Interjú Csűry Istvánnal (Erdély Online)

"Kedvelem a nagy ötleteket, de nem szeretem a hirtelenkedést"

Nagyvárad - Az erdon szerkesztőségének vendége volt Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület megbízott püspöke, akit az elmúlt időszakról és jövőbeni terveiről is kérdeztük.

– Ön 2007. novembere óta tölti be a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) helyettes püspöki tisztségét. Melyek voltak azok a kihívások, amelyekkel az elmúlt időszakban szembesült?

– 2007. novemberében, amikor elkezdtem az ún. püspökhelyettesi szolgálatomat, az egyik legnagyobb probléma annak a küzdelemnek a befejezése volt, amely a Lorántffy sportpálya körül alakult ki. Négy esztendei huzavona után jutottunk el oda, hogy az egyházkerület a sportpályát birtokba vehette. A sportpálya-ügy lezárulásához az is biztos hozzájárult, hogy Tőkés László püspök bekerült az EP-be, és az is, hogy az ortodox egyház és a helyi önkormányzat is megelégelte ezt a helyzetet. Ez azért is volt lényeges momentum, mert innentől kezdve szembesültem azzal, hogy az emberek elvárása is óriási. Nagyon sokan kerestek meg magánügyi gondokkal, jöttek szegények, betegek. Ezek mellett, a gyülekezeti gondok is előkerültek. Vannak olyan gyülekezetek, ahol feszültségek voltak, és azt gondolták, hogy egy új vezetéssel most mindent egy csapásra meg lehet oldani. A református egyház továbbra is zsinat-presbiteri egyház, tehát itt testületileg döntenek, először mindig a gyülekezetben, utána az egyházmegyében, és csak utána a kerületben. Ha jellemezhetem az elmúlt másfél évet, akkor azt mondhatom, hogy olyan problémák kerületek elő, melyek igen-igen próbára tették a szolgálatomat.

– Ebben az időszakban a lelkipásztorok részéről megkapta– e a megfelelő támogatást?

– Igen. Csodálatos élmény volt, hogy a lelkipásztorok első pillanattól kezdve nagy bizalommal fordultak hozzám. Igaz, hogy tíz esztendeje magas szinten benne vagyok az egyházi vezetésben, és középszinten is immár húsz éve. Sőt, azt tapasztaltam, hogy emberek olyan kérdésekkel fordultak hozzám, amelyekkel addig nem kerestek meg, pedig egy cseppet sem kerültem jobb helyzetbe a megoldások terén. Noha lehet, hogy az embereket éppen a funkcióváltás hozta nagyobb önbizalommal hozzám. Az emberek tudták rólam azt, hogy a lelkigondozás tudományát is művelem, például a családi ügyek megvitatását, melyek feltárulkoztak előttem. Ezért nagyon hálás voltam, mert éreztem, hogy egy megerősödött funkcióban a megerősödött embert látták bennem, aki ha csak tanáccsal is, de útba tud igazítani.

"Vállalom a szolgálatot"

– Novemberben püspökválasztás lesz a KREK élén. Ön szándékszik-e indulni, lévén, hogy csak egy egy éves csonka mandátumról van szó? Ha indul, akkor milyen tervekkel, elképzelésekel vág neki ennek a megmérettetésnek?

– Rengeteg bíztatást kaptam lelkipásztorok, gyülekezetek felől, és ezek után úgy gondoltam, hogy ezek engem nemcsak hogy felhatalmaznak, hanem köteleznek arra, hogy vállaljam, akár egy esztendőre is a szolgálatot. Tehát vállalom a megmérettetést. Egyébként nem tudom, hogy a jelölések hogyan alakulnak, mindenesetre én elsősorban nem azt nézem, hogy van-e esélyem vagy nincs, hanem azt, hogy ha lehetőség adódik, ki kell használni. Valóban rövid az egy esztendő, mert az ember nem vihet véghez gyökeres változásokat ilyen rövid idő alatt. Részemről is nagyotmondás lenne, ha ilyennel állnék elő. Mindaz ami szép és jó volt, azt maximális erővel szeretném ez alatt az év alatt végigkísérni. Szeretném a nagyon nehéz helyzetben lévő élesdi árvaházat támogatni, a Jámbor-féle öregotthon sorsát jobbra fordítani, szeretném azt, hogy minden elkezdett missziós munkánk zökkenőmentes legyen. Többször vetik a szememre azt, hogy nem vagyok az a típus, aki nagy ötletekkel, hirtelen előáll. Az igazság az, hogy szeretem a nagy ötletekeket, de nem szeretem a hirtelenkedést. Meggondolom és betervezem a munkámat, ezért ez alatt az egy esztendő alatt is a tervezés lenne a fő feladat. Szeretném azt, ha a lelkipásztorok és gyülekezetek jobban meg tudnák élni lelki vonatkozásban a közösség érzéseit. Nem azt mondom, hogy nagyon nagy gondok vannak, viszont találkozom lelkészekkel, akik arra panaszkodnak, hogy el vannak szigetelődve.

Kapaszkodót adni

– Hogyan lehetne ezt a gondot megoldani?

– Tapasztalom azt, hogy emberek gyülekezetekben azt érzékelik, hogy nem kapják meg azt a hathatós segítséget, amelyet esetleg elvárnának a társadalomtól. Nagyon gyakran rávetődik ez az egyházi munkára, ugyanis valahol a lélek mélyén mindenki Istennel perel akkor, amikor nehéz helyzetbe jut. Látva ezt a millió véres sebet, ami a lélek mélyén tapasztalható, mert nagyon sok pici gyülekezetben megfordulok, és nagyon nehéz helyzetben élő emberekkel találkozom szinte napi rendszerességgel, úgy gondolom, hogy először a nehéz helyzetekben élőket kell lélekben megerősíteni. A darab kenyér sem anyira fontos, mint az, hogy a nehéz helyzetben lévő ember kapjon egy kapaszkodót. Úgy gondolom, hogy a közösséget tovább kell fejleszteni, azokat a gyülekezeteket kellene most nagyon sürgősen a nehéz álomból felébreszteni, amelyek úgy gondolják, hogy elhanyagoltak. Éppen ezért az elmúlt egyházkerületi közgyűlésen azt javasoltam, hogy havonta nagyobb gyülekezetek lelkipásztorai vállaljanak fel egy ilyen kis gyülekezetet, ahol a hónap egy vasárnapján vinnék a nagy gyülekezet hírét, esetleg elmennének egy kis kórussal, egyszóval ha támogatnák ezeket a gyülekezeteket. A 290 gyülekezetünkben lévő negyven-ötven nehéz helyzetben lévő gyülekezet azonnal más prizmán át látná a világot. Panaszkodunk, hogy nem járnak az emberek templomba: én azt hiszem, hogy az evangelizációs, lelkipásztorcserés megmozdulással a református egyházban is nagyon szép eredményeket tudnánk elérni.

Testvéri odafigyelés

– Mit tart még fontos célkitűzésének?

– A másik nagyon fontos dolog, hogy a lelkipásztor és a gyülekezet tagjai érezzék azt, hogy megbecsült emberek. Nagyon szeretném, ha létre tudnánk hozni egy vagy több olyan gyülekezeti központot, ahol időközönként megfordulnának lelkipásztorok és gyülekezeti tagok, ahol alkalom lenne arra, hogy mondjuk tíznaponként más és más összetételben találkozzanak emberek, tapasztalatokat, élményeket cseréljenek, mert az élményekben gazdagnak látszó világ rendkívül szegény pont élményekben. Szeretnék a frusztrált állapotban lévők mellé úgy odaállni, hogy ne azt érezzék, hogy az könyöradomány lenne, hanem testvéri odafigyelés. Nagyon nagy álmom létrehozni egy református magyar házat, ahol ilyenfajta együttimádkozások történjenek, ahol mindenki jól érzi magát.

Az átvilágítási– ügy

– Mi a véleménye a sokakat megosztó átvilágítási ügyről? Helyesen kezelte-e az egyházkerület ezt, illetve mit szándékszik tenni e tekintetben, amennyiben püspök lesz?

– Az átvilágítás az egyházkerületben nem úgy kezdődött el, ahogy az most a közvélemény előtt áll. Az egyházkerület igazgatótanácsa és közgyűlése elrendelte az átvilágítást, melynek kapcsán már meg is kezdték a munkát azok, akiket elküldtünk a Volt Titkosszolgálatok Irattárát Vizsgáló Országos Bizottsághoz (CNSAS). Az összegyűjtött anyag feldolgozása különböző fázisokat kíván. Az első fázis egy olyan szabályzat kidolgozása, mely meghatározza a feldolgozás módszerét, illetve a feldolgozás után kialakult eredmények megítélését, elbírálását. Be kell vallanunk őszintén, hogy határozatok sokasága van mögöttünk, viszont csak most tartunk ott, hogy van egy szabályzatunk, amelyet remélhetőleg a következő október 2-i igazgatótanácsi ülésen el is fogadnak. E szabályzat mentén fogjuk megkeresni azokat az embereket, akik érintve vannak, és feltárjuk előttük azt, hogy a levéltárban mit találtunk róluk, illetve azt, hogy a szabályzat szerint ők milyen besorolásba kerülhetnek. Ez a megkeresés és szembesítés azzal jár, hogy az érintettek alkalmat kapnak arra, hogy elmondják, hogy milyen körülmények között kerültek olyan helyzetbe, amilyenbe kerültek. Egy olyan bizottság fogja ezt kezelni, mely nyitott szívvel és őszintén fogja meghallgatni a nyitott szívű és őszinte vallomásokat.

– Ez a közvélemény tudomására is fog jutni?

– Igen, természetesen, de csak a végeredmény, és nem apró részletek, amelyek vagy megállják a helyüket, vagy nem. Amikor szembesítjük ezeket az embereket a kutatási eredményekkel, akkor még a közvélemény kizárásával tesszük ezt, éppen azért, hogy a félreértések teljes mértékben kizáródjanak, illetve, hogy a háttérinformációk alapján világos kép alakuljon ki az illetőről. Ez az átvilágítás nem a megbélyegzésnek, hanem a tisztánlátásnak az útját követi. Ami elterjedt a környezetünkben az Molnár Jánosnak a könyve. Negatívuma ennek a könyvnek az, hogy úgy ad elénk csak a szerző által tudott módszer alapján bizonyos anyagmennyiséget, hogy nincs megadva az a lehetőség, hogy az, aki odakerül, védekezzen, vagy elmondja azt, amit fontosnak lát a körülményekről. Másik negatívuma az, hogy a könyv az anyagot összegyűjti, rendszerezi valamilyen formában, viszont nagyon esetleges az, ami előkerül. Nevezetesen számomra nagyon nagy kérdés, hogy az 56-os események hátteréből miért nem látok ebben a könyben semmit, miért nem látom azoknak a lelkipásztoroknak a múltját, akiket börtönbe hurcoltak, akiket halva találtak. Ne feledjük azt, hogy 1988-ban még vonatról ledobott lelkipásztorról is tudunk. Úgy érzékelem, hogy ezeket a nagy drámákat kellett volna felkutatni, illetve a nagy bűnökre kellett volna először fókuszálni, utána pedig a prioritás mentén eljutni odáig, ha valaki éppen csak annyit tett, hogy jelentéktelen módon közrejátszott ebben a dicstelen múltban.

Előrelátó megoldás

– Hogyan képzeli el az átvilágítási folyamat folytatását?

– A további átvilágítási folyamat számomra azt jelenti, hogy törekedni fogok arra, hogy megbeszélés nélkül semmi ne kerüljön a közvélemény elé, ami esetleg rossz fényben tüntetne fel lelkipásztorokat. Azt szeretném, hogy teljes mértékben kiderüljön az igazság, viszont nagyon jól tudom azt, hogy az anyagok már megcsonkított anyagok, tehát csak a legideálisabb körülmények között reménykedhetünk teljességben. Azt szeretném továbbá, hogy az elkövetett bűnöknek arányos legyen úgymond a büntetése, és nem szeretném, ha bárki is úgy érezné, hogy az átvilágításnak a célja a puszta lejáratás. Mert nem szabad elfelejteni: Románia azon országok közé tartozott, ahol 1989-ig lőttek, vér folyt, embereket félemlítettek meg, és nem lehet tudni, hogy ebben a megfélemlített helyzetben az emberek hogyan viselkedtek, hogyan próbáltak túlélni, családjukat, gyülekezetüket megmenteni. Meg kell keresni a az előrelátó megoldást, de nem elsietve, hanem türelmesen.

Erdon.ro