2010. április 1., csütörtök

Stoffán György: Pedofília és a papi nőtlenség

Pedofília, és a papi nőtlenség

Nemzeti InternetFigyelő
Stoffán György
2010/04/01

Nyugat-Európa szinte minden sajtóorgánuma megtelt az elmúlt hetekben egyházellenes hírekkel, kivált a papok pedofil hajlamainak ismertetésével az elkövetett bűnök taglalásával. Része ez annak a folyamatnak, amelyben a keresztény egyházakat, leginkább pedig a katolikus egyházat akarja lejáratni a sátáni liberalizmus, az „Új Világrend” után áhítozó egyre undorítóbb világhatalom. Hiszen, amikor a krisztusi tanításokkal szembe néz, látja, milyen mélyen van erkölcsileg és milyen szánalmasan él.

http://internetfigyelo.files.wordpress.com/2010/04/pap.jpg

Hivatkoztam már korábbi cikkeimben arra, hogy eme áhított „Új Világrend” nem más, mint az erkölcs nélküli, a nemzeteket rabszolgasorsba taszító, hitét elvevő sátáni hatalom „rendje”. Nem ismétlem tehát magamat, de meg kell erősítenem ezt a korábbi állításomat. Minden keresztényellenesség, és minden Krisztus ellen irányuló támadás, a ma már egyre inkább erőtlenné váló, de még támadó Sátán Isten elleni háborúját jelenti.

Az egyes papok pedofil cselekményeit erősen felnagyító hírekből kimarad ugyanis egy fontos statisztikai tény: – eszerint a világ oktatási intézményeiben, internátusaiban a fiatalkorúak ellen elkövetett efféle bűncselekményeknek mindössze 2%-a, azaz kettő százaléka történt egyházi intézményekben, papok által. Le kell tehát szögeznünk, hogy eme elítélendő cselekmények nem az egyházi iskolák specialitásai közé tartoznak, nem kifejezetten ezekben az intézményekben fordulnak elő túlnyomó többségben, hanem a főként, 98%-ban(!), a nem egyházi intézményekben, és nem papok által.

A világméretű keresztényellenesség magát a pápát is össztűz alá vette, s ma már odáig jutott e sátáni összeesküvés, hogy II. János Pál merénylőjének, Mehmet Ali Ağca-nak a véleményét szajkózza minden keresztényellenes világlap. Eszerint XVI. Benedeknek le kéne mondania, mert egy pedofil amerikai pap felelősségre vonását megakadályozta. Egy bűnöző véleménye ma a liberális világhatalomnak többet ér, mint az igazság. Mi ez, ha nem egy sátáni indíttatású „Új Világrend” gyűlölködő keresztényellenessége? De menjünk tovább ebben a káoszban, hogy világosabban lássuk ennek a keresztény-ellenességnek a lényegét.

A világi sajtó igyekszik a papi nőtlenség II. Vatikáni Zsinat óta divatos témájába is belenyúlni e napvilágra került perverz eseteket illetően. (Meg kell azért jegyeznem, hogy sok olyan vád is szerepel a papi pedofília tekintetében, amelyek csupán egy állításból állnak, mert több megvádolt pap már évtizedek óta halott, így védekezni nem áll módjában.)

Mi is valójában a papi nőtlenség? Egy hivatás teljes életet követelő vállalása. Az isteni elhivatottság, amely a testet és a lelket egy életen keresztül kitölti. Hiszen nézzünk szét a világban, nézzünk önmagunkba. Nézzük meg Krisztus életét. Aki hivatásának él, akár orvos, akár kutató, akár sportoló etc… csak arra tud és akar koncentrálni, amit hivatásának tart, amit vállalt, amiért él voltaképpen. Jézus tudta, hogy tanítania kell majd az Atya rendelése szerint meg kell váltania a világot, s e megváltásban iszonyú szenvedéseket kell átélnie emberi voltában. Vállalta, tette a dolgát, élete minden földi pillanatában az Atya akarata, az Ő vállalt hivatása és a világ megváltása foglalkoztatta. Nem testi vágyak és anyagi érdekek töltötték ki gondolatait, hanem az, hogy minél több embert megmentsen azáltal, hogy hirdeti az Evangéliumot.

Egy hivatástudattal megáldott kutatóorvos is éjt nappallá téve dolgozik, hogy elérje kutatásainak eredményét, és ezzel talán emberek millióit mentheti meg a ráktól, a tüdőbajtól, a különböző emberi kéz által előállított fertőzéstől stb. Ő sem tud és akar mással foglalkozni, mint azzal a tudománnyal, és kutatással, amely kitölti az életét. De emlékezünk-e még Albert Schweitzerre? Aki a gyógyítást vállalta, aki koncertezett, hogy kórházat építsen, hogy gyermekek tízezreit gyógyíthassa… és sorolhatnám a példákat napestig.

A cölibátus kérdése

Mit vállalt az egyház, mit vállal a pap, ha valóban Isten hívta meg erre a hivatásra? Mit kell vállalnia egy igazi papnak, aki komolyan veszi hivatását és a hívő népéért él? Nos, a lélek ápolását, a nép Isten felé fordítását azzal a szeretettel, amellyel maga Krisztus is viseltetett azok iránt, akik hozzá fordultak segítségért. Miért könnyebb ma a papságot ezekkel az olykor bizonyíthatatlan vádakkal lejáratni? Miért hisznek a népek a keresztényellenes sajtónak?

Nos, kezdjük az elején: – a jó pap, akit valóban Isten hívott meg erre a feladatra, s nem a kényelmes nyugdíjas állás, és a jó megélhetés lehetősége irányított a teológiára, olyan feladatot vállalt és kapott, amelybe a hagyományos értelemben vett család nem fér bele. Nem fér bele a gyermeknevelés, a családi problémák megoldása, a feleséggel való civakodás vagy épp a túlfűtött szerelem. Hiszen a pap családja a hívek közössége, az éjjel-nappal szolgálatot teljesítés. A pap olyan, mint egy ügyeletes orvos, ám a papnak nem 24-48 órás váltásban kell dolgoznia. Ha éjjel beteghez hívják, akkor az igazi pap éjjel elmegy a beteghez, még akkor is, ha hajnalban rorátét kell tartania. Ha több települést bízott rá a megyés főpásztor, más néven a püspök, akkor ez a munka megsokszorozódik. Beteglátogatás, öregek látogatása, reggel és este szentmise tartása, hittanoktatás, délután litánia, kórházpasztoráció… keresztelés, temetés, esküvő, nagyobb egyházi ünnepekre való felkészülés és a hívek felkészítése (tridium), közben a plébániai papírmunkák elvégzése. Hol fér bele egy ilyen életformába a család? S, ha valóban Isten hívta a papot e szolgálatra, van-e igénye arra, hogy egy asszonyi ölelés miatt ne adja fel az utolsó kenetet (betegek szentsége) a haldoklónak, ha hívják? Sok-sok jó görög katolikus és protestáns papot ismerek, akik lelkiismeretesen végzik a munkájukat, ám az munkavégzés, nem pedig hivatásgyakorlás. Aki az Evangélium hirdetését vállalta Isten hívása alapján, annak nem lehet igénye másra, de ideje sem enged egyéb elfoglaltságot. Az emberek Isten felé fordítása, tanítása azzal is jár, hogy példát mutasson a pap. Éljen úgy, mint a legszegényebb híve, hiszen szegénységről, szeretetről, alázatosságról beszél a szentmiséken. Krisztust idézi, az Ő tanításait magyarázza. Ne küldje el a szegényt, aki temettetni akarja elhunyt családtagját, mert nem fizették az egyházadót, s ne küldje el a gyermekét megkeresztelni akaró szülőket… mert a jó pap nem küldi el őket, hanem mint Krisztus magához öleli a hazakeveredett bárányt… sőt – megkeresi azokat, akik eltévelyedtek.

A papság tehát létforma, mind lelki, mind testi vállalásokkal, életre szólóan. Nincs szabadság, nincs túlóra, nincs csúsztatás. Egyetlen élet van a számára, amit Istennek ajánlott, és amelyben végig példamutatással kell pásztorolni a nyájat éjjel nappal.

Akit valóban Isten hívott e szolgálatra, annak eszébe sem jut gyermekeket megrontani, munkáját félvállról venni, elzavarni a keresztelendőket, vagy a temetni akarókat, hiszen Jézus sem pénzért adta vissza a vak látását, és a béna mozgását. A pedofil megnyilvánulások, bűnök tehát nem függenek össze a nőtlenséggel, mert a papi nőtlenség az igazi papoknál könnyíti, nem pedig nehezíti a szolgálatot, a hivatás teljes és szerteágazó ellátását.

Aki papként bűnt követ el, az nem jó pap. Az önmagát zárja ki Isten kegyelméből, s aki gyermeket ront meg, az Krisztus szavaival élve – jobb, ha követ köt a nyakába, és vízbe ugrik. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy a világi hatóságok ne büntessék a bizonyított pedofil bűnöket, bárki követte is el azokat. Csak azt akarom érzékeltetni, hogy egy pap bűnössége megbotránkoztatóbb, mint egy egyszerű emberé. Talán ezért is van az, hogy a sajtó kiemelten foglalkozik ezekkel az esetekkel, nem nézve szembe a statisztikai tényekkel.

Sátáni világ ez, hiszen a kereszténység lehetetlenné tétele a cél, a pápa hiteltelenségének bizonygatása (egy bűnöző mondatainak idézgetésével!) az eszköz, és mert a sajtó nagyhatalom, a média a világméretű keresztényüldözés legfőbb támasza lett. Lássunk azonban világosan: – a bűn az bűn, bárki követte el. Azonban sem nem kiemelkedően sok (bár egy is sok), sem nem nagyobb az a bűn, amit pap követett el összesen 2%-ban, e bűncselekményeket illetően. A százalékos arány pedig még arra is utal, hogy nem nagyobb a papság körében az ilyen bűncselekmények elkövetése, mint a 98%-os világi bűnelkövetés.

S mi bizonyítja, hogy világméretű keresztényüldözésnek vagyunk e kérdést tekintve is szenvedő alanyai? Az, hogy azon médiumok zengik és kürtölik nagy hangon a papi szexuális zaklatásokról szóló híreket, amelyek támogatják a családok szétzüllesztését az azonos neműek házasságának védelmével, akik a szingliséget és a homoszexualitást, de érintőlegesen a pedofíliát is igyekeznek társadalmilag elfogadtatni. Azok a médiumok, amelyek többre becsülik a kutyák élelmezésének problémáját, mint sokmillió gyermekét, s amelyek homlokegyenest ellenkező „erkölcsi” tanítást tartanak magukénak, mint a keresztények.

A lényeg tehát, hogy a papok által elkövetett szexuális bűncselekmények elítélendők ugyan, de korántsem azonos mértékűek a világi tanintézetekben elkövetett bűncselekményekkel. A másik lényeges és a sajtó által kedvelt téma, a papi nőtlenség egyáltalán nem függ össze az említett kérdéskörrel. A bűnöket emberek követik el, de ezek közül – Istennek hála – még százalékos arányban is alig mérhető a papok által elkövetett zaklatások száma a világiakéhoz képest. Ha pedig mindezt tiszta fejjel gondoljuk végig – és egyre többen cselekednek így – örömmel summázhatjuk, hogy a keresztényüldözés – legalábbis ezen a téren – ismét zátonyra futott…


4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ily módon mossuk a kezeinket? Ha a világiaknak szabad perverzkedni, akkor engedtessék már meg a papoknak is?! Hogy is van ez? És milyen keresztény lelkiség/élet az, amelybe "nem fér bele" a család? Ennyi blődséget egy helyen régóta nem olvastam.
Szeléna

Stud. Theol. írta...

Súlyos kísértés és bűn, és ez alól sem a szociológia, sem a teológia nem adhat felmentést.

oreggolyo írta...

A százalékok emlegetése értelmetlen, ugyanis a keresztyén világ egészének 2% - nál nagyságrendekkel kevesebb része felszentelt katolikus pap. Ha igaz a 2% vs. 98% az bizony nagyon-nagyon sok

PapiPipa írta...

"Sok-sok jó görög katolikus és protestáns papot ismerek, akik lelkiismeretesen végzik a munkájukat, ám az munkavégzés, nem pedig hivatásgyakorlás."
Református lelkészként sértésnek veszem, hogy potom "munkavégzésnek" nyilvánítja a szerzö szolgálatunkat. Az a tény, hogy a felsorolt rengeteg feladatot családból és család mellett végezzük, nem azt jelenti, hogy nem tennénk meg ugyanazt, mint egy egyedülálló, nötlen kolléga.
Söt: a család gazdagság. Nem üres, kongó parókiára megyünk haza! Van kivel megosztani örömünket, bánatunkat.
Ismerjük gyülekezeti tagjaink mindennapi (családi) gondjait - az életböl, nem csak holmi elméletekböl.
Felelötlenség, hogy a katolikus egyház a mai napig kényszeríti a papjait, hogy lemondjanak társról, családról, ha az isteni elhívást érzik. Az egyik nem zárja ki a másikat. A papi nötlenség praxisának eredményét napi munkánkban tapasztaljuk: magányos, túlterhelt kollegák, a családoktól távol, akik pedig különösen rászorulnának valakire, aki érti a gondjaikat. (A pedofilia csak egy, de nem az egyetlen, igen gonosz "mellékterméke" ennek a középkori praxisnak, ami mellett egyébként a mai napig nem szól valódi telológiai érv, hiszen az egyházi birtotkok egybentartására lett bevezetve, s késöbb beszínezve holmi "igazi hivatástudat"-tal!)