A pásztor, aki életét adta juhaiért
Magyar Hírlap
Vinczeffy Levente
2010-04-10
Apor Vilmos győri püspök szembeszállt az erőszakra készülő részeg orosz katonákkal, az áldozat megmenekült, de a főpapot lelőtték
Győr és Flossenbürg, 1945 áprilisa. Egy magyar katolikus püspök és egy német evangélikus teológus hatvanöt évvel ezelőtti mártírhalálát néhány száz kilométer és pontosan egy hét választja el egymástól. Apor Vilmos a bolsevizmus, Dietrich Bonhoeffer a nácizmus áldozata lett, mert szembeszálltak a vörös, illetve a barna színű gonosz birodalmával.
Apor Vilmos püspök (képükön balról a második) a háború végén menekültek százainak nyújtott menedéket
Az 1945. április 2-án elhunyt szegények püspökét tisztelet övezte már életében is. A legendás életű győri püspök 1945 nagypéntekén menekültek százait mentette meg a szovjetektől.
Apor rendszeresen látogatta birtokát, és odafigyelt az uradalom alkalmazottaira, cselédjeire, idénymunkásaira. Amikor kocsija befordult az udvaron, a családok köréje gyűltek, és hangos örömmel köszöntötték. A közvetlenség, kedvesség, ami lényének sajátsága volt, megfogta az emberek szívét. A püspök mindenét megosztotta a szegényekkel, ha szükségét érezte, saját ruháját, cipőjét is az elesetteknek adta. Győrben a nincstelenek körében rendkívüli népszerűségnek örvendett, akik ragaszkodó szeretettel viseltettek iránta.
„Nemcsak püspöknek volt kiváló, báróként is kitűnő erényekkel bírt – mondta lapunknak Horváth-Dori Imre, a győri papi otthon nyugalmazott plébánosa. – Püspöki kinevezése után bevezette azt a szokást, hogy minden vasárnap a Püspökvárban két kispapot megvendégel. Ötödéves papi teológus hallgatóként először nem tudtam mire vélni a dolgot, aztán rájöttem. A meghívással bennünket, egyszerű falusi gyerekeket kívánt megtanítani arra, hogyan viselkedjünk ilyen ünnepélyes alkalmakkor. A püspök bárói terített asztalánál foglaltunk helyet. Az étkezés megkezdése előtt a felszolgálók aranyvázában vizet hoztak, hogy megmossuk a kezünket. Gyönyörű kristálytálcán pedig a finomabbnál finomabb ételeket szolgálták fel. A sült csirkétől a libamájig kedvünkre válogathattunk. A püspök más téren is emberséges volt velünk. A győri szemináriumban szigorú szabályzat szerint teltek a mindennapjaink, sok kellemes időtöltésről eleve le kellett mondanunk. Apor püspök átérezte a problémáinkat, és kinevezése után rögtön megengedte például a Dunában a csónakázást, fürdést, és elintézte, hogy a szemináriumban reggel fél öt helyett fél hatkor szólaljon meg az ébresztő csengő.”
Március 28-án a szovjet csapatok elérték Győrt, és megkezdődtek a harcok. A következő napok folyamán az orosz katonák mind sűrűbben látogatták a Püspökvár pincéjét, ahol menekültek (nők, gyermekek, idősek) százainak nyújtott menedéket Vilmos püspök. A helyzet egyre veszélyesebbnek mutatkozott. A püspök nagypéntek délután nyíltan fölszólította a jelen lévő férfiakat, hogy legyenek segítségére, ha erélyesen kell föllépnie.
Aznap este a vacsora alatt az előtérből riadt női sikoly hallatszott ki. Erősen ittas orosz katonák a pince előterében rejtőző fiatal nőre bukkantak, és megpróbálták megerőszakolni. A lány azt kiabálta: „Vilmos bácsi, Vilmos bácsi, segítség!” Erre a püspök fölszaladt a nagy pince lépcsőjén az előtérbe, és ,,Hinaus! Hinaus! Ki innen! Ki innen!” kiáltással követelte a katonák távozását. Az erélyes föllépés hatására az orosz katonák a kijárat felé húzódtak, majd egyikük visszafordult, és géppuskával szétlőtte a helyiséget. A püspököt három golyó érte, megdöbbentően úgy, ahogyan keresztet vetni szokás: egyik a homlokát súrolta, a másik a hasüregbe hatolt be, míg a harmadik a jobb karján reverendája és inge kézelőjét lyukasztotta át.
Apor Vilmos az aula igazgatójára és titkárára támaszkodva, még saját lábán ment le a nagy pince boltíves bejáratáig, majd összecsuklott. Papjai pokrócokkal letakarva hordágyra fektették, és kórházba vitték. Útközben a püspököt sokszor ki kellett takarni, mert az orosz katonák látni akarták, hogy nem valami nagy kincset rejtegetnek-e. Nem tudták, hogy valóban milyen nagy kincset vittek a hordágyon! Valahányszor ezek a katonák a püspök arcába világítottak, megáldotta őket, és egész úton a kórházig a bűnösök megtéréséért imádkozott, így fohászkodva: „Istenem, ne tudd be nekik bűnül, mert nem tudják elvakultságukban, mit cselekszenek!”
Apor Vilmost az orvosok minden igyekezetük ellenére sem tudták megmenteni. Betegágyát Jung orvos, a nővére, Apor Gizella, Somogyi Antal plébános és a nővérek állták körül. Följegyezték utolsó szavait, amelyekkel a jó pásztor búcsúzott nyájától: „Segítsenek romjaiból fölépíteni szerencsétlen magyar hazánkat! Vezessék vissza az igaz útra szegény félrevezetett népünket! Fölajánlom összes szenvedéseimet engesztelésül a saját bűneimért, de fölajánlom papjaimért, híveimért, az ország vezető embereiért és ellenségeimért.”
A püspök halálhíre lassan elterjedt az országban. Az Új Ember 1945. szeptember 16-i számában Egy szent halála 1945-ben című cikkben ismertette a győri püspök utolsó óráit, halálának körülményeit. Hamar meg is indult a boldoggá avatási eljárás, amelyet azonban a diktatórikus, szovjetbarát politikai légkör miatt berekesztettek. Csak 1990-ben folytatódott. 1997. november 9-én Rómában II. János Pál pápa a vértanú boldogok sorába iktatta Apor Vilmos püspököt.
Magyar Hírlap
Vinczeffy Levente
2010-04-10
Apor Vilmos győri püspök szembeszállt az erőszakra készülő részeg orosz katonákkal, az áldozat megmenekült, de a főpapot lelőtték
Győr és Flossenbürg, 1945 áprilisa. Egy magyar katolikus püspök és egy német evangélikus teológus hatvanöt évvel ezelőtti mártírhalálát néhány száz kilométer és pontosan egy hét választja el egymástól. Apor Vilmos a bolsevizmus, Dietrich Bonhoeffer a nácizmus áldozata lett, mert szembeszálltak a vörös, illetve a barna színű gonosz birodalmával.
Apor Vilmos püspök (képükön balról a második) a háború végén menekültek százainak nyújtott menedéket
Az 1945. április 2-án elhunyt szegények püspökét tisztelet övezte már életében is. A legendás életű győri püspök 1945 nagypéntekén menekültek százait mentette meg a szovjetektől.
Apor rendszeresen látogatta birtokát, és odafigyelt az uradalom alkalmazottaira, cselédjeire, idénymunkásaira. Amikor kocsija befordult az udvaron, a családok köréje gyűltek, és hangos örömmel köszöntötték. A közvetlenség, kedvesség, ami lényének sajátsága volt, megfogta az emberek szívét. A püspök mindenét megosztotta a szegényekkel, ha szükségét érezte, saját ruháját, cipőjét is az elesetteknek adta. Győrben a nincstelenek körében rendkívüli népszerűségnek örvendett, akik ragaszkodó szeretettel viseltettek iránta.
„Nemcsak püspöknek volt kiváló, báróként is kitűnő erényekkel bírt – mondta lapunknak Horváth-Dori Imre, a győri papi otthon nyugalmazott plébánosa. – Püspöki kinevezése után bevezette azt a szokást, hogy minden vasárnap a Püspökvárban két kispapot megvendégel. Ötödéves papi teológus hallgatóként először nem tudtam mire vélni a dolgot, aztán rájöttem. A meghívással bennünket, egyszerű falusi gyerekeket kívánt megtanítani arra, hogyan viselkedjünk ilyen ünnepélyes alkalmakkor. A püspök bárói terített asztalánál foglaltunk helyet. Az étkezés megkezdése előtt a felszolgálók aranyvázában vizet hoztak, hogy megmossuk a kezünket. Gyönyörű kristálytálcán pedig a finomabbnál finomabb ételeket szolgálták fel. A sült csirkétől a libamájig kedvünkre válogathattunk. A püspök más téren is emberséges volt velünk. A győri szemináriumban szigorú szabályzat szerint teltek a mindennapjaink, sok kellemes időtöltésről eleve le kellett mondanunk. Apor püspök átérezte a problémáinkat, és kinevezése után rögtön megengedte például a Dunában a csónakázást, fürdést, és elintézte, hogy a szemináriumban reggel fél öt helyett fél hatkor szólaljon meg az ébresztő csengő.”
Március 28-án a szovjet csapatok elérték Győrt, és megkezdődtek a harcok. A következő napok folyamán az orosz katonák mind sűrűbben látogatták a Püspökvár pincéjét, ahol menekültek (nők, gyermekek, idősek) százainak nyújtott menedéket Vilmos püspök. A helyzet egyre veszélyesebbnek mutatkozott. A püspök nagypéntek délután nyíltan fölszólította a jelen lévő férfiakat, hogy legyenek segítségére, ha erélyesen kell föllépnie.
Aznap este a vacsora alatt az előtérből riadt női sikoly hallatszott ki. Erősen ittas orosz katonák a pince előterében rejtőző fiatal nőre bukkantak, és megpróbálták megerőszakolni. A lány azt kiabálta: „Vilmos bácsi, Vilmos bácsi, segítség!” Erre a püspök fölszaladt a nagy pince lépcsőjén az előtérbe, és ,,Hinaus! Hinaus! Ki innen! Ki innen!” kiáltással követelte a katonák távozását. Az erélyes föllépés hatására az orosz katonák a kijárat felé húzódtak, majd egyikük visszafordult, és géppuskával szétlőtte a helyiséget. A püspököt három golyó érte, megdöbbentően úgy, ahogyan keresztet vetni szokás: egyik a homlokát súrolta, a másik a hasüregbe hatolt be, míg a harmadik a jobb karján reverendája és inge kézelőjét lyukasztotta át.
Apor Vilmos az aula igazgatójára és titkárára támaszkodva, még saját lábán ment le a nagy pince boltíves bejáratáig, majd összecsuklott. Papjai pokrócokkal letakarva hordágyra fektették, és kórházba vitték. Útközben a püspököt sokszor ki kellett takarni, mert az orosz katonák látni akarták, hogy nem valami nagy kincset rejtegetnek-e. Nem tudták, hogy valóban milyen nagy kincset vittek a hordágyon! Valahányszor ezek a katonák a püspök arcába világítottak, megáldotta őket, és egész úton a kórházig a bűnösök megtéréséért imádkozott, így fohászkodva: „Istenem, ne tudd be nekik bűnül, mert nem tudják elvakultságukban, mit cselekszenek!”
Apor Vilmost az orvosok minden igyekezetük ellenére sem tudták megmenteni. Betegágyát Jung orvos, a nővére, Apor Gizella, Somogyi Antal plébános és a nővérek állták körül. Följegyezték utolsó szavait, amelyekkel a jó pásztor búcsúzott nyájától: „Segítsenek romjaiból fölépíteni szerencsétlen magyar hazánkat! Vezessék vissza az igaz útra szegény félrevezetett népünket! Fölajánlom összes szenvedéseimet engesztelésül a saját bűneimért, de fölajánlom papjaimért, híveimért, az ország vezető embereiért és ellenségeimért.”
A püspök halálhíre lassan elterjedt az országban. Az Új Ember 1945. szeptember 16-i számában Egy szent halála 1945-ben című cikkben ismertette a győri püspök utolsó óráit, halálának körülményeit. Hamar meg is indult a boldoggá avatási eljárás, amelyet azonban a diktatórikus, szovjetbarát politikai légkör miatt berekesztettek. Csak 1990-ben folytatódott. 1997. november 9-én Rómában II. János Pál pápa a vértanú boldogok sorába iktatta Apor Vilmos püspököt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése