2009. szeptember 22., kedd

A prostitúció legalizálása és a kábítószerfogyasztás dekriminalizációja?

A prostitúció legalizálását és a kábítószerfogyasztás dekriminalizációját szorgalmazza egy elnöki bizottság

transindex.ro

A kábítószerfogyasztás dekriminalizációját, illetve a prostitúció legalizálását javasolja egy elnöki bizottság, mely a romániai társadalomra leselkedő szociális és demográfiai veszélyeket térképezte fel. A bizottság ma Traian Băsescu elnök és Emil Boc kormányfő jelenlétében mutatta be jelentését Cotroceniben.

A jelentésben az áll a drogfogyasztásról, hogy a közelmúltban több nagyvárosban is nyíltak olyan boltok, ahol a könnyű drogokhoz hasonlóan bódító hatású, de legális szereket árulnak. Ezen boltok társadalmi hatása elhanyagolható – így a szakértők, akik szerint különbséget kell tenni a könnyű és erős drogok között. A heroinfogyasztás törvényen kívül helyezése a fecskendők újrafelhasználását eredményezi, ami súlyos betegségek terjedéséhez vezet – áll a jelentésben. A kábítószerkereskedelem ugyanakkor továbbra is törvénybe ütköző cselekedet lenne.

Ami a prostitúció legalizálását illeti, a bizottság szerint így kontrollálhatóak lennének a nemi úton terjedő betegségek. A jelentésben kiemelik, a szexuális szolgáltatások közvetítése ugyanakkor továbbra is tiltott kellene legyen. (zf.ro)




http://www.basilica.ro/_layouts/images/header_05.jpg



Nincsenek megjegyzések: