Jézus és a bulvárhírek – beszélgetés egyházról és médiáról
Magyar Kurír
Szilvay Gergely
2010. február 1.
Nemrég volt Szalézi Szent Ferenc, az újságírók védőszentjének ünnepe. A Magyar Kurír Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspököt, a püspöki konferencia médiareferensét, Szikora Józsefet, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének (MAKÚSZ) elnökét és Kiss Ulrich jezsuitát, a PPKE-BTK Kommunikáció Tanszéke intézményi kommunikáció (PR) szakirányának oktatóját, marketingszakértőt kérte meg, hogy vázolják, szerintük milyen az egyház és a média viszonya, illetve hogyan áll helyt, képes-e helyt állni a katolikus média a mai viszonyok között.
– Sokan tartják a médiát úgy, ahogy van, az ördögtől valónak.
Szikora József: Pedig az egyház az Inter mirifica kezdetű zsinati dekrétumban csodálatos dolognak nevezi a médiát, ami Isten országának szolgálatába állítható. Persze rombolhat is, de hát az atomenergiát is lehet jóra és rosszra is használni.
Kiss Ulrich: Az emberek hozzáállása a televízióval szemben sokkal negatívabb, mint a rádióval szemben, és a rádióval szemben sokkal pozitívabb, mint az írott sajtóval szemben. Ennek történelmi okai vannak. Ugyanakkor hajlamosak vagyunk alábecsülni az internetet, pedig jelenleg és a jövőben ez a média legjelentősebb formája, még akkor is, ha ott az igazságtartalom és az ellenőrizhetőség jelentős kívánnivalót hagy maga után. Az előző két nemzedéknek a tévé volt a központi médiuma, de az ma már visszaszorulóban van. A digitalizálás következtében pedig a média formái összeolvadnak. Ennek egyik következménye, hogy még jobban visszaszorul a magánszféra: a mobiltelefonok megjelenése óta az az abszurd igény jelenik meg, hogy mindenkor elérhető legyen az ember, nem fogadják el, hogyha kikapcsoljuk a telefont, és egy kisebb utazás után is feldolgozhatatlan mennyiségű e-mailt találunk a netes postafiókunkban – én legutóbb például 3800-at, egy tíznapos lelkigyakorlat után. De ezekben a dolgokban remélhetőleg idővel kompromisszum alakul majd ki. Bármilyen őrültséget rendkívül gyorsan el lehet terjeszteni. Ugyanakkor az „új médiában” szinte megszűnt a szerkesztő felelőssége, és nem felelős az újságíró az igazságért. A régi faluban ellenőrizhető volt minden, a 19. században létrejött nemzeti médiában pedig a szerkesztő volt a felelős, akinek volt tekintélye is. A netes hírportáloknak viszont már helyi tudósítói sincsenek. Ma a gyorsaság, az elsőség a fontos, ami felületességhez vezet: fontosabb előbb közölni, mint utánajárni.
– A világi média és az egyház viszonya nem tűnik felhőtlennek.
Kiss-Rigó László: A világi média és az egyház között természetesen mindig, így napjainkban is tapasztalható súrlódás. Ha az egyház hitelesen teljesíti küldetését, akkor ez elkerülhetetlen. Az viszont sajnálatos, és elkerülhető lenne, hogy a súrlódást sokszor az egyház saját küldetéséhez és módszeréhez képest is alkalmatlan kommunikációja okozza. A katolikus egyház az adott társadalomban intézményes formában az egyházmegyék, szerzetesrendek, az ezek által fenntartott közoktatási és felsőoktatási intézmények, a püspöki konferencia, vagy éppen a plébániák, és azok képviselői: a plébánosok révén, vagy által nyilvánul meg. A felsoroltak közül néhányan kiválóan felkészültek a média kezelésére, rendelkeznek stratégiával és szakemberekkel, mások nem eléggé felkészültek a médiával való kapcsolattartásra, megint mások pedig még rá sem ébredtek arra, hogy a médiával való kapcsolattartás, valamint a média által nyújtott lehetőségek hatékony kihasználása ma nélkülözhetetlen és kiemelt része küldetésük teljesítésének.
Szikora József: Kétségtelen, hogy a média, mint a társadalom tükre, hajlamos arra, hogy az egyházzal kapcsolatban a negatívumokat nagyítsa fel. Ez nem a média sajátja, hanem a társadalom ilyen. A társadalom fél az egyház tanításától is, mert az feladatot és felelősséget ró az emberre. A negatívumok kiemelése azonban olyan jelenség, ami ellen határozottan fel kell lépni, tiltakozni kell, hogy helyreálljon az igazság. E tekintetben talán kicsit lagymatagok vagyunk, habár az is igaz, hogy nem érdemes minden támadásra reagálnunk, és így felszínen tartani dolgokat. Ha azonban mi követünk el hibát, akkor elébe kell menni a támadásoknak és be kell ismerni a tévedésünket. D ez is olyasmi, ami nemcsak az egyházra, hanem mindenkire érvényes.
Kiss Ulrich: A világi sajtó részéről egyszerű, gyakorlati kérdések merülnek fel az egyházzal kapcsolatban az alapvető tájékozatlanság miatt: amikor az egyik pápalátogatás alkalmával tolmácsoltam, a hazai újságírók például, feltették a kérdést, hogy kell-e gyónni minden mise előtt. Sokszor szerepelek a médiában, mivel mindig engem hívnak, pedig nem vagyok se szóvivő, se szakértője specifikus kérdéseknek. Viszont én hajlandó vagyok nyilatkozni, és ha más, egyes kérdésekben nálam járatosabb egyháziakhoz irányítom a kérdezőt, gyakran elutasítással találkozik, és mégis nálam köt ki. Meg kellene tanítani nyilatkozni az egyháziakat. A gyulafehérvári, a pécsi és a szegedi püspökségen tartottunk ilyen kurzust a kispapoknak, és nagyon élvezték. A jó szándék megvan, de az egyház még mindig nem ismerte fel a média jelentőségét és fontosságát.
– Hogyan áll helyt a honi katolikus sajtó a mai médiaviszonyok között?
Kiss-Rigó László: Az egyházi médiának kettős célja van. Az egyik a hiteles, korszerű és hatékony belső kommunikáció, mely egyaránt eszköze a közösség „építésének”, a szolidaritás és az identitás kialakításának a hit elmélyítésének a keresztény kultúrában való gazdagodásnak, a hívők tudatosabb és bátrabb közéleti szerepvállalásának. Az egyházi média másik célja pedig az élet minden területén a keresztény értékrend és szemlélet hatékony, vonzó, korszerű és szakszerű bemutatása és képviselete. A korszerű jelzőt mindkét esetben hangsúlyozom, mert bizony gyakran előfordul, hogy egyházi médium olyan nyelvet használ, mely a mai képzett hívő számára sem mond semmit. A honi katolikus sajtó helyzete egyáltalán nem kilátástalan, hisz minél nagyobb a káosz és a zűrzavar szellemi és erkölcsi szempontból a társadalomban, annál nagyobb igény van világos és hiteles, valódi értékek mellett egyértelműen elkötelezett tájékoztatásra. Ehhez a lehetőségek és eszközök adottak, csak tudatosabban, bátrabban és leleményesebben kellene kihasználni azokat.
Kiss Ulrich: Az lenne a fontos, hogy a katolikus média ne csak egyházi hírekkel foglalkozzon, ne csak a köztudottan hívő emberekhez szóljon. A Magyar Katolikus Rádió ebből a szempontból nagyon fontos, hiszen általános közszolgálati feladatot lát el, amivel sokkal több embert el lehet érni, mint pusztán egyházi hírekkel. Persze a médiánkat reklámozni is kellene, ezen nem kéne spórolni. A nagy történelmi pillanatot, amikor akár párszázezres példányszámú katolikus szellemiségű újságot is lehetett volna csinálni, 1990-ben szalasztottuk el. A nyomtatott sajtó jelenleg azonban az egész világon visszaesik. Esetleg úgy menekülhet meg, ha – a Metró példájára – ingyenessé válik. A plébániák kiváló terjesztői hálózatot jelentenének: ide minden héten bejön a „vevő”. Két-háromszázezer ember pedig biztosan jár templomba. A terjesztésben is van mit fejlődnünk: a plébániahálózat óriási kihasználatlan potenciált jelent. De nem értünk a marketinghez. Ugyanakkor a helyi, plébániai sajtónak, ami kisközösséget szolgál ki, nagyobb értelmét látom, habár nyilván azt is meg lehet oldani interneten is. Az online-ra pedig jobban kell koncentrálni, bár sokakat megrémít, hogy az interneten minden olvasó újságíró is egyben. Viszont fontos lenne, mint mondtam, hogy az országos katolikus média ne csak a katolikus hírekre koncentráljon. Az osztrák Die Presse katolikus lapként nem fél bulvárhírek közlésétől sem. Ez elkerülhetetlen: az embereket érdekli egy emberi tragédia háttere. Jézus is fűzött kommentárt bulvárhírekhez, például amikor Siloe tornyának összedőlésekor azt kérdezték tőle, hogy engedhette ezt meg Isten. Persze a bulvárban is lehet és kell szelektálni. A Vatikáni Rádióban volt egy műsorom, a „Miért ne?” ahol sokszor bulvárhírekből indultam ki. Emberi történeteket kell mesélni. Miért ne?
Szikora József: Ahogy Krisztus a maga korának nyelvén beszélt, nekünk is a ma nyelvén kell szólnunk, hogy a világ értse. Természetesen szép és helyes magyar nyelven! És a bajokról is beszélni kell. Óriási veszély, hogy mi, hívő emberek hajlamosak vagyunk csak szépről, jóról, kegyelemről beszélni, életünk nehézségeiről, gondjairól meg nem nagyon. A katolikus média akkor jár el helyesen, ha a figyelmét a teljes emberre és az élet teljességére fordítja. Persze vannak olyan belső ügyeink, amelyeket csak egymás között kell megbeszélnünk. Ugyanakkor, ha a média érdeklődik a köz és az egyház dolgai iránt, azt vegyük megtiszteltetésnek. Az egyháznak közösségi, mondhatnánk, hogy közszolgálati küldetése van, így a médiájának is. Akár képzést is lehetne adni azoknak az egyháziaknak, akiket megkereshetnek a média munkatársai. Az egész magyar médiapiac sokszorosan túltelített, így a katolikus is. A média sok esetben olyat kínál, amire nincs szükségünk, ez a túltelítettség oka. A média boltjának polcaira azonban oda kell helyeznünk Isten országának örömhírét. Ki tehetné meg ezt, ha nem mi?
Magyar Kurír
Szilvay Gergely
2010. február 1.
Nemrég volt Szalézi Szent Ferenc, az újságírók védőszentjének ünnepe. A Magyar Kurír Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspököt, a püspöki konferencia médiareferensét, Szikora Józsefet, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének (MAKÚSZ) elnökét és Kiss Ulrich jezsuitát, a PPKE-BTK Kommunikáció Tanszéke intézményi kommunikáció (PR) szakirányának oktatóját, marketingszakértőt kérte meg, hogy vázolják, szerintük milyen az egyház és a média viszonya, illetve hogyan áll helyt, képes-e helyt állni a katolikus média a mai viszonyok között.
– Sokan tartják a médiát úgy, ahogy van, az ördögtől valónak.
Szikora József: Pedig az egyház az Inter mirifica kezdetű zsinati dekrétumban csodálatos dolognak nevezi a médiát, ami Isten országának szolgálatába állítható. Persze rombolhat is, de hát az atomenergiát is lehet jóra és rosszra is használni.
Kiss Ulrich: Az emberek hozzáállása a televízióval szemben sokkal negatívabb, mint a rádióval szemben, és a rádióval szemben sokkal pozitívabb, mint az írott sajtóval szemben. Ennek történelmi okai vannak. Ugyanakkor hajlamosak vagyunk alábecsülni az internetet, pedig jelenleg és a jövőben ez a média legjelentősebb formája, még akkor is, ha ott az igazságtartalom és az ellenőrizhetőség jelentős kívánnivalót hagy maga után. Az előző két nemzedéknek a tévé volt a központi médiuma, de az ma már visszaszorulóban van. A digitalizálás következtében pedig a média formái összeolvadnak. Ennek egyik következménye, hogy még jobban visszaszorul a magánszféra: a mobiltelefonok megjelenése óta az az abszurd igény jelenik meg, hogy mindenkor elérhető legyen az ember, nem fogadják el, hogyha kikapcsoljuk a telefont, és egy kisebb utazás után is feldolgozhatatlan mennyiségű e-mailt találunk a netes postafiókunkban – én legutóbb például 3800-at, egy tíznapos lelkigyakorlat után. De ezekben a dolgokban remélhetőleg idővel kompromisszum alakul majd ki. Bármilyen őrültséget rendkívül gyorsan el lehet terjeszteni. Ugyanakkor az „új médiában” szinte megszűnt a szerkesztő felelőssége, és nem felelős az újságíró az igazságért. A régi faluban ellenőrizhető volt minden, a 19. században létrejött nemzeti médiában pedig a szerkesztő volt a felelős, akinek volt tekintélye is. A netes hírportáloknak viszont már helyi tudósítói sincsenek. Ma a gyorsaság, az elsőség a fontos, ami felületességhez vezet: fontosabb előbb közölni, mint utánajárni.
– A világi média és az egyház viszonya nem tűnik felhőtlennek.
Kiss-Rigó László: A világi média és az egyház között természetesen mindig, így napjainkban is tapasztalható súrlódás. Ha az egyház hitelesen teljesíti küldetését, akkor ez elkerülhetetlen. Az viszont sajnálatos, és elkerülhető lenne, hogy a súrlódást sokszor az egyház saját küldetéséhez és módszeréhez képest is alkalmatlan kommunikációja okozza. A katolikus egyház az adott társadalomban intézményes formában az egyházmegyék, szerzetesrendek, az ezek által fenntartott közoktatási és felsőoktatási intézmények, a püspöki konferencia, vagy éppen a plébániák, és azok képviselői: a plébánosok révén, vagy által nyilvánul meg. A felsoroltak közül néhányan kiválóan felkészültek a média kezelésére, rendelkeznek stratégiával és szakemberekkel, mások nem eléggé felkészültek a médiával való kapcsolattartásra, megint mások pedig még rá sem ébredtek arra, hogy a médiával való kapcsolattartás, valamint a média által nyújtott lehetőségek hatékony kihasználása ma nélkülözhetetlen és kiemelt része küldetésük teljesítésének.
Szikora József: Kétségtelen, hogy a média, mint a társadalom tükre, hajlamos arra, hogy az egyházzal kapcsolatban a negatívumokat nagyítsa fel. Ez nem a média sajátja, hanem a társadalom ilyen. A társadalom fél az egyház tanításától is, mert az feladatot és felelősséget ró az emberre. A negatívumok kiemelése azonban olyan jelenség, ami ellen határozottan fel kell lépni, tiltakozni kell, hogy helyreálljon az igazság. E tekintetben talán kicsit lagymatagok vagyunk, habár az is igaz, hogy nem érdemes minden támadásra reagálnunk, és így felszínen tartani dolgokat. Ha azonban mi követünk el hibát, akkor elébe kell menni a támadásoknak és be kell ismerni a tévedésünket. D ez is olyasmi, ami nemcsak az egyházra, hanem mindenkire érvényes.
Kiss Ulrich: A világi sajtó részéről egyszerű, gyakorlati kérdések merülnek fel az egyházzal kapcsolatban az alapvető tájékozatlanság miatt: amikor az egyik pápalátogatás alkalmával tolmácsoltam, a hazai újságírók például, feltették a kérdést, hogy kell-e gyónni minden mise előtt. Sokszor szerepelek a médiában, mivel mindig engem hívnak, pedig nem vagyok se szóvivő, se szakértője specifikus kérdéseknek. Viszont én hajlandó vagyok nyilatkozni, és ha más, egyes kérdésekben nálam járatosabb egyháziakhoz irányítom a kérdezőt, gyakran elutasítással találkozik, és mégis nálam köt ki. Meg kellene tanítani nyilatkozni az egyháziakat. A gyulafehérvári, a pécsi és a szegedi püspökségen tartottunk ilyen kurzust a kispapoknak, és nagyon élvezték. A jó szándék megvan, de az egyház még mindig nem ismerte fel a média jelentőségét és fontosságát.
– Hogyan áll helyt a honi katolikus sajtó a mai médiaviszonyok között?
Kiss-Rigó László: Az egyházi médiának kettős célja van. Az egyik a hiteles, korszerű és hatékony belső kommunikáció, mely egyaránt eszköze a közösség „építésének”, a szolidaritás és az identitás kialakításának a hit elmélyítésének a keresztény kultúrában való gazdagodásnak, a hívők tudatosabb és bátrabb közéleti szerepvállalásának. Az egyházi média másik célja pedig az élet minden területén a keresztény értékrend és szemlélet hatékony, vonzó, korszerű és szakszerű bemutatása és képviselete. A korszerű jelzőt mindkét esetben hangsúlyozom, mert bizony gyakran előfordul, hogy egyházi médium olyan nyelvet használ, mely a mai képzett hívő számára sem mond semmit. A honi katolikus sajtó helyzete egyáltalán nem kilátástalan, hisz minél nagyobb a káosz és a zűrzavar szellemi és erkölcsi szempontból a társadalomban, annál nagyobb igény van világos és hiteles, valódi értékek mellett egyértelműen elkötelezett tájékoztatásra. Ehhez a lehetőségek és eszközök adottak, csak tudatosabban, bátrabban és leleményesebben kellene kihasználni azokat.
Kiss Ulrich: Az lenne a fontos, hogy a katolikus média ne csak egyházi hírekkel foglalkozzon, ne csak a köztudottan hívő emberekhez szóljon. A Magyar Katolikus Rádió ebből a szempontból nagyon fontos, hiszen általános közszolgálati feladatot lát el, amivel sokkal több embert el lehet érni, mint pusztán egyházi hírekkel. Persze a médiánkat reklámozni is kellene, ezen nem kéne spórolni. A nagy történelmi pillanatot, amikor akár párszázezres példányszámú katolikus szellemiségű újságot is lehetett volna csinálni, 1990-ben szalasztottuk el. A nyomtatott sajtó jelenleg azonban az egész világon visszaesik. Esetleg úgy menekülhet meg, ha – a Metró példájára – ingyenessé válik. A plébániák kiváló terjesztői hálózatot jelentenének: ide minden héten bejön a „vevő”. Két-háromszázezer ember pedig biztosan jár templomba. A terjesztésben is van mit fejlődnünk: a plébániahálózat óriási kihasználatlan potenciált jelent. De nem értünk a marketinghez. Ugyanakkor a helyi, plébániai sajtónak, ami kisközösséget szolgál ki, nagyobb értelmét látom, habár nyilván azt is meg lehet oldani interneten is. Az online-ra pedig jobban kell koncentrálni, bár sokakat megrémít, hogy az interneten minden olvasó újságíró is egyben. Viszont fontos lenne, mint mondtam, hogy az országos katolikus média ne csak a katolikus hírekre koncentráljon. Az osztrák Die Presse katolikus lapként nem fél bulvárhírek közlésétől sem. Ez elkerülhetetlen: az embereket érdekli egy emberi tragédia háttere. Jézus is fűzött kommentárt bulvárhírekhez, például amikor Siloe tornyának összedőlésekor azt kérdezték tőle, hogy engedhette ezt meg Isten. Persze a bulvárban is lehet és kell szelektálni. A Vatikáni Rádióban volt egy műsorom, a „Miért ne?” ahol sokszor bulvárhírekből indultam ki. Emberi történeteket kell mesélni. Miért ne?
Szikora József: Ahogy Krisztus a maga korának nyelvén beszélt, nekünk is a ma nyelvén kell szólnunk, hogy a világ értse. Természetesen szép és helyes magyar nyelven! És a bajokról is beszélni kell. Óriási veszély, hogy mi, hívő emberek hajlamosak vagyunk csak szépről, jóról, kegyelemről beszélni, életünk nehézségeiről, gondjairól meg nem nagyon. A katolikus média akkor jár el helyesen, ha a figyelmét a teljes emberre és az élet teljességére fordítja. Persze vannak olyan belső ügyeink, amelyeket csak egymás között kell megbeszélnünk. Ugyanakkor, ha a média érdeklődik a köz és az egyház dolgai iránt, azt vegyük megtiszteltetésnek. Az egyháznak közösségi, mondhatnánk, hogy közszolgálati küldetése van, így a médiájának is. Akár képzést is lehetne adni azoknak az egyháziaknak, akiket megkereshetnek a média munkatársai. Az egész magyar médiapiac sokszorosan túltelített, így a katolikus is. A média sok esetben olyat kínál, amire nincs szükségünk, ez a túltelítettség oka. A média boltjának polcaira azonban oda kell helyeznünk Isten országának örömhírét. Ki tehetné meg ezt, ha nem mi?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése