Szexuális bűncselekmény vádja magyar papok ellen
Egyházüldözés a Kádár-korszakban
Heti Válasz
Berényi Eszter
2010.05.07.
Hogyan hajtotta igájába az egykori állambiztonság a magyarországi felekezeteket? Ezt járta körül az Egyházüldözés és egyházüldözők a Kádár-korszakban című tegnapi konferencia a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán.
Egyházüldözés a Kádár-korszakban
Heti Válasz
Berényi Eszter
2010.05.07.
Hogyan hajtotta igájába az egykori állambiztonság a magyarországi felekezeteket? Ezt járta körül az Egyházüldözés és egyházüldözők a Kádár-korszakban című tegnapi konferencia a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán.
„A rendszerváltáskor mindenkit csak az ügynökkérdés érdekelt, pedig az ügynök volt a legkisebb láncszem a gépezetben. Lassacskán viszont az egész rendszerre rálátásunk van" - indokolta Szabó Csaba, a Magyar Országos Levéltár főigazgató-helyettese, hogy miért éppen most tartották időszerűnek a Kádár-rendszer egyházellenes politikájának bemutatását. Ez pedig többnyire a fiatal kutatóknak köszönhető. Az ifjú történészek a Fehér Holló „intézménynevet" adták maguknak. A csoportnév eredete beszédes: a 60-as évek elején egy állambiztonsági akció keretében a hatóság fellépett az úgynevezett fekete hollók ellen. A „fekete hollók" gyanús katolikus papok voltak, közülük mintegy 300-at tartóztattak le. Az eseményekben nem érintett új nemzedék tényfeltárói pedig nem a személyekre összpontosítanak, hanem a hálózati rendszer működésének mechanizmusait kutatják.
Miért csupán a Kádár-kori egyházüldözés került górcső alá? Miért nem a meghurcolt egyéneket nevesítik, hogy végre elégtételt kapjanak? - az előadásokból ezekre a kérdésekre is válasz kerekedett. Nos, a rendszerváltás kezdetén megkísérelték a korábbi ítéletek egyénenkénti felülbírálását. A perújrafelvételek, az egyes ügyek személyenkénti vizsgálata azonban nem bizonyult járható útnak. A külön-külön megvizsgált esetek helyett kollektív módon semmisnek nyilvánították a kommunizmus időszakában hozott megbélyegző döntéseket.
Az egyházi személyek elleni pereknek négy fő típusa volt. Az első a tisztán politikai szervezkedés (például az izgatás, a téeszesítés akadályozása), a második a bizonyítékok hiányában szexuális bűncselekménnyel is megtoldott szervezkedés, a harmadik a közvádas (a hittanórán elcsattant pofontól a rablásig), a negyedik a magánvádas ügy (a lelki vezető személyes indokú perelése).
Miért csupán a Kádár-kori egyházüldözés került górcső alá? Miért nem a meghurcolt egyéneket nevesítik, hogy végre elégtételt kapjanak? - az előadásokból ezekre a kérdésekre is válasz kerekedett. Nos, a rendszerváltás kezdetén megkísérelték a korábbi ítéletek egyénenkénti felülbírálását. A perújrafelvételek, az egyes ügyek személyenkénti vizsgálata azonban nem bizonyult járható útnak. A külön-külön megvizsgált esetek helyett kollektív módon semmisnek nyilvánították a kommunizmus időszakában hozott megbélyegző döntéseket.
Az egyházi személyek elleni pereknek négy fő típusa volt. Az első a tisztán politikai szervezkedés (például az izgatás, a téeszesítés akadályozása), a második a bizonyítékok hiányában szexuális bűncselekménnyel is megtoldott szervezkedés, a harmadik a közvádas (a hittanórán elcsattant pofontól a rablásig), a negyedik a magánvádas ügy (a lelki vezető személyes indokú perelése).
Kádár János és Berecz János találkozója Miklós Imrével, az Állami Egyházügyi Hivatal vezetőjével
Az elhárításnak minden klerikális megnyilvánulás gyanús volt. A Mindszenty József kiszabadulásakor harangozót éppúgy üldözték, mint a szövetkezet ellen agitáló papot. Az egyház szolgálatában tevékenykedő elemek menthetetlenül deklasszáltnak és reakciósnak minősültek.
Kiépülése után „tökéletesedett" a tömegeket megfigyelő hálózat. A totális hatalom nem csak kiváló úttörőket ajnározott, nem csupán a szocialista embertípus ismérveit sulykolta, hanem megfogalmazta az „eszményi" tartótiszt tulajdonságait is. A hatékonyabb belső elhárítási munka érdekében még lélektani ismereteket is hasznosított, s pszichológiai alapon ügynöknevelésbe fogott.
A tartótiszt, azaz a hivatásos operatív tiszt a rendszer kulcsfigurájának számított. Az ideális tartótiszt fegyelmezett, rátermett, tekintélyt parancsoló, hivatástudattal rendelkező, politikailag szilárd, szakmailag kiváló (sokat kellett tanulnia például egy szűcssegédnek, amíg a karriernek efféle csúcsára ért). A tartótiszt legfélelmetesebb ismérve az, hogy feladatát a kényszer érzete nélkül teljesíti, azaz teljes mértékben azonosul a hatalom céljaival, eszével és szívével is feltétlen szolgája annak. A tartótiszt a Belügyminisztérium II-es vagy III-as ügyosztályok különböző perjeles és alkategóriás osztályain tevékenykedik - mint az a bizonyos valamikori szűcssegéd, akiből egyszer csak a II/9-es osztály alosztályvezetője lett.
Bár a konferencia nem az egyházi ügynökkérdésről szólt, újra megfogalmazódott az a tény, hogy a tartótisztek hálóján sok egyházi vezető fennakadt; ügynökké vált, vagy mezei békepapként építette a szocializmust. Közelmúltja teljes tisztázásával még szinte minden felekezet adós. Máté-Tóth András, a Szegedi Tudományegyetem Vallástudományi tanszékének vezetője háromféleképpen hallgató egyházról beszélt. Az első az elhallgattatottan hallgató egyház, melynek lenne mit mondania, de nem engedik megszólalását, így kényszerhallgatásba menekül. A másik a hallgató egyház, mely annyira sérült, hogy nincs is mit mondania. A harmadik a titoktartás egyháza, melynek lenne mit mondania, de mégis csendben van, mert úgy véli, a nagy ricsajban a hallgatás beszédesebb. Máté-Tóth szerint a hallgatás csak belülről törhető meg. Minél élőbb hitű az egyház, annál jobban tudja, mikor kell megszólalnia vagy hallgatnia. A teológus Dietrich Bonhoeffert idézte: „A titoktartás beszéd nélkül gettó, a beszéd titoktartás nélkül bulvár".
Kiépülése után „tökéletesedett" a tömegeket megfigyelő hálózat. A totális hatalom nem csak kiváló úttörőket ajnározott, nem csupán a szocialista embertípus ismérveit sulykolta, hanem megfogalmazta az „eszményi" tartótiszt tulajdonságait is. A hatékonyabb belső elhárítási munka érdekében még lélektani ismereteket is hasznosított, s pszichológiai alapon ügynöknevelésbe fogott.
A tartótiszt, azaz a hivatásos operatív tiszt a rendszer kulcsfigurájának számított. Az ideális tartótiszt fegyelmezett, rátermett, tekintélyt parancsoló, hivatástudattal rendelkező, politikailag szilárd, szakmailag kiváló (sokat kellett tanulnia például egy szűcssegédnek, amíg a karriernek efféle csúcsára ért). A tartótiszt legfélelmetesebb ismérve az, hogy feladatát a kényszer érzete nélkül teljesíti, azaz teljes mértékben azonosul a hatalom céljaival, eszével és szívével is feltétlen szolgája annak. A tartótiszt a Belügyminisztérium II-es vagy III-as ügyosztályok különböző perjeles és alkategóriás osztályain tevékenykedik - mint az a bizonyos valamikori szűcssegéd, akiből egyszer csak a II/9-es osztály alosztályvezetője lett.
Bár a konferencia nem az egyházi ügynökkérdésről szólt, újra megfogalmazódott az a tény, hogy a tartótisztek hálóján sok egyházi vezető fennakadt; ügynökké vált, vagy mezei békepapként építette a szocializmust. Közelmúltja teljes tisztázásával még szinte minden felekezet adós. Máté-Tóth András, a Szegedi Tudományegyetem Vallástudományi tanszékének vezetője háromféleképpen hallgató egyházról beszélt. Az első az elhallgattatottan hallgató egyház, melynek lenne mit mondania, de nem engedik megszólalását, így kényszerhallgatásba menekül. A másik a hallgató egyház, mely annyira sérült, hogy nincs is mit mondania. A harmadik a titoktartás egyháza, melynek lenne mit mondania, de mégis csendben van, mert úgy véli, a nagy ricsajban a hallgatás beszédesebb. Máté-Tóth szerint a hallgatás csak belülről törhető meg. Minél élőbb hitű az egyház, annál jobban tudja, mikor kell megszólalnia vagy hallgatnia. A teológus Dietrich Bonhoeffert idézte: „A titoktartás beszéd nélkül gettó, a beszéd titoktartás nélkül bulvár".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése