2009. november 3., kedd

Üzenet a jóakaratú embereknek

Üzenet a jóakaratú embereknek

http://www.demokrata.hu/sites/default/themes/demokrata3/logo.png

Demokrata
2009-10-30
Tihanyi Tóth Kata

Azért veszélyesek a különböző valláspótlékok, mert tévútra vezethetik az embert a vallás, a vallásosság vonatkozásában. A megtévesztés veszélye nemcsak az egyház kifejezett tagjait érinti, hanem azokat is, akik jó szándékkal keresik az igazságot, csak nem a biztos utat találják meg – mondta a Demokratának Bosák Nándor, debrecen-nyíregyházi püspök.

http://www.demokrata.hu/files/imagecache/medium/news_weekly/0941_bosak.JPG

– „Mi, akik mint püspökök a tiszta katolikus hit őrei vagyunk, nem hagyhatunk figyelmen kívül néhány olyan jelenséget, amely napjainkban híveink körében is terjed. Azt tapasztaljuk, hogy ismét erőre kapott egyfajta pogányság” – olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevelében. Mit jelent az, hogy pogányság?


– Az ember vallásos lény, ami azt jelenti, hogy életét önmagánál tágabb dimenzióban értelmezi és valósítja meg. Ezért nem tud meglenni Isten nélkül. Van, aki tagadja Istent, így próbál szabadulni tőle, van, aki magának csinál istent, és van, aki megtalálja az igaz Istent. Az emberiség története úgy is felfogható, mint az istenkeresés útja. A nagy természeti vallások ennek az útnakállomásai, vannak tiszteletre méltó eredményeik, de vannak zsákutcái is. A kereszténység ennél lényegesen több, mert valljuk, hogy amit Istenről tudunk, az nem csupán az emberi következtetés eredménye, hanem azt ő maga mondta el nekünk, és amit az ember teljes életéről elgondolt, azt Jézus Krisztusban mutatta meg. Egyszerűen úgy mondhatom: a kereszténység a helyes istenkép és helyes emberkép vallása. Pogánynak pedig azt nevezzük, aki Istent téves módon gondolja el, vagy téves eszmékben, rítusokban véli megtalálni.


– És mit értenek azon, hogy az „újpogányság terjed”?


– Hosszú évtizedeket élt meg a magyar nép a huszadik században, amikor módszeres propaganda folyt a vallás és azon értékek ellen, amelyek belső tartást adhatnak az embernek. Nemcsak a kifejezett vallásüldözésre kell itt gondolni, hanem arra is, hogy olyan életszemlélet, életvitel terjedt, amely elidegenítette az embereket egymástól, kulturális gyökereiktől és támaszt adó közösségeiktől, és szokásaiktól. Például a családtól, a nemzeti hagyományoktól, erkölcsi értékektől, a becsületes munkától. Most mindezek szomorú eredményeivel küszködünk, erkölcsi válság jelei mutatkoznak. Ilyenkor jelennek meg a hamis próféták, akik kétes elméletekkel, féligazságokkal, maguk által fabrikált vallásos gyakorlatokkal ígérnek magoldást. Az igazi veszély abban van, hogy ismét mellékvágányraterelik az embert, ahelyett hogy valóban megtalálná a bajok igazi megoldását. Ez késztette a püspököket arra, hogy világos útmutatást adjanak ebben a kérdésben. Úgy látjuk, hogy vallásosság vonatkozásában nagy a tájékozatlanság. Ilyen helyzetben könnyen lehet az ember megtévesztés áldozata. Azért veszélyesek a különböző valláspótlékok, mert tévútra vezethetik az embert a vallás, a vallásosság vonatkozásában. Ma is időszerű Pál apostol figyelmeztetése: „Mert jön idő, amikor az egészséges tanítást nem hallgatják szívesen, hanem saját ízlésük szerint szereznek maguknak tanítókat, hogy fülüket csiklandoztassák. Az igazságot nem hallgatják meg, de a meséket elfogadják.”


– Elsősorban kiknek szól a körlevél? A hívőknek vagy az új pogányság követőinek?


– Természetesen híveinknek akartunk eligazítást adni, de amivel a nyilatkozat foglalkozik, nem csak belügy. XXIII. János pápa óta, ha a pápák olyan kérdésekről adnak tanítást, ami az egész társadalmat vagy az emberiséget érinti, akkor a címzésbe belefoglalják azt is, hogy „és minden jóakaratú emberhez” kívánnak szólni. A mi esetünkben is elmondhatjuk ezt, hiszen a probléma, a megtévesztés veszélye nemcsak az egyház kifejezett tagjait érinti, hanem azokat is, akik jó szándékkal keresik az igazságot, csak nem a biztos utat találják meg. Ezért ez a nyilatkozat minden jó szándékú, bajainkra megoldást kereső, emberhez szól.


– A körlevél felhívja a figyelmet a „maga módján” való vallásosság veszélyeire is.


– Ez egy, az utóbbi időben gyakran használt kifejezés, amely a szociológiai felmérésekben szokott szerepelni. Ott általában a vallási gyakorlatok végzésének gyakoriságát jelölik, és akkor csak mennyiségi, külső tényezőket jelez. Ha azonban valaki azt mondja, hogy én vallásos vagyok, de nem az egyház hite szerint, hanem a „magam módján”, akkor már minőségi kérdésről van szó, Ahogy mondtam, a vallás az Isten és az ember kapcsolatát rendezi és irányítja. A kereszténység ennek a kapcsolatnak alapjait és törvényeit Istentől eredezteti, és ezt tartja irányadónak. Aki ezek között válogat, és annak alapján fogad el vagy utasít vissza igazságokat, hogy tetszik vagy nem tetszik, könnyű vagy nehéz, pillanatnyilag hasznos vagy nem a számomra, abba a csapdába esik, amibe a pogányok: a maguk alkotta istent szolgálják. Ez pedig attól a biztonságtól fosztja meg az embert, amit az igaz Isten hite adhat: hogy élete nem véletlen, nem céltalan, sorsának intézésében, emberségének megvalósításában nincs magára hagyva. Van rajtunk kívül igazság, van kihez igazodni, mérni magunkat. A „maga módján vallásos” szemlélet valójában nem katolikus, inkább annak a relativizmusnak a következménye, amely az élet különböző területein összemossa a határokat a jó és rossz, az igaz és hamis, az érték és az érdek között.


– Sok hívő nem érti, a katolikus egyház miért emelt szót az új pogányság ellen, amikor ennél sokkal súlyosabb problémák is vannak.


– Az egyház alapítójától arra kapott parancsot, hogy hirdesse az evangéliumot. Krisztus tanítása az üdvösség útja, olyan igazságokat, útmutatásokat tartalmaz, amelyek alkalmasak, sőt szükségesek ahhoz, hogy az emberek közössége és természetesen benne az egyes ember, jól oldja meg az életét. Az evangélium nem az élettől elidegenítő, hanem ellenkezőleg, az életet jobbító tanítás. Ezért nemcsak a templomban van helye, hanem mindenütt, ahol az életet élik. A vallás és annak tartalma nem magánügy. Természetesen célját akkor éri el, ha az ember megérti, mégpedig jól érti, és azt magáévá is teszi. Ezért fontos szerepe van a kommunikációnak, a közlési csatornáknak, amelyeken keresztül az üzenet célba ér. Ennek mindennapi gyakorlata a rendszeres igehirdetés, a hitoktatás, keresztény oktatás, de az egyház karitatív tevékenysége is, sőt még az is, hogy a keresztény emberek élete látható a többiek számára. Ez a keresztény tanúságtétel. Ezen túl az egyház vezetői a pápa és a püspökök, körlevelekben, nyilatkozatokban is megfogalmazzák tanításukat, útmutatásukat egyes konkrét kérdésekkel kapcsolatban. Így adott ki például a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia terjedelmes körlevelet a társadalmi kérdésekről „Igazságosabb és testvériesebb világot” címmel 1997-ben, a családokról „A boldogabb családokért” címmel 1999-ben, a bioetikai kérdésekről „Az élet kultúrájáért” címmel 2003-ban, és a környezetvédelemről „Felelősségünk a teremtett világért” címmel 2008-ban. Ezek és az ilyen jellegű megnyilatkozások azt jelentik, hogy az egyháznak van mondanivalója az emberiséget érintő kérdésekben, és felelősséget érez az emberek, a társadalom sorsáért. A konkrét megnyilatkozásait ezzel a háttérrel teszi. Aki tehát útmutatást keres, az megtalálja azt az egyház tanításában. Fontos kérdés azonban, hogy eljut-e ez az emberekhez. Akinek az az érdeke, hogy ne jusson el, annak különböző eszközei vannak az akadályozásra vagy a nehezítésre. Ezek közé tartozik az is, ha egy-egy megnyilatkozás tartalmáról azzal próbálják elterelni a fi gyelmet, hogy mellékes kérdéseket helyeznek előtérbe, vagy igyekeznek rossz hírbe hozni azt, akitől az üzenet származik. Ilyenekre gondolok: „Miért ezzel foglalkoznak, miért nem mással?”, vagy: „az egyház ne politizáljon!”, illetve: „egyház is követett el hibákat.” Egyszer az a baj, hogy miért nem nyilatkozik, máskor pedig az, hogy miért avatkozik bele az egyház. Az ilyen és ehhez hasonló mellékzöngék alkalmasak arra, hogy a lényegről eltereljék a figyelmet, vagy bizalmatlanná tegyék az embereket az egyház és tanításai iránt. Ezért, akik keresik az igazságot vagy eligazítást várnak az egyháztól, legyenek éberek, és ne hagyják magukat megtéveszteni ezektől a kommunikációs trükköktől.


– Sokan nem értik, hogy miért utasítják el a püspökök ősi nemzeti hagyományaink felelevenítését. Mit jelent az, hogy „ősmagyar szinkretizmus”?


– Az értelmező szótár szerint a szinkretizmus „különféle vallási, filozófiai irányok felszínes összehangolása.” Ősmagyar szinkretizmuson azt értjük, hogy valós, vagy csak elképzelt ősi vallási szokásokból, hiedelmekből próbálják rekonstruálni az ősi állapotot, különböző elméleteket fogalmaznak meg a magyarság eredetére vonatkozóan, és ezekkel próbálják nemzeti identitásunkat megalapozni. Ez azonban téves út, sőt ártalmas út vallási szempontból is, és a nemzettudat szempontjából is. A püspöki körlevél nem hagyományaink felelevenítését és megbecsülését utasítja el, hanem a megtévesztésre hívja fel a figyelmet. Ezt olvassuk a körlevélben: „A kommunista évtizedek alatt próbáltak mindent elfelejtetni, ami magyar és keresztény azonosságunkat erősítette. Kisebbrendűségi érzést tápláltak belénk, azt sulykolták, hogy utolsó csatlósok vagyunk, nacionalisták és soviniszták. (…) Szükséges és jogos, hogy helyes öntudatra ébredjünk, keressük, újra tudatosítsuk igazi értékeinket, magyar örökségünket kulturális, történelmi és tudományos területen egyaránt.” De ha ezt nem valós alapokra, nem az igazságra, hanem mesékre, alaptalan vágyálmokra, vagy bizonytalan elméletekre építjük, akkor ugyanabba a csapdába esünk, mint amiből szeretnénk kilábalni. Mert mi adhatja meg nemzeti önértékelésünk alapját? Az, amit ez a nép ezer év alatt megélt, alkotott, megküzdött itt a Kárpát-medencében. Kultúránk, nyelvünk, népi hagyományaink, viselkedéskultúránk, mindaz, amire szellemi és erkölcsi értelemben hivatkozhatunk, azért ilyen, mert Szent István népünk sorsát összekapcsolta a kereszténységgel. Úgy is mondhatom, hogy a kereszténységgel való találkozás, az evangéliumra alapozott életfelfogás tette alkalmassá népünket, hogy ilyen kultúrát teremtsen. Ez a kultúra bármely népével összehasonlítva is megállja a helyét. Ez a nemzeti önbecsülésünk igazi alapja. Aki erről eltereli a figyelmet vagy helyette bizonytalan elméletekre, valós vagy vélt pogány szokásokra helyezi a hangsúlyt, és ezektől remél megoldást, még ha jó szándékkal teszi is, akkor is árt. Ebben az esetben is érvényes Jézus szava: „az igazság tesz szabaddá benneteket!” Amikor tehát ezekről a püspökök véleményt mondanak, az egészséges vallásosság és az egészséges nemzettudat védelmében, megerősítéséért teszik.

Nincsenek megjegyzések: