2010. május 19., szerda

Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök pünkösdi pásztorlevele

Pünkösd: a Lélek ünnepe!


Forrás: unitarius.org


„…mert szívünkbe áradt Isten szeretete a nekünk adatott szentlélek által." Róm 5,5

Keresztény testvéreim!

A Pünkösdi várakozás című versét Dsida Jenő így fejezi be: „Sugarat, fényt, színt adj nekünk, Mert epedünk! Fényesség nélkül oly sivár az élet! Nagy Alkotónk, oh, mondd ki szent igédet: Legyen világosság!...” A költő gondolatát unitárius egyházi énekünk szövegével folytatom: „világosság szent atyja jelenjél meg köztünk, felséged magasztalja szánk, szívünk és lelkünk, szíveinket hát buzdítsad, szentlelkeddel elménk világosítsad.”(23 sz. ének)

Pünkösd ünnepén figyelmünk középpontjában a lélek áll, a bennünk lakozó isteni szikra, mely hitünk szerint isten ereje, jóravaló segítsége, mely az értelmet világosítja, a szívet tisztítja, az akaratot erősíti, tehát megvilágosít, megnyugtat bátorít és boldogít. Így fogalmazza meg unitárius káténk, hogy mit értünk a szentlelken. Pünkösd ünnepén arról kell bizonyságot tennünk, hogy Isten lelkének vezérlete alatt állunk, és a világosság gyermekei vagyunk. Pünkösd ünnepén ezt a bennünk lakozó belső fényt és világosságot kell megtapasztaljuk. Ez az a belső iránytű, mely segít eligazodni a jó és rossz, az igaz és hamis, a felemelő és alantas gondolatok között.

Nagypéntek fekete gyásza felett a tanítványok lelkében győzött a húsvéti öröm: az élet. Egyénenként vagy a közösségben megélt hit tapasztalata alapján a tanítványok egymást erősítették, bátorították.

Pünkösd ünnepén nem szétszéledve látjuk a tanítványokat, nem ki-ki a maga útját, érdekét járva kesereg egyedül. Együtt vannak a jeruzsálemi felsőházban, és emlékeznek, imádkoznak, s közben rádöbbenek arra, hogy őket nem hallgatásra szólította a Názáreti Jézus, hanem elhívta a tanítás folytatására. Arra biztatta őket, hogy Isten országa jelenvalóságáról tegyenek bizonyságot. Arra biztatta, hogy szóban és cselekedetben folytassák azt, amit Tőle tanultak, láttak és vele együtt tapasztaltak, hiszen így tudják igazolni Isten jelenvalóságát a világban.

Teremtő Istenünk nemcsak létrehozta ezt a világot, hanem szentlelkének jóra vezérlő ereje által gondoskodott is róla, és benne az ember életéről is. Isten lelke nélkül csak sivár anyag lennénk. Pünkösdkor azt a szüntelenül bennünket vigyázó isteni erőt ünnepeljük, mely segít olyan közösséget teremteni, amelyben az egyén – szellemi képességeinek a birtokában – Isten munkatársa lehet. Az ember Isten szentlelkének ereje által létre tudja hozni azt a munkaközösséget, amelyben a megértés és a béke uralkodik. A bennünk lakozó isteni lélek teremti meg a kapcsolatot a mi Atyánkkal és embertársainkkal. Ez a lélek tesz képessé, hogy barátokra leljünk, és barátot találjanak bennünk, s ezáltal megszűnjön az egyedüllét sivársága.

Harsogó individualizmussal telített világunkban észre kell vegyük, hogy életünk teljesebbé tétele érdekében nagyon fontos, hogy valahová vagy valakikhez tartozzunk. Megnyugtató, boldog érzés, hogy valakiknek fontos vagyok, és valakik fontosak, gazdagítják életem. Szükséges, hogy legyen egy baráti közösség, egy család, egy nemzet, amelynek tagjaként tudatosan élem mindennapjaim, töltöm be küldetésem.

Pünkösdben a tanítványok ezt a közösséget tudták létrehozni. Félretették az egyéni törtetést, a hiúságot. Együtt, egy akarattal voltak jelen, és teremtődött meg az a közösség, amely az imádkozásban, az apostolok tudományában, a kenyérnek megtörésében és a közösség szolgálatában állhatatos maradt.

A keresztény egyház küzdelmes megpróbáltatásokkal teli két évezrede alatt mindig azok a közösségek tudtak utat mutatni, amelyek tagjait ez a pünkösdi lélek hatotta át. Azok az emberek jelezték az utat, akik az értelem világosságával, a szív szeretetével és az akarat jóravaló készségével felismerték Isten országa jelenvalóságát, és ennek szolgálatába tudtak állni szellemi és anyagi képességeikkel.

Ma talán leginkább a példát mutató, lélektől átizzott emberek után vágyakozunk. Ma arra van a legnagyobb szükségünk, hogy olyan közösségnek legyünk a tagjai, olyan közösségeket tudjunk létrehozni, ahol biztonságban, békében érezzük magunkat. Igazi közösséget: családot, munkaközösséget, nemzetet csak a bennünk lakozó isteni lélek által tudunk létrehozni. Pünkösd nem a széthúzásnak, az egymás közösségeit bántó kijelentéseknek az alkalma, hanem az ünnep lehetőség és alkalom az egymásra találásra, hogy értékeinkkel egymást kiegészítve gazdagabbá tegyük az életet.

Pünkösd ünnepén lélek által kell újraszületnünk, újrateremtődnünk. Egyre világosabbá válik, hogy a bennünk szunnyadó lelket nemcsak az ünnep, hanem egész életünk központjává kell tenni. Hányszor visszük roskadozva a mindennapok gondjai között! Hányszor tapasztaljuk, hogy csak pislákol bennünk! Nap mint nap arról hallunk, hogy olyan embertestvérek között élünk, akikben kialudt a lélek tüze. A költő által megfogalmazott kéréssel éppen emiatt kezdtem pünkösdi elmélkedésem: mert fényre, színre, melegre, világosságra van szükségünk ebben a világban. Vezessen a jézusi tanítás lelkünk újjászületésében. Ha lelkünk rendben van, akkor az első pünkösd tanításával, lendületével közeledjünk egymáshoz: „szakadt lelkeket foltozni, foltozni!/ tört szíveket drótozni, drótozni!” – Dsida szavait idézve.

Keresztény testvéreim! Azért fontos megállnunk pünkösd ünnepén és közösen imádkoznunk Isten szentlelkének megtartó erejéért: hogy az „eszme szívből szívbe szálljon”, új nyelvre, új imára tanítson, oszoljon a gyarlóság és bűn sötétsége. Az emberi szívbe az életkedv és a jóság lakozzon .A nekünk adott szentlélek által szívünkbe áradt Isten szeretete. Életedet és cselekedetet kell igazolja, hogy megérintett a kettős tüzes nyelv, s képes vagy úgy szólni, hogy mindenki megértsen, és lelkedből, életedből az isteni élet friss szellője áradjon.

Világosságra, színre vágyunk, hisz fényesség nélkül sivár az életünk! Pünkösd van! Értelmed világosságával, szereteted fényével igazold, hogy rád is kitöltötte Isten szentlelkét és ennek hordozója vagy, és az is maradsz!

„Oh lobbanj fel szent pünkösd égi lángja,/ Urunk szentlelke szállj le ránk ma, lehelj lelkünkbe lángoló szerelmet,/ Oh szent lehelet.” A 145. számú egyházi énekünk megfogalmazott kérésével kívánok áldott, lelket megelevenítő pünkösdi ünnepet! Ámen.

Bálint Benczédi Ferenc
unitárius püspök


A fenti gondolatok hangüzenetben itt elérhetők.


Nincsenek megjegyzések: