Bibliaolvasó - november

november 1. :	Jer 29-31; Zsid 7
november 2. :	Jer 32-33; Zsid 8
november 3. :	Jer 34-36; Zsid 9,1-15
november 4. :	Jer 37-38; Zsid 9,16-28
november 5. :	Jer 39-41; Zsid 10,1-18
november 6. :	Jer 42-44; Zsid 10,19-39
november 7. :	Jer 45-47; Zsid 11,1-16
november 8. :	Jer 48-50; Zsid 11,17-40
november 9. :	Jer 51-52; Zsid 12,1-11
november 10. :	JerSir 1-3; Zsid 12,12-23
november 11. :	JerSir 4-5; Zsid 13
november 12. :	Ezék 1-3; Jak 1,1-18
november 13. :	Ezék 4-6; Jak 1,19-27
november 14. :	Ezék 7-8; Jak 2,1-13
november 15. :	Ezék 9-10; Jak 2,14-26
november 16. :	Ezék 11-13; Jak 3
november 17. :	Ezék 14-16; Jak 4
november 18. :	Ezék 17-18; Jak 5,1-12
november 19. :	Ezék 19-21; Jak 5,13-20
november 20. :	Ezék 22-24; 1Pt 1,1-12
november 21. :	Ezék 25-27; 1Pt 1,13-25
november 22. :	Ezék 28-29; 1Pt 2,1-17
november 23. :	Ezék 30-32; 1Pt 2,18-25
november 24. :	Ezék 33-34; 1Pt 3
november 25. :	Ezék 35-37; 1Pt 4,1-11
november 26. :	Ezék 38-39; 1Pt 4,12-19
november 27. :	Ezék 40-41; 1Pt 5
november 28. :	Ezék 42-43; 2Pt 1
november 29. :	Ezék 44-45; 2Pt 2
november 30. :	Ezék 46-48; 2Pt 3

Visszatérni ismét a Szentíráshoz és Istenhez

Visszatérni ismét a Szentíráshoz és Istenhez

Magyar Hírlap
2009-10-31

„Mi nem akkor leszünk hű követői Kálvinnak és Luthernek, ha abban követjük őket, ami gyarló, ami mulandó, amiben a kor gyermekei voltak, de akkor követjük igazán, ha abban igyekszünk nyomdokaikba lépni, ami örökbecsű, ami örökéletű, ami az emberiséget és a keresztyén egyházat egy magasabb szférába, egy magasabb nívóra emeli” – mondta száz éve gróf Tisza István. A sors tragikus fintora, hogy a kálvinista államférfit, kétszeres magyar miniszterelnököt éppen a reformáció emléknapján, október 31-én gyilkolták meg az 1918-as „őszirózsás” forradalom zűrzavarában.

Német földön mintegy háromszázötven, nálunk pedig jó százötven éve tartják a protestánsok – evangélikusok, reformátusok és a testvér felekezetek – a reformáció ünnepét. Arra a napra és tettre emlékszik ma több millió Kárpát-medencei magyar protestáns, amikor – 1517. október 31-én – Luther Márton Ágoston-rendi szerzetes, a Szentírás doktora Wittenbergben kifüggesztette az egyházi reformokat sürgető 95 pontját a vártemplom külső kapujára. A 16. századi német, francia, svájci és nyomukban a magyar reformátorok is felismerték, és nagyon hatásosan közvetítették kortársaiknak, hogy a válságba jutott egyház és a válságba jutott ember számára mi az alapvető feladat: visszatérni a Szentíráshoz, a kegyelmes Istenhez, és hirdetni az evangéliumot, Jézus Krisztus megváltó művét. A lutheri–kálvini reformáció négyes „solus” tanítása: egyedül hit által, egyedül kegyelemből, egyedül Jézus Krisztus érdeméből, egyedül (mindenekfölött) a Szentírás alapján ismerhetjük meg az Istent és nyerhetünk üdvösséget, és ennek szellemében egyszerre törekedett megőrizni és megújítani az egyházat. A protestantizmus mint személyes hit és közös világnézet az élő Isten szuverenitását hirdeti, és azt tanítja, hogy minden emberi ismeret végső forrása Isten kijelentése, az Ige, amely a Szentírásba foglaltatott majdnem kétezer éve, és amely a Szentlélek segítségével jut el az emberi lélekig, elméig és szívig.

A lutheri, és még inkább a kálvini reformáció annyira mély és sokrétű szellemi, kulturális hatást gyakorolt a magyar népre, hogy az utóbbi majd ötszáz év magyar történelme, kultúrája, szellemi, társadalmi, sőt gazdasági teljesítménye sem ismerhető és érthető meg e hatás nélkül. A reformáció elterjedése az anyanyelvű istentiszteletet, oktatást és kultúrát elérhetővé tette a magyar nép nagy része számára, megerősítette a nemzeti szellemet és öntudatot, olyannyira, hogy a 16–17. században három részre szakadt Magyarországon a katolikus Habsburgok és az iszlám törökök harapófogójában is meg tudott maradni a magyarság. Nem alaptalanul írta Illyés Gyula: „Hiszed, hogy volna olyan-amilyen magyarság, ha nincs – Kálvin? Nem hiszem."

Faggyas Sándor

Bibliaolvasó 2 - november

1.	Mk 11,1-11	Jer 1,1-10
2.	Mk 11,12-19	Jer 2,9-13
3.	Mk 11,20-26	Jer 18,1-11
4.	Mk 11,27-33	Jer 23,1-8
5.	Mk 12,1-12	Jer 31,31-34
6.	Mk 12,13-17	Ezék 3,4-14
7.	Mk 12,18-27	Ezék 34,11-15
8.	Mk 12,28-34	Ezék 34,22-31
9.	Mk 12,35-40	Ezék 36,22-28
10.	Mk 12,41-44	Ezék 37,1-14
11.	Mk 13,1-10	Dán 3,8-18
12.	Mk 13,11-23	Dán 3,19-25
13.	Mk 13,24-31	Dán 6,4-10
14.	Mk 13,32-37	Dán 6,11-23
15.	Mk 14,1-9	Dán 12,1-4
16.	Mk 14,10-21	Hós 14,2-10
17.	Mk 14,22-25	Jóel 2,28-32
18.	Mk 14,26-31	Ámós 3,1-8
19.	Mk 14,32-42	Ámós 5,4-8
20.	Mk 14,43-52	Ámós 5,14-24
21.	Mk 14,53-65	Ámós 8,4-12
22.	Mk 14,66-72	Ámós 9,11-15
23.	Mk 15,1-15	Mik 4,1-5
24.	Mk 15,16-21	Mik 5,1-4
25.	Mk 15,22-32	Mik 6,1-8
26.	Mk 15,33-39	Sof 3,14-20
27.	Mk 15,40-47	Zak 9,9-14
28.	Mk 16,1-8	Mal 3,1-6
29.	Mk 16,9-14	Mal 3,7-10
30.	Mk 16,15-20	Mal 4,1-6

(Forrás: William Barclay: The Plain Man’s Book of Prayers, London 1959.)

Reformáció-napi istentisztelet (Duna TV)

Reformáció-napi istentisztelet közvetítése Balatonalmádiból
Igét hirdet Steinbach József,
a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke.
2009.10.31.
DUNA TV

November

November a „Szent András hava”… Sz. Andrásról, a Krisztus tanítványáról (Márk 1, 16; 3, 18), kinek napja ebben a hónapban szokott esni. A rómaiak mondották Novembernek mivel kilencedik volt (novem = 9) Márciushoz viszonyítva. Anyanyelvünkben ez a „Nyilas hava”.

Szent András napjáról Bod Péter így ír: „Tartatik ez Sz. András apostol emlékezetére, aki prédikált a szkítáknak, rácoknak Tesszalonikában, Macedoniában; Akhájában pedig Petrás nevű városban keresztre feszítették a keresztyén vallásért november utolsó napján; ezért akkor vagyon az ő ünnepe is”. Egyébként erre a legendára emlékeztetnek a vasúti átjáróknál elhelyezett András–keresztek, mint a közlekedési veszedelem és figyelmesség szükségének a jelzői.

Amint már utaltunk rá: november 1-én tartják a „Minden szentek napját”, mely a jelenkori nyelvben a „halottak napja”. Érdemileg egy régi pogány ünnep, amelyet „Bonifatius római püspök… minden szentek tisztességére fordított… Régen május 9-én volt, de IV. Gergely rendelte november első napjára”. „Mivel minden szenteket a kalendáriumban kinevezni és azoknak különös ünnepet illetni (tartani) nem lehet, ezért légyen egy bizonyos nap, amelyen mindnyájan együtt tiszteltessenek”.

A református egyház számára nem hivatalos ünnep ez a nap, de már csak azért sem hagyható figyelmen kívül, mivel együtt élünk római katólikus és más felekezetű testvérekkel, nem beszélve arról, hogy akarva, nem akarva kivételes dátumnak tekintik csaknem mindenütt maguk a református gyülekezetek is. Ezért hangsúlyozni kell: igen jó alkalom arra, hogy az elköltözött szentek (hiszen minden hivő szent az Úr Krisztus érdeme által) halálával és halál utáni életével, illetve a kárhozattal kapcsolatosan a tiszta szentírási tanítás prédikáltassék. Tehát a „minden szentek” nemcsak a kiemelkedi kegyes atyákra vonatkozik, hanem valamennyi keresztyénre, akár Korinthusban (1Korinthus 1, 2), akár a saját gyülekezetünkben. Az elköltözött szentekre (szülőkre és gyermekekre, testvérekre és rokonokra vagy bárki másra) emlékeznek az életben lévők, s közben a saját végükre is tekintenek az élet–halál Urának orcája előtt. Fölöttébb helyes ez a kegyeletes keresztyéni magatartás. Ha nem létezne a „minden szentek napja”, akkor (az ünnepekről lévén szó) föl kellene fedezni, márcsak a „halottak napjához” tapadó sok-sok hamis képzet orvoslása végett is. Ilyenkor nyílik sajátos alkalom a bizonyságtételre az örökélet hervadhatatlan örökségéről (1Péter 1, 4), és lehetőség arra, hogy az úgynevezett „halotti torok” haszontalanságát megértsük és megértessük. Erről Bod Péter más összefüggésben ezeket írja: „Idővel kezdettenek a keresztyének tort vagy vendégséget csinálni olyan helyeken, amelyekben nemcsak jól laktanak, hanem meg is részegedtek,… amely rossz szokás ellen igen neheztelnek a régi tanítók”.

A mondottak után világos, hogy a „halottak napja” nem valami varázslatos (mágikus) „gyertyagyújtási” öncél, sem a pokoltól való szabadulásért történő (esetleg pénzzel is egybekapcsolt) imádkozásnak és hasonló dolgoknak az ideje, hanem kivételesen drága alkalom a halálra vonatkozó és az ezzel kapcsolatos evangélium tolmácsolására. Olyannak kell lennie az igehirdetésnek, hogy meghallgatása nyomán ne az évszázados pogány hagyományok határozták meg a gyülekezeteket, hanem ellenkezőleg: az evangélium hatalma szüntesse meg vagy formálja át a halottak napjához fűződő téves hagyományokat. Nem annyira a külsőségek ellen kell tusakodni, mint inkább a pogány tartalom és az együttjáró szokások eltávolításáért. Olyan erőpróba ez, amelyet valamennyi evangéliumi egyháznak vállalnia kell, és véghezviteléért szüntelenül imádkozni. A szokások tekintetében is győznie kell az életnek a halál felett.

***

Forrás: Tőkés István: Hétköznapok - ünnepnapok
Magyar Elektronikus Könyvtár

***

Szent András haváról és abban való NAPOKRÓL

Miért neveztetik Sz. András havának? Szent Andrásról, a Kristus tanítványáról, akinek napja ebben az hónapban szokott esni. A rómaiak mondották novembernek, mivel kilencedik volt márciushoz. (...)

Micsoda innepek vagynak ebben az hónapban? (...)

IMRE HERCEG NAPJA. Volt az első István magyar királynak és Giselának fia, született 1007. eszt. Basilius, a napkeleti császár azon való örömének megbizonyítására küldött néki egy drágaköves arany keresztet, melyben volt csinálva a Kristus keresztfájából is egy darab, hogy azt hordozná osztán Imre a nyakában. Nagy szentségű és kegyességű ifjú volt, 19 esztendős korában az atyja megházasítatta, de szüzességét megtartotta. Holt meg XXIII. esztendős korában, az atyja előtt, azzal együtt osztán a szentek lajstromokba íratott.

SZ. MÁRTON NAPJA. Született Sz. Márton Pannoniában, Sabária nevű városban Vas vármegyében, ifjú korában római katona volt, azután Franciaországban, Turonumban sok esztendők alatt viselt püspökséget oly nagy szentséggel, hogy az ő halála után, mely volt a negyedik százban, az ő sisakját zászló gyanánt hordozták a francok táborokban, és az esztendejeket is az ő halálától számlálnák. (...)

Emlékezetes a Sz. Márton adója, Erdélyben is a jobbágyok földesuroknak adnak egy-egy forintot. Honnan vett eredetet? Innen gondolják: Klodovéus francia király fogadást tett volt, hogy a lovát Sz. Mártonnak ajándékozza, úgy mindazáltal, hogy ha szüksége lészen reá, száz arannyal válthassa vissza. Harcra kelletvén menni, utána küldötte a lónak a száz aranyat; de megizenték a királynak, hogy a ló ki nem akar menni az istállóból; küldött azért még százat, s azt izente: S. Martinus bonus est in consilio, carus in negotio; hogy ilyen jó eksékutor volt Sz. Márton, azért rendelték erre a napra az adónak és adósságnak felhajtatását.

Az hollót némely nemzetek Sz. Márton madarának mondották, azért, mivel akkor kezd láttatni, a tél elközelítvén, addig hideg erdőben lakik.

Sz. Márton nyavalyája, régen a franciák a részegséget mondották annak; azért-é, hogy 1. a' katona virtus, Márton pedig katona volt, 2. vagy pedig hogy ezen a napon szoktak volt megrészegedni.

Szoktak jövendölni a Sz. Márton napjáról a parasztok, hogy ha tisztába mégyen le a nap, kemény tél, ha homályba, lágy tél lészen. (...)

***

Forrás: Bod Péter: Szent Heortokrátes avagy a keresztyének között előforduló innepeknek és a rendes kalendáriomban feljegyeztetett szenteknek rövid históriájok (1757)
Ungarisches Medien und Informationszentrum

***

Jeles napok:

• Mindenszentek
• Halottak napja
• Az egyházi év vége
• Advent

Keresztény és magyar (Demokrata)

Keresztény és magyar



Demokrata
2009-10-30
Hankó Ildikó, Kiszely István

„Ezeréves magyar kultúránk a keresztény hit nélkül nem érthető”

Elévülhetetlen felelősség terheli a hazai tudományos élet vezetőit, akik jól ismert hazugságokkal terhelték meg fiatalságunkat, szót sem ejtve azokról az eseményekről, amelyek a magyarságot Európa népei közé emelték már akkor, amikor az itt élő népek még valójában többistenhívők voltak.

Ily módon kettős tudatlanságban élve nőtt nemzedékünkben az az igény, hogy egyszer szabadon megéljék magyarságukat és kereszténységüket. Ez az idő érkezett el 1990-ben, amikor tömegével alakultak különböző hagyományőrző civil szervezetek, lelkes emberek – sokszor minden alapismeret nélkül – mesét szőttek eleink életéről, rokonainkról, életmódjukról, kultúrájukról, vándorlásukról. Mivel az erre utaló forrásokhoz minden jó szándék ellenére sem jutottak hozzá, több lett benne a fantázia, mint a valóság. Történészeink nem vállalták föl azt a szerepet, amit kötelességük lett volna, soha nem kutattak azokon a helyeken, ahol nyomára bukkanhattak volna eleink hiteles életének, hitének. Azt a néhány szakembert, akik megpróbálták kibogozni azt, hogy hol és mikor tévesztettünk utat, kigúnyolták, szakmai körökben „amatőröknek” bélyegezték, politikai támadásokat indítottak ellenük.

Amíg Európa szinte minden népe (finnugorok, skandinávok, germánok, görögök, rómaiak) sokistenhívő volt, a magyarok ősei kezdettől egyistenhívők. Ez annyira egyértelmű volt, hogy már a hunok nyelvére lefordították a Szentírást, majd Theophylaktosz Szimokáttész bizánci történész Kr. u. 570 körül írt Historiájában így mutatja be őseink vallását: „A turkok (magyarok) szentnek tartják a tüzet, a levegőt és a vizet tisztelik, a földet himnuszokkal dicsőítik, de csupán azt imádják és nevezik Istennek, aki a világmindenséget teremtette.” Az örmények a Krisztus utáni II. században vették fel a kereszténységet, és forrásaikban olvassuk, hogy 530 táján Quarduct, majd Maq örmény püspökök az akkor a Meotisz menti onogurok (magyarok) között térítettek. A Krisztus utáni VIII. században már létezett a dorosi metropolita alá tartozó „hun (onogur) püspökség”, majd a Cirill és Metód-legendák leírják a magyarok kereszténységét.

A Gesta Hungarorumban olvassuk: „Árpád vezér, akinek a mindenség Istene volt a segítője, felövezte fegyvereit, felállította a csatarendet, aztán könnyhullatva imádkozott Istenhez…” Anonymus így ír: „Álmos vezér, akinek a segítsége a Szentlélek volt… Tas, Szabolcs és Tétény látták, hogy az Isten győzelmet adott nekik…” A nógrádi csatánál pedig „az isteni kegyelem volt velük”. A Képes Krónika így beszél: „Árpád… a mindenható Isten kegyelmét kérte, majd minden magyar felkiáltott: Isten, Isten, Isten…” A történeti források feljegyzik, hogy 948 táján Bulcsú és Tormás, majd 953-ban Gyula törzsfő Konstantinápolyban megkeresztelkedett. Prümwart püspök 926 táján Sankt Gallenben, majd Szent Wikbert 954-ben a magyar sereg vitézei között prédikált és terjesztette a római katolikus vallást. Géza nagyfejedelem Vidinben egész családját megkereszteltette, így Vajkot – a későbbi Szent Istvánt is –, aki nem 1000-ben ismerte meg a kereszténységet, hanem már 7 évesen.

A magyarok egyistenhite a pusztai lovas népek életmódjából következett. Életükben a menny, az égitestek és a természeti erők mellett mindig a „főisten” alakja emelkedett ki; szükségük volt egy biztos kezű, ésszerűen irányító, „felső lényre”. A hitvilágra vonatkozó összes szavunk belső-ázsiai török eredetű (isten, lélek, imád, menny, másvilág, bűn, bocsát, búcsú, hisz, hit, teremt, örök.) Úgyszólván az egész Bibliát le lehetne fordítani a honfoglalás kori magyarság nyelvére. Ehhez az egyistenhithez társul a magyarság eredetének mítosza, a vallásos képzeletvilág, amely megjelent Európa keleti határán és a kereszténységbe való beintágrálódása ilyen előzmények után sokkal egyszerűbb és könnyebb volt, mint a sokistenhívő európai népeknél.

A magyarság kereszténysége kicsit más, mint Európa egyéb népeié; mi magyarul vagyunk keresztények. Őrizzük csodálatos mondavilágunkat, amely keresztény templomaink falfestményein is megjelenik. Gondoljunk a Szent László-legenda jeleneteire vagy Csíksomlyóra, ami már akkor zarándokhely volt, amikor népünk még abban az ősi kultúrában élt, amit magával hozott Keletről. Mai napig szépen összesimul a Boldogasszony és a Babba Mária képe, ahogy ezt nagyon élethűen dokumentálta Daczó Árpád, azaz páter Lukács a „Csíksomlyó titka” című művében.

A magyar ember ebben a légkörben érzi magát védettnek, erkölcsi értékeik teljesen egybevágnak a keresztény hit értékrendjével. Csodálatos egyistenhitünk megjelenik népdalainkban, népművészetünkben, mesevilágunkban.

Miután a magyarság nem ismerhette meg őstörténetét, megpróbálja más úton visszaszerezni elvesztett emlékeit. Ebben azonban sem az egyház, sem a tudomány képviselői, sem a politikai elit nem segítik, ezért érthető, hogy itt-ott nosztalgikus, a valóságtól távol eső világot képzel el magának. Ezért soha ne tévesszük szem elől, hogy amint keresztény hit nélkül nem létezik igazi magyarság, magyarság nélkül sem létezik igazi keresztény hit.

Kapcsolódó anyagaink:

• HVG: Püspöki körlevél az újpogányságról
• Akadémikus vita (Heti Válasz)
• Menekülés az őstörténetbe
• A táltosok már a spájzban vannak
• Barbár mozgalmak Hunniában
• Dr. Papp Lajos nyílt levele a katolikus püspökökhöz
• Az Egyház élő hitével összhangban

Interjú az EKD-tanács vezető püspökével

A pápa ellátogathat Wittenbergbe? – Interjú az EKD-tanács vezető püspökével

evangelikus.hu

Ulm – A hannoveri püspökasszony, Margot Käßmann az EKD-tanács elnöki posztjára való megválasztásakor hangsúlyozta, hogy a különböző felekezetek hasonlóságairól, közös alapjáról kell beszélni, anélkül, hogy tompítanánk, vagy lekicsinyelnénk a különbözőségeket. A püspökasszony szeretné, ha az egyház az új kommunikációs utakat, valamint a helyi gyülekezeteket egyaránt használná, hogy az embereket minél jobban elérhessék. Forrás: evangelisch.de / Thomas Schiller, epd; Bernd Buchner evangelisch.de szerkesztő.

– Tanácselnök asszony, nemrégiben ökumenikus zavarok voltak Németországban. Most azonban a Német Katolikus Püspöki Konferencia elöljárója, Zollitsch érsek vendégként részt vett az EKD zsinatán. Milyennek találta részvételét?

– Szerintem nagy gesztus volt részéről ez, és ahogyan az utóbbi hetek konfliktusát lerendezte.

– Ön teológus, aki meg tudja nevezni a különbözőségeket és ezek felett nem is siklik el. Hogyan látja az evangélikus-katolikus viszony legnagyobb hátulütőjét. Hová szeretné új EKD vezetőként helyezni a hangsúlyokat?

– Ugyan vannak különbségek közöttünk, és ezeket nem is akarom tompítani. A sokszínűség kreatív és eleven, ezt még az Augsburgi Hitvallás is világosan kimondja. Nem a rítusok és rituálék a fontosak, hanem a hit alapjai. Bemutatkozó beszédemben elmondtam, hogy a különbség annyi, hogy nem ordináltak és ordináltak együtt vezetik az egyházat, nem pedig a püspöki konferencia. A nők ordinációja is egy ilyen látható különbség.

– Elképzelhetőnek tartja, hogy 2017-ben a papa el fog látogatni esetleg Wittenbergbe?

– Ezt abszolút elképzelhetőnek tartom! Nem csak az egyháztörténelmünkről van szó, hanem közös történelmükről is. Luther 1541-ben azt mondta, hogy mi vagyunk a régi egyház örökösei és ebben a pontban el vagyunk választva tőle. Mi már nem az az egyház vagyunk, amelyik a XVI. Században létrejött, hanem közös a történelmünk. Eszerint különböző utakon haladtunk, de mégsem teljesen különbözőeken.

– Mit gondol, fog valamit változtatni az evangélikus-katolikus viszonyban az, hogy az EKD élén most egy asszony áll?

– Minek kellene változnia? Már tíz éve püspökasszony vagyok és az alsószászországi katolikus püspököknek semmi bajuk azzal, hogy én nő vagyok. Ha úgy vesszük, akkor az evangélikus férfi lelkészek szolgálatát sem ismeri el a katolikus fél, ezt kell először is tudatosítani. De kölcsönösen respektáljuk egymást. Ez az elfogadás vonatkozik rám is – minden katolikus közel áll hozzám, hiszen ugyanaz a hite, mint nekem.

– Az evangélikus egyház Ön szerint most attraktívabb lesz a kritikus katolikusok számára, azok számára, akik a saját egyházukkal nem vergődnek zöldágra?

– Nem reklámozom a felekezetváltást, hanem inkább azt, hogy az emberek a saját egyházukban vállaljanak szerepet. Nem szabad azt mondaniuk: Ez az egyház, hanem inkább azt: Ez az én egyházam és én része, részese vagyok ennek.

– Reklámozza viszont a gyülekezetekbe vetett új bizalmat és az istentiszteletet. Az evangélikus média mit tehet ezért?

– Az új médiumokat ki kell használnunk, többek között rendkívül jónak találtam, hogy az EKD zsinatát élőben közvetítették az interneten. Miért ne lehetne az istentiszteleteket is élőben közvetíteni az interneten. Chatroomokat is nyithatnánk, ahol a kérdéseket megbeszélhetnénk. A Chat-lelkigondozást is biztosítottuk. Rá kell állnunk a fiatalabb generáció új kommunikációs formáira – komolyan, anélkül, hogy a lényeg elsikkadna.

– Milyen szerepet játszanak Ön számára a gyülekezetek?

– Az EKD reformpapírokban az áll, hogy 50 százalék a helyi gyülekezetek szerepe, de tapasztalatom szerint ez nem igaz. Az emberek magukénak érzik a helyi gyülekezeti közösségeket, hiszen ott keresztelték őket és ott konfirmáltak. Ez erős kötődés és ezt szeretném erősíteni.

– Megválasztották az új szövetségi kancellárasszonyt. Mit vár a szövetségi politikától?

– Jelenleg az ápolás és annak finanszírozása foglalkoztat engem. Ha méltó ápolásról beszélünk, akkor méltó díjazásról is kell beszélnünk. Ez egy politikai kérdés és ebben állást akarunk foglalni. Mi, egyházként az ápoló és gondozó otthonok legnagyobb üzemeltetői vagyunk.

A másik téma szintén fontos számomra: ez pedig a gyermekszegénység. Tulajdonképpen az államnak kellene gondoskodni arról, hogy minden gyerek naponta legalább egyszer meleg ételhez jusson. Ez más országokban is így van. A gyerekeket időben el kell kezdeni képezni és oktatni is. Tévedés, ha azt hangoztatják, hogy az iskolával kezdődik az élet.

– Az EKD-tanácsában nincsen politikus, ez az egyház politikai befolyását csökkentheti?

– Nem hiszem. Eddig egyetlen tanácstag sem állt az előtérben amiatt, mert pártpolitikai érdekeket követett volna. Úgy vélem, hogy a politikai pártokkal való eszmecserében jók vagyunk. Nem tudom elképzelni, hogy ebben változás állna be. A szövetségi kormány sok tagja egyházilag is kötődésekkel bír.

Zsidó-keresztény párbeszéd

Zsidó-keresztény párbeszéd

A zsidó és a keresztény vallás bemutatására valamint összehasonlítására vállalkozik a Faludi Ferenc Akadémia és az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem (OR-ZSE) közös rendezvénysorozata Budapesten - tájékoztatta az akadémia az MTI-t.

2009. október 30.
HírExtra / MTI

Mint a szervezők írták, a zsidó vallás és a kereszténység szempontjából egyaránt fontos témákat tárgyaló 45-45 perces előadások "igazi párbeszéddé bővülnek", mert az összejövetelek végén a résztvevők azt is kiemelik, ami a másik előadásában "saját vallásuk szempontjából is valódi értéknek és igazságnak tűnik".

A programsorozatban az OR-ZSE egy-egy képviselője egy-egy keresztény teológussal ül közös asztalhoz, hogy a két vallás szempontjából egyaránt fontos, teológiailag aktuális témákról beszélgessen. A rendezvénysorozat a két vallást nem általánosságban mutatja be, hanem "speciális témák intellektuálisan igényes, teológiailag korszerű feldolgozására vállalkozik" - mutattak rá.

Az előadássorozat során előbb az OR-ZSE előadója mutatja be az adott témát, majd az elmondottaktól függetlenül, azzal nem vitatkozva a keresztény előadó vázolja a keresztény felfogást ugyanarról a kérdésről. Nem az alapvető hittételek vagy közismert álláspontok egyszerű "felmondása" a cél, hanem a kitűzött témával szorosan összefüggő megállapítások "karakteres összehasonlítása" - hangsúlyozták.

A közlemény kitért arra, hogy a két előadó végül 5-5 percben kiemeli, mi ragadta meg őket a másik előadásából, mi az, ami saját vallásuk szempontjából is valódi értéknek, igazságnak tűnik számukra.

Az egyes összejövetelek tehát elsősorban párhuzamos beszédekre adnak alkalmat, a közvetlen párbeszéd csak az 5 perces reagálásokkal jön létre - összegezték.

A Faludi Ferenc Akadémián - amely a magyar jezsuiták ifjúság- és felnőttképzési intézete - jövő kedden Darvas István, az OR-ZSE tanársegéde és Fodor György, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) rektora, egyetemi tanár tart előadást Egység a különbözőségben? - Irányzatok, áramlatok címmel.

November 25-én Schőner Alfréd, az OR-ZSE rektora, egyetemi tanár, főrabbi és Hankovszky Tamás, a PPKE adjunktusa Figurális ábrázolás és teológia című előadásukkal lépnek a közönség elé.

December 9-én Domán István főrabbi, az OR-ZSE professor emeritusa és Patsch Ferenc, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola adjunktusa Elképzelések a túlvilágról–gondolatok üdvösségről és kárhozatról címmel tart előadást.

Vallásközi dialógust már korábban is szervezett az akadémia, egyebek között a buddhizmussal és a mohamedán vallás képviselőivel.

• Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem (OR-ZSE)
• Faludi Ferenc Akadémia

Zsidó vallás és kereszténység

- Pár(huzamos)beszédek -

Az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem és a Faludi Ferenc Akadémia közös előadássorozata

szeptember 30.

Isten a történelemben - történelem és emlékezet
(Dr. Haraszti György, egyetemi tanár – OR-ZSE;
Perintfalvi Rita, (Universität Wien, Phd-hallgató)

október 14.

A kinyilatkoztatás és a kiválasztottság teológiai modelljei
(Dr. Oláh János, egyetemi docens – OR-ZSE; Dr. Nemeshegyi Péter SJ, főiskolai oktató – AVKF)

november 3. (KEDD)

Egység a különbözőségben? Irányzatok, áramlatok
(Darvas István, rabbi, egyetemi tanársegéd – OR-ZSE; Dr. Fodor György, rektor, egyetemi tanár – PPKE)

november 25.

Figurális ábrázolás és teológia
(Dr. Schőner Alfréd, főrabbi, rektor, egyetemi tanár – OR-ZSE; Dr. Hankovszky Tamás, egyetemi adjunktus – PPKE)

december 9.

Elképzelések a túlvilágról – gondolatok üdvösségről és kárhozatról
(Dr. Domán István, főrabbi, professor emeritus – OR-ZSE; Dr. Patsch Ferenc SJ, főiskolai adjunktus – SSzHF)


A Faludi Ferenc Akadémia és az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem közös rendezvénysorozata a két vallás intellektuálisan igényes, teológiailag korszerű bemutatására vállalkozik. A zsidó vallás és a kereszténység szempontjából egyaránt fontos témákat tárgyaló 45-45 perces előadások igazi párbeszéddé bővülnek, hiszen az összejövetelek végén a résztvevők arra is reflektálnak, ami a másik előadásában saját vallásuk szempontjából is valódi értéknek és igazságnak tűnik.

Az előadások minden alkalommal 19 órakor kezdődnek a Párbeszéd Házában
(VIII. Horánszky utca 20.).

Minden érdeklődőt szeretettel vár az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem és a Faludi Ferenc Akadémia!

2008 tavaszán a buddhizmus képviselőit hívta pár(huzamos)beszéd(ek)re a Faludi Ferenc Akadémia, ősztől a Magyarországi Muszlimok Egyházával szervezett vallásközi programsorozatot, 2009. első félévében pedig a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége volt az Akadémia partnere a vallásközi dialógusban. Ősztől az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem vállalta el az Akadémia felkérését, hogy egy-egy képviselője 5 alkalommal közös asztalhoz üljön egy keresztény teológussal, és a két vallás szempontjából egyaránt fontos, teológiailag aktuális témákról beszélgessenek. Mivel ma már komoly tudásra lehet építeni a vallások iránt érdeklődő (vallásos és nem vallásos) értelmiség, vagyis az előadásokkal megszólítani kívánt célcsoport esetében, a rendezvénysorozat a két vallást nem általánosságban mutatja be, hanem speciális témák intellektuálisan igényes, teológiailag korszerű feldolgozására vállalkozik.

Előbb az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem által delegált előadó mutatja be az adott témát, majd az elmondottaktól függetlenül, azzal nem vitatkozva a keresztény előadó vázolja a keresztény felfogást ugyanarról a kérdésről. Nem az alapvető hittételek vagy közismert álláspontok egyszerű felmondása a cél, hanem a kitűzött témával szorosan összefüggő megfontolások karakteres, összehasonlítható, korszerű megjelenítése (kb. 45-45 perc). Végül 5-5 percben mindketten kiemelik, mi ragadta meg őket a másik előadásából, mi az, ami saját vallásuk szempontjából is valódi értéknek, igazságnak, pontos megfigyelésnek tűnik számukra. Elhatárolódásokra és cáfolatokra itt sincs szükség. Az egyes összejövetelek tehát elsősorban párhuzamos beszédekre adnak alkalmat és csak az 5 perces reflexiók által valósul meg közvetlen párbeszéd. Az egész hasonlít Hans Küng és partnereinek magyarul is olvasható Párbeszéd az iszlámról, Párbeszéd a buddhizmusról stb. könyveinek alapkoncepciójára, azzal a különbséggel, hogy a keresztény fél ezúttal Küngnél jobban koncentrál a keresztény tanításra, és nem közöl információkat a másik vallásról.

Halloween keresztény alternatívái

Halloween keresztény alternatívái

A La Razón című spanyol napilap e héten megjelent cikke spanyol, francia és chilei katolikusok kezdeményezéseit ismerteti, akik keresztény szellemiségű szórakozási lehetőségeket kínálnak a halloween-napi szokások helyett.

A cikk szerint halloween „nem ártatlan szórakozás, ahol boszorkánynak öltöznek, és ijesztő arcra emlékeztető töklámpást készítenek". Joan Maria Canals, a Spanyol Püspöki Konferencia Liturgikus Bizottságának tagja a lapnak elmondta: halloweennel az a probléma, hogy „okkult és keresztényellenes". Fontos, hogy a szülők „tisztában legyenek ezzel, és a nap témáját a félelem és a halál helyett a jó és a szép felé tereljék" – tette hozzá.

A spanyol Alcalá de Henares-i Egyházmegyében az Emmanuel közösség gyerek- és ifjúsági programot szervez szombat éjjelre. Az este 10 órakor kezdődő együttlét során „szentségimádáson és zenés, keresztény szellemiségű táncmulatságon" vehetnek részt a fiatalok.

Párizsban a katolikus szervezők „Holywins" című programjukra várják az érdeklődőket. „Társadalmunkban, ahol a halál tabunak számít, jó, hogy halloween ráirányítja a figyelmet a témára; de ez főleg morbid szertartásokban merül ki. A párizsi fiatalok Mindenszentek előestéjén az alkalmat megragadva szeretnének tanúságot tenni a keresztényeknek a halállal kapcsolatos hitéről és reményéről" – idézi a francia szervezőket a CNA.

A La Razón cikke arról is beszámol, hogy a chilei Santiagóban október 31-e este tavaszi fesztivált tartanak. „Itt nincsenek szörnyek, kísértetek, boszorkányok. A gyerekek angyalnak, királylánynak, sőt szenteknek öltöznek – mondta a lapnak egy kereskedő, aki szerint az elmúlt évtizedben megváltozott a kereslet. „Azelőtt csak az ijesztő jelmezeket vitték. Mostanában kelendőbbek a régi korok ruhái, szívesebben öltöznek királynőnek, Hamupipőkének, angyalnak."

Magyar Kurír

Romania produce de zece ori mai multi teologi decat in ’89

România produce de zece ori mai mulţi teologi decât în ’89



Evenimentul Zilei
Dollores Benezic
Vineri, 30 Octombrie 2009

România are peste 17.000 de preoţi şi aproape 20.000 de angajaţi neclericali (ţârcovnici, lumânărese), care au primit în 2008 salarii de la stat în valoare de aproximativ 50 de milioane de euro, iar anul acesta suma aproape s-a dublat.

Romania produce de zece ori mai multi teologi decat in ’89

În facultăţile de teologie din toată ţara îşi aşteaptă, an de an, rândul la o parohie sau un loc pe piaţa muncii religioase 10.000 de studenţi, de zece ori mai mulţi decât în 1989. Cei mai mulţi dintre ei nu au suficient …har ca să obţină o parohie, aşa că devin profesori de religie sau de alte materii în învăţământul românesc, alţii intră pe piaţa muncii practicând diverse alte meserii.

Aproape toţi, însă păstrează în geantă gândul la patrafirul de preot, aşa că, cel puţin în primii ani în câmpul muncii încearcă să strângă bani pentru “cumpărarea” unei parohii.

Biserica umflă cifrele de şcolarizare

În ciuda declaraţiei de delimitare a părintelui Constantin Stoica - “Biserica nu e obligată să le ofere loc de muncă la toţi absolvenţii” - o cifră de şcolarizare atât de mare în domeniul teologic nu poate decât să pună presiune pe biserică, pentru construirea a cât mai multe locaşe de cult, şi să genereze corupţie în sânul acesteia.

Pe de altă parte, BOR este cea care aprobă, an de an, cifra de şcolarizare la nivel de ţară, conform unei legii din 1998. Aceasta prevede o dublă subordonare a facultăţilor de teologie, faţă de stat şi faţă de BOR, şi că fiecare universitate trebuie să stabilească de comun acord cu Patriarhia cifra de şcolarizare la teologie.

De asemenea BOR îsi dă binecuvântarea şi pentru numirea conducerilor facultăţilor teologice, în afara acestei aprobări sacre nefiind posibilă accederea în ierarhia instituţiilor de învăţământ.

Acest lucru e infirmat de purtătorul de cuvânt al Patriarhiei, părintele Constantin Stoica, dar confirmat de un secretar de stat din cadrul Ministerul Educaţiei şi Cercetării (MEC) care a dorit, ca şi alţi oficiali cu care am discutat pe acest subiect, să rămână anonim, ca sa nu aibă probleme: “Biserica a insistat an de an, în ultimii 10-15 ani, să crească cifra de şcolarizare. Interesul BOR s-a îndreptat în ultimii ani către diferite specializări, inventând tot felul de duble specializări inexistente, care nu au nicio legătură cu piaţa muncii, deoarece şi biserica îşi dă seama că nu poate umfla prea mult cifra de şcolarizare strict pentru preoţi. Nu e niciun mesaj de la Dumnezeu în asta, ci pur şi simplu totul vine din vecinătatera intereselor financiare ale bisericii”.

Acelaşi oficial din MEC susţine că: “În urmă cu vreo zece ani, un fost secretar de stat din minister a încercat să aibă o discuţie raţională cu oficialii BOR, întrebând de ce e nevoie de o cifră de şcolarizare dublă la acea vreme pentru preoţi. Reacţia celor de la Patriarhie a fost foarte dură, iar la scurtă vreme secretarul de stat n-a mai rămas în minister. Nu ştiu dacă neapărat legat de acest subiect, dar de atunci nimeni n-a mai pus întrebări la Patriarhie”.

Patru institute teologice în 1989, peste 30 de facultăţi în 2009

În ciuda imaginii destul de şifonate cu care biserica ortodoxă a ieşit din comunism, fiind acuzată ca şi alte surori est-europene de colaboraţionism cu regimul totalitar, BOR a reuşit încă din în 1991 să facă alianţe cu noul regim şi să repună învăţământul teologic pe noi baze, finanţat de stat.

Un raport elaborat de Fundaţia Solidaritate pentru Libertatea de Conştiinţă, care urmează să fie publicat în aceste zile, face o radiografie amănunţită a sistemului de învăţământ teologic din România şi modul în care el este finaţat de stat, dar controlat de Biserica Ortodoxă Română.

Conform acestui studiu, un protocol încheiat între BOR şi stat în 1991 a dus la trecerea în învăţământul de stat a tuturor şolilor de teologie de la acea dată. Nu erau multe, însă curând aveau să se înmulţească spectaculos: “În România au supravieţuit, în perioada comunistă, doar patru institute teologice: două ortodoxe (la Bucureşti şi Sibiu), unul catolic (la Iaşi) şi unul protestant (la Cluj), care pregătea clerici pentru bisericile reformate, evanghelice şi unitariene. În 1980, cele patru institute înmatriculau 1.142 studenţi, dintre care 1.097 studiau la cele două institute teologice ortodoxe”.

Azi avem 30 de facultăţi de teologie (şi peste 10.000 de studenţi), 11 dintre ele fiind ortodoxe, după cum admite în raportul de activitate pe 2008 chiar Patriarhul Daniel: “34 seminarii teologice ortodoxe liceale cu două specializări – Teologie Pastorală şi Teologie Patrimoniu, 4 licee teologice ortodoxe şi 3 licee pedagogice cu clase de profil teologic, în care au fost şcolarizaţi 6.166 elevi. Şcolile de cântăreţi bisericeşti sunt în număr de 8, şcolarizând 322 de elevi. În cadrul tuturor acestor unităţi de învăţământ îşi desfăşoară activitatea didactică 817 profesori. Învăţământul teologic ortodox superior este foarte necesar Bisericii şi societăţii noastre, fiind reprezentat prin 11 facultăţi de teologie şi 4 departamente de teologie, incluse în cadrul altor facultăţi. În anul universitar 2007-2008, au fost şcolarizaţi 8.800 studenţi, 2.154 masteranzi şi 334 doctoranzi, dintre care 41 au obţinut titlul de Doctor în Teologie în anul 2008. Cifra generală de şcolarizare, în cadrul învăţământului teologic universitar, este de 10.954 studenţi”.

Conform Institutului Naţional de Statistică, numărul studenţilor teologi este azi mai mare de 4-5 ori faţă de numărul studenţilor de la filosofie, sau faţă de cei de la ştiinţe politice. Îi întrece în creştere numai numărul studenţilor la drept, care a cunoscut o înmulţire de peste 20 de ori din 1990 până acum.

Click aici pentru a vedea câte facultăţi de teologie sunt în România

Cine n-are bani de parohie, se mulţumeşte cu catedra

În acelaşi an în care Ministerul Învăţământului şi BOR au semnat Protocolul privind trecerea institutelor teologice în universităţi - 1991 -, cele două instituţii au pecetluit un alt document, prin care educaţia moral-religioasă devenea formal materie în învăţământul preuniversitar.

Asta se întâmplă şi cu ajutorul numeroşilor absolvenţi de duble specializări: teologie-asistenţă socială, teologie-limbi străine, teologie-geografie etc. Dacă nu-şi găsesc o parohie sau un loc în învăţământul religios, absolvenţii cu dublă specializare ajung să predea româna sau alte limbi străine, făcând însă în secundar elevilor lor şi o educaţie moral-religioasă ortodoxă, ceea ce contravene principiilor statului laic, în care fiecare cetăţean e liber să aleagă ce religie doreşte, dacă doreşte.

Raportul FSLC explică astfel situaţia: “În învăţământul preuniversitar, presiunea pentru predarea religiei confesionale este un efect direct al numărului mare de viitori teologi înmatriculaţi de universităţi. Invadarea spaţiului public de locaşuri de cult ortodoxe, dar şi corupţia din Biserică, sunt direct legate de producţia de teologi ortodocşi care depăşeşte oferta de pe piaţa de muncă. Deseori posesori ai unei specializări secundare (în asistenţă socială, limbi străine, filologie, istorie, geografie sau filozofie), teologii intră apoi în administraţia publică sau în învăţământul de stat. Cu toate acestea, numărul teologilor creşte în anumite universităţi, ascultând nu de logica pieţei, ci de cea a intereselor facultăţilor de teologie şi a bisericilor care le controlează”.

Michael Shermer: “Nu amestecaţi religia cu şcoala”

Societatea românească a fost scindată în ultimii ani de discuţiile pro şi contra religiei în şcoli. Aceasta este în teorie o disciplină facultativă, dar în realitate retragerea unui copil de la ora de religie implică prea multă tevatură. Aşa că părinţii se lasă păgubaşi, iar copiii învaţă la şcoală că ortodoxia este adevărata religie, că alte culte sunt de multe ori “sectare”, că munca în zilele de duminică te face păcătos, la fel cum multe alte cuceriri ale ştiinţei sunt catalogate drept păcate.

Chiar prezenţa icoanelor, care au înlocuit portretul tovarăşului Ceauşescu în toate sălile de clasă sau în instituţiile publice, a fost atacată în justiţie cu un oarecare iluzoriu succes. În realitate, niciun oficial al statului nu îndrăzneşţe să aplice legea care prevede separarea clară dintre religie şi stat.

Michael Shermer, un cunoscut evoluţionionist care a ţinut de curând câteva conferinţe în România despre designul inteligent, a fost interpelat de mai multe voci care l-au întrebat cum comentează amestecul puternic al religiei în societatea românească, mai ales la nivel educaţional.

Shermer a spus că pentru orice societate care are această dilemă, „răspunsul constă în educaţie, îndeosebi educaţie ştiinţifică. Guvernul nu trebuie să se amestece în sectorul religiei, iar religiile nu ar trebui să primească bani publici sau sprijin public de orice fel. Copiii sunt prea tineri să înţeleagă marile probleme filosofice sau teologice, precum existenţa lui Dumnezeu, liberul arbitru versus determinism etc. Şi în orice caz, ei vor doar să fie copii şi să crească distrându-se. Aşa că statul nu ar trebui să impună religia asupra oamenilor, iar părinţii nu trebuie să-şi tulbure copiii cu asemenea probleme până când aceştia ajung la adolescenţa târzie”.

Shermer şi-a concluzionat discursul pentru România astfel: „România trebuie să-şi modernizeze urgent educaţia ştinţifică şi cel mai important, să se delimiteze de afacerile religioase. Dacă vrei religie trebuie să mergi la biserică, dacă vrei educaţie trebuie să mergi la şcoală. Nu amestecaţi religia cu şcoala. România va rămâne pentru totdeauna într-o existenţă medievală ca o pseudo-teocraţie cu îndoctrinări religioase similare cu cele cu care erau îndoctrinaţi studenţii cu secole în urmă, înainte de dezvoltarea ştiinţei”.

Două milioane de euro pentru lumânăresele din Bucureşti

Dacă la nivel individual salariul se vede mic – “preoţii au cele mai mici salarii din România”, după cum explică preotul Constantin Stoica, purtătorul de cuvânt al Patriarhiei – la nivel de buget general sumele nu sunt de neglijat.

Bugetul pentru salariile preoţilor a fost secţiunea care a crescut cel mai mult în acest an de criză, când guvernul a vorbit despre restructurări, îngheţări de salarii, concedii forţate pentru celelalte categorii de bugetari.

• În anul 2007 acest buget a fost de 152.134.000 RON, în 2008 a fost de 186.818.000 RON şi a ajuns în 2009 la suma record de 280.675.000 RON (aproape 70 de milioane Euro).

E vorba numai de salariile preoţilor, asigurate din bugetul Ministerului Culturii şi Cultelor. La aceste sume se adaugă în fiecare judeţ, de la bugetele locale, sume cuprinse între un milion (într-un judeţ mic) şi peste nouă milioane de lei (în Bucureşti), bani pentru parsonalul neclerical.

Un raport elaborat anul trecut de APADOR CH subliniază nebuloasa în care se află numărul peroţilor plătiţi de stat.

Conform statisticilor date de Ministerul Culturii şi Cultelor ar fi numai:

• 13.522 posturi - pentru Cultul Ortodox; 755 posturi - pentru Cultul Romano Catolic; 524 posturi - Cultul Greco-Catolic; 779 posturi - Cultul Reformat - şi alte culte - 674 posturi.

Numai în privinţa numărului de preoţi ortodocşi MCC e contrazis chiar de Preafericitul Daniel, care spune că în 2008 BOR avrea 14.537 preoţi şi diaconi, cu o mie mai mulţi decât ştia ministerul care-i plătea.

Acelaşi lucru e valabil şi în cazul personalului neclerical, care numai anul acesta şi-a dublat numărul în mai multe judeţe, prin voinţa aceloraşi parlamentari care au decis să aloce mai mulţi bani pentru biserici.

Raportul Apador CH spune că potrivit legii bugetului de stat din 2007, consiliile locale au finanţat 18.750 posturi pentru personalul neclerical, iar în anul 2008 - 18.941 posturi. Numărul acestora azi tinde către 20.000.

Raportul Apador CH susţine că “sumele prevăzute pentru această categorie de cheltuieli în 2008 variază între 1.000 mii lei (Consiliul Judeţean Brăila) şi 6.300 mii lei (Consiliul General al Municipiului Bucureşti). Majoritatea sumelor prevăzute în bugete se situează între 1.500 şi 2.000 mii lei (Consiliul Judeţean Tulcea, Consiliul Judeţean Vaslui)”.

• Pentru 2009, însă, suma alocată de Consiliul general pentru Bucureşti a crescut la 9,2 milioane de lei, adică aproape 2 milioane de euro.

Sinodul nu si-a reglementat relatia cu Securitatea

PREMIERUL RELIGIOS

8.000 de lei salariul Patriarhului, 1.300 de lei media unui preot

Salarizarea preoţilor se face în funcţie de gradele profesionale, iar ierarhii cu funcţii de conducere sunt asimilaţi deverselor categorii de demnitari publici.

Pe locul I în ierarhie se află funcţia de patriarh, pe locul doi cea de mitropolit, pe locul trei cele de arhiepiscop, şef rabin, muftiu, episcop-şef de cult, pe locul patru funcţiile de episcop, preşedinte uniune, primdelegat, episcop vicar patriarhal, iar pe locul cinci cele de episcop vicar, episcop coajutor, episcop auxiliar, arhiereu vicar.

Conform ultimei forme a legii salarizării personalului bugetar, pentru care Guvernu şi-a asumat răspunderea în Parlament, salariul cel mai mare la nivel de culte este încasat de Patriarhul Daniel, care este încadrat pe o funcţie de deminitate echivalentă ca salarizare cu cea de premier al statului – 8.000 de lei lunar.

Pentru celelalte categorii de preoţi salariile sunt următoarele:

• preot cu studii superioare gradul I - 1.260 - 1.590 lei, definitiv - 1.080 - 1.320 lei (salarii comparabile cu cele ale profesorilor şi medicilor), debutant - 1.050 lei. Preoţii cu studii medii gradul I - 870 - 1.110 lei, definitiv - 780 - 1.020 lei.
  

• Arhiepiscopii, sefii de cult (mitropolit, episcop, muftiu, şef rabin, preşedinte uniune) - 6.480 lei. Un episcop primeşte 6.120 lei, iar un episcop-vicar şi un arhiereu-vicar - 5.880 lei.

Preoţii sunt liberi să-şi completeze veniturile din sumele strânse de la credincioşi, după ce biserica îsi plăteşte datoriile către episcopiile de care aparţin. Aceste sume scapă, însă oricărui control, deoarece nimeni nu poate şti exact câţi bani se strâng la cutia milei, şi ce tarife practică fiecare preot pentru slujirea la o nuntă, o înmormântare, un botez etc.

Cifra de școlarizare de la Teologie a fost intrecuta, in ultimii 20 de ani, numai de numarul absolvenților de studii juridice - de 20 de ori mai mulți ca in 1989

EPILOG

După ce v-am prezentat, în ultimele cinci zile, un tablou sumar al expansiuni bisericii în societatea românească, reafirmăm ideea că acest demers a fost unul strict jurnalistic, de informare, şi nu a avut intenţia de a ofensa niciunul dintre cultele acceptate in România sau pe credincioşii acestora.

De asemenea, considerăm normal să prezentăm şi punctele de vedere ale acelei părţi a societăţii care condamnă finanţarea religiei de către stat, cere schimbarea politicii statului faţă de culte si doreşte delimitarea strictă a celor două entităţi.

Au rămas nescrise multe din aspectele ce privesc finanţarea cultelor şi intervenţiile acestora în societate, parte din cauza unor persoane politice şi chiar religioase cărora le-a fost frică să-şi asume public convingerile, parte din cauza lipsei de transparenţă a afacerilor derulate de biserică.

La cele câteva întrebări şi reproşuri venite de la cititorii care au blamat demersul EVZ, trebuie menţionat că, în ciuda numelui, autoarea seriei de articole este româncă, botezată ortodox şi merge de ani de zile la aceeaşi biserică din cartier, care a scăpat de demolările comuniste, atunci când simte nevoia.

Expunerea datelor şi faptelor din acest serial nu neagă rolul religiei sau existenţa divinităţii, ci atrage atenţia asupra unor fenomene de corupţie care îndepărtează biserica, prin oamenii care o reprezintă, de adevărata sa menire.

Cate facultati de teologie sunt in Romania

Câte facultăţi de teologie sunt în România



Evenimentul Zilei
Dollores Benezic
Vineri, 30 Octombrie 2009

Facultăţi de teologie ortodoxă există, în prezent, la Universităţile din Alba Iulia, Arad, Bucureşti, Cluj, Constanţa, Craiova, Iaşi, Oradea, Piteşti, Sibiu şi Târgovişte.

Sala de cursuri, Institul Teologic
Foto: Mediafax

Departamente de teologie ortodoxă se găsesc la Facultatea de Litere a Universităţii de Nord (Baia Mare), Facultatea de Litere şi Teologie a Universităţii Dunărea de Jos (Galaţi), Facultatea de Ştiinţe Economice şi Administrative a Universităţii Eftimie Murgu (Reşiţa) şi Facultatea de Litere, Istorie şi Teologie a Universităţii de Vest (Timişoara).

Facultăţi de Teologie Romano-Catolică funcţionează în cadrul Universităţii Bucureşti (UB), al Universităţii A.I. Cuza din Iaşi (UAIC) şi al Universităţii Babeş-Bolyai (UBB) din ClujUniversitatea din urmă are şi o Facultate – distinctă şi mai veche – de Teologie Greco-Catolică.

De altfel, UBB deţine „recordul de ecumenism” în materie de facultăţi de teologie, cu o a patra asemenea subunitate, de confesiune reformată. În universitatea de stat din capitală funcţionează, pe lângă facultăţile de teologie ortodoxă şi romano-catolică, o Facultate de Teologie Baptistă, cu două specializări (teologie – asistenţă socială şi teologie didactică).

La Universitatea din Oradea, de specializarea teologie baptistă didactică se ocupă Facultatea de Litere. Facultatea de Ştiinţe Umaniste şi Sociale a Universităţii Aurel Vlaicu (Arad) are o specializare în teologie didactică penticostală. La Universitatea de Nord din Baia Mare Facultatea de Teologie oferă – pe lângă specializările de teologie ortodoxă amintite anterior – două specializări teologice greco-catolice.

În fine, Universitatea Lucian Blaga din Sibiu are un Departament recent înfiinţat de Teologie Protestantă (cu o specializare unică în teologie pastorală protestantă).

Mai specială în contextul academic românesc se arată Universitatea Emanuel din Oradea (UEO). O universitate privată cu afiliere baptistă înfiinţată încă din anii nouăzeci, UEO oferă, în afară de teologia baptistă şi de alte câteva specializări comune în domeniul de studiu „teologie”, şi o diplomă de management.

Celelalte instituţii private acreditate care propun specializări teologice sunt Institutul Teologic Romano-Catolic, Institutul Teologic Penticostal şi Institutul Teologic Baptist, toate trei din Bucureşti, alături de Institutul Teologic Romano-Catolic de la Alba Iulia.

În fine, printre cele peste 10 specializări de la Universitatea Creştină Partium din Oradea – ruptă, la mijlocul anilor nouăzeci, din Institutul Teologic Reformat clujean – se numără şi teologia pastorală reformată.

În afară de instituţiile de învăţământ superior acreditate de mai sus, există în România mai multe institute teologice autorizate provizoriu: Institutul Teologic Adventist (Cernica), Institutul Teologic Protestant (Cluj), Institutul Teologic Romano-Catolic (Iaşi), Institutul Teologic Romano-Catolic Franciscan (Roman), Institutul Teologic Creştin după Evanghelie Timotheus (Bucureşti).

În ciuda numelui său, prima dintre instituţii este mai curând o mică universitate confesională, cu mai multe programe şi specializări (două specializări teologice, asistenţă socială, pedagogie, limba română şi limbi străine).

Reformátorok - galéria

Reformator

Luther Engravings

Luther Statues

További fotóalbumok a jobboldali oszlopból, vagy a webgaléria főoldaláról érhetőek el:
http://picasaweb.google.com/confessores

Interviu cu Jürgen Moltmann

„Biserica Ortodoxă are o voce care trebuie să se facă auzită în Europa“

Ziarul Lumina
Augustin PĂUNOIU
Joi, 22 Octombrie 2009

„Prieten al românilor şi al teologiei ortodoxe româneşti“

Născut în anul 1926 la Hamburg, Jürgen Moltmann a fost admiratorul lui Albert Einstein şi al teoriei relativităţii. Numit de Părintele Patriarh Daniel „prieten al românilor şi al teologiei ortodoxe româneşti, cel ce a susţinut traducerea şi publicarea în limba germană a Teologiei Dogmatice a părintelui Dumitru Stăniloae“, Moltmann s-a arătat interesat de teologia crucii şi etica socială, precum şi de învăţătura despre Răscumpărare. Ajutat de Otto Weber, îndrumătorul său la doctorat, să aprofundeze perspectiva eshatologică a misiunii universale a Bisericii, Jürgen Moltmann ajunge să dezvolte „teologia speranţei“, cum o numeşte el, speranţă care izvorăşte din Înviere.

Jürgen Moltmann este unul dintre cei mai cunoscuţi teologi protestanţi de origine germană în viaţă. Zilele trecute, teologul german a fost la Bucureşti, unde a susţinut o conferinţă pe tema „Dumnezeu Tatăl şi viaţa Sfintei Treimi“. Cu această ocazie, am reuşit să-i luăm un interviu despre legătura sa cu teologia ortodoxă, cu cea românească, îndeosebi, cu părintele Dumitru Stăniloae, în special, şi despre misiunea Ortodoxiei în Europa.

Cum şi când l-aţi întâlnit pentru prima dată pe părintele Stăniloae?

În 1978 ne-am văzut pentru prima oară la o întrunire ecumenică ţinută în localitatea Klingenthal din Germania. Tema acelei întâlniri la care ne-am cunoscut era Filioque în mărturisirile de credinţă ale Bisericii Lutherane şi poziţia Bisericii Ortodoxe vizavi de această dogmă. Apoi m-a invitat la Bucureşti chiar în acelaşi an, şi ajungând în capitala României, unde exista pe atunci Institutul de Teologie Ortodoxă, am susţinut în faţa studenţilor ortodocşi români două referate cu privire la problema drepturilor omului, primul, iar cel de-al doilea pe tema: „Crucea lui Hristos şi Sfânta Treime“. Mai apoi, patriarhul Bisericii Ortodoxe Române de atunci, Justin, ne-a înlesnit o excursie la mănăstirile din nordul Moldovei. Ultimul punct al călătoriei mele a fost oraşul Iaşi, unde mitropolit era IPS Teoctist, viitorul patriarh al României. Acesta a fost primul meu contact cu România, cu părintele Stăniloae şi cu teologia românească.

Traducerea în germană a operei părintelui Stăniloae, rodul cooperării între Biserici

Cunoşteaţi opera teologică a părintelui înainte de întâlnirea cu el sau aţi descoperit-o abia după ce l-aţi văzut personal pe părintele?

Opera părintelui Stăniloae am cunoscut-o după întâlnirea personală cu el. Prelegerile şi referatele pe care le susţinea la diferite întâlniri, cu diferite ocazii la facultăţile europene, am considerat că sunt aşa de importante, încât am înlesnit traducerea în limba germană a lucrării celei mai importante a sfinţiei sale, celebra Dogmatică ortodoxă. Traducerea în sine a acestei opere a fost rodul cooperării între mai mulţi oameni. Cel care a tradus această lucrare a fost teologul sas de origine română Hermann Piters, iar tipărirea celor trei volume ale operei a fost sprijinită de Biserica Evanghelică din Germania, de conferinţa Episcopilor Catolici din Germania şi o asociaţie iudaică.

Ce v-a impresionat în gândirea teologică a părintelui Stăniloae? Aţi putea remarca o temă care v-a impresionat şi pe care aţi împrumutat-o de la teologul român?

Învăţătura Bisericii primare cu privire la Sfânta Treime a fost eliberată de părintele Stăniloae de acei termeni referitori la „esenţă“, la „ousia“, şi transformate într-o modalitate de gândire şi de înţelegere personalistă mai aproape de posibilităţile de înţelegere ale omului modern. Referitor la Sfânta Treime nu a insistat pe termenii de „fiinţă“, „esenţă“, „deofiinţime“, ci pe caracterul personal, pe dimensiunea personală a Sfintei Treimi. Această abordare a părintelui Stăniloae mi-a oferit o nouă perspectivă asupra modului în care dogma Sfintei Treimi a fost dezvoltată în cadrul Bisericii Ortodoxe. Cred că marea temă a întregii teologii a părintelui Stăniloae era bucuria dragostei dumnezeieşti a Persoanelor Sfintei Treimi şi a simţirii de om a dragostei dumnezeieşti. Acest lucru m-a influenţat profund, nu numai în ceea ce priveşte gândirea teologică, cât spiritualitatea, viaţa duhovnicească.

Cum a primit lumea protestantă această traducere în limba germană a Dogmaticii părintelui Stăniloae? Aţi primit semnale pozitive sau negative în urma apariţiei acestor volume în Germania?

Am primit exclusiv semnale pozitive. A existat totuşi un singur semnal negativ. Dogmatica părintelui Stăniloae a fost tipărită în exemplare prea puţine, iar cei interesaţi de ea nu o mai puteau găsi pe piaţă. Chiar acum tratăm cu reprezentanţii acestei edituri pentru a retipări această operă capitală a părintelui Stăniloae.

Specificul Ortodoxiei româneşti

Ce părere aveţi despre noua dezvoltare a studiilor teologice? Cum o apreciaţi? Care este specificul teologiei ortodoxe române spre deosebire de cea greacă sau rusă?

Această dezvoltare în cadrul tuturor Bisericilor Ortodoxe din Răsăritul Europei este una de bun augur pentru toţi. După câte ştiu, şi nu sunt un mare specialist, consider că teologia ortodoxă românească este o punte, un pod între Răsărit şi Apus pe de o parte, şi în interiorul Ortodoxiei între diferitele curente teologice ruse şi influenţe greceşti. Legătura între Răsăritul ortodox şi Apusul protestant şi catolic se datorează specificului Ortodoxiei româneşti de rit bizantin într-o limbă latină.

În acest nou context european, în care delimitarea sau gândirea polarizată Est-Vest nu mai este aşa accentuată ca înainte, cred că Biserica Ortodoxă, în general, cea română, în special, are o voce care trebuie să se manifeste, să se facă auzită, susţinută. Este nevoie de vocea Ortodoxiei în Europa. Cred că această manifestare a Ortodoxiei româneşti este mai importantă pentru întregirea viziunii Bisericii Ortodoxe în ansamblul ei.

Teologii şi profesorii de teologie, atât catolici, cât şi cei protestanţi, privesc Biserica Ortodoxă, în general, prin prisma teologilor ruşi din diaspora, care au activat în Germania, Franţa, Elveţia şi Italia; este cazul lui Losski sau, mai devreme, a lui Berdiaev. Dar noi avem nevoie de vocea integrală a teologiei ortodoxe, nu numai de o parte a ei. E nevoie de mai multe voci în comuniunea Bisericilor din Europa.

Până în secolul al XIX-lea a existat un protestantism al culturii

Care credeţi că este locul teologiei şi în speţă al teologului în noul context european? Unde credeţi că este locul unde el ar putea să se manifeste şi să influenţeze într-un mod pozitiv societatea în care trăieşte? Are Biserica ceva de spus pentru Europa?

Cred că tocmai din acest punct de vedere vocea Bisericii Ortodoxe în Europa este cu atât mai importantă pentru a întregi perspectiva asupra Bisericii creştine, asupra creştinătăţii. Importantă este dizolvarea acestor graniţe nefireşti care au fost impuse în Europa. Cele două părţi ale Europei au trăit o bună bucată de timp şi s-au dezvoltat fără să ştie una de cealaltă, în mod despărţit. După părerea mea, România, Grecia, Rusia, Ucraina, toate ţările din estul şi sud-estul Europei fac parte din bătrânul continent, au acest specific european, chiar dacă pe hartă sunt plasate în arealuri geopolitice diferite, dar toate contribuie la întregirea perspectivei unei Europe care se vrea un continent cu rădăcini creştine. Europa ţine din Franţa până la graniţa Uralilor, de la ţările nordice, Finlanda, până jos, în Malta. Nu există popoare care sunt mai mult sau mai puţin europene decât celelalte. De aceea, cred că după 1989, studiul teologic a început să fie reargumentat, regândit, redimensionat şi interesul pentru religie a crescut şi unitatea creştinilor, urmând apoi considerentele de ordin economic, politic sau strategic militar.

Care este locul pe care îl ocupă acum teologia protestantă? În ce moment se află ea? Până acum s-au dezvoltat diferite teorii (teologia revoluţiei, teologia morţii lui Dumnezeu, teologia speranţei). Încă mai este loc pentru descoperiri pe tărâmul teologic?

Până în secolul al XIX-lea am avut un protestantism al culturii. Credinţa protestantă nu era legată în primul rând de teologie, ci de cultură. Începând cu Karl Barth am reuşit să dezvoltăm o dogmatică bisericească legată şi ancorată mai mult în viaţa Bisericii, viaţa eclesială. Sunt convins de faptul că teologia este legată în primul rând de Biserică, şi de abia mai apoi de celelalte componente secundare. După cum constatăm cu toţii în ultima perioadă, teologia protestantă tinde să se dizolve, să se transforme mai mult într-o sociologie protestantă. Iar toate aceste lucruri generează bineînţeles conflicte, dar eu cred că noi în teologia şi dogmatica protestantă trebuie să ne menţinem pe linia legăturii cu Biserica, nu să căutăm rezolvări în altă parte sau argumentări puerile. În faţa secularizării pe care eu o identific cu pluralismul religios, lumea creştină trebuie să fie cu atât mai unită pentru a oferi un răspuns constant şi sigur provocărilor venite din partea celorlalte religii care în ultima perioadă au invadat Europa pentru a arăta şi mărturisi identitatea creştină.

Jürgen Moltmann la Bucuresti

Ortodoxia romaneasca, punte intre Rasarit si Apus



Gardianul
30-10-2009

Jurgen Moltmann este unul dintre cei mai cunoscuti teologi protestanti de origine germana în viata. Cu cateva zile in urma, teologul german a fost la Bucuresti, unde a sustinut o conferinta pe tema „Dumnezeu Tatal si viata Sfintei Treimi“, informeaza Catholica. Cu aceasta ocazie, Ziarul „Lumina” i-a solicitat un interviu despre legatura sa cu teologia ortodoxa, cu cea româneasca îndeosebi, cu pr. Dumitru Staniloae în special, si despre misiunea Ortodoxiei în Europa.

„Opera parintelui Staniloae am cunoscut-o dupa întâlnirea personala cu el“, spune în interviu Moltmann. „Prelegerile si referatele pe care le sustinea la diferite întâlniri, cu diferite ocazii la facultatile europene, am considerat ca sunt asa de importante, încât am înlesnit traducerea în limba germana a lucrarii celei mai importante a sfintiei sale, celebra „Dogmatica ortodoxa”. Traducerea în sine a acestei opere a fost rodul cooperarii între mai multi oameni. Cel care a tradus aceasta lucrare a fost teologul sas de origine româna Hermann Piters, iar tiparirea celor trei volume ale operei a fost sprijinita de Biserica Evanghelica din Germania, de conferinta Episcopilor Catolici din Germania si o asociatie iudaica... Consider ca teologia ortodoxa româneasca este o punte, un pod între Rasarit si Apus pe de o parte, si în interiorul Ortodoxiei între diferitele curente teologice ruse si influente grecesti“, a mai declarat teologul protestant. „Legatura între Rasaritul ortodox si Apusul protestant si catolic se datoreaza specificului Ortodoxiei românesti de rit bizantin într-o limba latina. În acest nou context european, în care delimitarea sau gândirea polarizata Est-Vest nu mai este asa accentuata ca înainte, cred ca Biserica Ortodoxa, în general, cea româna în special, are o voce care trebuie sa se manifeste, sa se faca auzita, sustinuta. Este nevoie de vocea Ortodoxiei în Europa. Cred ca aceasta manifestare a Ortodoxiei românesti este mai importanta pentru întregirea viziunii Bisericii Ortodoxe în ansamblul ei.“

Dumitru Manolache

Unitatea Ortodoxiei, amenintata de problema Primatului papal

Unitatea Ortodoxiei, amenintata de problema Primatului papal



Gardianul
30-10-2009

In perioada 16-23 octombrie 2009, s-a intrunit in Paphos-Cipru Comisia Mixta Internationala pentru Dialog teologic dintre ortodocsi si romano-catolici, care a avut ca tema de dezbatere “Rolul episcopului Romei in comuniunea Bisericilor in primul mileniu”. Intalnirea a fost un semiesec, reusindu-se doar semnarea unei declaratii prin care participantii au convenit asupra necesitatii continuarii dialogului, anul viitor, la Viena, in Austria, in vederea semnarii unui document final.

Intalnirea din Cipru a fost una tensionata, chiar daca declaratia consemneaza spiritul de prietenie, cooperare si incredere reciproca in care s-au desfasurat sedintele de lucru. La aceasta atmosfera au contribuit nu numai protestele unor organizatii si asociatii ortodoxe din Cipru si Grecia fata de eveniment, ci si refuzul Bisericii Ortodoxe Bulgare de a participa la lucrari, sub motivul ca, pana acum, in dialogul cu catolicii nu s-a obtinut nici un fel de progres vizibil. Apoi, mai trebuie remarcat si faptul ca dupa precedenta intalnire, cea de la Ravenna din 2007, desi documentul final nu consemneaza clar asa ceva, din cauza unor declaratii confuze, s-a acreditat ideea ca ortodocsii ar fi cedat acceptand primatul papal. La Paphos a participat insa delegatia Patriarhiei Moscovei, care, la Ravenna, parasise lucrarile din cauza participarii la dialog a Bisericii din Estonia, recunoscuta de Patriarhia Ecumenica, dar nu si de Biserica Ortodoxa Rusa.

Athosul: Nu «unitatii in diversitate» a dogmelor

Incercarea de pune in discutie rolul episcopului de Roma in comuniunea Bisericilor in primul mileniu crestin s-a lovit de respingerea categorica a unor importante forte, care vad in acest dialog o amenintare vizibila pentru unitatea interioara a Bisericii Ortodoxe. In viziunea acestora, pentru a se salva unitatea ortodoxa, s-ar fi impus o intalnire interortodoxa premergatoare celei din Cipru, pentru formularea unui punct comun in ceea ce priveste dialogul cu catolicii. Ne referim aici la Sfanta Chinotita a Sfantului Munte Athos, care a adoptat o pozitie oficiala in care si-a exprimat “profunda neliniste si problematizare pentru faptul ca se discuta primatul papal inainte ca papismul sa fi renuntat la dogmele lui eretice si la caracterul sau lumesc”. Mai departe, acest for ortodox a declarat ca “singura conditie pentru discutarea temei primatului este revenirea romano-catolicilor la credinta ortodoxa si la sistemul sinodal al Bisericii Ortodoxe si nu «unitate in diverisitatea» dogmelor”.

Cam in acelasi sens s-a exprimat si Dimitrios Tselenghidis, profesor la Facultatea de Teologie a Universitatii Aristotelice din Tesalonic, intr-o notificare catre Sinodul Bisericii Greciei, in care, printre altele spune: “Sa mi se permita si aici sa amintesc adevarul istoric indiscutabil: niciodata Biserica in primul mileniu nu a recunoscut episcopului Romei vreun merit primat de autoritate si jurisdictie pe plan universal. Autoritatea suprema in Biserica din intreaga lume a fost exercitata intodeauna numai si numai de catre Sinoadele Ecumenice... De altfel, niciodata Biserica Ortodoxa nu a acceptat primatul papal, cum a fost inteles si interpretat acesta de catre Consiliul I Vatican, care l-a proclamat pe papa ca interpret infailibil al constiintei Bisericii, cu posibilitatea de a fi in opozitie chiar si cu hotararile unui Sinod Ecumenic.”

Problema uniatiei si «falsa» unitate ecleziologica

L’Observatore Romano din 17 octombrie aduce in discutie si relatiile “otravite” dintre cele doua Biserici (Ortodoxa si Catolica) din cauza problemei uniatiei. Din acelasi motiv, 18 asociatii ale laicatului din Romania cereau Sfantului Sinod de la Bucuresti sa retraga delegatia mandata sa dialogheze la Paphos. Foarte optimist insa s-a aratat Arhiepiscopul Hrisostomos, Intaistatatorul Bisericii Ciprului, care a declarat ca este “necesar sa dialogam cu scopul de a afla credinta comuna si sa mergem impreuna pe drumul mantuirii, potrivit rugaciunii lui Hristos “ca toti sa fie una”. De altfel, acesta a condamnat cu vehementa manifestarile de protest care au deranjat vizibil dialogul. Nu de parerea Arhiepiscopului Hrisostomos este Mitropolitul Pavel de Kirineia, care, analizand textul de la Ravenna, spune ca “greseala de baza a acestuia este ca membrii ortodocsi ai Comisiei considera ca interlocutorii lor non-ortodocsi apartin aceleiasi Biserici, dand impresia ca intre Biserica Ortodoxa si romano-catolicsm exista unitate eclesiologica, insa fara a se reclama anumite conditii teologice pentru aceasta”. In aceste conditii, este greu de anticipat ce se poate hotari la Viena anul viitor. Un lucru este clar: mult-dorita unitate crestina va fi greu de realizat dupa atatea secole de schisma. In acest moment, nici una dintre parti nu pare a fi pregatita pentru a implini acest maret deziderat crestin.

Dumitru Manolache

A hit és az értelem kiegészíti egymást

A hit és az értelem kiegészíti egymást

2009. október 29.

Az egymással párbeszédet folytató hit és az értelem, mint két szárny, felemeli az ember lelkét, hogy szemlélni tudja az igazságot – idézte a Szentatya II. János Pál szavait a szerdai általános kihallgatáson.

A Szent Péter téren összegyűlt mintegy 30 ezer zarándok előtt mondott katekézisét Benedek pápa a XII. századi Európa két nagy latin teológia irányzatának, a monasztikus és a skolasztikus teológia vizsgálatának szentelte. Közkinccsé kell tenni e rendkívüli spirituális és szellemi örökséget. A hit nyitott arra, hogy megértse az értelem igyekezetét; az értelem elismeri, hogy a hit nem szegi szárnyát az értelemnek, hanem még szélesebb és magasabb rendű horizontok felé segíti – értelmezte a Szentatya a skolasztikus teológia örök tanítását.

Aquinói Szent Tamás és Bagnoregiói Szent Bonaventura századában a teológia fellendülése két nagy helyszínen történt: a monostorokban és városi iskolákban, amelyek közül néhány a későbbi egyetemek alapja lett. A keresztény középkor e két meghatározó környezetéből, a monostorokból és a scholából, az iskolából kiindulva beszélhetünk két egymástól eltérő teológiai módszerről, azaz a monasztikus és a skolasztikus teológiáról – hangzott el a XVI. Benedek katekézisében. A monasztikus teológia képviselői a szerzetesek, az apátok voltak, akik az Isten iránti áhítat és vágyódás felszítására törekedtek. A skolasztikus teológia művelői nagyműveltségű személyek voltak, magiszterek, akik arra törekedtek, hogy értelmi megközelítésben mutassák be az isteni misztériumot, amelyet a hit által vallunk, de az emberi értelem is képes felfogni – olvasható a Szentatya tanítása a Vatikáni Rádió honlapján.

Az elérendő cél és a módszer szempontjából a két irányzat eltérő módon közelített a teológiai kérdésekhez. A XII. századi monostorokban a teológiai módszer elsősorban a Szentírás magyarázatához fűződött, főként biblikus teológia volt. A skolasztikus teológia elsősorban a székesegyházak mellett létesített iskolákban alakult ki, egy tanítómester és tanítványai körül; célja főként a papok képzése és művelődésben elkötelezettek formálása volt. Képviselői arra törekedtek, hogy bemutassák a keresztény kinyilatkoztatás egységét és harmóniáját. A grammatika, a filozófia és a logika egyaránt a teológiai tudás szolgálatában álltak. A skolasztikus summákat olvasva még ma is csodálattal tölt el bennünket a rendezettség, az átláthatóság és az érvek logikai sorrendje – hangsúlyozta a Szentatya.

„A tudás csak akkor tud gyarapodni, ha szereti az igazságot. A szeretet értelemmé válik, és az igazi teológia a szívek bölcsessége, amely irányítja és alátámasztja a hitet és a hívek életét. Imádkozzunk azért, hogy a megismerés útját és az Isten misztériumaiban való elmélyedést mindig az isteni szeretet fénye világítsa meg – zárta gondolatait XVI. Benedek pápa az október 28-án mondott katekézisében.

Magyar Kurír

Cum finanteaza alte state religia

Cum finanţează alte state religia



Evenimentul Zilei
Dollores Benezic
Miercuri, 28 Octombrie 2009

Constituţia Statelor Unite ale Americii conţine prevederi explicite care interzic Congresului elaborarea de legi menite fie a oficializa o religie, fie a declara prohibită practicarea liberă a unei religii.

Danemarca, Irlanda, Norvegia oferă sprijin bisericii direct din bugetul de stat.

Finlanda, Germania, Suedia intermediază colectarea taxei de enoriaş pe care o alocă ulterior fiecărei biserici în parte.

În plus, bisericile din majoritatea statelor europene sunt scutite de la plata multor taxe, inclusiv cele pe proprietăţile imobiliare.

În sistemul de strictă separaţie a statului de biserică, cum este cazul Franţei şi Olandei, statul nu alocă subvenţii niciunei entităţi religioase şi nu plăteşte salarii clerului. Totuşi, există studii care demonstrează că Franţa nu respectă în totalitate legea secularitsmului şi subvenţionează substanţial Biserica Romano-Catolică, prin finanţarea unor şcoli private catolice. Practica e considerată discriminatorie în raport cu finantarea şcolilor publice. Statul francez mai acordă scutiri de taxe diverselor religii şi finanţează sistemul de sănătate al preoţilor.Totodată, autorităţile locale finanţează cheltuielile de cazare a 16.000 de preoţi romano-catolici. Suma se ridică la 54 milioane euro anual.

La polul opus reglementărilor legale din Franţa se află Belgia unde salariul clerului aparţinând cultelor recunoscute este plătit în întregime din bugetul de stat .

Paradoxal, în Malta, deşi Biserica Catolică este recunoscută biserică de stat prin constituţie, aceasta nu beneficiază de scutiri de taxe.

De obicei, în ţările în care există religii de stat, aşa cum este cazul Greciei (Biserica Ortodoxă) şi Portugaliei (Biserica Catolică), cetăţenii contribuie la finanţarea cultului dominant prin intermediul sistemului de colectare a taxelor. Acest lucru se întâmplă fără acordul prealabil al acestora. Plătitorii de taxe aparţinând altor sisteme religioase sunt în acest caz dezavantajaţi, întrucât ei nu pot fi exoneraţi de taxă şi nici nu o pot direcţiona către religia de care aparţin.

Statul austriac şi respectiv german oferă posibilitatea bisericilor recunoscute să impună o „taxă de enoriaş”. În cazul în care membrul unei comunităţi religioase recunoscute nu plăteşte această taxă, el poate fi dat în judecată de către biserica de care aparţine. Pentru a evita plata taxei, un număr semnificativ de enoriaşi au renunţat formal la religia de care aparţineau.

În Spania, alternativele plătitorilor de taxe sunt mai limitate. Se poate dona 0,5239% din venit fie Bisericii Catolice, fie statului (în fapt, Crucii Roşii). Contribuabilii care aparţin altor religii sunt discriminaţi întrucât nu pot fi nici scutiţi de taxă şi nici nu pot finanţa altă religie.

Există şi state care au încercat să implice cetăţenii în alegerea religiei pe care vor să o susţină prin intermediul sistemului de colectare a taxelor. Statul italian a semnat un concordat cu Biserica Catolică şi înţelegeri cu alte religii. Acest tip de înţelegeri permit plătitorilor de taxe să indice către ce religie să meargă 0,8% din totalul taxei.

Cu toate acestea, nu toate religiile care au semnat înţelegeri au cerut să fie finanţate de stat. În cazul în care contribuabilul nu decide cărui cult îi alocă un anumit procentaj din taxă, aceasta merge automat către stat.

Sistemul din Ungaria este asemănător celui din Italia. Contribuabililor li s-a acordat dreptul de a decide cărei comunităţi religioase îi revine un procent de 1% din venit.

Mai mult de 100 de organizaţii religioase beneficiază de acest sistem. Teoretic, acest sistem este unul echitabil şi liberal, bazat pe alegerea individuală.

În practică, 90% dintre contribuabilii din Ungaria şi 50% dintre contribuabilii din Spania nu par a-şi exprima o opţiune în acest sens. Din acest motiv, pentru a sigura viabilitatea comunităţilor religioase, au trebuit fi puse în aplicare mecanisme coercitive de colectare a taxelor.