2010. május 27., csütörtök

Kettős átvilágítást sürget Tőkés László

Kettős átvilágítást sürget Tőkés László

manna.ro
2010-05-26


A romániai átvilágítási törvény elfogadásának kapcsán az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nyilatkozatban kettős átvilágítást sürget. Egyrészt javasolja, hogy az új törvény vonatkozzon az erdélyi magyarság összes meglévő és ezután létrejövő társadalmi-közéleti és politikai testületek tagjaira.

Másrészt az EMNT felkéri az új magyar kormányt, hogy az elszámoltatást terjessze ki a határon túlra is, mivel "az elmúlt nyolc év támogatáspolitikája valós kormányzati és társadalmi ellenőrzés hiányában sokszor a közösségépítés helyett az egypártrendszer és klientúrájának építését szolgálta".

Az EMNT elnöksége üdvözli a Temesvári Kiáltvány 20. évfordulóján megszületett átvilágítási törvényt, melynek értelmében a volt kommunista nomenklatúra tagjai öt évig nem tölthetnek be sem államfői, sem képviselői, sem kormány-, sem polgármesteri vagy alpolgármesteri, sem önkormányzati képviselői, sem bíró vagy ügyészi, sem egyéb állami tisztséget.

"A kettős átvilágítás véget vethet az nemzetromboló testvéri szembenállásnak, külső és belső erőtartalékainkat felélő, de a felelősséget mindig elhárító posztkommunista kétkulacsos politikának" – áll az EMNT szerdán közzétett nyilatkozatában, amelyet Tőkés László elnök és Toró T. Tibor ügyvezető elnök jegyez.

sajtóközlemény



Nincsenek megjegyzések: