Janovszky István:
A XXI.-i századunk olyan terhes örökséggel indult, amit a mai napig (2008) sem dolgoztunk fel, inkább „szőnyeg alá söpörtünk”. A kommunizmus évtizedei kitermeltek (létre hoztak) egy olyan számarányában is tekintélyes társadalmi réteget, amelynek egy része kollaboránsként (köznyelven besúgóként) magas anyagi szinten egzisztált, kapcsolati tőkével busásan, a másik része pedig félelemben élvén, az erkölcs buktatóiban érkezett új századunk elejére.
A rendszerváltásnak, de valójában kormányváltásoknak majdnem húsz esztendeje ezt a kérdést nem oldotta meg és fel, hanem kisebb-nagyobb mozgások után a mai napig fekteti, remélve a jótékony feledés homályát rajta. Már pedig felejteni a múltat, egyenlő annak hibái megismétlésével. Tudomásom szerint a második világháború után, példaadóan egyedül Németország zárta le múltját. Csehország is igyekezett megtenni, amit tehetett, amikor több mint 150 ezer nevét a besúgóknak nyilvánossá tette. Itthon még mindig késik az un .ügynök törvény parlamenti elfogadása. Bűnöket megbánni, bevallani és lehetőleg jóvátenni, mind az általános erkölcs tekintetében, mind pedig keresztyén szempontból kötelező. A bocsánatot kérni, kapni, és adni, sohasem az olcsó történések világa. Mi tudjuk, hogy nincs olcsó kegyelem még akkor sem, ha nagy könnyelműen devalváljuk Urunknak a drága áron nekünk ajándékozott bűnbocsánatát.
Ezek a gondolatok foglalkoztatnak jó ideje és juttatták eszembe az evangélium két olyan történését, amik segítettek eligazodni a fenti témában. Az egyik a betesdai 38 évig beteg
gyógyulásának története, a másik pedig a vakon születettnek látását visszaadó Jézus, szinte páratlan önkijelentése.
A betesdai történet az igehirdetések átlagában ott kap hangsúlyt, hogy Jézus szeretetét az ember iránt hirdeti meg, a „nincs emberem” panasz pedig a jézusi szeretetre adott válaszunkra szólít fel és ösztönöz a diakónia gyakorlására. Ez így helyénvaló, de a történet tovább folytatódik és a folytatás már megdöbbentő események között zajlik. A meggyógyult szót fogadva Jézusnak felkel ágyáról jár és viszi ágyát haza szombat napján. A „semmi dolgot ne tégy…” mózesi parancsot ellenőrzők kérdőre vonják a törvényszegőt. Ő arra hárítja felelősségét, aki azt mondta neki:” vedd az ágyadat…”! Arra a kérdésre, hogy ezt ki mondta, nem tud felelni.
„ Ezek után találkozott vele Jézus a templomban és azt mondta neki: Ime egészségges lettél, többé ne vétkezz, hogy valami rosszabb ne történjék veled”./ János 5/
Itt álljunk meg egy pillanatra és próbáljunk felelni arra, hogy az evangélium író szóhasználata: ezek után, mit jelent. A gyógyítás után közvetlent, hiszen a Betesda tava a jeruzsálemi templomhoz közel, a város északi részén az un. Juh-kapunál volt? Ágyát vive ment a templomba és ott találkozott Jézussal a meggyógyított? Inkább időre volt szüksége nyomozni gyógyítója után, mivel Jézus félrehúzódott a sokaság miatt és csak jóval később mehetett a templomba. Itt felismeri gyógyítóját, megtudja, hogy a názáreti Jézus gyógyította meg és ekkor hallja Jézus kemény intelmét. Nagyon valószínű, hogy az intelem nem általános bűntől tartózkodásra szólított fel, mely minden betegségben fellelhető, hanem nagyon is konkrét bűn elkövetéstől óvja a testileg már gyógyultat. Kemény szavakkal figyelmezteti, hogy lelki állapotára figyeljen, mert ha nem teszi, akkor a 38 évig tartó testi betegségénél is rosszabb állapotba kerülhet.
Irásmagyarázóink többsége textuáriumából ez a jézusi intelem csaknem hiányzik, de akinek szánta, tudta miről van szó, mert ez volt a reakciója: „…megmondta a zsidóknak, hogy Jézus az, aki meggyógyította”. /5.15/
Milyen ember volt ez a betesdai gyógyult? Genetikailag jellemhibás, lelkiismeret híján való? Van aki úgy jellemzi, hogy primitív, értelmetlen lelkű ember, akinek szorgalmas jelentéstétel jó magaviseletnek számított, mivel az összefüggéseket átlátni képtelen volt? Egy azonban teljesen világos lehet: Jézus nem helyesli ezt a magatartást!
A másik történet a vakon született embernek Jézus megnyitja szeme világát /János 9/.Minél többször olvassa az ember ezt a történetet, annál több örömet talál benne. A két főszereplő alakja, lelki nagysága, bölcsessége, és a záró eseményben Urunk örök életre szóló és oda ajándékozott szeretete a mindkét kegyelemnek ragyogását jeleníti meg.
Úgy kezdődik a történet, hogy a vakon született embert Jézus meglátja, ahogy a betesdait is meglátta. A vak sárral bekent szemét a Siloám vizében megmossa és lát. A szomszédok, ismerösök között ez zavart okoz. Ő az, aki itt koldult vakon, vagy csak hasonlít hozzá?- kérdezik vagy állítják. Én vagyok az, aki itt ültem és koldultam vakon, de már látok,- zárja le a vitát emberünk. A hogyanra is egyenes választ ad: ”Az az ember, akit Jézusnak hívnak…” ennyit tud róla. De azt nem hallgatja el. Az esemény szombaton történt és a farizeusoknál Jézus neve és a szombat „kiverte a biztosítékot”. A farizeusok alatt itt a főtanácsot, a szanhedrint kell értenünk. Ide idézik be a már látót. A tanács tagjainak mellékes körülmény, hogy a beidézett vak volt születésétől fogva és most lát, a lényeg, hogy Jézus megszegte a szombat törvényét.
Hármas célt tűznek maguk elé: azt akarják bebizonyítani, miszerint csoda nem történt, ha mégis, azt nem Jézus tette, ha mégis Jézus, akkor nem Isten, hanem az ördög cselekedte. Kérdezik emberünket: „Te mit mondasz őróla, hogy megnyitotta szemedet?” /17./ Érdekes a válasz. Eddig csak annyit mondott Jézusról, hogy egy ember, most azt állítja róla, hogy Próféta. Így nem beszél egy félénk, gyenge jellemű ember a tanács előtt. Ez támadás volt. A szülők bevonása a vizsgálatba sem segít. Hiába tudják az igazságot, nem merik kimondani. Ha megvallják, hogy Jézus gyógyította meg fiukat, akkor hitvallást tesznek Jézus a Messiás, mert a vakok látását, a süketek fülét csak Ő nyithatja meg. „ Dicsőítsd az Istent, mi tudjuk, hogy ez az ember /Jézus/ bűnös!” / 24/ Válasza szinte provokál: „Hogy bűnös, azt nem tudom. Egyet tudok, hogy vak voltam és most látok! Szinte haraggal beszél, átlát a „szitán” s amikor már sokadszor kérdezik, hogy gyógyult meg, akkor:” Mit akartok ismét hallani? Talán ti is tanítványai akartok lenni? „ A tanács erre csak egyet tehetett: kiközösítették. Most lett igazán koldus, irgalmasságra szoruló.
Jézus fülébe jutott a kihallgatás és ítélet, ezért találkozni akar vele. Megkérdezi tőle: „Hiszel te az Emberfiában? „ Ki az, hogy higgyek benne- kérdezi és akkor Jézus önmagára mutat: aki veled beszél ő az. Ha ott lettünk volna, ezt halljuk arámul: „ EHJE ASER! ÉN VAGYOK! A meggyógyult térdre esvén imádta Jézust, örök világosságra is látó lett. Az is megadatott neki, hogy láthatta a jövőt: „Én vagyok és meglátjátok az Emberfiát, amint a Hatalmas jobbján ül és eljön az ég felhőiben.” /Márk 14 /
A betesdai Jézusnak nem örömet, a vakon született pedig bizonyosan adott. Igehirdetéseink nagy átlagában hiányzik ez a szempontra való utalás. Persze, öröm van a mennyben egy bűnös ember megtérésén, de bizonyosak lehetünk abban is, hogy öröm van odafent egy magát emberségében szép példát mutató, jellem, lelkiismeretben egyenes, igazsághoz ragaszkodó persze, hogy bűnös Jézushoz térőn és Jézust imádón. Negyvenévi lelkipásztori szolgálatomban nem egy jellemes, lelkiismeretére hallgató emberrel találkoztam. Ezeknek, mint bűnös embereknek az evangéliumot hirdetni, nem lett volna helyén való. Elpanaszolta egyikük, hogy mivel nem lépett be a pártba, a vezető állást nem kaphatta meg. Felolvastam neki a vakon született történetét. Ezt hallva, megértve közel került Jézushoz. Nem kellene átgondolnunk evangélizációs gyakorlatunkat a vakon születettnek adott jézusi önkijelentés szempontjából is? Áldás Békesség! Atsip.
EHJE ASER
A XXI.-i századunk olyan terhes örökséggel indult, amit a mai napig (2008) sem dolgoztunk fel, inkább „szőnyeg alá söpörtünk”. A kommunizmus évtizedei kitermeltek (létre hoztak) egy olyan számarányában is tekintélyes társadalmi réteget, amelynek egy része kollaboránsként (köznyelven besúgóként) magas anyagi szinten egzisztált, kapcsolati tőkével busásan, a másik része pedig félelemben élvén, az erkölcs buktatóiban érkezett új századunk elejére.
A rendszerváltásnak, de valójában kormányváltásoknak majdnem húsz esztendeje ezt a kérdést nem oldotta meg és fel, hanem kisebb-nagyobb mozgások után a mai napig fekteti, remélve a jótékony feledés homályát rajta. Már pedig felejteni a múltat, egyenlő annak hibái megismétlésével. Tudomásom szerint a második világháború után, példaadóan egyedül Németország zárta le múltját. Csehország is igyekezett megtenni, amit tehetett, amikor több mint 150 ezer nevét a besúgóknak nyilvánossá tette. Itthon még mindig késik az un .ügynök törvény parlamenti elfogadása. Bűnöket megbánni, bevallani és lehetőleg jóvátenni, mind az általános erkölcs tekintetében, mind pedig keresztyén szempontból kötelező. A bocsánatot kérni, kapni, és adni, sohasem az olcsó történések világa. Mi tudjuk, hogy nincs olcsó kegyelem még akkor sem, ha nagy könnyelműen devalváljuk Urunknak a drága áron nekünk ajándékozott bűnbocsánatát.
Ezek a gondolatok foglalkoztatnak jó ideje és juttatták eszembe az evangélium két olyan történését, amik segítettek eligazodni a fenti témában. Az egyik a betesdai 38 évig beteg
gyógyulásának története, a másik pedig a vakon születettnek látását visszaadó Jézus, szinte páratlan önkijelentése.
A betesdai történet az igehirdetések átlagában ott kap hangsúlyt, hogy Jézus szeretetét az ember iránt hirdeti meg, a „nincs emberem” panasz pedig a jézusi szeretetre adott válaszunkra szólít fel és ösztönöz a diakónia gyakorlására. Ez így helyénvaló, de a történet tovább folytatódik és a folytatás már megdöbbentő események között zajlik. A meggyógyult szót fogadva Jézusnak felkel ágyáról jár és viszi ágyát haza szombat napján. A „semmi dolgot ne tégy…” mózesi parancsot ellenőrzők kérdőre vonják a törvényszegőt. Ő arra hárítja felelősségét, aki azt mondta neki:” vedd az ágyadat…”! Arra a kérdésre, hogy ezt ki mondta, nem tud felelni.
„ Ezek után találkozott vele Jézus a templomban és azt mondta neki: Ime egészségges lettél, többé ne vétkezz, hogy valami rosszabb ne történjék veled”./ János 5/
Itt álljunk meg egy pillanatra és próbáljunk felelni arra, hogy az evangélium író szóhasználata: ezek után, mit jelent. A gyógyítás után közvetlent, hiszen a Betesda tava a jeruzsálemi templomhoz közel, a város északi részén az un. Juh-kapunál volt? Ágyát vive ment a templomba és ott találkozott Jézussal a meggyógyított? Inkább időre volt szüksége nyomozni gyógyítója után, mivel Jézus félrehúzódott a sokaság miatt és csak jóval később mehetett a templomba. Itt felismeri gyógyítóját, megtudja, hogy a názáreti Jézus gyógyította meg és ekkor hallja Jézus kemény intelmét. Nagyon valószínű, hogy az intelem nem általános bűntől tartózkodásra szólított fel, mely minden betegségben fellelhető, hanem nagyon is konkrét bűn elkövetéstől óvja a testileg már gyógyultat. Kemény szavakkal figyelmezteti, hogy lelki állapotára figyeljen, mert ha nem teszi, akkor a 38 évig tartó testi betegségénél is rosszabb állapotba kerülhet.
Irásmagyarázóink többsége textuáriumából ez a jézusi intelem csaknem hiányzik, de akinek szánta, tudta miről van szó, mert ez volt a reakciója: „…megmondta a zsidóknak, hogy Jézus az, aki meggyógyította”. /5.15/
Milyen ember volt ez a betesdai gyógyult? Genetikailag jellemhibás, lelkiismeret híján való? Van aki úgy jellemzi, hogy primitív, értelmetlen lelkű ember, akinek szorgalmas jelentéstétel jó magaviseletnek számított, mivel az összefüggéseket átlátni képtelen volt? Egy azonban teljesen világos lehet: Jézus nem helyesli ezt a magatartást!
A másik történet a vakon született embernek Jézus megnyitja szeme világát /János 9/.Minél többször olvassa az ember ezt a történetet, annál több örömet talál benne. A két főszereplő alakja, lelki nagysága, bölcsessége, és a záró eseményben Urunk örök életre szóló és oda ajándékozott szeretete a mindkét kegyelemnek ragyogását jeleníti meg.
Úgy kezdődik a történet, hogy a vakon született embert Jézus meglátja, ahogy a betesdait is meglátta. A vak sárral bekent szemét a Siloám vizében megmossa és lát. A szomszédok, ismerösök között ez zavart okoz. Ő az, aki itt koldult vakon, vagy csak hasonlít hozzá?- kérdezik vagy állítják. Én vagyok az, aki itt ültem és koldultam vakon, de már látok,- zárja le a vitát emberünk. A hogyanra is egyenes választ ad: ”Az az ember, akit Jézusnak hívnak…” ennyit tud róla. De azt nem hallgatja el. Az esemény szombaton történt és a farizeusoknál Jézus neve és a szombat „kiverte a biztosítékot”. A farizeusok alatt itt a főtanácsot, a szanhedrint kell értenünk. Ide idézik be a már látót. A tanács tagjainak mellékes körülmény, hogy a beidézett vak volt születésétől fogva és most lát, a lényeg, hogy Jézus megszegte a szombat törvényét.
Hármas célt tűznek maguk elé: azt akarják bebizonyítani, miszerint csoda nem történt, ha mégis, azt nem Jézus tette, ha mégis Jézus, akkor nem Isten, hanem az ördög cselekedte. Kérdezik emberünket: „Te mit mondasz őróla, hogy megnyitotta szemedet?” /17./ Érdekes a válasz. Eddig csak annyit mondott Jézusról, hogy egy ember, most azt állítja róla, hogy Próféta. Így nem beszél egy félénk, gyenge jellemű ember a tanács előtt. Ez támadás volt. A szülők bevonása a vizsgálatba sem segít. Hiába tudják az igazságot, nem merik kimondani. Ha megvallják, hogy Jézus gyógyította meg fiukat, akkor hitvallást tesznek Jézus a Messiás, mert a vakok látását, a süketek fülét csak Ő nyithatja meg. „ Dicsőítsd az Istent, mi tudjuk, hogy ez az ember /Jézus/ bűnös!” / 24/ Válasza szinte provokál: „Hogy bűnös, azt nem tudom. Egyet tudok, hogy vak voltam és most látok! Szinte haraggal beszél, átlát a „szitán” s amikor már sokadszor kérdezik, hogy gyógyult meg, akkor:” Mit akartok ismét hallani? Talán ti is tanítványai akartok lenni? „ A tanács erre csak egyet tehetett: kiközösítették. Most lett igazán koldus, irgalmasságra szoruló.
Jézus fülébe jutott a kihallgatás és ítélet, ezért találkozni akar vele. Megkérdezi tőle: „Hiszel te az Emberfiában? „ Ki az, hogy higgyek benne- kérdezi és akkor Jézus önmagára mutat: aki veled beszél ő az. Ha ott lettünk volna, ezt halljuk arámul: „ EHJE ASER! ÉN VAGYOK! A meggyógyult térdre esvén imádta Jézust, örök világosságra is látó lett. Az is megadatott neki, hogy láthatta a jövőt: „Én vagyok és meglátjátok az Emberfiát, amint a Hatalmas jobbján ül és eljön az ég felhőiben.” /Márk 14 /
A betesdai Jézusnak nem örömet, a vakon született pedig bizonyosan adott. Igehirdetéseink nagy átlagában hiányzik ez a szempontra való utalás. Persze, öröm van a mennyben egy bűnös ember megtérésén, de bizonyosak lehetünk abban is, hogy öröm van odafent egy magát emberségében szép példát mutató, jellem, lelkiismeretben egyenes, igazsághoz ragaszkodó persze, hogy bűnös Jézushoz térőn és Jézust imádón. Negyvenévi lelkipásztori szolgálatomban nem egy jellemes, lelkiismeretére hallgató emberrel találkoztam. Ezeknek, mint bűnös embereknek az evangéliumot hirdetni, nem lett volna helyén való. Elpanaszolta egyikük, hogy mivel nem lépett be a pártba, a vezető állást nem kaphatta meg. Felolvastam neki a vakon született történetét. Ezt hallva, megértve közel került Jézushoz. Nem kellene átgondolnunk evangélizációs gyakorlatunkat a vakon születettnek adott jézusi önkijelentés szempontjából is? Áldás Békesség! Atsip.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése