő az Ukrajnában élő magyarság nehéz helyzetéről beszélt, és hangsúlyozta: az egyház feladata az evangélium hirdetése mellett a nemzettudat megőrzése is. Mint mondta, ebben elengedhetetlen szükség van a magyar állam támogatására is, "mert egyedül nem bírjuk". Megemlítette az egyik legújabb ukrán törvényt, amelynek alkalmazása akár a nemzeti iskolák teljes megszűnését is magával hozhatja.

Egyház és állam címmel tartott előadást a konferencián Pozsgay Imre. A volt államminiszter lapunknak úgy fogalmazott: az állam nem határozhatja meg a felekezetek szerepét, a felekezetek viszont véleményt mondhatnak az államról. Az egyház közösségteremtő és erkölcsi erőforrásaira nagy szüksége van az országnak. "Szemünk előtt zajlik egy rendkívül rossz kormányzás – fűzte hozzá –, amelyben az állam eszközeit már elpazarolták."

Kacsoh Dániel

Magyar Hírlap


Nincsenek megjegyzések: