2009. szeptember 1., kedd

WEB: Dunántúli Református Egyházkerület

Elindult a Dunántúli Református Egyházkerület honlapja





Kedves Látogatóink! Talán nem túlzás azt állítani, hogy Kerületünk életében jelentős mérföldkő ez a mai nap. Hivatalosan ugyanis ma, 2009. szeptember 1-én indul honlapunk. Ezzel sokak által már régóta hiányolt kommunikációs lehetőségnek nyitjuk meg az utat Kerületünk számára is.

Amint az emlékezetes, Steinbach József püspök úr az új kerületi vezetés elképzeléseiről szólva a honlap elkészítését tartotta egyik fontos feladatnak.

Nem mintha azt gondolnánk, hogy a modern kommunikációnak ez az eszköze megoldja egyházi életünk minden problémáját. Megértjük azokat is, akik még idegenkednek a mai kommunikációs technológia elképesztően gyorsan változó és a laikusok számára sokszor követhetetlen világától. Ám azt is látnunk kell, hogy azzal sem megyünk sokra, ha a homokba dugjuk a fejünket, mert akkor úgy járunk, mint hajdan a géprombolók. Az elektronikus kommunikáció - úgy tűnik - megkerülhetetlenné válik. Ki gondolta volna, hogy egyszer eljön majd az idő, amikor napi első teendőink egyike – a Bibliaolvasás mellett – az lesz, hogy megnézzük annak a közösségnek a honlapját, ahova tartozunk. Azt kell mondanunk tehát, aki ebből kimarad, ha akarja, ha nem, a kerületi szintű jelenlét egyik legfontosabb eszközétől fosztja meg magát. Másrészt, aki él ezzel a lehetőséggel, korábban soha nem tapasztalt frissességű és gyorsaságú hírforrás és híradás lehetőségéhez jut. Ezáltal kitágul a gyülekezeti határ, hiszen hírt adhatunk magunkról és megismerhetjük, hogyan élnek mások.

Azt szoktuk mondani, hogy gyülekezetekben él az egyház. Ez igaz. Ám ennek az állításnak is lehet rossz értelmezése, ha ebből az következik, hogy minden gyülekezet (minden egyházmegye, minden egyházkerület!) egy kis bezárt birodalom, akiknek valójában alig van közük egymáshoz. Felteszem a kérdést: vajon ezt a honlapot nem lehet-e úgy értelmeznünk, mint Isten ajándékát a Krisztus-test építésére? A kenyérért hálát lehet adni – az autóért nem? A borért hálát lehet adni – az internetért nem? Ezért megkockáztatom: az internetet is lehet úgy szemlélnük, mint mindent, amivel földi életünk folyamán találkozunk: önmagában se nem jó, se nem rossz, az teszi ilyenné vagy olyanná, hogy miként élünk vele. Ha a modern technológia eszközeit nem tudjuk Isten meg nem szűnő jelenlétének a fényében is látni, feloldhatatlan ellentmondásba kergetjük magunkat.

Egy honlap elkészítése összetett, hosszú folyamat. Szerencsére nem kellett minden elölről kezdenünk. A Tiszáninneni Egyházkerület ebben előttünk járt, s készítettek egy honlapot, amely számunkra is jó modellnek tűnt. Köszönet Csomós József püspök úrnak, hamar sikerült egy együttműködési és fejlesztési szerződést tető alá hozni. S köszönet Rácsok András nagytiszteletű úrnak, a tiszáninneni adminisztrátornak és az ottani szakembereknek, hogy hamar teljesítették kerületi igényeinket. Ezzel rengetek időt, energiát spóroltak meg a számunkra.

De hiába áll készen a váz, azt működtetni kell, folyamatosan tartalommal kell feltölteni. Hála Istennek, Kerületünkben vannak olyan számítástechnikához is értő lelkipásztorok és egyháztagok, akik ezt a feladatot örömmel vállalták. Köszönet Farkas Gergely köröshegyi lelkipásztornak, honlapunk kerületi adminisztrátorának, aki többször is elutazott Miskolcra, hogy a működtetést megtanulja, s hónapok óta azon dolgozik, hogy Kerületünk adatai, hírei, információi felkerüljenek. S köszönet az egyházmegyei adminisztrátoroknak, akik úgyszintén lelkesen és lelkiismeretesen végzik munkájukat. Ők pedig: Polgár Tibor ( Mezőföldi em.), Hella Ferenc ( Őrségi em.), Füstös Gábor ( Pápai em.), Kovács Etelka (Somogyi em.), Nagy Attila (Tatai em.), Rásky Miklós (Veszprémi em.).

Persze, hiába minden, ha hírek, adatok meg nem érkeznek. A honlap folyamatos feladat. És ami talán a legszokatlanabb, hogy eddig talán sohasem igényelt gyorsaságot vár el mindenkitől, aki magáról hírt akar adni...Aki majd honlapunkat részleteiben is tanulmányozni fogja, hamar látja majd azt is, hogy a tartalmak feltöltése még az elején tart. S reméljük, ebből nem azt a következtetést vonja le, hogy milyen hiányosak még az oldalaink, hanem azt, hogy mekkora lehetőség nyílik itt mindnyájunk számára, hogy valamit közösen hozzunk létre.

Összegezve: nem gondolom, hogy ez a honlap, vagy akármilyen más „csodatechnika” önmagában megoldaná azokat a túlzás nélkül súlyos problémákat, amelyekkel egyházunknak ma szembe kell néznie. Ám azt igenis gondolom, hogy nagyban elősegítheti egymás jobb megismerését, erősítheti összetartozásunk tudatát, segítheti egymás terheinek hordozását, megtaníthat örülni az örülőkkel és sírni a sírókkal, megtaníthat tanulni egymástól. Sőt, ami ennél sokkal több: az Ige üzenetének a hordozója lehet.

Nem azért „csinálunk” honlapot, mert a modern technológia uralkodik rajtunk. Hanem azért, mert ezt a technológiát a mindörökké ugyanaz Ige szolgálatába állítja az Úristen – rajtunk keresztül.

Köntös László
felelős szerkesztő


Nincsenek megjegyzések: