Mi a konfirmáció?

"Felfedező úthoz hasonlítottuk …" – hangzik a válasz a legtöbbet használt konfirmációi olvasókönyvben a címben szereplő kérdésre. A válasz attól függ, kit kérdezünk. Amennyire én végig tudom gondolni, mindenki mást mond erre a kérdésre. A gyülekezetnek egy ünnepélyes szertartást jelent, melyben ugyanaz fejeződik ki, mint a keresztségben, a gyülekezet nemcsak fogy, hanem gyarapszik is. A gyülekezet pénztárosának a konfirmáció egy újabb fajta kiadás, hiszen ha valamire azt lehet mondani, hogy hitoktatásra fordított pénz, akkor a konfirmációra adott Bibliák ára valóban az. A konfirmálók családjának ez az alkalom nem más, mint egy családi ünnep, legalább akkora alkalom, mint egy keresztelő. Hiszen még a távolabb élő rokonok is eljönnek ilyenkor. Szándékosan hagytam utoljára magukat a konfirmandusokat. Mit jelent a konfirmáció egy konfirmandusnak? Van, aki tényleg komolyan gondolja, hogy a konfirmáció a "hitre jutás alkalmává lehet". Vannak, akik tisztában vannak vele, hogy a hit "szívbéli bizodalom" és "bizonyos ismeret". Vannak olyanok, akik igenis vágynak azokra az ismeretekre, melyek szükségesek ahhoz, hogy a lelkész prédikációjában ne csak a "szép beszédet" hallják. Hiszen ha valaki nem ismeri hitünk megjelenésének formáit és igazságait, valamint jellemző szóhasználatát, akkor aligha tudja megérteni egy-egy prédikációnak a tényleges mondanivalóját. Minden prédikációt mégsem kezdhet a lelkész az alapfogalmak tisztázásával, hiszen akkor nem maradna idő az ige bővebb kifejtésre. A "szótár", mellyel a prédikációt értelmezni kell, muszáj, hogy "beépítve" legyen a hallgatóság fülébe és fejébe. A konfirmáció, sőt elvileg az egész hittanoktatás arra jó, hogy ezt az értelmező kéziszótárt átadjuk a gyermekeknek, hogy ennek segítségével megértsék az igehirdetést. Mégis a tapasztalat azt mutatja, hogy a fiatalok nem "megkonfirmálni" akarnak, nem megerősödni a hitükben, és beépülni mint erős építőkövek a gyülekezet épületébe, hanem szeretnének "lekonfirmálni", azaz letenni vállukról a tanulás, a hittantanulás terhét. Ahogyan az általános iskola kötelékeit a ballagással maguk mögött hagyják, úgy szeretnék maguk mögött hagyni a vallás és a hit kötelékeit is. Sajnos kevesen ismerik fel, hogy az általános iskola lazább kötelékeit a középiskola szigorúbb rendje váltja fel életükben. Még ennél is kevesebben ismerik fel azt, hogy a gyülekezet korlátait maguk mögött hagyva az életben olyan problémákkal kerülnek majd szembe, amelyekben jól jönne, ha ott volna az a korlát. Sajnos a vallásos nevelés hiánya nem egyértelműen és nem egyszerre jelentkezik az egyes ember életében. Nem lehet megjósolni, hogy kinek mikor lesz szüksége a hitére. Megkonfirmáljuk a tizenhárom-tizennégy éves fiatalokat, akár értik ennek a jelképes cselekedetnek a lényegét, akár nem. Sokan ezután – vagy éppen ennek az élménynek a hatására – eltűnnek a gyülekezet látóteréből, és talán soha nem is találnak vissza. Mások úgy érzik, hogy a konfirmáció feljogosítja őket arra, hogy életük bizonyos szakaszának bizonyos eseményeihez az egyház szolgáltatásait igénybe vegyék. Szándékosan beszélek szolgáltatásról, hiszen aki maga is aktív tagja egy gyülekezetnek, az tudja, hogy a házasságkötés megáldása, a keresztelés, a hitoktatás és a temetés is: nem szolgáltatás, hanem szolgálat. De aki csak gyermek- vagy ifjúkori emlékekre támaszkodik, az aligha érzi ezt a – szóban apró, de jelentésben hatalmas – különbséget. Megkonfirmáljuk hát a gyerekeket. Lerakjuk az alapokat, melyekre építeni lehetne. Van, akinél erősebbek ezek az alapok, van, akinél gyengébbek. Egy azonban közös bennük: építeni lehet rájuk. Mégis sokan hagyják állni és idővel összedőlni ezeket az alapokat, nem építenek rá, mert úgy érzik: már kész az "épület". Pedig aki úgy tekint a konfirmációra, mint hite kiteljesedésére, és nem mint hitbeli életének első, gyermekien csetlő-botló lépéseire, az nagyot téved. Hiszen aki úgy gondolja, hogy a hitoktatással, az esetleges gyermek-istentiszteletre járással, s végül a konfirmációval "letudta" a hit dolgát, az éppen a legjobb, legérdekesebb dolgoktól fosztja meg önmagát. A gyermekkor után kezdődik az ifjúkor, amikor kiszélesedik a világ, amikor nagyobb a szabadság, és több a lehetőség, valahogy ezt kellene érzékeltetnünk gyülekezeteinkben is. Különösen igaz lesz ez a megállapítás, ha az a sokat emlegetett háromszintű egyháztagság valóban bevezetésre kerül. Hiszen akkor senki sem mondhatja majd, hogy ami "járt az egyháznak és Istennek", azt a konfirmációval letudta. Ennek fényében a konfirmáció nem az egyházba és Isten országába vezető utolsó lépcsőfok, ahonnan nincs tovább, hanem valóban csak egy közbeeső lépcsőfok, ahol nem lehet megállni és megpihenni, hanem tovább kell lépni: vagy tovább előre, vagy aki akarja, akár visszafelé. Mi tehát a konfirmáció? Csak azt tudom mondani, amit a konfirmációs olvasókönyv: "… a hitre jutás alkalmává lehet."
 
Molnár-Varga Péter
 
Hét Határ. Református hitéleti lap