Visszatérni a Szentíráshoz!
Ha Isten szólította, vállalja
Nyugati Jelen
Balta János
2009. november 09.
Józsa Ferenczet, az Aradon a Mosóczy-telepi református gyülekezet lelkipásztorát harmadmagával jelölték a Királyhágó-melléki Református Egyházkerületben november 20-ára tervezett püspökválasztáson való megmérettetésre. A jelöltetés kapcsán beszélgettünk.
– A jelölésvállalás azt jelenti, hogy a püspöki tisztséggel kapcsolatban elképzelései is vannak.
– Elöljáróban szeretném leszögezni: nem jelöltettem magamat. Néhány gyülekezet azonban jelölt. Amikor értesültem erről, elgondolkoztam: ezáltal Istennek nincs-e velem valamilyen terve? A Bibliában éppen a napi igémet olvastam, a Zsidókhoz írt levél 10. része 32. fejezetének befejező szakaszát, amelyik így végződik: „Az én igaz emberem hitből él, és aki meghátrál, abban nem gyönyörködik az én lelkem.”
– Ezek szerint meghátrálni immár nem lehet.
– Valóban, mivel azt mondtam: Uram, ha te kedvelsz engem, a Tied vagyok, és ha megkaptam a jelölés ajándékát, nem hátrálok meg, hanem elvállalom. Természetesen a döntés az Úr kezében van.
– Hármuk közül ön az egyedüli, aki nem jelöltette magát?
– Igen, engem mások jelöltek; a másik két jelölt egyike a jelenlegi megbízott püspök, a másik a Bihari Egyházmegye esperese. Mivel ők jelöltették magukat, nálam sokkal több jelölést kaptak, mint ahogy én is jóval többet kaptam volna, ha jelöltetetem magam. Utólag többen felhívtak és felrótták nekem – aki egyházkerületi tisztségviselő is vagyok –, hogy miért nem tettük szóvá: nemcsak a jelentkezők, hanem mások is jelölhetők. Ha ezt tudták volna, a jelölés bizonyára másképp alakul.
– A választás eredménye nem a jelölés módján múlik. Ön ráadásul mentesül az önjelölés terhétől, ami nagy szabadságot kölcsönözhet…
– Valóban így van, november 20-án sokkal nyugodtabban állok majd ki a bemutatkozásra, mintha jelöltettem volna magam. Ha viszont jelöltek, azt jelenti, elvárásaik is vannak velem szemben, amelyeknek feltétlenül meg kell felelnem Isten és az emberek előtt. Az igazsághoz tartozik, hogy magamat nem tartottam alkalmasnak erre a tisztségre. Úgy érzem, nem vagyok odavaló, de Isten alkalmassá tett erre. Nem született senki püspöknek, „a mi alkalmatosságunk az Istentől ered”. Tehát ha Isten megbíz egy feladattal, annak a teljesítéséhez ad bölcsességet, erőt, hitet, szeretetet.
– Tervei is vannak az elvárások teljesítéséhez?
– Kértek egy programot a jelöltektől. Éppen most dolgozom rajta, szeretném elküldeni minden lelkésznek. Első helyre tettem a gyülekezetek lelki megújulásának a szükségességét, Isten igéje szerint. 500 év után itt az ideje a megújulásnak, amit minden szinten szeretnék előmozdítani. Ami azt jelenti, a gyülekezeteinkben Krisztus lenne a központ, Övé lenne a döntő szó, ami eddig nem mindenhol valósult meg.
– Megválasztása esetén milyen intézkedéseket óhajtana tenni?
– Jó kérdés, mert a gyülekezetek, a lelkészek, illetve a kerület vezetősége is ugyanaz maradna. Azzal kezdeném, hogy elbeszélgetnék a lelkészekkel, a gyülekezetek vezetőivel, a presbiterekkel, illetve a tagokkal is. Teljes szívemből szorgalmaznám, hogy próbáljunk lélekben megújulni, Isten igéjét komolyan venni, aminek élet-, család- és történelemformáló ereje van. A reformáció jelszava az volt: Visszatérés a Szentíráshoz! Éppen ezért szeretném, ha az isteni ige újra a központba kerülne.
– Tapasztalata szerint a püspök megteheti-e, hogy más irányt adjon az egyházkerület hitéletének? Szerintem rengeteg ellenállásba ütközne, mivel minden lelkipásztornak megvan a maga, legjobbnak hitt elképzelése.
– Nem lenne könnyű, de mivel a püspök „első az egyenlők között”, mégis van szava, tekintélye, amivel jó irányba lehetne terelni a gyülekezeteket, amelyek elindulhatnának a megújulás, a fellendülés útján. Az egyház és a társadalom viszonyának a megújítása hasonló fontosságú lenne. Vallom: nincs Istentől független életterület, az egyház nem maradhat közömbös a világ dolgai iránt. A nyilvános életből kizárt egyház nem volna az Úrnak egyháza. Tehát az egyház Istentől kapott feladata a társadalom bajainak az orvoslása, amit azonban önfeláldozó lelkek nélkül soha nem tud végrehajtani. Hangsúlyozni kívánom, az egyház mi vagyunk, Isten igéje és Szentlelke által összegyűjtött, igaz hitben megegyező lelkek közössége, akiket újjászült élő reménységre, Jézus Krisztusnak a halálból történt feltámadása által. Tudnunk kell: fotel-keresztyénekként, ölbe tett kezekkel semmit sem lehet elérni. Legyünk hát Krisztus szeme, szája, keze, lába. Kövesük a Mestert, és bizonyosan enyhülnek társadalmunk égető bajai. Az egyházi intézményeinket is igei alapokra kell helyezni, iskoláinkban ragaszkodjunk a keresztyén jelleghez, amihez biztosítani kell az anyagi és lelki támogatást. A politikában is Istenre kell figyelnünk, ő mutatja meg, hogy meddig lehet elmennünk.
– Ha nem akar, ne válaszoljon a kérdésre: eddig nem így működtek a dolgok?
– Igen, sok minden van, ami nem a felvázolt elvek szerint működik, ezért látom fontosnak a változtatást. Újra Jézus szavaival válaszolok: „Ami embereknél lehetetlen, Istennél lehetséges”. Én hiszem, hogy Isten segítségével az én elképzeléseim is megvalósíthatók lennének.
– Az egyházkerületben tudják-e önről, hogy sokat szenvedett a kommunista üldöztetéstől?
– Nem tudom, mennyire ismernek. 1998-ban, egy akkori egyházkerületi tisztségviselő-választásra történt jelölés alkalmával mindezt le is írtam, hogy nem működtem együtt az állami hatósággal. Most is nyilatkozatban kellett ezt megismételni, hogy Isten és az emberek előtt vállalom: nem működtem együtt a Securitateval. Gondolom, a fiatalok nem tudják, hogy én és a családom mennyit szenvedtünk a múlt rendszerben. De hát én nem kívánok ezzel dicsekedni, hálás vagyok Istennek azért, amiben részem volt. Ha azok az üldöztetések, nehéz próbák nem lettek volna, most üresebb lenne az életem. Ezzel szemben sokan aláírtak, együttműködtek az állambiztonsági szervekkel. Én őket is próbálom megérteni, megbocsátani nekik, testvérként elfogadni mindnyájukat. Ők a tetteikről Isten előtt fognak számot adni.
– Nem rettent meg a nagy feladattól? Lélekben felkészült-e az esetleges győzelemre?
– Nem állítom, hogy nem gondolkoztam el az esetleges feladat nagyságán. Egyet azonban tudok: Isten, aki eddig nem hagyott el, ezután sem fog magamra hagyni. Ő továbbra is támogatna, erőt adna a nagy feladat végrehajtásához, ami az egyházunknak, a magyarságunknak is a hasznára válna.
Ha Isten szólította, vállalja
Nyugati Jelen
Balta János
2009. november 09.
Józsa Ferenczet, az Aradon a Mosóczy-telepi református gyülekezet lelkipásztorát harmadmagával jelölték a Királyhágó-melléki Református Egyházkerületben november 20-ára tervezett püspökválasztáson való megmérettetésre. A jelöltetés kapcsán beszélgettünk.
– A jelölésvállalás azt jelenti, hogy a püspöki tisztséggel kapcsolatban elképzelései is vannak.
– Elöljáróban szeretném leszögezni: nem jelöltettem magamat. Néhány gyülekezet azonban jelölt. Amikor értesültem erről, elgondolkoztam: ezáltal Istennek nincs-e velem valamilyen terve? A Bibliában éppen a napi igémet olvastam, a Zsidókhoz írt levél 10. része 32. fejezetének befejező szakaszát, amelyik így végződik: „Az én igaz emberem hitből él, és aki meghátrál, abban nem gyönyörködik az én lelkem.”
– Ezek szerint meghátrálni immár nem lehet.
– Valóban, mivel azt mondtam: Uram, ha te kedvelsz engem, a Tied vagyok, és ha megkaptam a jelölés ajándékát, nem hátrálok meg, hanem elvállalom. Természetesen a döntés az Úr kezében van.
– Hármuk közül ön az egyedüli, aki nem jelöltette magát?
– Igen, engem mások jelöltek; a másik két jelölt egyike a jelenlegi megbízott püspök, a másik a Bihari Egyházmegye esperese. Mivel ők jelöltették magukat, nálam sokkal több jelölést kaptak, mint ahogy én is jóval többet kaptam volna, ha jelöltetetem magam. Utólag többen felhívtak és felrótták nekem – aki egyházkerületi tisztségviselő is vagyok –, hogy miért nem tettük szóvá: nemcsak a jelentkezők, hanem mások is jelölhetők. Ha ezt tudták volna, a jelölés bizonyára másképp alakul.
– A választás eredménye nem a jelölés módján múlik. Ön ráadásul mentesül az önjelölés terhétől, ami nagy szabadságot kölcsönözhet…
– Valóban így van, november 20-án sokkal nyugodtabban állok majd ki a bemutatkozásra, mintha jelöltettem volna magam. Ha viszont jelöltek, azt jelenti, elvárásaik is vannak velem szemben, amelyeknek feltétlenül meg kell felelnem Isten és az emberek előtt. Az igazsághoz tartozik, hogy magamat nem tartottam alkalmasnak erre a tisztségre. Úgy érzem, nem vagyok odavaló, de Isten alkalmassá tett erre. Nem született senki püspöknek, „a mi alkalmatosságunk az Istentől ered”. Tehát ha Isten megbíz egy feladattal, annak a teljesítéséhez ad bölcsességet, erőt, hitet, szeretetet.
– Tervei is vannak az elvárások teljesítéséhez?
– Kértek egy programot a jelöltektől. Éppen most dolgozom rajta, szeretném elküldeni minden lelkésznek. Első helyre tettem a gyülekezetek lelki megújulásának a szükségességét, Isten igéje szerint. 500 év után itt az ideje a megújulásnak, amit minden szinten szeretnék előmozdítani. Ami azt jelenti, a gyülekezeteinkben Krisztus lenne a központ, Övé lenne a döntő szó, ami eddig nem mindenhol valósult meg.
– Megválasztása esetén milyen intézkedéseket óhajtana tenni?
– Jó kérdés, mert a gyülekezetek, a lelkészek, illetve a kerület vezetősége is ugyanaz maradna. Azzal kezdeném, hogy elbeszélgetnék a lelkészekkel, a gyülekezetek vezetőivel, a presbiterekkel, illetve a tagokkal is. Teljes szívemből szorgalmaznám, hogy próbáljunk lélekben megújulni, Isten igéjét komolyan venni, aminek élet-, család- és történelemformáló ereje van. A reformáció jelszava az volt: Visszatérés a Szentíráshoz! Éppen ezért szeretném, ha az isteni ige újra a központba kerülne.
– Tapasztalata szerint a püspök megteheti-e, hogy más irányt adjon az egyházkerület hitéletének? Szerintem rengeteg ellenállásba ütközne, mivel minden lelkipásztornak megvan a maga, legjobbnak hitt elképzelése.
– Nem lenne könnyű, de mivel a püspök „első az egyenlők között”, mégis van szava, tekintélye, amivel jó irányba lehetne terelni a gyülekezeteket, amelyek elindulhatnának a megújulás, a fellendülés útján. Az egyház és a társadalom viszonyának a megújítása hasonló fontosságú lenne. Vallom: nincs Istentől független életterület, az egyház nem maradhat közömbös a világ dolgai iránt. A nyilvános életből kizárt egyház nem volna az Úrnak egyháza. Tehát az egyház Istentől kapott feladata a társadalom bajainak az orvoslása, amit azonban önfeláldozó lelkek nélkül soha nem tud végrehajtani. Hangsúlyozni kívánom, az egyház mi vagyunk, Isten igéje és Szentlelke által összegyűjtött, igaz hitben megegyező lelkek közössége, akiket újjászült élő reménységre, Jézus Krisztusnak a halálból történt feltámadása által. Tudnunk kell: fotel-keresztyénekként, ölbe tett kezekkel semmit sem lehet elérni. Legyünk hát Krisztus szeme, szája, keze, lába. Kövesük a Mestert, és bizonyosan enyhülnek társadalmunk égető bajai. Az egyházi intézményeinket is igei alapokra kell helyezni, iskoláinkban ragaszkodjunk a keresztyén jelleghez, amihez biztosítani kell az anyagi és lelki támogatást. A politikában is Istenre kell figyelnünk, ő mutatja meg, hogy meddig lehet elmennünk.
– Ha nem akar, ne válaszoljon a kérdésre: eddig nem így működtek a dolgok?
– Igen, sok minden van, ami nem a felvázolt elvek szerint működik, ezért látom fontosnak a változtatást. Újra Jézus szavaival válaszolok: „Ami embereknél lehetetlen, Istennél lehetséges”. Én hiszem, hogy Isten segítségével az én elképzeléseim is megvalósíthatók lennének.
– Az egyházkerületben tudják-e önről, hogy sokat szenvedett a kommunista üldöztetéstől?
– Nem tudom, mennyire ismernek. 1998-ban, egy akkori egyházkerületi tisztségviselő-választásra történt jelölés alkalmával mindezt le is írtam, hogy nem működtem együtt az állami hatósággal. Most is nyilatkozatban kellett ezt megismételni, hogy Isten és az emberek előtt vállalom: nem működtem együtt a Securitateval. Gondolom, a fiatalok nem tudják, hogy én és a családom mennyit szenvedtünk a múlt rendszerben. De hát én nem kívánok ezzel dicsekedni, hálás vagyok Istennek azért, amiben részem volt. Ha azok az üldöztetések, nehéz próbák nem lettek volna, most üresebb lenne az életem. Ezzel szemben sokan aláírtak, együttműködtek az állambiztonsági szervekkel. Én őket is próbálom megérteni, megbocsátani nekik, testvérként elfogadni mindnyájukat. Ők a tetteikről Isten előtt fognak számot adni.
– Nem rettent meg a nagy feladattól? Lélekben felkészült-e az esetleges győzelemre?
– Nem állítom, hogy nem gondolkoztam el az esetleges feladat nagyságán. Egyet azonban tudok: Isten, aki eddig nem hagyott el, ezután sem fog magamra hagyni. Ő továbbra is támogatna, erőt adna a nagy feladat végrehajtásához, ami az egyházunknak, a magyarságunknak is a hasznára válna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése