Bibliaolvasó - október

október 1. :	Ézs 20-22; 1Thessz 1
október 2. :	Ézs 23-24; 1Thessz 2
október 3. :	Ézs 25-26; 1Thessz 3
október 4. :	Ézs 27-28; 1Thessz 4
október 5. :	Ézs 29-31; 1Thessz 5
október 6. :	Ézs 32-33; 2Thessz 1
október 7. :	Ézs 34-35; 2Thessz 2
október 8. :	Ézs 36-37; 2Thessz 3
október 9. :	Ézs 38-40; 1Tim 1
október 10. :	Ézs 41-43; 1Tim 2
október 11. :	Ézs 44-46; 1Tim 3
október 12. :	Ézs 47-48; 1Tim 4
október 13. :	Ézs 49-50; 1Tim 5
október 14. :	Ézs 51-52; 1Tim 6,1-10
október 15. :	Ézs 53-54; 1Tim 6,11-21
október 16. :	Ézs 55-57; 2Tim 1
október 17. :	Ézs 58-60; 2Tim 2,1-13
október 18. :	Ézs 61-63; 2Tim 2,14-21
október 19. :	Ézs 64-66; 2Tim 3
október 20. :	Jer 1-2; 2Tim 4
október 21. :	Jer 3-4; Tit 1
október 22. :	Jer 5-7; Tit 2
október 23. :	Jer 8-9; Tit 3
október 24. :	Jer 10-12; Filem 1
október 25. :	Jer 13-14; Zsid 1
október 26. :	Jer 15-16; Zsid 2
október 27. :	Jer 17-19; Zsid 3
október 28. :	Jer 20-21; Zsid 4
október 29. :	Jer 22-23; Zsid 5
október 30. :	Jer 24-25; Zsid 6,1-8
október 31. :	Jer 26-28; Zsid 6,9-20

Szenci Molnár Albert összes költeménye

Szenci Molnár Albert összes költeménye
(150 zsoltár)

pdf-letöltés
1,21 MB

További szövegek:
http://www.akonyv.hu

Hitoktatás a templom előcsarnokában

Bert Roebben
Hitoktatás a templom előcsarnokában
A valláspedagógia újraértelmezése a zarándoklat szempontjából

Lelkipásztor
2008/04 (122-128 .o.)

Október a reformáció hónapja

"Nem magunkért kiabálunk!"
Biztonság-bizalom-bizonyosság, október a reformáció hónapja

Biztonság, bizalom, bizonyosság címmel veszi kezdetét a hónap első napján az Október a reformáció hónapja 2009. elnevezésű ünnepség. A megnyitót október 1-jén, csütörtökön 14 órakor tarják a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és az egyetemi lelkészségek székházának kápolnájában a fővárosban.

Naponta bőrünkön érezzük a biztonságnak, bizalomnak és bizonyosságnak a hiányát. Életünk különböző területein szorongások, sőt rettegések uralnak bennünket. Bizalmi válságban élünk, és a nem is olyan régen még biz­tos támpontot jelentő értékrendünkben is sokszor elbizonytalanodunk. A reformáció hónapjának témája ehhez az életérzéshez, ehhez a hiányérzethez igazodik, ezt tükrözi. Csütörtökön 14 órakor ünnepélyes megnyitóval kezdődnek a rendezvények a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és az egyetemi lelkészségek székházának kápolnájában a fővárosban. A nyitó áhítaton igét hirdet Szebik Imre nyugalmazott püspök. Az előadók bevezető előadásokat tartanak a témával kapcsolatban. Október 18-án, vasárnap 17 órakor kezdődik az ünnepi reformációi gála a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban. Október 25-én, vasárnap 17 órakor az országos reformációi istentiszteletre várják a híveket Miskolcon. A liturgikus szolgálatokban a protestáns tagegyházak püspökei, országos vezetői és a miskolci gyülekezetek lelkipásztorai vesznek részt. Október 31-én, szombaton 17 órakor megemlékezést tartanak Budapesten a Reformációi emlékparkban. Az ünnepség a fasori református templomban zenés reformációi istentisztelettel folytatódik. (reformatus.hu)

Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa

OKTÓBER A REFORMÁCIÓ HÓNAPJA

inf.levél,
központi rendezvények,
programbejelentő űrlap,
jegyigénylő űrlap,
bianko plakát
színes plakátok

Bibliaolvasó 2 - október

1.	Zsid 1,1-12	Jn 8,1-11
2.	Zsid 2,1-4	Jn 8,12-20
3.	Zsid 3,1-6	Jn 8,21-32
4.	Zsid 4,12-16	Jn 8,33-46
5.	Zsid 10,19-25	Jn 8,47-59
6.	Zsid 11,1-10	Jn 9,1-7
7.	Zsid 11,32-40	Jn 9,8-23
8.	Zsid 12,1-6	Jn 9,24-41
9.	Jak 1,1-12	Jn 10,1-16
10.	Jak 1,13-27	Jn 10,17-30
11.	Jak 2,14-26	Jn 10,31-42
12.	Jak 3,1-10	Jn 11,1-16
13.	Jak 5,10-16	Jn 11,17-32
14.	1Pt 1,3-9	Jn 11,33-46
15.	1Pt 1,13-25	Jn 11,47-57
16.	1Pt 2,1-10	Jn 12,1-11
17.	1Pt 3,8-13	Jn 12,12-19
18.	1Pt 4,12-16	Jn 12,20-36
19.	2Pt 3,8-18	Jn 12,37-43
20.	1Jn 1,5-9	Jn 12,44-50
21.	1Jn 2,1-5	Jn 13,1-17
22.	1Jn 3,1-11	Jn 13,18-30
23.	1Jn 4,7-15	Jn 13,31-38
24.	1Jn 4,16-21	Jn 14,1-14
25.	1Jn 5,1-6	Jn 14,15-24
26.	Jel 1,4-8	Jn 14,25-31
27.	Jel 3,14-22	Jn 15,1-13
28.	Jel 7,9-17	Jn 15,14-27
29.	Jel 19,6-10	Jn 16,1-14
30.	Jel 21,1-7	Jn 16,15-24
31.	Jel 21,23-27	Jn 16,25-33

(Forrás: William Barclay: The Plain Man’s Book of Prayers, London 1959.)

Október

„Mindszent hava”. Nevének „egyéb okát nem láthatni, mint a következendő hónap első napjáról, mely a Minden Szentek emlékezetekre szenteltetik. A rómaiak mondották Októbernek (a népnyelv szerint Bököly hava), mivel Márciushoz mérten a nyolcadik (octo = nyolc) volt”. Hozzánk – reformátusokhoz – azért is közel áll ez a hónap, mert utolsó napján tartjuk az Október 31-i Reformáció emlékünnepét. Kétségtelen, hogy nevezetes alkalom, ha helyesen élünk vele. A lényeg ma már nem merülhet ki „a pápás egyház” ostorozásában, visszaéléseinek a felsorakoztatásában és hasonlókban, még akkor sem, ha viszonzás nélkül maradna a Krisztus szerinti evangéliumi magatartás. Ugyanígy nem merülhet ki az ünnepély a reformációi atyák és általában a református múlt dicsőítésében. A múltat (reformátorainkkal és gályarabjainkkal együtt) fölöttébb szeretni kell, de az egyház nem belőle él, hanem a Fő–Krisztusból. Keresztyéni alázattal és a helyes ismeretek birtokában minden szükséges dologra lehetőség nyílik, ami valóban épít (1Korinthus 10, 23; Zsidókhoz 13, 7; 1Timóteus 5, 11–12), de a Reformáció igazi öröksége a magunk állandó reformálása, a Krisztus – Főpásztor iránti engedelmesség keskeny ösvényének a keresése, mind elméletben (teológiai síkon), mind gyakorlatban (a mindennapi gyülekezeti életben). Tőről metszett reformációi gondolkozást hordoz az, aki napról napra (tehát a Reformáció előtt és után egyaránt) kérdésessé teszi: vajon a reformáció értelmében re-formátus-e ő maga, a saját helyi közössége, egyházmegyéje és egyházkerülete és az Úr egész földi teste: az Una Sancta Ecclesia, az Anyaszentegyház.

***

Forrás: Tőkés István: Hétköznapok - ünnepnapok
Magyar Elektronikus Könyvtár

***

Mindszent haváról és abban való NAPOKRÓL

Honnan nevezték Mindszent havának? Egyéb okát nem láthatni, hanem a következendő hónap első napjáról, amely a minden szentek emlékezetekre szenteltetik. A rómaiak mondották októbernek; mivelhogy márciushoz nyolcadik volt. (...)

Micsoda napok vagynak ebben a hónapban? (...)

ORSOLYA. Volt Orsolya a Deónokus, Kornubia királyának leánya. Erről így ír Spondánus: Maksimus magát császárrá tétetvén 383. eszt., hogy inkább katonáinak kedveket kereshetné, írt Deónoknak, hogy két légió vitézinek keresnének és választanának szűz leányokat Brittanniában, hogy azokat megházasítsa. Választottanak XI. ezeret, azok között Orsolyát eljegyzették Konánus hadnagynak, s őket erőszakkal Londinumban hajókra rakván elindították; de a szélvész Németország szélére vetvén, ott a hunnusok által, akiket Gráciánus küldött volt oda, megölettettek.

Mások másként írják le, hogy Ursula a XI. ezer szüzekkel processiót járni ment volt Rómába, a holott Ciriák pápa is elhagyván a pápaságot a szüzekhez adta magát, kikkel midőn Kólóniánál ment volna, az Áttilla hunnus katonáitól megöletett. Akik az históriákat meg szokták vizsgálni, ma azok semmit nem kételkednek, hogy ez költött dolog nem volna. (...)

DEMETER. Egy aleksándriai pátriárka. Más Demeter mártír a Szerémségről jött bé Magyarországba, hogy tiszteltessék. Egy régi históriában vagyon, hogy Mátyás király királysága kezdetében ország gyűlését tartott Szegeden, a Sz. Demeter templomában, az hol látván, hogy a Sz. Demeter képén igen rongyos köntös vagyon, a maga felső ruháját, mely megért LX. ezer forintot, emlékezetnek okáért a nyakába vetette s odaajándékozta. (...)

***

Forrás: Bod Péter: Szent Heortokrátes avagy a keresztyének között előforduló innepeknek és a rendes kalendáriomban feljegyeztetett szenteknek rövid históriájok (1757)
Ungarisches Medien und Informationszentrum

***

Jeles napok:

• Reformáció emléknapja

WWJCD

Dr. Karasszon István: Közünk Kálvinhoz

Dr. Karasszon István előadása Kálvinról.

Elhangzott 2009. május 23-án a Balatonendrédi Református Egyházközség Kálvin születésének 500. évfordulójára rendezett ünnepségén.



A .pdf fájl letöltéséhez kattintson a fenti ikonra.

Imaheti igék 2010

IMAHÉT A KRISZTUS-HÍVŐK EGYSÉGÉÉRT
2010. január 18-25.

"Ti vagytok erre a tanúk."
(Lk 24:48)

1. nap
Tanúbizonyság az Élet ünneplése által (*)
Mit keresitek a holtak között az élőt? (Lk 24:5)

Bibliaolvasmány

• 1Móz 1:1.26-31 És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó.
• Zsolt 104:1-24 Milyen nagy alkotásaidnak száma, URam!
• 1Kor 15:12-20 Ha nincs a halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel.
• Lk 24:1-5 Mit keresitek a holtak között az élőt?

2. nap
Tanúbizonyság beszélgetés által
Miről beszélgettek egymással útközben? (Lk 24:17)

Bibliaolvasmány

• Jer 1:4-8 Menj, ahova csak küldelek!
• Zsolt 98 Énekeljetek az ÚRnak új éneket!
• ApCsel 14:21-23 Erősítették a tanítványok lelkét
• Lk 24:13-17a Miről beszélgettek egymással útközben?

3. nap
Tanúbizonyság figyelem által
Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod mi történt ott ezekben a napokban? (Lk 24:18)

Bibliaolvasmány

• 1Sám 3:1-10 Szólj, URam, mert hallja a te szolgád!
• Zsolt 23 Az ÚR az én pásztorom.
• ApCsel 8:26-40 Fülöp hirdette neki Jézust.
• Lk 24:13-19a ... nem ismerték fel őt.

4. nap
Tanúbizonyság kapott hitünk ünneplése által
"Mi történt?" Ők így válaszoltak neki: "Az, ami a názáreti Jézussal esett" (Lk 24:19)

Bibliaolvasmány

• 5Móz 6:3-9 Az ÚR a mi Istenünk, egyedül az ÚR!
• Zsolt 34 Áldom az URat mindenkor.
• ApCsel 4:32-35 A gyülekezet szívében és lelkében egy volt.
• Lk 24:17-21 Pedig mi abban reménykedtünk...

5. nap
Tanúbizonyság szenvedés által
Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie? (Lk 24:26)

Bibliaolvasmány

• Ézs 50:5-9 Közel van, aki igazságot ad nekem.
• Zsolt 124 A mi segítségünk az ÚR nevében van.
• Róm 8:35-39 Isten szeretete Jézus Krisztusban jelent meg.
• Lk 24:25-27 Elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt.

6. nap
Tanúbizonyság az Íráshoz való hűség által
Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az Írásokat? (Lk 24:32)

Bibliaolvasmány

• Ézs 55:10-11 Az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen.
• Zsolt 119:17-40 Nyisd föl szememet, hogy megláthassam, milyen csodálatos a te törvényed!
• 2Tim 3:14-17 A teljes Írás Istentől ihletett.
• Lk 24:28-35 Jézus feltárta a tanítványoknak az Írásokat.

7. nap
Tanúbizonyság remény és bizalom által
Miért rémültetek meg, és miért támad kétség a szívetekben? (Lk 24:38)

Bibliaolvasmány

• Jób 19:23-27 Saját magam látom meg őt...
• Zsolt 63 Utánad szomjazik lelkem.
• ApCsel 3:1-10 Amim van, azt adom neked.
• Lk 24: 36-40 A tanítványok megrettentek és féltek...

8. nap
Tanúbizonyság vendégszeretet által
Van-e itt valami ennivalótok? (Lk 24:41)

Bibliaolvasmány

• 1Móz 18:1-8 Hozok egy falat kenyeret, hogy felüdüljetek.
• Zsolt 146 Igazságot szolgáltat az elnyomottaknak, kenyeret ad az éhezőknek
• Róm 14:17-19 Azokra törekedjünk, amelyek a békességet és egymás építését szolgálják.
• Lk 24:41-48 Akkor megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat.

(*) nem hivatalos fordítás

Ökumenikus imahét 2010

„Misszió és egység” a 2010-es ökumenikus imahét témája

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

Január 18. és 25. között tartják a nemzetközi imahetet a keresztények egységéért. Lukács evangéliumának „Ti tanúi vagytok ezeknek" (Lk 24,48) mondata ihlette a jövő évi imanyolcad témáját, melyet a Keresztény Egység Elősegítésének Pápai Tanácsa, valamint az Egyházak Ökumenikus Tanácsának Hit és Rend Bizottsága határozott meg.

A bizottságok által megfogalmazott dokumentum arra buzdít, hogy emelkedjünk felül az evangélium hirdetése és az ökumenikus párbeszéd között fennálló múltbeli ellentéten. Nem mindenki számára kapcsolódik össze a missziós tevékenység a keresztények egységének vágyával. Földünk egyes területein éppen a különböző felekezetű keresztény misszionáriusok egyidejű jelenléte okozta a legnagyobb nehézséget az elmúlt évtizedek párbeszédében, ugyanis a hithirdetőket mintegy konkurenciának tekintették – olvasható a myilatkozat bevezetőjében.

Keresztségünk által egy test tagjai vagyunk, és arra kaptunk meghívást, hogy szeretetközösségben éljünk. Isten Jézusban egymás testvéreivé tett minket, erről kell tanúskodnunk. A keresztények egységének előmozdításának legjobb módja, ha széthúzás nélkül hirdetjük Krisztust.

A keresztények egységéért meghirdetett imahét előkészítő dokumentumát a skóciai keresztény egyházak vezetőire bízták, a száz évvel ezelőtt tartott edinburghi missziós konferencia emlékére. 1910-ben a konferenciára a protestáns és az anglikán missziós közösségek, valamint az ortodox egyház is elküldte képviselőit.

Letölthető információs anyagok:

• Worship resources for the Week of prayer for Christian unity and throughout the year 2010
• Materialien zur Gebetswoche für die Einheit der Christen 2010

Luther (film)

Luther
(Luther)
2003
német életrajzi dráma
119 perc

Rendezte: Eric Till

Főszerepben: Joseph Fiennes (Martin Luther), Alfred Molina (Johann Tetzel), Jonathan Firth (Girolamo Aleandro), Claire Cox (Katharina Luther), Peter Ustinov (Frederick)

Martin Luther (PBS-DVD)

PBS Empires: Martin Luther

Learn how one man reluctantly took on the most powerful institution of his day and won. Martin Luther is credited with expounding a new vision of man's relationship with God and, by extension, a redefinition of man's relationship with authority. Filmed across Europe -- from the rustic rural Germany to the opulence of the Vatican City -- you'll witness the collapse of the medieval world and the birth of the modern age.

Download torrent:
part 1
part 2

53+55 minutes
700+700 Mb
AVI
language: English

Leszavazta a vallást a népszámlálási ívről a parlament

Leszavazta a vallást a népszámlálási ívről a parlament

[origo]
2009. 09. 28.

Az Országgyűlés többsége elutasította Balog Zoltán képviselő és lelkész módosító indítványát, így biztosan nem szerepel majd két év múlva a népszámlálás kérdései közt a vallásra vonatkozó. A kormány szerint ennek nem lenne sok értelme, hiszen úgysem lenne kötelező válaszolni.

Nem szerepel majd a 2011-es népszámlálás kérdőívén a vallási, felekezeti hovatartozásra vonatkozó kérdés. Az Országgyűlés hétfő délután elutasította Balog Zoltán fideszes képviselő - és református lelkész - módosító indítványát. Az indítványt 157 képviselő támogatta, 189-en szavaztak ellene, ketten tartózkodtak.

A népszámlálásról szóló törvényjavaslatot készítő Miniszterelnöki Hivatal (MeH) szerint azért nem kell feltenni a vallásra vonatkozó kérdést, mert arra amúgy sem lehetne kötelező a válaszadás, így semmilyen, döntéseknél használható információhoz nem jutnának. A MeH szerint egy korábbi egyeztetésen az egyházak többsége sem támogatta, hogy a vallás bekerüljön a kérdések közé.

Az ülésről készült - az [origo]-hoz fideszes képviselők által eljuttatott - emlékeztetőből azonban az derül ki, hogy a hívők túlnyomó többségét tömörítő nagy keresztény egyházak - katolikus, református, evangélikus és baptista - támogatták a kérdést. Ellenezték viszont a vallási adatok felmérését a kisebb egyházak, például a Hit Gyülekezete, a MAZSIHISZ, a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége és a Buddhista Misszió.

A vallásra vonatkozó kérdés az 1870-tól 1949-ig mindig szerepelt a népszámlálások kérdőívén. Az 1960 és 1990 közötti négy népszámlálás ezzel a kérdéssel nem foglalkozott, de a rendszerváltás után ismét elővették. A legutóbbi, 2001-es népszámláláson 7,6 millió magyar vallotta magát valamilyen felekezethez tartozónak. Közülük a legtöbben, több mint 5,2 millió ember római katolikus, 1,6 millió református, 304 ezer evangélikus, 269 ezer pedig görög katolikus.

Egyház alapításához Magyarországon a törvény szerint száz ember szükséges, jelenleg 231 egyház szerepel a nyilvántartásban. A hagyományos keresztény, zsidó, muszlim, hindu és buddhista felekezetek mellett egyházként működik például a Magyar Boszorkányszövetség vagy a Nap Szíve Lovagrend, és hivatalosan bejegyzett az Ősmagyar Táltos Egyház vagy a Kelta-Wicca Hagyományőrzők Egyháza is.

• Jobbik: Ismerni kell a vallási felekezetek arányát
  

Csűry István: egyházkormányzati irányelvek és nyilatkozat

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület
egyházkormányzati irányelvének tervezete

Elkészítette Csűry István püspökjelölt
a KRE Választó Bizottságának kérésére

"Mert Ő tőle, Ő általa és Ő reá nézve vannak mindenek.
Övé a dicsőség mindörökké. Ámen"
(Róma 11, 36)

A) Isten Igéjének hirdetése a teremtő Szentlélek színe előtt szüntelenül reformálódó egyházunk partiumi részén

• Egyházkerületünk kivétel nélkül minden tagjában tudatosítanunk kell, hogy nemcsak deklarált jogunk van a folytonos megújulásra, hanem a lehetőség mellett kötelességünk a szüntelen reformáció által hitelesülő szolgálatban elvégezni olyan mindennapos feladatokat, amelyek által épül és terjed Isten országa gyülekezeteinkben.
• Egyházunk szolgálata mindenek előtt Isten Igéjének hirdetését jelenti. Hangsúlyoznunk kell, hogy csak ott van élet, ahol szól Urunk üzenete, és mindenütt haldoklás van, ahol más üzenet érkezik a szószékről, vagy a gyülekezet akármilyen részéből.
• Isten ítélete számunkra nem aggodalmat jelent, hanem bátorítást arra nézve, hogy igehirdetésünk és igehallgatásunk Isten előtt kedves alázatosság és kegyes félelem legyen.
• Imádkozó közösségeinket figyelmeztetnünk kell, hogy a legválságosabb helyzetben is életünk napjai húsvét napja után zajlanak, és Krisztus visszajövetelének napja előtt vannak. Ennek tudata önmagában is kegyelemről biztosít, és irgalmasságra tanít.

B) A kegyelem ígérete megigazítja és megszenteli a mi munkánkat, de nem veszi el a mi felelősségünket

• Egyházi munkánkat sokan erőtlennek látják, mások toldozgatással-foltozgatással megváltoztathatónak. Mindkét, “emberi gondolkodáson” alapuló meglátás ellenében mindenek előtt azt kell megállapítanunk, hogy egyházkerületünk sem abból az erőből és képességből él, amivel tagjai a földi nyomorúságok között rendelkeznek, hanem az egyház Fejének hatalmából és erejéből.
• Fennmaradásunk titka a láthatatlanul, de valóságosan munkálkodó Krisztus megszentelő cselekedete, és ennek lelki gyümölcsei, amelynek mi is részesei vagyunk. Krisztus munkáját illik észrevennünk és észrevetetnünk.
• A felnőtt keresztyén nem koldulja javait, hanem felfedezi a lehetőséget, a tettek ösvényét, a megbízható testvért és világosan megtapasztalja Krisztus háttérből irányító, összetartó és összehangoló akaratát. Kincseink csak addig a mieink, ameddig másokkal megosztjuk, illetve továbbadjuk azokat.

C) Az egyház jövője és növekedése küldetésének betöltésében és a krisztusi ajándékok önzetlen kamatoztatásában van elrejtve.

Abban a tudatban építhetjük közösségünket és vállalhatjuk szélesebb társadalmi felelősségünket, hogy, Isten ígérete szerint, részesei vagyunk a Szentháromság közösségének, annak minden jótéteményével együtt. Az ebbe vetett hit láttatja meg azokat az evangéliumhirdető feladatokat, amelyeket nem önös szándékból vállalunk, hanem mennyei rendelkezés alapján, Isten áldása alatt.

• Evangelizáció. A világban sok alvó egyháztag van. Miattuk vélekednek többen úgy, hogy maga az egyház is alszik. Alvó egyháztagoknak, szendergő gyülekezeteknek örömüzenetet kell hirdetnünk, ahhoz illő lelkesedéssel és lelkülettel.
• Nevelés. Az egyház az egész életet átölelő tan-intézmény is. A hittel élők egyik legnagyobb kincse a szüntelenül csiszolt értelem. Nem szabad lennie gyülekezetnek, ahol ne a templomban kezdődne el a nevelés, és ne a felekezeti iskolák felé irányítanák a gyermekeket és fiatalokat. A katekizációt a szó jelentése alatt valós visszhangként tekintsük, mint amiben Isten hangja a gyermek lelkébe érkezik. Az ezt kísérő iskolai vallásoktatás, majd az erre épülő felnőttképzés kötelező feladatunk.
• Misszió. Ha Krisztus a pogányokért is elküldött, akkor nekünk elsődleges kötelességünk legalább a mieinket megkeresnünk. A krisztusi misszió mentőszolgálat, tehát itt elsődleges feladatunk az elsősegélynyújtás, az újraélesztés, az ápolás. Ez a szolgálat kórházakban, iskolákban, szeretetotthonokban, ugyanakkor más alkalmi istentiszteleteken éppen ezért alapvető meghatározottságában Isten határtalan szeretetét hirdeti.
• Diakónia. A szeretetszolgálat a hirdetett isteni irgalomra adott és a felebarátra tekintő emberi válasz. Ez a szeretetszolgálat közöttünk kezdődik. Nem lehet egyházkerületünkben olyan gyülekezet, amely létbizonytalanságban vergődik. Hiteltelen minden más diakóniai munkánk, ha annak a saját, szükséget szenvedő, fedél nélkül maradt, házunk népétől való elfordulásunk az ára. Tudjuk viszont, hogy sem a testi, sem pedig a lelki értelemben vett nyomort nem a földi erőkkel rendelkező egyház rendezi, hanem a mennyei látással és erővel megáldott egyház azzal a társadalommal, amelyben felelősen él isteni küldetésének.
• Közösség. Mint ahogy Isten hívó szava, mely mindennek kezdete és egyedüli alapja, úgy a mi szolgálatunk is a közösség, ezen belül elsősorban a mi közösségeink helyreállítására és megerősítésére, szeretetközösséggé való formálására kell tekintsen. Krisztus szerinti erős közösségünk akkor lesz, ha a romboló tényezőket nevükön nevezve egymást kölcsönösen erősítjük emberileg, szakmailag és a szolgálat változatos területein. Így lesznek erős, egymást kiegészítő és hordozó testületeink, mint presbitériumok, egyházmegyék és egyházkerület. Egyesületeink, Szövetségeink, de még a gazdasági vállalkozásaink is ilyen alapon tesznek szert evangéliumi létjgosultságra. Ilyen módon mutathatunk fel jobb eredményeket kiadói és sajtószolgálatunkban, és a világ előtt való megjelenésünk egyéb területein is.
• Társadalmi felelősség. Küldetésünk és mindennémű evangeliumi szolgálatunk elsődleges címzettjei gyülezeteink tagjai. Viszont pontosan küldetésünkben foglmazódik meg az is, hogy a föld sója és a világ világossága lévén evangelizációnk, nevelői szolgálatunk, missziónk és szeretetszolgálatunk mindig is nyitott, Istennek a vele való közösségbe hívó szavát önzetlenül továbbadó és az emberi korlátokat leküzdő evangéliumi szolgálat. Meggyőződésünk szerint társadalmunk szereplőinek szükségük van Istennek az egyház prófétai kritikájában, erkölcsi tájékozódást felkínáló és lelki segélynyújtó szolgálatában megszólaló szavára.

Mindezeket elérhető, egyben megvalósítandó célkitűzéseknek tekintem. Meggyőződésem, hogy a mindezek mellett naponta felmerülő váratlan és kevésbé meglepő feladatokat az az egyházkormányzat képes megoldani, amely imádkozik és amelyért imádkoznak, amely prófétai látással néz, és engedi a prófétai üzenetet magához közel jönni. Egymás lelkigondozásában soha meg ne fáradjunk.

Nagyvárad, 2009. szeptember 25.

Tisztelettel
Csűry István

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület
Választó Bizottsága részére

Nagytiszteletű Szűcs András Ottó elnök úr címére

Nyilatkozat

Alulírott Csűry István lelkipásztor tisztelettel jelentem a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Választó Bizottságának, hogy az egyházközségek jelölését a püspöki tisztségre megköszönve elfogadom.

Tisztelettel kinyilatkozom, hogy soha nem voltam a román titkosszolgálat munkatársa. Ezt az állításomat a C.N.S.A.S. által kibocsátott és nyilatkozatomhoz mellékelt dokumentummal igazolni tudom. Ezzel együtt, amennyiben bármikor kiderülne, hogy nyilatkozatom nem fedi a valóságot, azonnal és készséggel lemondok akár a jelöltségről, vagy később a tisztségről, amennyiben megválasztanak.

Nagyvárad, 2009. szeptember 25.

Tisztelettel
Csűry István

The History and Theology of Calvinism (video)

„Végre! Egy kiegyensúlyozott, jól tagolt, izgalmas (némelykor kifejezetten provokáló) videó-bemutatása a bibliai hitnek – világszemléletével és életelveivel együtt, amint azt a reformáció, kiváltképpen a kálvini reformáció felfedezte. Ezt minden protestáns, evangéliumi keresztyénnek látnia kell!” – így ír a két DVD-t magában foglaló videofilmről Dr. Cortez Cooper, az USA Presbiteriánus Egyházának tudósítója. Mi is a kálvinizmus? Ez a teológiai, egyházi irányzat miként tanít az emberről: robotnak vagy Isten szabad teremtésének tekinti? Ki a bűn szerzője? Mennyire szabad a szabad akarat? Milyen a viszony a kálvinizmus és az evangélizáció között? Hogyan kapcsolódik össze Isten szuverénitása, függetlensége és a mi felelősségünk? Mi a különbség a történelmi kálvinizmus és a hiper-kálvinizmus között? A filmet nagyon jól lehet alkalmazni a vasárnapi iskolákban is Cooper szerint. (christianpost.com – 2009-09-25 -dr. békefy-röhrig klaudia – www.reformatus.hu)

AMAZING GRACE:
THE HISTORY & THEOLOGY OF CALVINISM

http://apologeticsgroup.com
http://www.amazinggracedvd.com

Az angol nyelvű videó az alábbi torrent-oldalról saját felelősségre letölthető.
A videófájlok .mkv kiterjesztésűek, ezért speciális lejátszót igényelnek.
Aki számára ismeretlen vagy veszélyesnek vélt a torrentek letöltése, kérje meg ismerősét a film letöltésére és dvd-lemezen való eljuttatására.

Torrent-letöltése
Videó-lejátszók és kodekek letöltése

Néha az egyházban...

Néha úgy érezzük, teljes a felfordulás és minden a feje tetejére állt...

Néha villámok cikáznak fölöttünk...

De Krisztussal mindig kiderül az ég felettünk...

Néha világi fegyverekkel küzdünk, gyakran saját egyházunkon belül...

Legtöbbször az egyházon kívülről kerülünk tűz alá...

Gyakran a sebek csak több fényt engednek be...

Néha úgy érezzük, már nem evez senki az egyház csónakjában...

Hány vonatot késtünk már le...

Gyakran a világhoz igazítjuk magunkat...

Néha a kicsiny szigetekről jobban rálátni a hegycsúcsra...
Néha a múlt ösvényein elveszünk és nem látjuk meg a remény jeleit...

Néha minden homályosnak tűnik ...

Néha a jövőképünk is felborul...

Néha csak a magunk egyházát látjuk...

Néha az egyház oszlopos tagjai is kidőlnek...

Néha unjuk az egészet és már semmi sem érdekel...


Pixdaus - templom-fotók

Tiszteletbeli püspöki cím

Hibaigazítás

Tőkés László EP-képviselő, volt váradi református püspök csütörtöki sajtótájékoztatójáról szóló beszámolónkban, amely pénteken jelent meg a Reggeli Újság 4. oldalán Erkölccsel hatni a politikára címmel a szerző és szerkesztő felületességéből és figyelmetlenségéből eredően a következő mondat jelent meg egy helyütt: (Tőkés). Elmondta, bár megtisztelő, mégsem fogadná el a kánonilag nem létező helyettes püspöki tisztséget... Holott a cikk bevezető részében, a kopfban még korrekt volt a tájékoztat ás: Tőkés Lászlót a tiszteletbeli püspöki címmel ruháznák fel a hívei, de mivel ez nem létezik a református egyházban, a volt püspök - aki mandátuma lejárta előtt mondott le a tisztségről EP-képviselővé választása után - ezt kánoni alapon elhárította, jelenleg nem tölt be semmilyen választott tisztséget a KREKben. A püspöki teendők ellátásával a főjegyzőt bízták meg az egyházkerület illetékes döntéshozói, Csűry István megbízatása a novemberi tisztújításig szól. A megjelent elírásért az érintettek és az olvasók szíves elnézését kéri a szerkesztőség.

Reggeli Újság

Szabó Dezső: A magyar protestantizmus problémái

Szabo Dezso - A magyar protestantizmus problemai - 1926

Szabó Dezső: A magyar protestantizmus jövője

Szabó Dezső

A magyar protestantizmus jövője

Félreértések, múló ellenségeskedések, személyes vádak mindig érik azt, aki valamely közösség megújhodó életakaratának a kifejezője. Megsértett érdekek, megrögzött gondolkodásmód, s meghatározatlan érzékek hajtják ellene sokszor a legjobb hiszemű embereket. Különben is minden társadalom makacsul védi a maga megszokott mechanizmusát. De el kell nyelni minden keserűséget, de erősnek kell lenni a kapott sebek és igaztalan ítéletek közepette. A megírt gondolat eltiporhatatlan erő, és ez a küzdő igazi arca. Dolgozni kell, vetni kell, s mindennap új örömmel kell vállalni a belénk született feladatot. Amíg egyetlen mag van, mely csírába indul, nem szabad kétségbeesni az élet igazságtétele felől.

Többször kifejtettem már, hogy a magyar protestantizmusnak kettős tartalma volt. Az egyik a múló, a keletkezési korából előálló, s az eltűnő történelmi állapotokhoz kötött. Ez ellenzéki szerepe volt a katolikus kereszténységgel szemben. Ez a szerep már teljesen a túlnőtt, tökéletlenebb múlté, ez a szerepe megszűnt. Kifejtettem, hogy a lelki fejlődés mai fokán a vallás igazán hitvallás, lelki pozitívumoknak az összege, építő világnézet, énemnek, s az egész világegyetemnek termékeny egysége, mely egy egyetemes nagy céllal ad értelmet az emberi küzdelmeknek. Ma nem lehet hitemnek egy része az, hogy a szomszédom hitét tagadjam. Ma egyik keresztény hit sem süllyedne le olyan alacsony szerepű viszonylagosságba, hogy az új nemzedék lelkébe azzal a hatalommal ültesse át tanait, hogy mit nem hisz egy másik hitvallásból és mit hisz másképp. Az ilyen vallásnak nem volna több értéke, mint egy múló politikai ellenzéknek, melynek összes jelentőségét a tagadott kormány szabja meg. Az ilyen vallás a meddő kritika s az ellenzékieskedő szellem beoltásával minden egység és minden hit alapját rombolná le a fiatal lelkekben, s így önmagát is megsemmisítené. Katolicizmus és protestantizmus, ma két arca a magyarság lelki megszervezésének ugyanazon célra: az örök emberi fejlődés megvalósítása a magyarságban a keresztény világnézet építő erejével.

És itt kapjuk meg a protestantizmusnak másik, múlhatatlan tartalmát. A magyar protestantizmusnak, mint a kevésbé kötött kereszténységnek, mindig az idők élén kell mennie, s beleasszimilálnia a keresztény magyarság lelkébe minden termékeny, új emberi gondolatot úgy, hogy a magyarság termőegysége és morális egyensúlya bántódást ne szenvedjen.

Katolicizmus és protestantizmus két különböző feladata, funkciója a keresztény magyarságnak. A katolicizmus lényegbeli feladata az, hogy megőrizze azt, ami minden időtől függetlenül, örökkévalóan lelki alapja az emberi termésnek. A protestantizmusnak pedig, hogy állandóan fölszívja s belealkalmazza ebbe a lélekbe az emberi ész és munka új meg új eredményeit. Tudom, hogy ez a megkülönböztetés kellemetlen félreértésekre s egyoldalú magyarázatokra adhat okot, de itt nincs helyem bővebben kifejteni, s jóhiszemű ember nem fogja rossz értelemben venni.

A magyar protestantizmus megújhodásának mai korában tehát a vallástanítás a legalacsonyabb foktól fölfelé egészen más, mint amilyen az elfogult, küzdelmes századokban volt. Ismertetjük ma is a felsőbb tanítási fokozatokban a más keresztény felekezetek hitét, de minden ellenzéki megjegyzések nélkül. Mert ma tudjuk, hogy a más felekezetek hívei a maguk tanait ugyanannak a lelki folyamatnak az alapján hiszik, mint mi a mieinket. És így támadó kritikámmal könnyen ezt a hitet termő lelki folyamatot ölöm meg saját tanítványaimban is. Saját hitünket pedig csak állító, pozitív formákban adjuk át a lelkeknek. Elmondjuk például, hogy a kálvinizmus mit hisz Istenről, Jézusról, a megváltásról, az ember rendeltetéséről stb. De sohasem tesszük hozzá, hogy mit nem hisz ezekről. Éppen úgy, mintha azt kérdik tőlem, hogy ki vagyok: megmondom egyszerűen, hogy ki vagyok, és nem sorolom föl egyenként a föld ezernyolcszáz-millió emberét, külön harsogva mindenik neve mellé, hogy ő nem vagyok. A magyar protestáns hitéletnek ez a tiszta pozitívummá változása hozza magával azt is, hogy a lelkiismereti szabadságnak s az egyéni fölfogásnak nem fogjuk azt határozatlan, s korlátlanul tág fogalmat adni, melyet az elmúlt harcok szükségszerűségében sokszor adtak nekik. Ez a pontosabb meghatározása, elhatárolása az egyéni vizsgálódás jogának különben visszatérés Kálvin eredeti fölfogásához. Minden közösség lelki termékének, morális alapegységének bizonyos alapelvek a biztosítói, melyekhez senkinek sem szabad hozzányúlnia. Ezek az alapelvek dogmák, és nem esnek az egyéni vizsgálódás önkénye alá. El kell fogadni azokat, mint hogy tüdőmnek el kell fogadnia a levegőt, ha élni akar. Hangsúlyozni kell a tanításnál, hogy a protestáns világnézetben is vannak a hitéletnek és a keresztény morálnak ilyen alapelvei, melyeket el kell fogadni, mint a születést és a halált, melyek nem eshetnek egyéni disputa alá. Még akkor sem térünk el a nagy reformátorok eredeti szándékától, ha a közösség tekintélyi elvét az egyénnel szemben a Biblia magyarázásánál is hangsúlyozzuk. Az, hogy nekem emberi méltóságommal született jogom van, hogy repüljek, igen szépen hangzik. De ezzel a gyönyörű elvvel azért egy méternyit sem fogok tudni repülni, s ha egy harmadik emeletről érvényesíteni próbálom ezt a zengzetes jogomat, a nyakam szegem bele. Cseber Kata és Kapta János a Biblia legtöbb részéből vezető nélkül csak zavaros szóködfoltokat szívhatnak fejükbe, s nem tudom, hogy magyaráznak meg olyan részeket, melyek fölött tudós teológusok századokat vitatkoztak. Biztosítani kell az egyénnek azt a szabadságot, mely szellemi termését lehetővé teszi, de távol kell tartani mindent, ami meddő kritikai elfejlődésre s szellemi anarchiára vezet. Pozitív világnézetet, építő lelki erőket, egységet, szolidaritást ad a jövő protestáns hitoktatása a magyar léleknek.

Sajátos hitéletének kiépítésén kívül természetesen kulturális, szociális és gazdasági feladatai is vannak a magyar protestantizmusnak, mégpedig mind a három téren úgy kell az életet építenie, hogy minden tényével az egyetemes magyar lelki egység megteremtésén dolgozzék. Az itt elébe álló nagy feladatok megvalósítására mindenekelőtt a papnevelést kell lényegesen átalakítani. Sok kritika érte a protestáns papságot, és nem volt mindenik igaztalan. De nagy mentségére szolgál a régi századokhoz szabott teológiai nevelés elégtelensége és időszerűtlensége. Jól értsenek meg. Nem azt mondom én, hogy a négy év alatt ne tanítsák meg mindazt a teológiai tartalmat, melyet szükségesnek vagy szent tradíciók követelményének tartanak. De bizonyos, hogy ezt a tartalmat korszerűbb tanítási móddal lehet úgy tömöríteni, hogy a négy év alatt még igen sok idő maradjon másra. Ez alatt az idő alatt tanítani kell mindenekelőtt praktikus és elméleti gazdasági (kertészeti és mezőgazdasági) ismereteket. Ne történhessék meg az, hogy a falura kerülő pap nem tudta, hogy a zab a búza vagy a búza a rozs. Lehessen a pap vezetője és ösztönzője a falunak a modern mezőgazdaságban és kertészetben. Ismerje meg a fiatal teológus kora szociális problémáit, a munkáskérdés, a szociális küzdelem megoldandó feladatait. De nem valami ködös, nagy feneket kerítő elméleti vagy történelmi elvonásban, hanem a jelen Magyarország és Európa szociális küzdelmének helyes megmutatásában. Ilyenformán ismerje meg kora politikai, művészi és irodalmi törekvéseit. De mindig minél kevesebb elmélet és szóformák, minél több összegező megmutatás a kor jelen viszonyaiban, a múzeumokban, a koncertekben, a jelen szépirodalom kiválóbb termékeiben.

Pompás harcos legyen a kikerülő protestáns pap, ki úgy ismerje kora lelki térképét, mint jó hadvezér a maga csataterét. A falusi pap, ha más felekezeti pap van a faluban, azzal társulva, ha nincs, egyedül fogjon hozzá faluja megszervezéséhez, belevonva a vezetésbe a tanítót, a jegyzőt, s más erre alkalmas elemeket. Ma talán még sokan fognak mosolyogni azon, ha azt mondom, hogy a falu legfiatalabb népét (8-19 év) a cserkészet keretében kell megszervezni. Ez a forma a legalkalmasabb a szolidaritás, a fegyelem, a magyar katonai erélyek beidegzésére, s igen sok kulturális és gazdasági ismeret beoltására. Az ennél idősebbeket részben egy mintakertészet és mintagazdaság mellett, részben egy olyan, minden faluban meglévő kulturális szervezettségben kell nevelni, mely könyvtárat, lapokat, előadásokat ad a népnek, cselekvőleg is belevonva a falut a műkedvelői előadásokba, a zenébe és énekbe. Mozialapra kell gyűjteni mindenütt. Egy mozielőadás segítségével többet taníthatunk, mint tíz, csak szóbeli előadással.

Ilyenszerű tevékenység kötelező legyen a papra, mint az úrvacsoraosztás. És ha már az istentiszteletnél vagyunk, legyen szabad egy igen félénk megjegyzést megkockáztatnom. Okvetlenül szakítania kell a protestáns prédikációnak szörnyű elvontságával. A "bűn", az "erény", a "sötétség", a "világosság", az "eszme", az "igazság" stb. szavak minden közelebbi tartalmi meghatározás nélkül nagy mitológiás szóképletekben szoktak szerepelni, s a végén győz a "világosság", az "eszme", az "igazság". Az ilyen általánosságok semmit nem adnak a léleknek, legfeljebb egy kis álmosságot. Nem a "bűn"-ről kell beszélni általában, hanem egy pozitív lelki témát kell felvenni, egy napjainkban sokszor előforduló, s a közösség szempontjából fontos lelki tünetet, azt egy pozitív példához kötni, s tapintható tanulságokat vonni le belőle. Hiszen a Biblia roppant tárházában a mai élet minden jelenségéhez találhatni kiinduló pontot. Nem az a fő, hogy teljes hangunk kibonthassuk, hogy szép mondatokat mondjunk, hanem hogy egyszerűen mindennapi igazságokat és igazi morális és emberi megindulásokat raktározzunk el a hallgatókban.

A városi papnak - természetesen inkább kulturális és szociális tevékenysége van. Eljön-e az az idő, mikor a protestáns pap élete legszebb feladatának fogja tartani, hogy a munkásság kulturális és morális megszervezésében vezető tényező legyen?

Az ide vonatkozó összes kérdés (eldolgozása egy kötetet kívánna. Itt csak az út irányát lehetett megjelölni. Kerültem a kritikát, letompítottam hangom riasztó erejét, mert nem akartam senkit bántani, semmi érzékenységet elijeszteni. Minden jó szándékot szeretnék megnyerni egy olyan megújhodásnak, mely új, termékeny szolidaritást jelentene a magyarságnak, és vigasságos, építő fejlődést a magyar protestantizmusnak. Azok, akik nem szeretnek engem, ne azt nézzék, hogy ki mondta ezeket, hanem hogy mit mondott. És ha találnak valami hasznosat benne, legyenek jóakarattal iránta egyházuk és fajuk érdekében. Mennyit lehetne a dús erejű, fiatal magyar fajjal megvalósítani, ha egyszer akarnánk akarni!

Virradat, 1921. III. 27.

"Pápás óvszert" osztottak XVI. Benedek miséje előtt

"Pápás óvszert" osztottak XVI. Benedek miséje előtt
Hírsarok
2009. szeptember 27.

Fotó: Lidovky.cz

A rendezők szerint mintegy 15 ezren Szlovákiából érkeztek a misére. Kisebb-nagyobb zarándok csoportok érkeztek Ausztriából, Németországból, Lengyelországból, Ukrajnából és néhány más államból is. A szlovákokat, lengyeleket, németeket és az osztrákokat a mise végén anyanyelvükön külön köszöntötte a pápa. A tömegben magyar zarándokok is voltak, és legalább két helyen magyar zászló is lengett.

A misén megjelent Václav Klaus államfő, aki a cseh huszita egyház tagja.

A helyi repülőtéren megtartott pápai mise alkalmából lezárták a Prága-Brünn autópályát, amelynek mintegy hat kilométeres szakaszát parkolóhellyé változtatták. A sztráda forgalmát ezek a szakaszon csak este nyolckor újítják fel. A magyarok által is gyakran használt nemzetközi útvonalon ezért a nap folyamán komoly fennakadásokra kell számítani.

Óvszert nem áldott meg

A rendezvényen kisebb izgalmat keltett, hogy a Condom Positive mozgalom több tucatnyi lánytagja a pápa arcképével ellátott óvszercsomagokat osztogatott a misére érkezők között. Így akarták kifejezni egyet nem értésüket azzal, hogy a pápa ellenzi az óvszer használatát. A mozgalom szerint 10 ezer darab "pápás" óvszert osztottak szét.

A mise végén a pápa mintegy hatvan tárgyat - egyebek között harangokat, emléktáblákat - áldott meg, amelyeket a hívők küldtek az egész országból, sőt Szlovákiából is.

Dél-Morvaország a Cseh Köztársaság azon régiója, ahol a legnagyobb a katolikus hívők száma, és jelentős az egyház befolyása. A tízmillió lakosú országban egyébként a katolikus egyház társadalmi befolyása jóval kisebb, mint Szlovákiában vagy Magyarországon. A vallásos csehek száma folyamatosan csökken. A legutóbbi népszámláláskor (2001) a csehek majdnem kétharmada hivatalosan is ateistának minősítette magát. Országos felmérések szerint a cseheknek csak 5-7 százaléka jár többé-kevésbé rendszeresen templomba.

XVI. Benedek mostani útja a negyedik pápalátogatás a Cseh Köztársaságban. Elődje. II. János Pál háromszor - 1990, 1995, 1997 - járt Csehországban.

• Opponents of Pope's views to distribute condoms at mass (Prague Monitor)
• CondomPositive.cz

A multik hasonlatossága az egyházhoz

A multik hasonlatossága az egyházhoz

Amit érdemes megtanulni a multiktól, és amit nem

HVG
2009. szeptember 18.


Az egyház olyan szervezett vallási közösség, amelyet közös hittételek elfogadása jellemez. Szinte minden egyház fontos szerepe és feladata a tanítás, a legtöbb egyháznak hierarchiája, szabályai, formai keretei, illetve szertartásai vannak. A multik hasonlatossága az egyházhoz egyre jobban és egyre szélesebb területen bontakozik ki. Részlet Hegedűs Zoltán Amit érdemes megtanulni a multiktól, és amit nem című könyvéből.

Az első szembeötlő hasonlóság az úgynevezett nagy egyházakhoz az, hogy a multi szervezete és tevékenysége is országokat fog át, globalizált – mutat rá könyvében Hegedűs. A formai hasonlóságok nem fontosak: a céges célok hittétellé emelése, a csapatépítő tréningekkel is támogatott együvé tartozás követelménye, a céges sikerek megünneplése, a falra kitett céges tízparancsolatok, csúcsvezetői arcképek és szlogenek, a céges indulók csupán a felszínt és a formát jelentik, ráadásul ezek gyakran a kisebb nemzeti vállalkozások esetében is előfordulnak.

Jóval figyelemreméltóbb azonban Hegedűs szerint az, hogy a cégóriások elnökeinek és felső vezetőinek médianyilatkozatai, konferenciabeszédei, megnyilvánulásai úgy kifelé, mint a nagyobb létszámú belső értekezleteken, egyre inkább hasonlítanak vallásos prédikációkhoz. Ezek a beszédek tele vannak emberközpontúsággal, mások dicséretével, a társadalmi felelősségvállalás, a környezetvédelem, a fenntartható fejlődés nemes eszméinek taglalásával. A céges problémákat és gondokat sem kerülik el, de azok megoldását megértő, nyugodt méltósággal és megfelelő önbizalommal tárgyalják. A nagy multi cégek rendszeres időközönként megrendezett nemzetközi konferenciáit napjainkban szinte kivétel nélkül ebben a szellemben rendezik. Ráadásul minden hasonló nagyszabású összejövetelt illik valamilyen aktuális stratégia aktuális szlogenje alatt megrendezni.

Az egyházhoz való hasonlatosságot illetően erőteljesebb és kritikusabb vélekedéseket is lehet hallani a kívülállók, vagy éppen a „családtagok” részéről – írja Hegedűs. Ezek szerint a multik belső konferenciáikat, értekezleteiket, tréningjeiket szinte szeánsz jelleggel alakítják, így formálva a munkatársak egyéniségét, manipulatív módon célokra orientálják őket. Másfelől sokan egyértelmű és szoros személyes és üzleti kapcsolatokat vélnek felfedezni egy-egy multi és valamilyen konkrét egyház között. A szerző azonban úgy véli, a hazánkban működő összes multinacionális cég élesen visszautasítaná ezeket a vádakat. Az etikai értelemben vett káros manipulatív munkára kényszerítés szerinte nem jellemző; a közös vacsorák és egyéb céges programok, mint például az ún. túlélő túrák az európai vagy amerikai kontinensen, a közös testgyakorlatok és elmélkedések a távol-keleti régióban messze az etika keretein belül maradnak, sőt kölcsönösen hasznosak lehetnek úgy a cég, mint az egyén számára.

De ez még mindig csak a felszín taglalása. Hegedűs a releváns hasonlóságot valójában nem a szervezetben vagy a rendezvényekben érzékeli, hanem az értékkövető magatartásban, elvek keresésében és megtalálásában. Ezáltal a cég nemcsak az egyházhoz mint szervezethez, hanem annak belső lényegéhez, a vallásához és hitéhez is hasonlítani kezd. A formáról a tartalomra vezethet át annak megfigyelése, hogy a multinacionális cégek internetről bármikor letölthető víziói és missziói (erős egyházi hagyományuk van a szavaknak!) a minél mélyebb lényeget, a boldogabb emberi jövőt, a valódi értékeket, a nemes célokat, erkölcsiséget, illetve a cég ezekhez való hozzájárulását kívánják megfogalmazni. Még az alkohol- és dohánygyártó, illetve -forgalmazó óriáscégek is ilyen irányban próbálkoznak.

A vállalatvezetést segítő tanok pedig egyre magasabbról érkeznek – mutat rá Hegedűs. A jó öreg IQ mellett és azon túlmenően már évek óta kötelező elvárás a megfelelő érzelmi intelligencia megléte a vezetők esetében. A legújabb vezetési ismereteket tárgyaló könyveket átolvasva kialakulhat az emberben egy olyan érzés, hogy mereven ateista vagy transzcendens gondolatoktól mentes ember már nehezen tud igazi csúcsvezetővé válni. A legnagyobb vállalatok közleményeiben és etikai kódexeiben az objektív fogalmazás és stílus ellenére ráutalás nélkül is szinte sugárzanak az általánosan elfogadott erkölcstan tézisei vagy az ún. természeti törvények. A profit termelése mellett az új típusú csúcsvezetők – akik már nem menedzserek, hanem igazi vezetők (leaderek) – olyan fogalmakkal találkoznak, mint a társadalmi hasznosság és elkötelezettség, az emberközpontúság, a vállalaton belüli és kívüli szolidaritás, a társadalmi felelősségvállalás, az érzelmek szerepe, a munka–magánélet egyensúly, a vállalati erkölcs, a jó és a rossz definiálása és megkülönböztetése, a transzcendencia és vállalkozás kapcsolata.

Jogosan feltételezhetjük persze, véli Hegedűs, hogy ilyen szemléletet vallástalan vagy agnosztikus vezető is magáévá tehet. Azt is csak találgatni lehet, hányan követik a morális vezetési módszereket saját kezdeményezésből és őszinte meggyőződésből, hányan teszik azt hazulról hozott nevelés alapján, s hányan a szakirodalom, a tanácsadók és trénerek hatására. Ha a legfelső csúcsvezetők alatti vezetőkről és munkatársakról beszélünk, az is felmerülhet: hányan teszik egyszerűen lojalitásból, parancsra? A képmutatás, a bort iszik, vizet prédikál magatartás persze nagyon sokszor jogos vád. Úgy az egyházak, mint a multinacionális cégek világában. Mindez azonban nem befolyásolja azt a folyamatosan újra felfedezett igazságot, hogy sikernek csak azt nevezhetjük, ami előreviszi az egyént és a közösséget, figyelembe veszi mások érdekeit, értékeit, nem csak anyagilag, hanem erkölcsileg is boldogít, és az életnek értelmes célt ad.

A helyzet nem egyszerű

Hegedűs szerint önmagában az sem baj, hogy a vállalatok erénykövetése csupán a haszon miatt van. Kövesse csak a valós erkölcsi értékeket akár a profit miatt, lényeg, hogy ne csaljon és hazudjon! Alex Carey ausztrál közíró röviden és velősen foglalta össze az igazságot valamikor az ezredforduló tájékán: „A huszadik századot három, politikailag igen fontos fejlődés jellemezte: a demokrácia fejlődése, a vállalatok hatalmának növekedése és a vállalati propaganda megerősödése, amely megvédi a vállalati hatalmat a demokráciától.” Más mérvadó vagy annak vélt szerzők könyvei, tanulmányai azt sugallják: nincs is benne a rendszerben saját morális önjavító képessége, az erkölcs és a profit ugyanis lényegükből adódóan zárják ki egymást.

A helyzet azonban Hegedűs szerint nem ilyen egyszerű. Egyrészt jó néhány demokratikus országban csíptek már fülön gátlástalan nagyvállalatot, számos vezetőt el is ítéltek. A céget gazdasági-pénzügyi szempontokból akár csúcsra is vihették, személyes erkölcsi hibáik és bűneik miatt mégis a börtönben kötöttek ki. Másrészt a legújabb gazdasági és vállalkozástani elméletek, de a legújabb gyakorlatok is egyre inkább előtérbe helyezik a profiton túli szempontokat. Nem csupán a kommunikációban, hanem a vállalat teljes keresztmetszetében. A vállalatirányítás egyre inkább megszűnik technikatudományos, szívtelen és lélek nélküli, keményen csak spekulatív vagy öncélú pénzügyi tevékenység lenni, és a részben már említett fogalmakkal (környezetvédelem, fenntartható fejlődés, szolidaritás, vállalati társadalmi felelősségvállalás, a vezetők érzelmi és spirituális intelligenciája) a gazdaság itt-ott már lelkiismerettel is megtöltődik.

Ezt a témát a megbocsátást könnyítő cinizmussal taglalják a közismert magyar (és nem csak magyar) megnyilatkozások: „Csak az első millió forrását ne kérdezd!” „Az üzletben nincs helye az érzelemnek és nagylelkűségnek… legalábbis az elején!” „Majd adakozom, ha már megtehetem!” Pedig fontos az első millió tisztasága. Pedig az érzelemnek nagy szerepe van az üzletben. Pedig a szolidaritás nem köthető feltételekhez. Pedig az emberiség közös jövője saját lelkiismeretünk függvénye is. Ma már sokan érzik vagy tudják ezt, és valóban így is élnek, dolgoznak.

Hegedűs azt tanácsolja, legyünk provokatívan jóindulatúak és optimisták, vagy még inkább idealisták és szentimentálisok. A multik „glóriája” a legtöbb esetben valóban álszent még. Számos teoretikus véleménye alapján az (aktuális) közgazdasági racionalitást követve logikusan és kötelezően az is marad. De meddig aktuális ez a racionalitás? És vajon a racionalitás mozgatja-e csupán a gazdaságot? A racionalitást nem lehet-e alakítani vagy felülírni? Tehetetlen-e itt az ember, teszi fel a kérdéseket a szerző, aki szerint az utóbbi években érzékelhető a javulás abban a kérdésben, hogy a nagy cégek megszabaduljanak a képmutató angyali és a folyamatosan letagadott, de belül szükségszerűnek vélt démoni kellékektől. Hasonlóan a megújuló egyházakhoz, amelyek istenkeresésükben mégiscsak az embert, a jóban mindenkor megújulni tudó embert helyezik a középpontba. A jó multi olyan, mint általában a rendes ember: belső, „bűnös” késztetésből állandóan szeretne anyagilag is gazdagabb lenni, céljai eléréséhez bizony sokszor fegyelemre és fegyelmezésre van szüksége, de vágyódik a jó, a nemes eszmék, az örök értékek, az élet igazi célja után. Sok jó egyház van a világban. Jó multiból is lehetne már több.

A szekus-ipar privatizációja

Balogh Béla
református lelkipásztor

A SZEKUS-IPAR MAGÁNKÉZBE VÉTELÉRŐL

Avagy: Episzkopális ambíciók ellen való orvosság

A 100 éve született Nagy Gyula püspök emlékének.

Az „átvilágítás”: még ha szabályokkal megmankózva, illetve „hivatalosan összeállított lista alapján” zajlana is, a Krisztus testének átvilágítását fogja jelenteni: ezt a Szent Lélek vezetése mellett szükséges megvizsgálni. Tagonként: akár felszentelt egyházi szolgáról, akár felesküdt „világi” tisztségviselőről legyen szó.

A baj csak azzal van, hogy a gyakorlatban ehhez egy letisztult lelki látás, teológiai érettség szükséges. Ennek híján e kezdeményezés nem egyéb, mint a romániai szekus-ipar egyházi lemásolása.

A hivatalos „egyházi” előkészületek is ezt mutatják. Nincs szükség teológiai megalapozásra! Leegyszerűsítve gondolkodunk? E szerint voltak kollaboránsok és álkollaboránsok? Vagy voltak: nyertesek és haszonélvezők? Vagy: besúgók és áldozatok? Tehát volt egy kommunista éra: benne emberek és nem-emberek. Aszerint, hogy be voltak szervezve vagy nem voltak beszervezve.

Mintha nem olvastuk volna mestereink írásait, akik az érintett kornak a tanúi: Nagy Géza, Kozma Zsolt teológiai tanárok, illetve Nagy András professzor fia, Géza – hogy csak néhányat említsek. Amit ők leírnak, az megsemmisíti a primitív, egyszerű gondolkodást a korábbi korszakkal kapcsolatosan.

Félre ne értsen senki: ha az 1989 előtti korszak nem lett volna annyire bonyolult, akkor sem lehetne megkerülni a „besúgó kérdés” teológiai tisztázását. Mert teológiai értékelés és útmutatás híján e kérdés feszegetése egyet jelent a sarlatánsággal, a számadoltatás pedig egyenesen a szekus-kommunista módszerek lemásolása lenne! Nézetem szerint a teológiai látás hiánya az, amelyen a „csapat” átvilágítási igyekezete bukásra van ítélve.

Emlékszünk-e még a hajdani típuskérvények speciális kérdéseire, amelyek sorsdöntő kérdések voltak: „– Melyik párt tagja volt 1945 előtt? – És melyik párt tagja volt 1945után?” És napjainkban? Ha valaki a „megkérdőjelezett” püspök (Vásárhelyi János) korában élt és szolgált, a gyanúsítottak között van-e? És aki a „kommunista” (Nagy Gyula) püspök korában élt és szolgált, a vádlottak padjára kerül-e?

Miért lett épp most fontos az „átvilágítás”?

A Kelet-európai rendszerváltás óta csaknem 20 év telt el. A váltás mérföldköveit akár az 1990. év óta megrendezett református világtalálkozók is jelenthetik. Jóllehet 1990 óta van szabadság az átvilágításhoz, átvilágítani való is sűrűbben mutatkozott, ennek ellenére atyáink akkoriban a külső építkezésre összpontosítottak, az iskolák újraindítására, stb. És egyszerűen: élték a II. Református Világtalálkozóra komponált himnusz imperatívuszát: „…éljünk egymásért, és senki ellen.” (Lsd. 334. dics.)

Nota bene: a Krisztus testének „átvilágítását” akkor tűzik napirendre erdélyi „elöljáróink”, amikor a 2. mandátumuk 2. félidejébe értek. Vajon miért csak most? Hogy-hogy szenvedtek az átvilágítás elodázása miatt 2000. decemberétől – vagyis a „csapat” megválasztása óta – a besúgottak, illetve „élveztek büntetlenséget” a bedolgozók?! Ez 9 éves halogatást jelent, holott már 2002-ben a madár is zengte: „Valódi kollaboránsok is dolgoztak a püspökségen, akik közül csak egy vallott színt, az 1989-es összeomláskor. A többiek meglapultak és a saját szempontjukból tekintve így dörzsöltnek tarthatják magukat. Az engem vallató féldörzsöltnek akkor még a földszinten volt az irodája. Valami harmadrendű ürüggyel rendelt be a püspökségre, hellyel kínált, és a fiókjában bekapcsolta a magnót. Tanulmányaimról kérdezősködött, a tanárokkal fenntartott kapcsolataimról, majd reám ripakodott: miket is üzentem a vancouveri naggyűlésre, hogy Romániában nincsen biblia, énekeskönyv, káté, és hogy még a rongyos falinaptár is hiányzik?! Másik kérdése az volt, hogy ki hatalmazott fel engem arra, hogy a lelkészhiány okairól értekezzek a külföldieknek, és hogy mióta állok összeköttetésben Illyés Gyulával?! Tiltakoztam és tagadtam, nem ismertem be semmit!

Még nem tudtam eldönteni, hogy ez a féldörzsölt véletlenül vagy szándékosan láttatta meg a magnót a fiókban, mintegy jelezve, hogy (esetleg) parancsra cselekszik.” (Forrás: *** dr. Juhász István (1915-1984). Kolozsvár, 2002. 53. l.)

Dr. Hermán M. János krónikája, amelyből két bekezdést idéztem, szememben az „emelet” átvilágításának dokumentuma. Olvasatomban arról szól, hogy egyházkerületünk központi irodájának az emeletén a „féldörözsölt” és az átvilágítás mostani megrendelője az Úr 2000. esztendejétől, azaz 9(!) éve „el voltak” egymás mellett. E jelenség felvet egy-két kérdést. De ezek maguktól megvilágosodnak: „menet közben.” E pillanatban elég arra az üzenetre figyelni, hogy ha tehát bő kilenc év múltán kezdődik az átvilágítás, akkor az nem történhet más céllal, minthogy „elöljáróink” átlalános nagytakarítást végezzenek a 2012-ben kezdődő mandátum előtt: „az egyház tisztulásának érdekében”, persze! (Más helyen már rámutattam: a Királyhágómellék Átvilágítási Szabályzata 1998-ban „elaborálódott”. Utólag bizonyságot nyert: kampányfogás volt, hogy az előidézett kavarodásban „fussa” egy 3. püspöki mandátumra is Tőkés püspöknek, miután az egyházi törvények két mandátumot tettek lehetővé a számára: ami pedig 1998-ban „leketyegett”.)

Szemmel látható módon nem a „klimax”, a kapuzárás előtti pánik működik az átvilágítás megrendelésében. Különben a maradék időt fő-feladatokra fordítanák, mint amilyen az úgynevezett hatalmi ágak szétválasztása, amelyet Pap Géza püspök mindjárt az első rendes közgyűlésen sürgetett. (Lásd az „Útjelző 2001” hivatalos kiadványban megjelent Püspöki jelentést!) Csakhogy ez a fajta rendcsinálás nem hoz semmit a konyhára, azaz az „emeletre”, inkább csak ártana „az ügynek”: ezért maradt minden a régiben. Vagy itt a másik fő-feladat: hivatalosan is hozzálátni a működésképtelennek nyilvánított egyházmegyék helyzetének rendezéséhez. (Ismét: ez az intézkedés is „tűri a halasztást”, mert amint tapasztaltuk: a bénultság jobban lehetővé teszi „elöljáróink” egyénieskedését.) És leginkább: hozzálátnának a „nemzeti” előjelű misszió ápolása helyett a cselekvő misszió felkarolásához. (Csakhogy ennél előbbre való a hatalom és a káosz betonozása, a „csapat” átmentése az új kormányzati ciklusba.)

Miért csak nálunk fontos az „átvilágítás”?

Megértem: hálás feladat az „igazság bajnokai” szerepében megjelenni (a szerepvállalóknak – természetesen). Azonban furcsállom, hogy a hírek szerint „az egységes református egyház” megalakításának évében vagyunk ugyan, ennek ellenére ebben a kérdésben mégsem „lépünk egyszerre”! Hogy-hogy nem egy időben imádkozzák össze, azaz állítják fel a Kárpát-medencei egyházkerületek az „átvilágító szakbizottságokat” a május 22-i debreceni kurjantás (Karácsony Sándor) után, ha már annyira egységesek vagyunk?! És miután kijárattak velük egy szekus-ávós-kgb-ista kurzust, munkába állítják őket: Debrecenben, Veszprémben, Révkomáromban – és így tovább, el Kolozsvárig. (Ilyen formán „igazság” tétetne azok esetében is, akik jó adag kollaborálás után – útlevél birtokában vagy anélkül – a romániai diktatúra üldözötteiként parókiához jutottak Magyarhonban vagy külhonban.)

Itthon nálunk a kérdés még összetettebb: román testvéreink örömmel nyugtázzák, hogy a magyar eszi a magyart az egyházon belül is.

Milyen közegben zajlik az „átvilágítás”?

Nem csupán az idegengyűlölő és beolvasztó romániai politikai közegre gondolok, hanem a magyarságon belüli helyzetünkre is odafigyelek.

Milyen a magyar közeg? Erre a kérdésre egy 1990-ben Budapesten megjelent, a Magyarságkutató Intézet által megrendelt kötet segítségével adom meg a választ: egy reformátusság ellenes közegben. Megismerhető: „Hetven év. A romániai magyarság története 1919-1989.” Ebben konfesszor szerepet osztanak a romániai magyar ajkú római katolikus egyháznak, élén Márton Áron püspökkel. Röviden, minden jelző és minősítés nélkül mutatják be az unitárius egyházat. Nem ismerik az ágostai hitvallású evangélikus egyházat. Ismernek „ellenállókat” a református egyházban – név szerint is megemlítve közülük Hegyi István székelyudvarhelyi esperest, Tőkés István püspökhelyettest, teológiai tanárt, Tőkés László dési és temesvári segédlelkészt. Azonban a református egyházról szóló részlet bevezető mondata sértő csúsztatás. Íme: „A református egyház vezetői 1949-ben az állammal egyezményt (statútum) kötöttek, amely széles körű beleszólási jogot biztosított a világi hatóságoknak az egyház belső életébe és vezetőinek kiválasztásába.” E bevezetés után az elemzők (a szerzők) által leütött kezdőhang lengi be az egyházunkra vonatkozó visszatekintést is, Papp László és Nagy Gyula püspökök negatív portréját összeállítva. Ki sem törődik azzal, hogy a hivatkozott kötet címében megadott időhatáron belül Nagy Károly, Makkai Sándor, Vásárhelyi János szolgáltak Erdélyben; Sulyok István, Csernák Béla, Arday Aladár Nagyváradon. És ki veszi észre a csúsztatást, mely szerint a református egyház lepaktált volna a román kommunista hatalommal, holott csupán arról van szó, hogy a református egyházi törvénykönyvet, a Statútumot egyházunk felterjesztette állami megerősítés végett 1949-ben! (Mondanom sem kell: a szerzők egyértelművé teszik, hogy református vonatkozásban Tőkés István közléseire támaszkodnak, aki az egyházunkról sötét képet szolgáltat.)

„Elöljáróink” átvilágító igyekezete arra lesz jó, hogy önkezűleg írja alá a Tőkés-féle jellemzést, más kifejezéssel szegénységi bizonyítványt, amit az illető kötet 106-107. oldalain olvashatunk egyházunkról. (És amely „bizonyítvány”-nak köszönhetően 1989-ben két kolozsvári római katolikus(!) egyén – Barta orvosdoktor úr és Székely zenetanár úr – erőszakkal lemondatta Nagy Gyulát, Erdély református püspökét.)

Eddig miért lehetett halogatni az „átvilágítást”?

Fennebb már találkoztunk a „féldörzsölt” és az átvilágítás megrendelője között fennálló szimbiózissal, amelyet akár falazásként is lehet értelmezni. Lám, az átvilágítás halogatásának elsőrendű terméke: hasznot hajt mindkét félnek. („Te megtűrsz engem, én viszont támogatom a politikádat.”) Ám e halogatásnak másodrendű gyümölcsei is vannak. Ezek sem elhanyagolandók.

Ha megtekintjük, hogy a „decemberi fordulat” után mennyire kicserélődtek az egyházi szolgálattevők, nyomban számot vethetünk azzal a ténnyel, hogy a „kollaboránsok” úgynevezett derékhada már nincs az élők sorában, legfeljebb nyugalmazott állományban élvezi az életet vagy tengeti a napjait. Ahogy Péntek Árpád professzor fogalmazott egykor: ők élvezik a koránszületettség előnyeit. Post mortem, haláluk után lehet-e őket elítélni vagy „csak” pellengérre állítani? Vagy a nyugdíjasok esetében elrendelhető-e a havi járandóság megkurtítása 20-25%-kal – három hónapon keresztül, vagy hasonló. Vagy végső esetben eltiltás a lelkészi szolgálatok (beszolgálások, kisegítő alkalmak) végzésétől. Lehet-e ilyet komolyan gondolni? Dehogy lehet, hiszen haláluk megszüntette felelősségüket is. A még élők elmarasztalása pedig zátonyra futna a bizalmi bizottság elfogultságán és kompetenciahiányán.

A másik gond: a fiatal nemzedéké, a „tisztáké”. (Akik között akadnak – Uram bocsáss! – besúgóleszármazottak is!) Ők ugye a későnszületettség előnyével élnek. De amikor a letűnt kor területére lépnek, nem kell-e lehúzzák a sarujukat ugyanúgy, ahogyan a háború után születettek a sarukat lehúzva lépnek a vérzivatar és a holokauszt korosztályának időegységébe? Jóllehet tudom, a mai kornak a kísértéseit is drámai mértékben lehet megélni, mégsem tudom azokat összehasonlítani az 1989 előtti nyomással. Ráadásul ki tenné kezét a tűzbe a szeku munkásságának folytonossága dolgában: hogy az megszűnt volna, mihelyt a titkos szövetkezetet átkeresztelték volna „SRI” (= a Román Hírszolgálat rövidítése) névre. Jézus dicsérte volt a világ fiait, mert azok okosabbak a világosság fiainál. Úgy vélem azért, hogy amikor a globalizáció rendszerében a szembenállók már „nem tankok, hanem bankok ütközetében” döntik el az erőviszonyokat, a „szeku” is megtanulta, hogyan újítsa fel és változtassa meg az eszköztárát. Lehet-e ezt figyelmen kívül hagyni? És lehet-e úgy gondolkodni, hogy az állambiztonság felelősei letettek a református egyház tagjainak megfigyeltetéséről??

Milyen kritériumok alapján történik az „átvilágítás”?

Ha valaki közülünk csupán úgy támogatta az elnyomó rendszert, hogy évente egyszer vagy kétszer írt egy-egy hízelgő levelet az egyházkerület székházába vagy, (mondjuk szüret után és disznóvágáskor) megpakolta a Daciája csomagtartóját s feltöltötte a püspök vagy a püspökhelyettes éléskamráját: az ilyen „átvilágíttatik”?

Vagy továbbmenve: ha valaki közülünk „csupán” protokolljelentéseket szolgáltatott rendszeresen az esperesi hivatalba vagy a Teológiai Intézet Rektori Hivatalába (amelyek némelyike ezt követően „Bizalmas” kitétellel ellátott kísérőlevél mellett került postára a Vallásügyi Hivatalnak címezve): az ilyen fajta kollaboráns „átvilágíttatik”?

És még tovább: akik a materialista világnézet átvétele és szajkózása révén, illetve újságcikkek szintjén támogatták, erősítették a kommunista rendszert? Azokra gondolok, akikről Csiha Kálmán is megemlékezett börtönnaplójában: „Ott van a börtönben egy értelmes, új nemzedék. Nagy hitvitákat rendezünk. Rájövök, hogy egyikünk sem ismeri a XX. század fizikáját, az einsteini világképet. Egy értékes anyagú, meglopott értelmiség, akik közül sokan hitték, amit mondtak nekik s csak most kezdik felfogni, hogy zsákutcába vitték őket, és nem veszik észre, hogy legnagyobb károsodásuk az, hogy a homokra épült ház összeomlott és nincs isteni kősziklájuk, ahová visszamenekülhetnének.”

(Köztudomású, hogy e rétegből csak a „megtévedteket” ítélték el, a többiek ideológiai támaszul szolgáltak a rendszernek: tanári katedrán, üzemben, mezőn – és szószéken is... Ezek, emennyiben egyházunk tagjai, „átvilágíttatnak”?)

És mi történik a letűnt kor ifjúságának nevelőivel, a „pionír-aktivistákkal”, a Kommunista Ifjúsági Szövetség élharcosaival, akik ma egyházi pályán mozognak, holott annak idején a templomba járó gyermekeket és szüleiket hátratételben részesítették?!

Vagy azok, akik nem tettek ugyan semmit, de „szépen érvényesültek” azok után is, hogy a 2. Bécsi döntés utáni Észak-erdélyi berendezkedést szóban és írásban magasztalták, a zsidó kérdésben az akkori „trend”, azaz hivatalos irányelv szerint nyilatkoztak!? (Hogy aztán a visszarendeződést követően sok-sok helyről, könyvtárakból, gyűjteményekből kelljen összetallózniuk és eltüntetniük a nyomtatásban megjelent nyomokat… És ezt követően lépten-nyomon bizonyítsák a román állammal szembeni lojalitásukat!) E kritérium érdekli a mostani „átvilágítás” buzgalmát?

Kik azok, akiken elkezdődik az „átvilágítás”?

Alkalmasint azokon, akik azért „adóztak”, mert a teológus nemzedéket oktatva „a felső tízezer közé” számíthattak. Távol álljon tőlem a személyeskedés, vagy az ujjal mutogatás, ellenben naivnak (más kifejezéssel „szürke magyar fajtának”) kellene lennem ahhoz, hogy ne alakuljon ki bennem egy kép, miközben a múltat fürkészem. A kolozsvári Theologiai Fakultásunk „puhítása” már 1919-ben megkezdődött: az új román főhatalom által. Ismeretes, hogy az1940-44 közötti események, különösen pedig a magyarországi 1956-os forradalom arra szolgáltattak ürügyet, hogy a román hatalom megsarcolja az intézetben szolgálatot teljesítőket. (Ennek volt bevezetője az 1948-ban előidézett „rendszerváltás” *értsd: az „aranycsapat” nyugdíjba kényszerítése, folytatása pedig Nagy András és Maksay Albert professzor tudományos pályájának tönkretétele.

A nyugdíjazás elrendelésén kívül volt kíméletlenebb eszköz is a kommunista állam kezében. Egyik néhai lelkipásztor-tanárunk, Dobri János elítéltnek esete mutatja az állam bánásmódját: még a fényképét is letiltotta a cenzúra a teológusok baráti emléktablójáról, mire az ötletesség „Mátyás apostol” felirattal látta el a tablón üresen hagyott mezőt. De említhető a három elítélt unitárius tanár esete is: Erdő Jánosé, Simén Dánielé és Lőrinczi Mihályé.

Mind ezek ismeretében kérdezem: hogyan lehetett sarc fizetése nélkül „jó szolgálatokat tenni” az erdélyi református egyháznak magyar időben, majd kisebbségvédő memorandumot kijuttatni a világháborút lezáró béketárgyalásokra, ezt követően pedig a szekusrezsim idején a lelkészképzés területén megöregedni?! 1945-1983 között működött tanárra gondolok, miközben tudok arról, hogy Vásárhelyi János püspöknek a jogász fiát megkérdezték annak idején: mi az oka, hogy kivándorol? Az egyik bizalmasának elmondta: ­– Tudod, az Apám aláírta a memorandumot! – emiatt nem hagynak békén.

Vagy itt a másik érdekesség: hogyan lehetett 1940-1944 között, azaz a „horthysta-fasiszta” korszakban kolozsvári egyetemi lelkésznek lenni, majd folytonosan bizalmi egyházi tisztségeket viselni, főjegyzőségre is jutni, párhuzamosan teológiai tanárnak is lenni 1983-ig – a kommunista diktatúrában?

(Lehetne további példákat is felhozni, itt csupán azokra utaltam, amelyek szememben a legérdekesebbek.)

Ugyancsak képmutatás lenne eltekinteni attól, hogy a hidegháború lezárása után a külföldi egyetemjárásnak is ára volt! Puszta kronológiát és neveket – Erdély vonatkozásában – a „Hűség és szolgálat” kötet nyújt e téren (Megjelent 1987-ben). Nem ellenőriztem, mennyire teljes a benne levő felsorolás, de azt megfigyeltem, hogy kihagyták belőle Tőkés István professzor nevét, aki 1979-1980-ban Korinthusban képezte tovább magát…

Ki és mi biztosítja az „átvilágító bizottság” elfogulatlanságát?

Kibővítve a kérdést: milyen törvényi biztosítékok léteznek arra nézve, hogy nem történik visszaélés az “átvilágítás” rendjén? Mindezeket kettős tapasztalat alapján kérdezem.

Egyrészt, mivel személyes élményem az átvilágítási szorgalom kétszínűsége. Történt, hogy az 1989-es fordulat után nem sokkal egy hírhedt börtön tövében haladtam el az “átvilágítás” egyik leghangosabb szószólójával. Amikor arra figyelmeztettem, hogy ezen a helyen illő volna egy percnyi elcsendesedéssel megállni, látni kellett volna, milyen széles mozdulatal legyintett a javaslatomra. Látva ezt, nem is erőltettem a csendes perc megtartását.

Másrészt: nincsenek az “átvilágítás” szorgalmazói között olyan személyiségeink, tisztségviselőink és tisztviselőink, akik az eltelt 15-20 évben kitüntették magukat abban, hogy a mártírok, a megszenvedettek, a börtönt és bilincseket viselők emlékét hűséggel és becsülettel ápolták. (Kezdve az 1944 őszén meggyilkolt erdélyi lelkészekkel, befejezve az 1989-ben meggyilkolt Kis Lukács István teológiai hallgatóval.) Emellett nem csupán a velük és családjukkal szembeni jóvátételen fáradoztak volna, hanem következetesen igyekeztek is leleplezni azokat, akik az egyházi apparátusban halálukért, illetve meghurcolásukért felelősséget hordoznak. De nem csak hogy nincsenek ma ilyen előljáróink, hanem ellenkezőleg: hiába kerestük őket Szamosújváron az általános amnesztia 40. évfordulóján (2004-ben Újkenyér ünnepén), mert fontosabb elfoglaltságuk volt. És ugyancsak hasztalan kerestük őket a Kolozsváron felállított antikommunista emlékmű leleplezése alkalmán (2006. június 10-én): ez sem volt az ő rendezvényük…

Innen következik egyházunk egyik fő nyomorúsága: az, hogy máig nem okult az embertelen rendszer példáján és így az egyes egyházi bizottságok képtelenek önállóan működni. (Értem ezen, hogy pártállamként működik az egyház.) Egyrészt az összefonódások miatt képtelenek elfogulatlan gondolkodásra – a megbízások halmozása miatt, másrészt mert bizonyított módon a felső utasításokat teljesítik. Épp a tárgyalt kérdésben tudnának önállóan, azaz felelősen dönteni?

Olyanformán történik az egyházigazgatás, mint saját birtokon, ahogyan a vadkapitalizmus törvényei megengedik, mintha nem lenne megírva, hogy a hatalmaskodásnak, a nyájon való uralkodásnak nincs helye a a “klérusokon”, a Krisztus-gyülekezetek örökségében, mert ezek egyházként az Istennek osztályrészei (1Pét 5,1-3). Kapcsolatosan érdemes fellapozni a kis Institúciót.

Elítélte-e hivatalosan a román állam a besúgást, illetve a kommunizmust?

A kérdésre nemmel válaszolhatunk. Már csak azért is, mert kevés kivételtől eltekintve a politikai-gazdasági vezetők vagy a régi rendszer emberei, vagy azok csemetéi. Lám, egy másik ellentmondás, amely ugyancsak kérdésessé teszi az „előljáróink” által szabadalmazott átvilágítás hasznát. Ilyen körülmények között az egyházunkban felkarolt „átvilágítás” legfeljebb belkörű politikai tisztogatásnak minősül, vagy ahogy a címben fogalmaztam: a szekus-ipar magánkézbe vételének.

Lehetséges-e az átvilágítás teológiai megalapozása?

Az átvilágítási szándék fakadhat becsületes forrásból, de e nemes szándék királyhágómelléki csődje rámutat a kérdés teológiai értékelésének szükségességére. Ebben pedig nem elég az, ha felemlegetjük az egyház történelme során lábra kapott eretnek irányzatok és képviselőik elítélésének példáját: hiszen esetünkben nem kifejezetten egyházon belüli jelenséggel állunk szemben. Meglátásom szerint a kérdést a 20. század emblematikus mártírjának, Dietrich Bonhoeffernek magatartása dönti el. Szerencsére magyarul is kéznél van a börtönben született teológiája, a Wiederstand und Ergebung”. Lapozzatok-olvassatok a „Börtönlevelek” címen megjelent munkában! Úgy leszerel, hogy nem marad teológiai idea a Krisztus testének átvilágításához: „Ki állja meg a helyét? Csak az, akinek nem a maga okossága, elvei, lelkiismerete, szabadsága, erényessége jelenti minden dolgok legvégső mértékét, hanem mindezeket kész feláldozni, amikor hitben és egyedül Istenhez való hűségben engedelmes és felelős cselekvésre van hivatva; a felelős ember, akinek élete semmi más nem akar lenni, mint felelet és válasz Isten kérdésére és hívására. Hol vannak az ilyen felelősök?”

„Felelőseink” olyan szerepbe kívánják belerángatni református egyházunkat, mintha ez a középkori viszonyok között élne (a különbség csak annyi, hogy akkor a hitújítással szemben kellett bevezetni az inkvizíciót); továbbá: mintha a református egyháznak üdvintézményként kellene működnie és bűnbocsátó cédulákat kellene osztania. És ebbe az igyekezetbe „átvilágítás” ürügyén úgy bele élik magukat, hogy észre sem veszik: időközben nem csupán néhány évszázad telt el, hanem ráadásul a Reformáció azt is magával hozta, hogy mindegyikünk hite az üdvbiztosítás, nem pedig az egyház. Ilyen meggondolások alapján írok a szekus-ipar privatizációja ellen: középkori módszernek tartva a reformált egyházaktól idegen bűnbocsánatosdit!

Ha mégis megteszik „elöljáróink”, amiképpen már egyéb elvetemültségek is megestek már általuk a közeli múltban, idézem velük szemben Luther Mártont: „Der Verteidiger ist grösser als der Ankläger, und zwar unendlich grösser: Deus defensor, cor accusator. Welche Ordnung! Aber so, gerade so und nicht anders, verhält es sich.” (*A védő nagyobb a vádlónál, méghozzá végtelenül nagyobb. … Minő rend! Azonban így, éppen így, és nem másképp áll a dolog.”)

Kolozsvárt, 2009. szeptember 25.-én

Balogh Béla
református lelkipásztor

(A cikk a szerző engedélyével került közlésre)